Erkölcsi intelem

 

melyet prédikált a ros ha-sana előtti bűnbánat idején 5505-ben (1744), Metz közössége előtt (Részletek)

Hosea próféta így kiáltott:

„Gyertek, és térjünk vissza az Örök­kévalóhoz,

mert Ő megmar, de meg is gyógyít minket,

sebet ejt, de be is kötözi azt,

életben tart két napig, a harmadik nap feltámaszt,

és élni fogunk előtte.” (Hosea 6, 1-2)

Bölcseink szerint ez a vers azt tanít­ja, hogy a Szent – áldott legyen – nem okoz szenvedést az igazaknak három napnál tovább.1 Vizsgáljuk meg, ho­gyan tanítja ezt az idézett szakasz.

Ismerjük a vitát, ami arról folyt, hogy történhet-e halál vagy megpróbáltatás bűn és vétek nélkül pusztán a csillagok állása, a vak végzet által. Valóban ezzel indokolják a megháborodott lázadók azon állításukat, hogy a bűn nem okoz büntetést ezen a világon. Ezért nem az Örökkévalóba helyezik bizalmukat, hi­szen az eljövendő, örök világ felette áll az érzékeknek, így nem hat az alantas, eltespedt lélekre, amely belemerült a világ hiábavaló dolgaiba, az emberi bű­nökbe.

Ez történt Ézsauval,2 ahogy már be­széltem egyszer erről. Amikor megkér­dezte: „Miért főzöl lencsét?” – azt vála­szolta neki Jákob: „Meghalt ama bizo­nyos öreg (Ábrahám).” Erre azt mondta: „Ha még arra a bizonyos öregre is lesúj­tott az ítélet, akkor nincs is ítélet és nincs is Bíró!”

Miről van itt szó? A talmudi bölcsek szerint két ok lehetséges,3 ami miatt lencsét esznek a gyászolók. Vagy azért, mert ahogy a lencse kerek, úgy a gyász is körbejár az egész világon,4 és előbb- utóbb mindenki meghal; vagy pedig azért, mert a lencsének nincsen „szája” (nyílása), ahogy a gyász is néma. Ebben az esetben tojás is készíthető a gyászo­ló számára.

Ha azt állítjuk, hogy halál nem történ­het bűn nélkül, akkor elesik az az in­dok, hogy a „gyász körbejár az egész vi­lágon”, mivel az igaz ember megmene­kül az ilyen haláltól, és a halál általában nem természeti okok miatt van. Így okoskodott korábban Ézsau. Azt gon­dolta, hogy a lencse készítésének oka az, hogy nincsen „szája”. Ezért kérdez­te meg: „Miért lencsét főzöl, hiszen sza­bad enni tojást is!” Erre Jákob azt felel­te: „Meghalt ama bizonyos öreg.” – „De kicsoda mentes a bűntől, ha ő nem?!” – És azt a következtetést vonta le, hogy a halál megeshet bűn nélkül is, így te­hát azért kell lencsét enni, mert kerek.5 Amikor Ézsau arra a gondolatra jutott, hogy a halál ugyanúgy utoléri a rosszat, mint a jót, megtagadta a vallást…

…A Szent – áldott legyen -, azért, hogy bebizonyosodjék, hogy valóban gondot visel a szívéhez közel álló nép­re, hogy valóban kivonja őket az égites­tek hatalma alól, és hogy őket nem a csillagpályák kormányozzák, a harmadik napon, amikor az égitestek által meg­szabott törvények szerint a fájdalom a legerősebb és legelviselhetetlenebb,6 nem engedi, hogy az igaz tovább szen­vedjen, hanem orvosságot nyújt neki, hogy enyhítse a fájdalmat. És hogy megismerje és megtudja minden nép, hogy az Örökkévaló keze cselekedett, és nem a természeti törvények. És ezen keresztül megismerhetik és megtudhat­ják a népek, hogy minden megpróbál­tatás és csapás, mely Izraelt éri, nem a csillagoktól, hanem a Szenttől – áldott legyen – származik, aki megsebesít és meggyógyít.

