Európa egyik legnagyobb zsidó táncháza az Almássy téren

Írta: Udvarhelyi András - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Interjú

– Hórás és habonista vagyok, mutatkozik be Róna Péter, az Almássy téri Szabadidő Központ első emeletének büféje előtt. A nagyterem ajtói tárva-nyitva, s Az éjjeli vonat Kairóban című népszerű izraeli sláger hangja tölti be a teret. Bent vagy 100-120 tizen- és huszonéves táncol, körben néhány szülő gyönyörködik csemetéjében. Minden okuk meg van rá, valóban jó nézni, és közben egy kicsit megfiatalodni ettől.

– Itt csak Asernak szólít mindenki. mesél tovább barátságosan a Veres Péter Gimnázium végzős diákja. Az „átkeresztelés”, a becenév azt is jelenti, hogy közösségre, barátokra talált itt a Hóra táncházban.

– 1989 óta hórázom. Kezdetben csakis azért jártam a tánckörbe, hogy zsidók között legyek. Később aztán, amikor Giláék idejöttek, már a tánc is vonzott. Sőt, mára már sikerült olyan szintre jutnom, hogy segíteni tudok Giláéknak… Hogy mi a hóra? Az egyik legismertebb izraeli tánc, amelyet a harmincas-negyvenes években a kibucokban táncoltak: igen heterogén, vegyes, mind dallamában, mind koreográfiájában, hiszen Kelet-Európából sok zsidó keresett menedéket a kibucokban: oroszok, lengyelek, románok, stb. stb. A legismertebb koreográfus magyar származású: Viki Lévi, a Dália kibuc tagja… Nekem a hórázás több mint tánc. Itt megtaláltam önkifejezési lehetőségemet. Jó társaságban vagyok. Itt ismertem meg, hogy valójában mi az, zsidónak lenni. Nyáron Izraelbe megyek jogot tanulni, alijázni szeretnék.

– Nem sajnálja, hogy Magyarország szegényebb lesz majd egy értelmiségivel?

– Nem jó a kérdés – adja meg búcsúzóul a frappáns választ. – Izrael legyen velem gazdagabb.

Azzal kezembe nyom egy Haboniton című újságot, és elvegyül a táncolók között. Míg Moti Jairt és Gila Jairt várom, addig nézem-nézem a táncotokat és irigykedem: én már soha nem leszek húsz éves. De azért mozdul a lábam a ritmusra… Aztán az újságot lapozgatom. A fejlécen ez áll: A Habonim Dror Cionista Ifjúsági Szervezet lapja. 1992. február (5752 ádár 3) 1. évfo­lyam 2. szám. A 12 oldalas lapban érdekes, friss, kamaszos hangvételű írásokat találok Izraelről, aztán arról, hogy Kuvaitból az Öböl-háború óta 100.000 palesztínt űztek el, a fák és a gyümölcsök ünnepéről, a Tubisvátról, majd a Beatles születéséről, a holocaust borzalmairól, s végül Moti Jair magyar „nyelvújító” tevékenységéről. Hadd idézzek néhányat; mert szellemes összetételek. Moti szóhasználatában a nyamvadtak „nyamvaskodnak, aki leértékel, az ״lefitymáz”, akit megfenyeget, annak ״meghúzza a bélszintjét”.

Éppen mosolyogva hajtom össze az újságot, amikor végre izzadtan, csapzottan megérkezik Moti és Gila, férj és feleség, a táncház vezetői. Leülünk egy sarokasztalhoz. Bentről továbbra is hallhatjuk a hórát. Jó háttérzene ez a beszélgetéshez.

A Szohnut kiküldöttjeiként érkeztünk 1989-ben fordítja felesége szavait, és néha hozzáteszi saját véleményét is Moti. Célunk az izraeli kultúra terjesztése, ápolása. Erre az egyik legjobb informális módszer a tánc. Ezért hoztuk létre a Hóra táncházat. Először a Marcibányi téren, ahol vasárnaponként a páratlan heteken délután hattól táncolunk, majd később itt az Almássy téren, ahol páros hetekben vasárnap délután öttől kezdődik a tánc, a beszélgetés.

– Nem számítottunk ilyen sikerre, hiszen Magyarországon köztudott, hosszú ideig csak fél- vagy elferdített ismereteket terjesztettek Izraelről. Most már vasárnaponként 100-150-en is összejövünk. A Marcibányiban az ifjúsági szervezet tagjainak 30 Ft., felnőtteknek 60, itt az Almássyban 40 és 80 Ft. a belépődíj.

A tánc csak az első lépés a zsidóság megismeréséhez – magyarázza még lihegve a csinos Gila. – Aki megismeri, az megszereti ezen keresztül a zsidó közösségi életet, a kultúrát. Ez a keret a további ismeretek elsajátítására. Ez az étvágycsináló.

– Úgy tudom, a táncház programjait a Habonim Dror szervezi. Meséljenek valamit a szervezetről és programjaikról.

A Habonim Dror a legnagyobb ifjúsági szervezet Izraelben, ott más az elnevezése. Moti segítőkészen kiveszi kezemből a tollat, és leírja: Hánoár Háoved Vehálomed. Egyik leghíresebb fiatal tagja, későbbi nemzeti hősünk, az innen Budapestről származó Szenes Hanna. E szervezet cionista és szociáldemokrata értékekre tanítja tagjait: a szolidaritásra, a közösségi értékekre és zsidó öntudatra. Mi is erre törekszünk.

– Hogyan tudják ezt elérni?

– A tánccal, a tánccal – magyarázza lelkesen Gila.

– A tánccal is – javítja ki Moti. A tánc ugyanis a modern izraeli kultúra része folytatja Gila lelkesen. – Örülök, hogy sikere van a Hórának. Tavaly ellátogatott ide egy izraeli tánctanár, és meglepődött. Azt mondta, ez Európa egyik legnagyobb zsidó táncháza. Emellett tanítunk hébert, s zsidó történelmet. Nyáron táborozunk külföldön, legutóbb télen 100 lelkes fiatal táborozott velünk Bükkszéken, és elvisszük a fiatalokat Izraelbe is.

– Önök, amikor 1989-ben Magyarországra jöttek, csak hírből ismerhették ezt az országot. Hogyan szokták meg az itteni életet?

Nem volt könnyű, de enyhítette honvágyunkat, hogy részt vehettünk a magyar zsidóság újraélesztésében. mondja búcsúzóul Moti, és feleségével együtt elvegyül a táncolok között.

Udvarhelyi András

támogatás

Címkék:1992-04