Elfogultságok

Elfogultságok

A www.baloldalifront.hu március 24-i felhívása is­mét az örök és megingathatatlan butaság szép példáját produkálta (Védjük meg a palesztinokat és az ellenálláshoz való jogukat! – Felhívás a palesztinai szoli­daritási delegációra). Az elmúlt néhány hónap eseményeiről az ifjú kommunis­ták láthatólag nem értesültek, így tovább folytatják bősz harcukat Izrael, az Egye­sült Államok, a kapitalizmus, a józan ész és a magyar nyelv szabályai ellen. Az utóbbi kettő esetében jelentős siker­rel. Kiáltványuk egyrészt roppant szóra­koztató, azonkívül álhumanista és ál­szent, aztán pedig olyan mértékű tájéko­zatlanságot mutat, hogy úgy gondoljuk, olvasóinknak meg kell ismerniük ezt a kis „remekművet”.

„2000 szeptemberében kitört a má­sodik Intifáda (sic!), egy új felkelés az izraeli megszállás ellen. Ariel Sharon, izraeli miniszterelnök közvetlen provo­kációi idézték elő az eseményt. A pa­lesztin nép felkelése a (sic!) elhallgatott osloi békeszerződések (sic!) miatt rob­bant ki.”

Némi fejlődésre képes a Baloldali Front – már nem gondolják, hogy Sá­ron bement a mecsetekbe -, és ez hal­adás a korábbi állapothoz képest. Erre tessék, itt az új attrakció, azaz a hanya­gul odavetett értelmetlen félmondat a valaki által elhallgatott oslói szerződé­sekről. Kik hallgattak el és mit? Tar­tunk tőle, hogy erre a kérdésre még a Front Hamasz-beli barátai sem tudná­nak válaszolni, ugyanis még a legmegátalkodottabb szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldaliak sem értik ezt a zagyvaságot.

„Az európai közvélemény véleménye folyamatosan változik a palesztin kér­désről, kezdve a szolidaritástól az el­ítélésig. Az európai kormányok álhűséget mutatnak Izrael felé (sic), követel­ve a katonai műveletek korlátozását, miközben súlyosan belekeverednek a kölcsönösen hasznos katonai kereske­delembe.”

Hiába, nehéz a magyar nyelv… Az „álhűség” azt jelenti, hogy hűséget mu­tatunk valaki (ez esetben) Izrael iránt, miközben megcsaljuk. A folytatás vi­szont ennek ellentmond, ezért a fenti betűhalmaz szintaktikailag zavaros, tartalmilag viszont nem igaz, ugyanis az EU annyira arabbarát politikát kö­vet, hogy még az egyértelműen terro­ristatevékenységet folytató Hamaszt is csak nehezen vette fel a terroristaszer­vezetek listájára, a Hezbollahot pedig talán nem is lesz hajlandó.

„Szükségszerűnek tartjuk, hogy Ará­ját halála utáni lehetséges katonai offenzíva miatt kifejezzük szolidaritásun­kat a palesztin ellenállás küzdelmével. Felhívunk minden antiimperialista és demokratikus megmozdulást (sic!), hogy védje a palesztin nép túlélését és a politikai ellenállását a küzdelmében. ”

A palesztin népet valóban támogatni kell, elsősorban az ilyen barátokkal szemben, akik nem létező katonai of­fenzívakkal szemben képesek csak fel­lépni. de a palesztinokból terroristákat nevelő, korrupt és elnyomó vezérekkel szemben soha.

„Ennek kerétében (sic!) egy nemzet­közi szolidaritási delegáció fog Paleszti­nában utazni. A program első fele a po­litikai, szociális és kulturális ellenálló szervezetek képviselőivel való találko­zókkal, megbeszélésekkel – mind a meg­szállt területeken, mind a zöld vonal mentén – fog eltelni (sic!). A delegáció találkozni fog anticionista izraeliekkel, akik szenvednek a politikai elnyomástól Izraelben. A program második fele pe­dig szociális intézményekben végzett ön­kéntes munka lesz, azért hogy kifejezzük szolidaritásunkat a néppel. Ez segíteni fog a résztvevőknek, hogy megértsék mi­lyen a mindennapos élet a megszállt te­rületeken. Valamint hozzájárul a palesz­tin nélkülözés enyhítéséhez is. ”

Mi is tudunk néhány programot aján­lani. Az általános humanizmus jegyé­ben esetleg ellátogathatnának a leg­ utóbbi, Tel-Avivban elkövetett merény­let színhelyére, meglátogathatnának né­hány, a merényletekben megsérült, megnyomorított izraelit, hozzátartozó­kat is. És mielőtt megörvendeztetnék az olvasót úti beszámolójukkal, nem árta­na, ha végre szerveznének néhány tan­folyamot a magyar nyelv és a Közel- Kelet történelmének elsajátítására is.

