Egyházi ügynökügyek

Az ügynökügy a mai magyar közélet egyik legfontosabb kérdése. A múlt­ról szól, de máig ható érvénnyel be­szél Magyarország erkölcsi és poli­tikai helyzetéről. Néhányan lebuktak, és kiderült, hogy besúgók vol­tak.* Mások még csak sejtik, hogy ki jelenthetett róluk – sokszor évtize­deken át.

„Állunk elébe!” – válaszolta Zoltai Gusztáv a Szombat azon kérdésére, hogy a zsidó hitközségek hogyan fo­gadják a készülő ügynöktörvényt, amely a – politikusokon, bírókon és ügyészeken kívül – hatáskörét az egy­háziakra is kiterjesztené. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója úgy véli: szük­ség van a múlt tisztázására. Hasonlóan nyilatkozott Heisler András, a Mazsi­hisz elnöke is, aki hozzátette, hogy az ügynökkérdéssel kapcsolatosan eddig nem fogalmaztak meg hivatalos állás­pontot. Hozzáfűzte, hogy érzelmileg különösebben nem érdekeli az ügy, mert – mint fogalmazott – továbbra is a közösség fejlesztésével kíván foglal­kozni: ha azonban az átvilágítást tör­vény rögzíti, azt végrehajtják. „Ami engem illet, én ’vegytiszta’ vagyok, és nyugodt lelkiismerettel vállalom a vizsgálatot” – közölte lapunkkal az el­nök. aki valószínűsítette, hogy az el­múlt rendszer természetéből adódóan – más felekezetekhez hasonlóan – a zsidó hitközségekbe is beépültek ügy­nökök. Arra a felvetésre, hogy szank­cionálják-e, ha a hitközség valamelyik munkatársáról kiderül, annak idején besúgóként együttműködött az állam­biztonsági szolgálatokkal, Zoltai Gusztáv elmondta: erről a hitközség vezetésének kell majd döntenie.

Lapunk kérdésére Majsai Tamás te­ológus-történész elmondta, hogy az egyházi ügynökökkel kapcsolatosan még korai lenne számadatokról be­szélni. „Plauzibilis viszont az, hogy az ügynöki szerepvállalás a középső és felső egyházi elit körében magasan túlreprezentált volt” – állítja a Wesley János Lelkészképző Főiskola oktatója. Majsai szerint a levéltárak megnyitásának eredménye lehet, hogy beindul egy olyan folyamat, amely ha mini­mális mértékben is, de megkerülhetetlenné teszi a komolyabb önreflexiót.

Különös haszna lehet e processzus­nak – véli a teológus -, hogy véget vet annak a gnosztikus-doketista hívő-egyházias látásmódnak, amely a kö­zelmúltról eddig rendre a sértett, megbántott fél pozíciójából, nemegyszer erkölcsi fölényével és kívülállóságával beszélt csak.

TERROR ÉS KOLLABORÁCIÓ

A pártállam titkosszolgálata mindig is kiemelten foglalkozott a különböző egyházak illetve felekezetek tevékeny­ségével. Az ötvenes években az állam­biztonsági szolgálat elsősorban erőszakkal próbálta megtörni az egyhá­zi vezetők ellenállását, majd a hatvanas évek közepétől a módszerek „finomod­ni” kezdtek: a terror helyét a bürokrati­kus eszközökkel gyakorolt kontroll vette át. Az ellenőrzést az Állami Egy­házügyi Hivatal (ÁEH) végezte, amely a pénz- és személyzeti ügyekben való döntési jogok monopolizálásával gya­korlatilag kezében tartotta az egyházi életet. Például a Magyar Népköztársas­ág és a Vatikán 1964-ben aláírt megállapodásának értelmében püspököket csak a két fél közös megegyezése alap­ján lehetett kinevezni: így egy-egy fon­tos tisztség betöltésekor gyakran nem a rátermettség, hanem a fennálló politi­kai renddel kapcsolatos lojalitás számí­tott. Alsóbb szinteken „államellenes összeesküvés” címszó alatt egészen 1972-ig folytak perek papok és szerze­tesek ellen. „A beszervezések még 1989-ben is tartónak” – mondta la­punknak Tomka Ferenc római katoli­kus pap, akinek idén jelenik meg a pa­pi III/III-as kérdéssel foglalkozó köny­ve. A plébános szerint az állambizton­ságiak minden alkalmat – apróbb köz­lekedési vétséget is – megragadtak ar­ra, hogy egyháziakat szervezzenek be. Előfordult, hogy egy pap autóját isme­retlenek ellopták, majd két nap múlva két állambiztonsági tiszt kopogtatott a plébánia ajtaján, hogy „megfelelő együttműködés” esetén szereznek neki egy új személygépkocsit.