Ezért történt, hogy Ábrahámhoz ép­pen a körülmetélkedését követő har­madik napon, a déli forróság idején ér­keztek az angyalok, amikor a természet rendje szerint a legerősebb a fájdalom. Azért jöttek ugyanis, hogy meggyó­gyítsák Ábrahámot. Ezért volt képes könnyen felpattanni és a vendégek elé szaladni (Gen. 18, 1-2).

És ezért mondta Hizkija királynak a próféta, hogy „a harmadik napon fel­mégy az Örökkévaló házába!”. Ez világ­raszóló csoda volt (2Kir. 20, 1-11).

Hasonlóan, Jákob fiai nem tudták el­dönteni, hogy Sekhem emberei, akik mindannyian beléptek a szövetségbe (atyák és fiák egyaránt lemetélvén előbőrüket), ezt vajon Isten nevéért cselekedték-e, és így megfelelő a betöré­sük,7 azaz az Örökkévaló valóban elfo­gadta őket, vagy csak szemet vetettek Jákob leányaira és örököseire, hogy há­zasságokat kössenek velük, de szívük tele csalárdsággal és erőszakkal. A ké­tely miatt vártak a támadással a harma­dik napig. Akkor látták, hogy fájdalmaik vannak a természet rendje szerint. Ha Sekhem emberei valóban arra töreked­tek volna, hogy tökéletesek legyenek az Örökkévaló előtt, akkor nem szen­vedtek volna a harmadik napon. Ezért úgy ítélték meg Jákob fiai, hogy ezek nem állnak az Örökkévaló oltalma alatt, belsőjük romlott, úgyhogy leka­szabolták őket, és nem irgalmaztak ne­kik (Gen. 34.)

Erre figyelmeztet a Hosea-vers. Ha megszakad a bűn, megszűnik a szenve­dés és minden fájdalom, mert Isten uj­ja az. Azt mondja: „Gyertek, és térjünk vissza az Örökkévalóhoz, mert Ő meg­ mar, de meg is gyógyít minket, sebet ejt, de be is kötözi azt”, mivelhogy mind­ez Őtőle függ, és nem a csillagoktól. Ezt az állítást, hogy minden az Örökké­való kezében van, bizonyítja az a tény, hogy „életben tart két napig, a harma­dik nap feltámaszt”, azaz nem okoz szenvedést az igazaknak a harmadik napon. Ez a bizonyíték, hogy nem a csillagoktól vagy a természettől függ, hanem csakis az Örökkévalótól, aki bű­neink szerint sújt le ránk. Ha megté­rünk, az Örökkévalóhoz kell visszatér­nünk, mert tőle jön a segítség és a megváltás.

Ránk vonatkozik ez a szó, hogy visszatérjünk, különösen most, mert ezek a napok az ítélet napjai, eljön az igazságtétel órája, megszólal a sófár, és minden erőfeszítésünknek a megtérés­re kell irányulnia. De mindenki legyen tisztában azzal, hogy sorsunkat nem befolyásolja az, amit a legtöbben meg­térésnek vélnek: hosszas kántálása az imáknak, énekeknek, bűnbánati fohá­szoknak, még ha az egész Zsoltárköny­vet elmondja is, vagy böjtöl, de úgy, hogy mindeközben a gonosz természet változatlan marad. Nem ezt kívánja Isten tőlünk, és nem az ilyen megtérés­ben gyönyörködik. Ez mai beszédem lényege, az igazság és a béke üzenete, mert a hazug ajak és a rágalmazó nyelv Ézsaut és a másik oldalt8 erősíti, hogy növelje bűneinket.

