„És készítsenek számomra szentélyt, hogy közöttük lakjam”

Írta: Frojimovics Kinga-Toronyi Zsuzsanna - Rovat: Archívum, Hagyomány

Ludwig Förster műve, a Dohány-templom

A németországi reformmoz­galom (haszkala), amely­nek elindítása Moses Men­delssohn (1729-1786) ne­véhez fűződik, a zsidó életet két mó­don igyekezett a zsidóság változó jog­állásából fakadó életmódbeli változá­sok követelményeihez igazítani. A re­formok igénye főként a vallási élet­ben és az oktatás modernizálásában jelentkezett. A németországi oktatási reform programját Naphtali Herz Wessely dolgozta ki 1782-ben Berlin­ben.1 A korabeli felvilágosult magyar zsidóság hasonló igényeit jelzi az a tény, hogy 1783-ban Pozsonyban megnyílt az első világi zsidó iskola Magyarországon.2

A reformok másik sarkalatos kérdése a vallási életet érintette. A vallásreform elindítói a halacha egyszerűsítése, asszimilációt elősegítő változtatása he­lyett a judaizmus teljes vallási reform­ját kívánták végrehajtani, ideológiai alapokon. Közéjük tartozott a németor­szági Saul Ascher filozófus; reformter­vének lényegét a judaizmus dogmati­kus alapokra való helyezése jelentet­te.3 Legfontosabb magyarországi köve­tője az aradi rabbi, Chorin Áron volt, aki 1803-ban Prágában jelentette meg Emek ha-Sove című művét, amiben a Talmud és a ráció összeegyeztetését kí­sérelte meg. Művében megkérdőjelezi többek között Maimonides egyes tételeit, ami kiváltotta az ortodox álláspon­tot képviselők ellenszenvét, s 1805-ben tételeinek visszavonására kényszerítették.4

Az elméleti síkon megmaradt vallás­reform vitáival szemben az igazi válto­zást azok hozták, akik nem ideológiai alapokon álló vallásreformokat akar­tak, hanem a halacha néhány olyan módosítását, amely megkönnyítette számukra a beilleszkedést új környe­zetükbe. Magyarországon ez a mozga­lom az egyes hitközségek vezetésében szerepet vállaló tekintélyes, a gazdasá­gi életbe is sikerrel beilleszkedő világi vezető rétegtől indult ki.5 A változtatá­sokat közvetlenül az 1840:XXIX te., az­az a zsidóságnak városokban való megtelepedését engedélyező törvény elfogadása gyorsította fel, amely a mo­dem, ipari-kereskedelmi életbe bekap­csolódó zsidóság számára a zsidóság hagyományos életkereteit nagymérték­ben módosította. A város társadalmi életébe bekapcsolódó zsidó polgár számára a szigorú vallási előírások már nem voltak követhetőek: kompro­misszumokat kellett tennie étkezési szokásai, viselete, ünnepei szigorúan előírásos megtartása, gyermekeinek neveltetése stb. terén.

A változásokban élenjáró szerepet játszott a pesti zsidóság, amely létszá­mával (1825: 8000 fő, 1852: 12000 fő, 1857: 27 000 fő), gazdasági és társadal­mi súlyával döntő módon befolyásolta a hazai zsidó közvéleményt. Reformtö­rekvéseik eredménye a Cheszed Neurim Egylet, melynek a Király utcai „Fe­hér Lúd”-házban működő Kultusztemp­lomában alkalmazták először Magyaror­szágon a megreformált rítusú istentisz­teletet.6 Az e templomban alkalmazott rítus közvetlen előképe a bécsi Chorschulban 1824-ben bevezetett szertar­tási reform volt.7 Ezekben a templo­mokban az orgona, az énekkar és a nemzeti nyelvű prédikáció8 és imák megjelenése, valamint az eddig centrá­lis elhelyezésű bima keleti falra helye­zése jelentette azokat az újításokat, amelyek által a zsidó szertartás rítusa a keresztényhez vált hasonlatossá.

Az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom és szabadságharc, amely­ben a magyarországi zsidóság jelentős számban vett részt, remélve polgári jo­gainak kiszélesítését és biztosítását, rö­vid időre háttérbe szorította a belső el­lentéteket.