„A kommunista rendszer titkosszol­gálata a Vatikánt mint államot és mint világegyházi szervezetet az imperializ­mus erős bástyájának tartotta” – írja Máté-Tóth András. A teológus szerint az állambiztonságiak az egész egyházi szervezetet egy hatalmas hírszerzői hálózatként fogták fel.

A második vatikáni zsinat (1962-65) első ülésszakának idején az egyháziakból és civil kísérőikből álló magyar küldöttség háromnegyede volt beszervezett ügynök (!), a másodikon kétharmada, a harmadikon és a negye­diken pedig a fele. (A küldöttség összetétele ülésszakonként változott.) Az ÁEH emberei a delegáció tagjaival – kiutazásukat megelőzően – részle­tekbe menően egyeztették, hogy mit képviseljenek a vatikáni tanácskozá­son. A jól szervezettséget megfelelően példázza egy 1964 szeptemberében írt beszámoló, amely szerint a delegáció ügynökeinek a következő operatív fel­adatokat osztották ki: „Kékes” fn. ügy­nök a küldöttség vezetőjénél, Hamvas Endre kalocsai érseknél eléri, hogy „maradéktalanul betartsa az ÁEH ré­széről meghatározott egyházpolitikai elveket”, szerezzen be minden zsinati dokumentációt, és a német püspökök­kel való kapcsolatának elmélyítése ré­vén derítse ki azok politikai céljait. „Péter” fn. ügynök azt a megbízatást kapta, hogy informálódjon a Vatikán szocialista országokkal kapcsolatos terveiről, „Professzor” ügynökjelölt­nek pedig a delegációt arra kellett mo­tiválnia, hogy az ÁEH-tól kapott utasí­tásokat betartsa, mindeközben egy „Kecskeméti” fn. ügynöknek a vatiká­ni hivatalok és a magyar küldöttség le­velezését kellett a hatóság rendelkezé­sére bocsátania. „György” fn. ügynök feladata a delegáció kapcsolatainak felderítése volt; „Molnár Béla” és „Kövér” ügynök, valamint „Deák” ügynökjelölt a hazai katolikus közvé­lemény befolyásolására kapott utasí­tást, valamint „politikai céljainknak megfelelő” cikkek, tanulmányok meg­jelentetésére a nyugati sajtóban.

A „CIONIZMUS” ELLENI HARC

A zsidósággal kapcsolatos állam­biztonsági tevékenységnek három gócpontja volt: Scheiber Sándor és köre, a Joint, valamint a különböző spontán szerveződött ifjúsági csopor­tok – nyilatkozta a Szombatnak Ko­vács András. A szociológus a második világháború utáni zsidósággal kapcso­latos kutatásai során az Állambizton­sági Szolgálatok Történeti Levéltárá­ban vizsgálja az egykori titkos- rendőrség aktáit is; ezek ellenséges ci­onista tevékenység címszó alatt min­dennel foglalkoztak, amit a holoka­uszt után megmaradt zsidósággal kap­csolatosan a szervek megfigyelésre méltónak tartottak. A magyarországi dokumentumok vizsgálatával egyide­jűleg Kovács András munkatársai Lengyelországban és Csehországban is igyekeznek áttekinteni a zsidóságot érintő állambiztonsági aktákat. Elsősorban arra szeretnének választ kapni, hogy az egykori kommunista országokban volt-e a Szovjetunióból instruált, központilag koordinált „zsi­dó politika”. „Szeretnénk kideríteni, hogy az egykori szocialista blokkban vezettek-e valamiféle zsidó katasztert ” – magyarázza a kutatás egyik célját Kovács András. Az tudott, hogy Csehszlovákiában a „Pók-akció” kere­tében listát vezettek szinte minden egyes zsidó származású személyről. Valószínűleg Lengyelországban is ha­sonló rendszer működött – állítja a ku­tató. 1968-ban például egy lengyel férfi – szülei helyett – az állambizton­ságiaktól szerzett tudomást zsidó szár­mazásáról.

Kovács András feltételezése szerint a magyarországi rabbikaron és a hit- községi szervezeteken belül is működ­tek ügynökök. Jó ellenpont volt Scheiber Sándor, akinek a mítosza nem vé­letlen – állítja Kovács András. Az egyik legtekintélyesebb magyarorszá­gi rabbit, aki az Országos Rabbiképző vezetője is volt, a titkosrendőrség – ügynökei által – állandó megfigyelés alatt tartotta.