Bölcseink három részre szokták osz­tani ezeket a napokat.9 „A ros ha-sana előtti napon eltörli Izrael vétkeinek egy- harmadát, ros ha-sanakor még egy har­madát, jom kippurkor a maradék harmadot.” Ez három különböző fajta tör­vényszegésnek felel meg.

A ros ha-sana előtti megtérés a mértéktelenségből fakadó törvényszegé­sekre vonatkozik, amelyeket az ember megkíván, és a bűnös vágy irányítja tö­rekvéseit. Ezt visszafogja a ros ha-sana előtti böjt. Amikor látja az ember, hogy közeledik a rettenetes ítélet napja, és rádöbben, hogy az Örökkévaló fogja megvizsgálni tetteit, megszűnik a mú­landó dolgok utáni kívánság. Hogy vol­na képes továbbra is vágyaira hallgat­ni?

Ros ha-sanakor megbánja minden vétkét, amit az Örökkévaló ellen köve­tett el,10 amint meghallja a sófárt. Va­jon megszólalhat-e úgy a sófár, hogy ne rettentene meg mindenkit? Hiszen a li­turgia malkijot, zikhronot és sofarot ré­szeiben11 az Örökkévaló királyságát hirdeti ki! Milyen érzéketlen volna az az ember, aki ennek hatására ne lenne el­tökélve arra, hogy teljes szívvel meg­bánja bűneit, és megtartja és megcselekszi a Tóra igaz és bölcs rendelkezéseit?!

De hátramaradt még a törvényszegé­sek egy fajtája, amelyet az ember em­bertársa ellen követ el. Viszály és áskálódás, értelmetlen gyűlölet, hazugság, amit az ember felebarátjának mond, miközben szívében leselkedik rá, rab­lás, kizsákmánylás és hasonlók. Ezek megbújnak bennünk, bűnösökben, amíg el nem jön a böjt napja. Hz na­pon át önvizsgálatot kell tartani, jom kippur előtt pedig ki kell engesztelni fe­lebarátainkat békítő szavakkal és a ká­rok megfizetésével, és meg kell szün­tetni a féltékenykedést, a rosszakaratot és minden bűnt, amit az ember ember­társa ellen követ el.

Mert jom kippur a halál napját idézi fel. Ezért viselünk fehér ruhát. Minden a halált idézi, mert ez az ünnep célja. Az utolsó harmad jom kippurkor bocsáttatik meg. Az ünnep végén, a záró­imában azt mondjuk: „…azért, hogy ab­bahagyjuk az erőszakoskodást!”

Mindez pedig benne foglaltatik a pró­féta igéjében: „életben tart két napig” – ez ros ha-sana két napja, de „a harma­dik napon – ez jom kippur, ami az egész végső célja – feltámaszt és élni fogunk előtte”. Ez a megtérés lényege.

A Midrás szerint Izrael közössége azt mondta:12 „Világ Ura! A megtérés a Tiéd!” A Szent – áldott legyen – ezt vá­laszolta: „Nem. A megtérés a tiétek!”

Ennek értelme megegyezik azzal, amiről az előbb beszéltem. Könnyű megbánni azokat a bűnöket, amelyeket az ember Istennel szemben követ el! Örömmel tartanak önvizsgálatot és tér­nek vissza a helyes útra. De azokat a bűnöket, amelyeket az ember ember­társa ellen követ el, azokat nehéz meg­bánni, különösen, ha féltékenység és gyűlölet társul hozzá – ahogy erről már sokszor beszéltem.

Ha valaki megkérdezi a rabbitól, hogy a hús, amit fogyasztani akar, megfelelő-e, vagy peszahkor valami „ková­szosnak” számít-e, és a rabbi úgy dönt, hogy a folyóba kell dobni, szó nélkül megteszik, még akkor is, ha nagy anya­gi veszteséggel jár. De ha két ember között kell igazságot tennie, és döntése alapján az egyiknek csupán tíz aranyat kell kifizetnie a másiknak, akkor az ille­tő elmegy inkább a polgári törvény­székre, bepanaszolja a rabbit, és még sokáig gyűlölni fogja. Nem a veszteség dühíti, hiszen ő tiszteli Azt, Aki a Tórát adta, hanem az, hogy az ellenfeléhez kerül a pénz. Oly hatalmas benne az in­dulat, hogy nem képes elfogadni az íté­letet.