*

Tamás Gáspár Miklós neokommunista buzgalma, a „nemzetközi helyzet­tel” párhuzamosan, fokozódik. A Nép­szabadságban publikált írásában az áp­rilis negyedikével kapcsolatos értelme­zési vitában foglal állást (Felszabadu­lás). Mi ebbe a vitába nem kívánunk belebonyolódni, ellenben nem hagy­hatjuk figyelmen kívül szofisztikáit csúsztatásait, amelyekkel sikerült egy kalap alá vennie az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a Szovjetunóval és a náci Németországgal is.

„Habár a szövetségesek erkölcsi előnye a tengelyhatalmakkal szemben arasznyi. A Szovjetunió rendszere a leggyilkosabb rendszer volt. Az. Egye­sült Államok és Nagy-Britannia Drez­da, Hamburg, Hirosima, Nagaszaki terrorbombázásával fajirtást hajtott végre vétlen polgári személyekkel, gye­rekekkel szemben, s ezt a nyugati hatal­mak a gyarmatokon folytatták az ötve­nes évek végéig. Ennek semmivel nem volt több stratégiai értelme, mint a ná­ci haláltáboroknak, ha nem is volt annyira átgondolt. ”

Amíg a Szovjetuniót hasonlítja össze a náci Németországgal, addig nincs gond. De az Egyesült Államok és Nagy-Britannia összehasonlítása a hit­leri rezsimmel hajmeresztő, és csak a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali kö­rökben „akceptálják”. Igen, Drezda és Nagaszaki bombázása elfogadhatatlan. Csakhogy a háborút Németország kezdte, a bombázásokat (London), Eu­rópa lerohanását úgyszintén. Ez azért több mint arasznyi előny. Japán még évekig is folytathatta volna ázsiai né­pirtásait, amire az atombomba bevetése nem volt válasz. A „tájirtás” említése pedig durva csúsztatás, ugyanis egyik katonai hadművelet sem irányult a né­metek vagy a japánok kiirtására, egyet­len céljuk az ellenség teljes demoralizálása, és a háború befejezésének ki­kényszerítése volt.

„A szövetségesek kifosztották a legyőzött országokat, főleg, de nem ki­zárólag a Szovjetunió. ”

A győztesek minden eddigi háború­ban fosztogattak. Viszont érdekelne minket, hogy TGM szerint eddig hány háború után történt meg, hogy a győztesek hatalmas segélyekkel fut­tatták fel a legyőzött országok gazda­ságát.

„A szabadság világszerte alig gyara­podott, a szegénység pedig – az akkor bigott, fajüldöző és mccarthysta Egye­sült Államok kivételével – iszonyatos volt. A nácik fajüldöző rendszerének leverésében olyan amerikai hadsereg vett volt részt korábban, amelyben szegregált fehér és fekete századok vol­tak, amelyek között néha tűzharcok for­dultak elő. ”

Az amerikai állapotokat, annak ak­kori összes visszássága ellenére össze­hasonlítani a náci rendszerrel nemcsak amorális, de a történelmi tények meg­csúfolása is. Szegregált alakulatokról aligha lehetett szó, ugyanis egy háborút nem lehet úgy megnyerni, hogy a had­sereg felét állandóan szemmel kell tar­tani. A tűzharcokat TGM alighanem összetéveszti a baráti tűz eseteivel, vagy a minden hadseregben előforduló összetűzésekkel. Ami a szegénységet illeti, egy háború után egy-két évvel elég nehéz jólétet teremteni, ellenben az ötvenes évektől kezdődően, a nyu­gati életszínvonal olyan meredek emel­kedésnek indult, amilyenre addig nem volt példa.

„Mind a Szovjetunió, mind Nagy-Britannia és Franciaország uralkodó osztálya kiegyezett Hitlerrel és szövet­ségeseivel, nem rajtuk múlt, hogy a Harmadik Birodalom mégis küzdelem­re kény szentelte őket. ”

Csak a rend kedvéért: nem csak az „uralkodó rétegek” egyeztek ki Hitler­rel. A második világháború előestéjén békeharcosok és béketüntetések százai követelték kormányaiktól, hogy „le­gyen béke” Hitlerrel. Persze, értjük, hogy minderről TGM miért feledkezett meg. Mert az akkori béketábor a mai szellemi elődje, és kínos lenne elismer­ni, hogy a harmincas években már egy­szer durva hibát követtek el azzal, hogy kiegyeztek egy népnyúzó diktatúrával. Utóirat: a jelen eseményekkel való egyezés nem a véletlen műve.