A kommunisták kiemelten kezelték a Joint ügyeit is, ugyanis 1945 utántól nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a szervezet által kezelt pénzek lehető legnagyobb részére rátegyék a kezü­ket. A pártiratok és az egykori politi­kai rendőrség iratai „arról tanúskod­nak, hogy a hitközségi vezetés minden fontosabb kérdésben kikérte az egy­házügyi illetékesek véleményét, rész­letesen beszámolt a felekezeten belüli eseményekről, az elhangzott nyilvá­nos és magánjellegű állásfoglalások­ról, sőt a hitközség két egymást kö­vető elnökét, Sós Endrét és Seifert Gézát a politikai rendőrség ’Sipos’ és ’Sárosi’ fedőnevet viselő ügynö­kökként tartotta nyilván, és jelentése­iket titkos ügynöki jelentésekként ke­zelte” – írta a Múlt és Jövő című folyóiratban Kovács András, hozzátéve, hogy a beszervezést igazoló iratok még nem kerültek napvilágra. Időnként kialakult egy-egy fiatalok­ból álló csoport, amely – a hitközsé­gen belül – olyan találkozóhelyet vagy klubot próbált meg létrehozni, amelyről azt remélték, hogy kivon­hatják a hitközségi apparátus el­lenőrzése alól. Ezek a kísérletek sorra kudarcot vallottak. „A politikai rendőrség közbelépésére nem is volt szükség, a renitenskedő rabbikat a hitközségi vezetés fegyelmezte meg – volt, akit állásából is elbocsátottak a szervezkedni akaró fiatalokról pedig a rendelkezésre álló információkat át­küldték a politikai rendőrség illetékes osztályára” – állítja Kovács András.

„Amikor Pécsett voltam rabbi, két állambiztonsági tiszt keresett meg. Semmilyen nyomást nem gyakoroltak rám, pusztán arra voltak kíváncsiak, hogy prédikálok-e államellenes dol­gokról, valamint tartok-e szónoklato­kat Izrael mellett” – nyilatkozta a Szombatnak Deutsch László. A jelen­leg Újpesten szolgáló főrabbi az ál­lambiztonságiakkal folytatott beszél­getése során világossá tette, hogy vallási meggyőződésébe nem fér bele a besúgás. „Nem baj – válaszolt a két férfi -, erre úgyis megvannak az, em­bereink.”

Kunstár Csaba

*

Az egyházi átvilágításról nyilatkozva Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz, ügyvezető igazgatója a következőket mondta a Magyar Hírlap 2003. július 2-i száma szerint: „A zsidó felekezet törvényei nem foglalkoznak a múlt vizsgálatával, de állunk elébe az átvilágításnak. ”

Három lehetőség van: az ügyvezető igazgató vagy nincs tisztában az álta­la vezetett hitközség vallási normái­val, vagy tudatosan félretájékoztatta a közvéleményt, netán a tudósító nem jegyezte le pontosan a szavait. Mivel helyreigazítás nem követte a nyilatko­zat közzétételét, ez utóbbit kizárhatjuk.

Az Info Rádió ugyancsak 2003. július 2-i híradásában Zoltai úgy fogalmazott, hogy „a Hitközség vezetőit, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kurátoraként, már korábban átvilágí­tották”. Erről a nyilvánosság mit sem tud, ráadásul érthetetlen ellentmondás­ban van a korábbi nyilatkozattal.

*A Szombat 1996-2000 közötti számaiban közölt több ízben összeállítást egykori be­súgói jelentésekből.

Közép-Európa: nyilvános ügynöklisták

Az utóbbi napokban bombaként robbant a lengyel belpolitikai életben, hogy Bronislaw Wildstein újságíró az interneten 240 ezer névből álló ügynöklistát tett közzé. Az ismert publicista a fasizmus és kommunizmus bűneit vizsgáló Nemzeti Emlékezet Intézet archívumából másolta ki a névsort. A csaknem négyezer oldalas lista a besúgók, a belső tagok és külső ügynökök mellett azok neveit is tartalmazza, akiket annak idején kiszemeltek, de nem szervez­tek be. Sokak szerint az ügynökkérdéssel kapcsolatosan Tadeusz Mazowiec­ki miniszterelnök követett el hibát, amikor 1989-ben kijelentette: az állambiz­tonsági iratok tanulmányozása a történészekre tartozik. Az elmúlt tizenöt év alatt a lengyel közélet a különböző ügynökügyektől volt hangos. Csehor­szágban még a csehszlovák törvényhozás által 1991-ben meghozott átvilágí­tási törvény van érvényben. Ennek értelmében az egykori besúgók nem vál­lalhatnak közéleti tisztséget. A törvény hatálybalépése előtt Petr Cibulka egy­kori politikai elítélt nyilvánosságra hozta a csaknem teljes ügynöklistát. Két évvel ezelőtt a cseh belügyminisztérium a világhálón nyilvánosságra hozta a teljes listát, amely Cibulka névsorához képest több nevet tartalmaz. Szlová­kiában pedig májusig nyilvánosságra hozzák az egykori titkosszolgálati dossziék vagy akták listáját. Ezek az iratok az ügynökökön kívül a megbízók, a megfigyeltek neveit is tartalmazza. Romániában még várat magára a kom­munista titkosszolgálat tevékenységének leleplezése. A közvélemény az új kormányfőtől, Traian Basescutól vár változást.