Az 1850-es években azonban újra ki­újuló harc közvetlen kiváltó oka az ab­szolutista kormányzat azon igénye volt, hogy a zsidó tanügyet és szervezeti fel­építést a központi kormányzat számára könnyedén átláthatóvá tegye.9 Ezért 1851-ben Budára héttagú bizottságot hívtak össze, amelybe csak a moderni­zációt támogató rabbikat és hitközségi vezetőket hívták meg. Az ezen a ta­nácskozáson megírt 285 szakaszból ál­ló alkotmánytervezet Lőw Lipót szege­di rabbi nevéhez fűződik. Ebben a ter­vezetben a későbbi neológja immár kikristályosodott nézeteit fogalmazták meg. Célkitűzéseik, hogy a neológia „szélesre tárja a zsinagóga kapuit a nem zsidó világ szellemi irányzatainak érvényesülése, a polgári szabadság és a korabeli esztétikum eszményei előtt. A kor szellemi követelményei pozitív felfogásának kifejezésre kell jutnia a zsinagóga építményében és belső el­rendezésében, a hitszónoklatok, a kán­tor imája és a kórus stílusában, anélkül azonban, hogy a halacha alaptörvényeit megsértenék”.10

A bizottság által megfogalmazott cél­kitűzéseknek előzménye volt az a dön­tés, amelyet még 1845-ben hozott a pesti hitközség templomépítő bizottsá­ga, amikor úgy határozott, hogy a Wie­ner Minhagnak, azaz a bécsi Chorschulban használt rítusnak megfelelő temp­lom épüljön, kielégítendő a megnöve­kedett pesti zsidóság igényeit.11

Ez a templom lett a Dohány-templom, amelyet 1859-ben szenteltek fel.12

Mindezen események következtében az 1860-as években az ortodox tábor már a nyílt elhatárolódást követelte a neológiától. Ekkor tűnt fel legradikáli­sabb képviselőjük, Lichtenstein Hillel szikszói rabbi, aki az 1865 őszén Nagy­mihályon tartott rabbigyűlés fő szerve­zője volt. A tanácskozáson 24, a szi­gorú álláspontot legradikálisabban kép­viselő rabbi vett részt, akik az egész ország zsidósága vallási törvényhozó testületének nyilvánították magukat, és a következő zsinati határozatot hozták:

Tilos hallgatni olyan templomi be­szédet, melyet idegen nyelven tarta­nak. A hívő köteles ezeket a templomo­kat elhagyni. A rabbik jiddis nyelven beszéljenek, melyet az ország jámborai használnak.

Tilos olyan templomban imádkoz­ni, melyben a bírna nem középen áll.

Tilos a templomra tornyot építeni.

Tilos a kántornak és az előimádkozóknak ornátusban végezni a szent szolgálatot.

A női karzatot sűrű ráccsal kell le­zárni.

Tilos a kórus énekét hallgatni, ve­le együtt imádkozni és az ilyen imára áment mondani.

Tilos a kórustemplomba belépni, mert az ilyen templomok a hittagadás házai és rosszabbak a pogányok temp­lomainál.

Csak a szabad ég alatt szabad ifjú párt esketni.

Tilos bármilyen zsidó szokást vagy az ősöktől örökölt szabályt megváltoz­tatni. 13

Milyen is volt az az épület, amelyet a korabeli közvélemény „zsidó főtemp­lomnak” nevezett, és amely az ortodo­xia ilyen heves ellenállását váltotta ki?

A 19. századot megelőzően a zsina­gógaépítészet nem ismerte a stílus kér­dését, hiszen a gyülekezetnek nem fé­nyes külsőségek közepette megtartott szertartásra, hanem közös imádkozást, Tóra-olvasást, tanulást biztosító helyi­ségre volt szüksége. Más szavakkal: az épület önmagában semmiféle szimboli­kus jelentést nem hordozott, szakrális funkcióját csak a benne található Tóra­tekercsek adták. Ez a felfogás alapve­tően megváltozott a felvilágosodással, amikor a zsinagóga önmagában vált szimbólummá: egyszerre mutatva a keresztény külvilágnak és a zsidóságnak az emancipáció sikerét.14 Ennek a kon­cepciónak a jegyében ki kellett dolgoz­ni a zsinagóga külső megjelenésének építészeti programját. A program gon­dolatmenete szerint a zsidók keleti nép, tehát a zsinagógaépítészetben is az orientális elemeknek kell dominál­niuk. Förster műleírásában ezeket az elveket két ponton ragadhatjuk meg: az ókori mezopotámiai városok régé­szeti feltárásaiból, valamint Salamon templomának bibliai leírásából15 merí­tette ötleteit.