Mindig az történik, hogy az Isten elle­ni vétkeiket megbánják a zsidók, és megszentelődnek. Különösen ezeken a napokon, melyek célja a megtérés és Isten tetszésének elnyerése, őszintén magukba szállnak, és jóváteszik azt a hűtlenséget, amit Isten ellen követtek el, de azt már nem, amit az emberek el­len, mert ezt nem tartják fontosnak. És jóllehet ezeken a napokon alábbhagy az ellenségeskedés, de amikor szóba állnak egymással, gondolatban már egymás ellen fenekednek, és csak azt várják, hogy elmúljanak a Félelmetes Napok, hogy aztán ugyanott folytassák. De semmi esetre sem engedik ki mar­kukból a rablással, kizsákmánylással, uzsorával szerzett pénzt. Bizony, ezek azok a dolgok, amelyek valóban meg­akadályozzák a megtérést!

Amikor azt mondja Izrael közössége: „A megtérés a Tiéd!” – ez azt jelenti, hogy „a megtérés a rituális vétségekre vonatkozik, a hamis istenekkel kapcso­latos dolgokra, azokra a parancsolatok­ra, amelyek Téged érintenek – ez a megtérés lényege!”. Mert így határozza meg a legtöbb zsidó a megtérés fogal­mát. De a Szent – áldott legyen – azt fe­leli: „A megtérés a tiétek!”, azaz, ami rátok vonatkozik, ami az ember és em­bertársa között történik, az a megtérés célja és lényege! Ez az, amiben kedvét leli az Örökkévaló. Szigorúbban ítéli meg az embertárs ellen elkövetett bűnt, mint az Öellene elkövetettet, mert az erkölcs nyeri el tetszését…

..„Jaj azoknak, akik kívánják az Örök­kévaló napját… az a nap sötétség!” (Ámosz 5,18) Bizony sokan vannak, akik nem fogják fel a ros ha-sana igazi természetét. Türelmetlenül várják, hogy mikor lesz már ros ha-sana, hogy hallhassák az énekes hangját, a meste­ri előadást, a gyönyörű dallamokat. Jaj annak, aki nem tudja, mi történik a Vizsgálat napján – az a nap sötétség! Tudjátok meg, hogy a tűz sötét, és nin­csen benne egy szikrányi világosság sem. Noha az elemi tűz közel van a Hold szférájához, mégsem világít a vi­lágra. A pokol is csupa tűz, és csupa homály és sötétség. Csak akkor fényes, ha a víz-elemből is keveredik hozzá, de a tűz önmagában véve sötét. Ezért mondja az írás a pokolról: „A gonoszok a sötétben elnémulnak.” (l Sám 2,9)

Ros ha-sana idején, a sófárfúvás előtt, odafenn minden tűz – milliárdnyi négyzetmérföld tűz -, „mert tűzben ítél­kezik az Örökkévaló” (Jes. 66,16), és az teljesen sötét. Ezért mondja a pijjut ros ha-sana reggeli szertartásán, hogy „és az élőlények13 úgy tűntek fel, mint a tűz parazsa”. Mert minden tűz és min­den iszonyat és rettegés, egészen ad­dig, amíg az izraeliták megfújják a sófárt. Akkor víz kezd el folyni a felső for­rásból. Mint a világ teremtésének kez­detekor, amikor azt mondta Isten: „Le­gyen világosság!”, hasonlóan, amikor megszólal a sófár, fent fény keletkezik, és az összes világok örülnek és ünne­pelnek.