*

2005 márciusának végén a keresz­tény világ a húsvétot ünnepelte, mely hitük szerint a zsidó Jézus halálának és feltámadásának ünnepe. Csakhogy e zsidó vonatkozás nagyon zavar egyese­ket. és annak dacára, hogy maga II. Já­nos Pál pápa is többször síkra szállt a kereszténység zsidó öröksége mellett, vannak olyan keresztények, akik job­ban tudják, hogy a kereszténységnek a judaizmushoz semmi köze. Szabó Béla István, a Gondola „neves” vallástörté­nésze például ízlésesen, éppen a zsidó Jézus ünnepén világosítja fel minderről a kereszténység zsidótlanítására fogé­konyabb közönséget ( Zsidó-keresz­tény, zsidó, keresztény – március 25.):

„A mai zsinagógái zsidóság azonos a farizeusokkal. Ok azok, akik nem fo­gadták be a hitet, a hit megváltozását. Ne feledjük: Mózes előtt is éltek embe­rek, s a héberek sem könnyen fogadták el a Tízparancsolatot. Pogányok és is­tentagadók máig vannak és lesznek is, ítéletnapig. ” (…)

Emlékeztetőül: egy olyan hitről van szó, amely a judaizmusból fejlődött ki, és első követői zsidók voltak. A mai zsidók között pedig akad néhány egy­kori zelóta, esszénus stb. is – igaz, ezek­nek a szavaknak nincs olyan negatív konnotációjuk, mint a farizeus szónak.

„ Vannak a zsidó kiválasztottság máigvalóságát hirdető keresztény közös­ségek. Kishitűek. Az örök életet nem hi­tük erejével, hanem a kiválasztottakba való belekapaszkodással remélik. ”

Nem Szabó az első „keresztény”, akinek fogalma sincs a keresztény te­ológia alapjairól, ezért szívesen felvi­lágosítjuk: a kereszténység is a kivá­lasztottság gondolatán alapul. Rövi­den: az Újszövetség attól új szövetség, hogy a kiválasztottság a keresztények szerint átszállt Jézus követőire, az „új Izraelre”.

„Európa, a szellemi Európa létrejöt­tében alig volt szerepe a zsidó hagyo­mánynak, kultúrának, szokásnak, iro­dalomnak, jognak, művészetnek, filozó­fiának. Még áttételesen sem, hiszen a Szentírás Ószövetségnek nevezett fele a keresztény hagyomány része, értelme­zésére a keresztény magyarázatok az irányadók. Megtévesztő tehát zsidó-ke­resztény gyökerű Európáról beszélni, mert az nem létezik. Michelangelo Mó­zese keresztény alkotás. Európa keresz­tény.” (…)

Botcsinálta teológusunkat olyan ap­róságok, mint hogy a kereszténység át­vette a teljes „Ószövetséget”, benne a Tízparancsolattal (s csupán emlékez­tetőül. benne a „Ne tégy hamis tanúsá­got felebarátod ellen” parancsolattal); átvette az egyistenhitet, azt a gondola­tot, hogy a zsidóság kapta meg az ere­deti kinyilatkoztatást, egyáltalán nem zavarja. Bizonyára életében nem látott katolikus szertartást, amelynek számta­lan eleme a zsidó templomi szertartá­sokból származik, és nem ismeri a ke­resztény teológusok munkáit sem. Ez persze nem baj, nem tudhat mindenki mindent. De legalább ne lenne büszke tudatlanságára.

„ Üres a zsidó-keresztény fogalom? A hit dolgát tekintve igen, de a mindenna­pok permetező szóesőjében, szóködében fölvett egy rossz tartalmat. Azt mond­ják, aki megtagadja az. Ószövetséget, aki kétségbe vonja egy nép kiválasztott­ságát, az antiszemita. Holokausztakaró (sic). Izraelellenes (sic). Tehát meg- és kivetendő. Üldözendő. Legyőzendő. Etc. így hát egyesek, még papok is, hí­vek is, ha a kereszténységet említik, hozzákötőjelezik a zsidó szót, mintegy bocsánatkérően és elhatárolódóan. Félnek. Félnek keresztények lenni. ”

No igen, a kereszténység zsidó alap­jaiban az a legkínosabb, hogy az em­ber nem lehet nyugodtan antiszemita. Ami ennél is bosszantóbb – leírni is szörnyű -, még „hálásnak” is kellene lenniük a zsidóságnak. Ám mivel ez megemészthetetlen, inkább erőszakot kell tenni a történelmen, a tényeken, a józan észen. Ennyi erővel Szabó a kö­reiben oly népszerű „Jézus, a pártus-szkíta-magyar herceg” elmélettel is házalhatna – ez az elmélet legalább szórakoztató, bár semmi köze nincs a kereszténységhez.