Eltűnő közösségek

Írta: V. Gy. - Rovat: Archívum, Hagyomány, Világ

Jemen: az utolsó 900

Az ország zsidóinak tízezrei tértek vissza őseik földjére Izrael Állam megalapítása után. Ismeretesek az elmaradottságukkal kapcsolatos akkori történetek, többek között: repülőgépre szállva azt hitték, hogy a Messiás jött el értük. Utódjaik ma Izraelben ugyanolyan iskolázottak, mint az Európából, Amerikából származók.

A szülőföldjükön maradtak évtizedek óta teljes elszigeteltségben élnek, szélsőséges arab szervezetek által hol erősebben, hol gyengébben befolyásolt kormányoknak kiszolgáltatva. Az utóbbi években a Jemenben járó „turistáknak” sikerült velük némi kapcsolatot teremteni.

Bizonyára ennek is köszönhető, hogy 1992-ben háromszázan elhagyták az országot. Jelenleg 900 a jemeni zsidók száma, és bár hagyományőrzők, zsinagógába nem járhatnak, nincs szervezetük, érdekvédelmi képviseletük. A tradíció megismerése csak családon belül történhet. Súlyos probléma, hogy apad a családok száma, mert aránytalanul több a fiú, mint a hozzájuk illő lány. (A jemeni hírek ennek nem mondják meg okát, de feltételezhető, hogy a többnejűség lehetővé teszi, hogy a gazdagok 2-3 asszonyt tartsanak „háztartásukban” A szerk.)

Az életforma évszázadok óta alig változott. Általában kézműiparosok, de a díszkovács mesterség is kimondottan zsidó szakma. Bár a hatóságok viselkedése enyhült irányukban, atrocitások nem érik őket, mégis alacsonyabb rendűnek tekintik őket. Így egyetlen vágyuk a kivándorlás.

Ez az idén megnehezült. A tavalyi exodus titokban történt, de annak tényét nyilvánosságra hozták a Kneszet egyik munkáspárti tagja szerint a szatmári haszidok. Azok ugyanis inkábbtják hittestvéreiket mély vallásosságban szülőföldjükön tengődni, mint a világi Izraelben. Még anyagi támogatást is ígértek a maradóknak. A jemeni törvények csak az Izraelbe történő kivándorlást tiltják, harmadik országba szólót nem. Így hát a hatóságok ha akarják figyelmen kívül hagyhatják, hogy mi a kivándorlók végcélja. Lefizetésükre azonban nincs mindenkinek aranya. A jemeni elnök a napokban kijelentette: Nálunk a zsidóknak ugyanolyan jogaik vannak, mint Szíriában, ahol pedig szabad az USA-ban és Dél-Amerikában élő rokonaikkal a családegyesítés!

Radauti: kihalt a minjan

A bukovinai kisvárosban a háború előtt nyolcezer zsidó élt. Volt köztük cipész, szabó, kalapos, fodrász, órás, üveges, fuvaros, néhány értelmiségi és sok kereskedő. Közülük 6000 elpusztult a háború éveiben, s 1945 után 240-en tértek vissza kifosztott otthonukba. A fiatalok előbb-utóbb útra keltek, csak az öregek maradtak egyre szegényebben, elhagyatottan, méltóságukat azonban megőrizve. Már csak néhányan éltek, amikor odatévedt egy amerikai fotóriporter, Laurence Salzmann, aki megörökítette végnapjaikat, közte az itt mellékelt felvételen rögzített pillanatot: a mogendovidos halottaskocsit egy gyászolóval a temető előtt a ködös-havas kietlenségben.

Radautiban immár nincs zsidó. Emlékükre fotókiállítás nyílt Münchenben.

Kuba: a vallási élet kevés

Latin-Amerika 550 ezer zsidójából alig ezer él a karibi szigetek országában, annak is háromnegyede a fővárosban, Havannában. Fidel Castro forradalma Kubában még 15 ezer zsidót talált 1959-ben, de egyenlőséget hirdető tanaihoz a zsidók nem vonzódtak olyan arányban, mint más szocialista országokban, ezért a 60-as évek elején, amikor ezt még engedélyezték, tömegesen vándoroltak ki. A rendszerrel szembeni fenntartásuk abban keresendő, hogy már tudott volt a keleti blokk országainak politikai önkénye, gazdasági sikertelensége, továbbá az a helyi adottság, hogy Kubában nem ismerték a faji, vallási megkülönböztetést a Castro előtti időszakban.