De hogyan képes a sófár megnyitni a felső forrást? Csak sírás által, nagy sí­rás által, ha egész folyóvá dagadnak a könnyek. Az ítélet erejét ugyanis sem­mi más nem törheti meg, mint a könny. Ezért mondták bölcseink: „A felső vi­zek sírtak.”14 Olyan sírás, amit nagy fáj­dalom okoz. Onnan pedig lefolytak a vi­zek. Ez történik odafenn: a víz elkeve­redik a tűzzel, de tíz napon keresztül nem oltja ki egyik sem a másikat. így megy ez egészen jom kippurig, amikor a tűz végre kialszik.

Legyetek szívesek, vegyétek szíve­tekre ezeket a szavakat, és ne dacos ábrázattal távozzatok. És cselekedjétek meg a parancsolatokat, tanult férfiak­hoz illően, atyáitok szokásait követve.15…

…Most már közeleg az este, a nap hamarosan lebukik a látóhatár alá. Kö­telességünk, hogy minden erőnkkel a megtérésre törekedjünk. Jom kippur vége felé, amikor már majdnem befeje­ződik a nap, és az alkonyi homály min­dent beborít, végső erőmegfeszítéssel imádkozunk. Itt és most rá vagyunk szorulva a megtérésre és az igaz vallá­sosságra jobban, mint valaha. Bűneink miatt sok időpont és alkalom elmúlt már, amikor vártuk a megváltást, de csak hazugságokat követtünk. Az ok pedig a megtérés hiánya. Bűneink miatt tetőtől talpig nincs egyetlen ép porcikánk, különösen az értelmetlen gyűlö­let, a rágalmazás és a Tóra megvetése miatt…

…Ezek a napok, az Örökkévaló ke­gyeimének napjai. Kötelességünk imád­kozni, és az Örökkévalóhoz visszatérni szívünk mélyéből. Akkor az Örökké­való felénk fordítja arcát, beír minket az Élet Könyvébe, ifjúságunk megújul, mint a sas, és eljön a Megváltó Ciónba – bárcsak jönne mihamarabb, még a mi napjainkban! – Ámen.

Visi Tamás fordítása

Jegyzetek

Genezis Rabba 56,1 és 91,7.

Az „egy tál lencse” története (Gén. 25,29- 34) a midrás szerint Ábrahám halálakor játszódik. Jákob a gyászoló Izsáknak főzi a len­csét (Genezis Rabba 63,11).

Vö. bBava Batra 16b.

Ahogy a csillagos ég forog a Föld körül.

Nem szabad viszont tojást enni, mert az nem kerek.

A beszéd le nem fordított részében Eybeschütz kifejti – Ibn Ezra kommentárjaira hivatkozva (Gen. 34,25; Lev 12,2 és 22,27) -, hogy a Hold fázisai miatt a betegségek harmadik és negyedik napjai a legfájdalmasabbak.

Sekhem embereinek betérése, mivel nem tisztán vallási megfontolásból történt (le-sém ha-samajim), hanem anyagi érdekektől vezé­relve (házasságkötés céljából), nem megfelelő (kóser).

A világban működő gonosz erők a kabbala terminológiája szerint.

Vö. Midras Tanhuma, Emor, 22.

Ti. a rituális vétkeket.

Amelyekben a sófárt megfújják, vö. mRos Ha-sana 4, 5-6.

Midras Rabba a Siralmak 5,21-hez.

Hajjot, a Merkava (szekér, Isten trónusa) hordozó állatai, vö. Ezekiel 1,13.

Genezis Rabba 5,4. A felső vizek hímneműek az alsó vizek pedig nőneműek. Ezért sírtak, amikor Isten a teremtéskor szétválasz­totta őket. A midrás fontos szerepet játszik a luriánus kabbalában.

15 A szokás (minhag) az askenázi zsidóságnál a halákha nagyon fontos része.