Ahhoz, hogy égövünk egy mai izrae­lita temploma építési stílusának és be­rendezésének alapjait megállapíthas­suk, nem hagyhatjuk ügyeimen kívül a legősibb izraelita templomok berende­zését, illetve a keleti építési stílust, va­lamint tekintettel kell lennünk a helyi klímára és az értékes újabb felfedezé­seknek megfelelő építészeti konstruk­ciókra is. (…) A Bibliából ismert továb­bá Salamon temploma Isten házával, amely 60 rőf hosszú és 20 rőf széles, a ház előtt végighúzódó csarnok, és 20 rőf széles, négyzet alakú szentély. Az épület előtt két oszlop állt, tetejükön egy-egy 5 rőf átmérőjű, ívelt abroncsú gömbbel. A szentély belsejében volt a frigyláda helyea mózesi frigyláda sát­rához hasonló színes függönnyel -, va­lamint a szent kenyerek aranyasztala, víztartók és néhány edény. Salamon érc szószéket épített és a szekrény kö­zepébe helyezte azt. A léviták énekü­ket kelet felé fordulva cimbalommal, hárfával és trombitával kísérték, az arannyal borított falakat pálmák, üve­gesmunka és kerubok díszítették. Az utóbbi években a Chorsabadban, Ninivében és Babilonban végzett ásatások és a legrégibb keleti építészeti stílusok kutatási leletei gazdag tárházát képezik azon architektonikus motívumoknak, amelyek vélhetőleg a legrégebbi izrae­lita templom építésének is alapjául szolgáltak, még ha egyelőre nem is nyert bizonyítást, hogy az arabok vagy a perzsák Salamon idejében olyan épí­tészeti stílussal bírtak-e, amit ma nekik tulajdonítunk. Ezen népek előttünk is ismeretes építészeti formái azonban megegyeznek Izrael népének és prófé­táinak fantasztikus és csodálatos emel­kedettségéi rítusaival, és világossá te­szik a salamoni templom egyébként nem teljesen egyértelmű leírását, amelynek mint őstípusnak minden zsi­nagóga alapjául kellene szolgálnia és amely a rómaiak bazilikái, de még in­kább a legrégibb keresztény templo­mok számára mintául szolgált, mint ahogyan maga a kereszténység is a zsi­dó hagyományokban gyökerezik. Sala­mon templomában – az egyiptomi templomok elrendezéséhez hasonlóan – a hosszanti hajó 1:3-hoz arányú, a szentély számára kialakított kórus négyzet alakú, a ház elé csarnokot épí­tettek, mint ahogy alapjában véve a ke­resztény templomnál is. /I két pillér a rajta lévő gömbbel toronyként értel­mezhető, és valószínűleg ugyanaz, mint az egyiptomi templomok obeliszkjei a templom bejáratánál (pl. Lu­xorban), illetve a törököknél a minare­tek (jelzők, világítótornyok). Oszlopfő­ket a legtöbb keleti, illetve keresztény templomban is építettek. A mindenféle kőből épült falak és a zománcozott tég­lákkal való díszítés – mint ahogyan azt Ninivében felfedezték – már az ókor­ban is használatosak voltak. Perzsiá­ban égetett földből sokszögeket készí­tettek, a legkülönbözőbb mintázatokat építve belőlük; a párkányzatot gyakran kis, egymás felett elhelyezkedő fülkék­kel díszítették és rovátkolt galériákkal koszorúzták. Az árkádok félkörívei ma­gasra nyúltak, a falakon növények, sza­lagok és vonalak fonódtak egymásba (pálmák és üvegesmunka), köztük je­les mondások voltak olvashatóak. Az élőlények megmintázásának leáldo­zott; Salamon templomában mégis az egyik legfőbb díszítő motívum a kerubok képe. Alulírott terve a felépítést és a díszítést illetően ezen típusoknak megfelelően készült, ahol különösen a különböző terrakották és építőkövek használata kapott nagy hangsúlyt. Egy bevakolt falú épület nem nevezhető monumentálisnak, kifejezéstelen, és szinte évenként reparálásra szorul, amitől az eredeti formák elvesznek vagy teljesen tönkremennek. Ezenkí­vül semmi sem áll jobban ellen az idő­járás viszontagságainak, mint a jól ki­égetett agyag, ami Pesten és az egész Duna-vidéken a legjobb minőségben áll rendelkezésünkre. A templom tete­jét és a női galériát terveim szerint ön­töttvas oszlopok tartanák, hogy a szentély felé minden ülőhelyről szabad maradjon a kilátás. A kőből épített pil­lérek ezt nem biztosítanák, és az épü­let szükséges tágasságának biztosításá­ra nagyobb alapterületet, erősebb gyámfalakat és így magasabb költséget tennének szükségessé. Az öntöttvas természetéből adódó könnyed és sza­bad formák egy építészeti stílussal sem egyeztethetőek olyan jól össze, mint a keletivel, és ha a vasat csillogó és vilá­gos részben arannyal dekoráljuk, még biztosabb, hogy harmonizálni fog az épülettel. A zsinagóga egész teteje ké­szülhet úgy, hogy vas tartópillérek kö­zé sima boltíveket falazunk íves téglá­ból. Az ablakokat, kandelábereket és a galériák mellvédéit is öntöttvasból ter­veztem. (…) A berendezés további részét a tervrajz mutatja. Az Almemor Salamon szószékéhez hasonlóan a szekrényben középen található, a bima pedig úgy he­lyezkedik el, hogy a felolvasó a galéria minden helyéről jól látható legyen.16