1959 után a vallást nemlétezőnek tekintették, csupán néhány éve. a szocializmus európai bukása és kubai válsága után enyhült a helyzet. Mexikóból és Panamából rabbit kaptak, ők igyekeznek az elöregedett kilét évek óla nem volt barmicvo visszaszoktatni a vallási előírások betartására és a közösségi életre. Rasesonekor meg is szólalt a sófár a két-két askenázi és szefárd szertartásé impozáns zsinagógában, bár a résztvevők szinte elvesztek a kongó termekben. A három legnagyobb templomot eladták, hogy azok árából biztosítsák a megmaradtak fenntartását.

A kasrut megtartását a kubai nincstelenség akadályozza, mert nincs hozzá megfelelő étel, ital, technikai felszerelés. Ezeket kívülről igyekszik számukra eljuttatni a földrész zsidósága. Peszachkor Kanadából kaptak maceszt, s Venezuelából, Mexikóból is érkezik kóser élelmiszer. Támogatásuk formája, hogy az országba érkező turisták a havannai dollárért árusító üzletekben a hitközség számára alapvető cikkeket: babot, rizst, tejport, tisztítószereket és mindenekelőtt gyógyszereket vásárolnak.

A hitközség szervezésében az általános- és középiskolások részére héber tanfolyamot indítottak, s néhány ifjú Argentína és Mexikó jesivájában tanul. Sok keresztény, kinek zsidó a házastársa, párja vallásával ismerkedik. Ma azonban még változatlanul tiltott a cionista mozgalom, és nem állt helyre az 1967-ben a kubai kormány által megszakított diplomáciai viszony Izraellel.

Birobidzsán: a meg nem valósult álom

Hatvanöt évvel ezelőtt a szovjet-kínai határ közelében hozták létre a Birobidzsáni Zsidó Autonóm Területet. Honfoglalói, mint a nép évezredes hányattatása során olyan sokszor, bizakodva és nagy erőfeszítésekkel kezdtek a vélt haza építésébe. Elhagyták addigi otthonukat. rangos beosztásukat, tudományos pályájukat, akkori szovjet körülmények közötti jólétüket hogy az őserdőben várost teremtsenek. Élvezték is a helyi önállóságot a zsidó komisszárok ellenőrzése alatt, szabadon használták a jiddis nyelvet, iskolákat teremtettek, színház működött, újságot adtak ki, de közös lett a nyomor is. Szibériai megpróbáltatásaik mégis az életüket mentette meg, hiszen jórészük Ukrajnából. Oroszországból és a birodalom más, 1941-től német megszállás alá került vidékéről érkezett, s kevesebben kerültek a sztálini börtönökbe, a gulágra, mert távol voltak a hatalmi harcoktól. A háború után alig folyt betelepülés, az illúziók szertefoszlottak, a hatalom sem nézte már jó szemmel önállósulásukat.

A Gorbacsov uralom idején történi némi javulás helyzetükben, például felgyorsult a lakásépítés, a sarlós-kalapácsos birodalom szétesésével pedig tovább javultak lehetőségeik. Szabaddá lett a vallásgyakorlás, még a helyi tévé is közvetítette a főünnepeket, erősebb lett az öntudatuk. Megszűnt elszigeteltségük, a FÁK zsidó közösségeivel kapcsolatot teremthettek, s ami még jelentősebb, a külvilággal, különösen Izraellel. Ezt szolgálja a nemrég alapított Birobidzsán-Izrael Baráti Társaság is.

Ma 8 ezerre becsülik itt a zsidók létszámát, ám ez a terület lakóinak csupán 4 százaléka. Sokan külföldi befektetéssel akarják szülőföldjüket fejleszteni, „zsidó országukat” megtartani. Mások, így például a területen kívül, Habarovszkban élő 12 ezer zsidó jelentős hányada a gazdasági kilátástalanság miatt követni akarja azt a 2500-at, akik az elmúlt években onnan alijáztak. Közvetlen repülőjárat működik már Habarovszk és Tel-Aviv között.

V. Gy.

Címkék:1993-11

[popup][/popup]