Jegyzetek

Katz 1995. p. 64.

Szalay 1974. pp. 216-223.

Katz 1995. pp. 140-141.

Gonda 1992. p. 61.

Katz 1996. p. 42.

Komárik 1995. p. 31.

Klein 1994. p. 24.

Magyarországon az első magyar nyelvű prédi­káció 1814-ben, Makón hangzott el, de gyakorib­bá csak az 1840-es években vált. (Szalay 1974. pp. 216-223.) A Dohány utcában csak 1866-ban pré­dikáltak először magyarul. (Csorba 1995. p. 52.)

Gonda 1992. p. 103.

Katz 1996. p. 38.

Frojimovics-Komoróczy-Pusztai-Strbik 1995. p. 150.

A pesti hitközség konzervatív szárnya részére 1871-ben átadták a Rumbach utcai zsinagógát.

Groszmann 1917. p. 81.

Klein 1994. p. 29.

1 Kir 6-7; 2Krón 3.

Toronyi Gyöngyi fordítása. Magyar Zsidó Levéltár 79. 236.

Bibliográfia

Csorba 1995 = Csorba László: „Jákob háza, Iz­rael sátra.” In: Budapesti Negyed III. évf. 2. sz. 1995. nyár pp. 41-56.

Gonda 1992 = Gonda László: A zsidóság Ma­gyarországon 1526-1945. Bp.: Századvég, 1992

Groszmann 1917 = Groszmann Zsigmond: A magyar zsidók a XIX. század közepén 1849-1870 Bp. 1917

Frojimovics-Komoróczy-Pusztai-Strbik 1995 = Frojimovics Kinga-Komoróczy Géza-Pusztai Viktória-Strbik Andrea: A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások, történelem. Bp.: Városháza-MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995

Katz 1995 = Jaakov Katz: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770-1870. Bp.: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995 Katz 1996 = Jaakov Katz: „A begyógyítatlan szakítás.” In: Múlt és Jövő ÚF. 1996. 2. sz. pp. 35-44.

Klein 1994 = Klein Rudolf: „Keresztények szá­mára már érthető, zsidók számára még emészthető. A pesti zsinagógák az első ima­házaktól a templomig.” In: Budapesti Negyed II. évf. 2. sz. 1994. nyár pp. 23-41.

Komárik 1995 = Komárik Dénes: „A Dohány utcai zsinagóga építése.” In: Budapesti Negyed III. évf. 2. sz. 1995. nyár pp. 31-40. Szalay 1974 = Szalay György: „A zsidóság ma­gyarosodása 1849-ig.” In: Világosság XV. évf. 4. sz. 1974. április pp. 216-223.

Címkék:1996-09

[popup][/popup]