Egyenes beszéd, süket fülek

A német külügyminisz­térium roppant épület­tömbjét hermetikusan lezárták a nagyközönség elől: minden kapunál és minden sarkon éber – noha roppant udvarias – rendőrök vizslatták az arra járókat. Páncélautó, lovas rendőrök, útlezá­rások tették próbára a berliniek türel­mét. Mi, újságírók, egyedül be sem léphettünk a konferencia helyszínére: attól távol kellett jelentkeznünk, ahon­nan, többszöri átvilágítás után, különbusszal vittek a külügyminisztériumba – előttünk rendőrautó, mögöttünk rendőrmotoros. Rózsaszín kitűzőnkkel csak a nekünk fenntartott helyre léphettünk be, a biztonsági em­berek udvariasan visszaküldték, ha olyan ajtón próbáltunk átmenni, ahol csak piros, zöld és sárga kitűzős részt­vevők haladhattak át.

EBESZ*-konferencia az antiszemi­tizmusról – 2004, Berlin.

A német hozzászólók – köztük Joschka Fischer külügyminiszter – drámai szavakkal hangsúlyozzák a helyszín szimbolikus jelentőségét: hetven évvel ezelőtt ebből a városból indult útjára a barna pestis, itt született meg a zsidóság megsemmisítésének terve, és most ismét erről a kérdésről tanácskoznak – de a zsidóság érdeké­ben. A hatalmas rendőri készültség azonban azt mutatja, hogy a téma ma is robbanásveszélyes.

A kétnapos monstre tanácskozást üd­vözli a német államelnök és kancellár, beszédet mond az amerikai külügymi­niszter, Mose Kacav izraeli elnök, szá­mos további külügyminiszter és szám­talan diplomata. A hatalmas tiszteletkö­röket látva nehéz elhinni, hogy az euró­pai országok egyáltalán nem akartak az antiszemitizmusról külön tanácskozni – ők a kérdést a rasszizmus és idegengyű­lölet egyik alfajának tekintik, és csak amerikai nyomásra egyeztek bele a té­ma külön kezelésébe.

Aki a „rasszizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus” szavakat használja (ebben a sorrendben), az nagy valószí­nűséggel EU-funkci és/vagy baloldali, aki nem szívesen vesz tudomást a zsidóellenesség egyedi voltáról, arról pe­dig hallani sem akar, hogy a közel-kele­ti válságnak és az antiszemitizmusnak bármi köze lehet egymáshoz. Hasonló­képp vélekednek az arab országok, amelyek küldöttei egyetlen szó nélkül, faarccal ülték végig a két napot, miköz­ben a színfalak mögött élénken lobbiz­tak, hogy a Közel-Keletről említés se essék a zárónyilatkozatban. Nem jártak sikerrel, egyetlen mondat bekerült. („Az EBESZ résztvevő államai egyér­telműen kijelentik, hogy nemzetközi fej­lemények, politikai ügyek, beleértve eb­be Izraelt és a Közel-Keletet, sosem igazolhatják az antiszemitizmust.”) Eb­ben nyilván szerepe volt a tízfős ameri­kai küldöttségnek, amelyben öt delegá­tus a különböző zsidó szervezeteket képviselte. (Képzeljük el, hogy a hiva­talos magyar delegációnak tagja a Mazsihisz vagy a B’nai B’rith elnöke – ez, egyelőre, lehetetlen. Mellesleg: a ta­nácskozáson a Mazsihisz részéről sen­kit sem láttam, noha a résztvevők hiva­talos listáján olvasható volt Zoltai Gusztáv és Gönczi Péter neve.)

Én mindig a gyengébbeket pártolom, ezért a Közel-Keleten a palesztinokkal kellene rokonszenveznem – de nem tu­dok azonosulni azokkal, akik gyűlöletet hirdetnek, akik arra nevelik a gyerekei­ket, hogy robbanóövvel felszerelkezve gyilkoljanak. Elie Wiesel szavai ezek is, és csupán azért nincsenek idézőjel­ben, mert emlékezetből foglaltam össze őket – az EBESZ hivatalos honlapján, ahol a konferencián elhangzott beszé­dek olvashatók, épp e mondatok nem találhatók.

Kicenzúrázták? Vagy a beszéd írott változtában e szavak nem is szerepel­tek? Remélem, hogy az utóbbi. Hiszen például Haraszti Miklós (jelenleg az EBESZ médiaszabadságért felelős biztosa) beszédének egyáltalán nem diplo­matikus részei olvashatók a világhá­lón:** „Amit ma ’új antiszemitizmus­nak’ neveznek, valójában nem új. A hatvanas, hetvenes években fejlődött ki, amikor szovjet parancsra a csatlós ál­lamok visszavonták Izrael diplomáciai elismerését… Akkoriban a Palesztina nevében Izrael léte ellen harcoló terro­rista szervezeteket marxista-leninistá­nak nevezték, de éppen azt tették, amit ma a vallás nevében harcoló utódaik: ártatlan izraeli civileket gyilkoltak… Akkor találták ki az anticionizmust. A zsidókra alkalmazott új kódszó akkor ’az izraeli agresszió támogatója’, vagy egyszerűen ’izraeli agresszor’ volt. ”

Ilyen kendőzetlen nyíltsággal egy ru­tinos diplomata nem beszél. Így csak a társadalmi szervezetek (NGO-k) küldöt­tei beszéltek – vagy még ők sem.

Az NGO-k küldöttei a szekcióülése­ken mondhatták el a magukét – amire már nem figyeltek az újságírók, és a küldöttek se nagyon. Ekkor beszéltek a lényegi kérdésekről – és persze épp ezekről nem tudósított a média. Francia zsidó társadalomtudósok elemezték fel- készülten, higgadtan az új antiszemitiz­mus jelenségét – szinte üres teremben. Az antiszemitizmus mára globalizáló­dott – fejtegette Michel Gurfinkel, a Valeurs Actuelles c. folyóirat főszer­kesztője – és kapcsolatba kerül korunk szinte minden problémájával. így az el­lene való küzdelmet ki kell terjeszteni a jog, a nyilvánosság, a nevelés, a társadalomtudományok területére is. Az em­lékezés itt nem elég, itt precíz ismere­tekre van szükség – így kerülhető el, hogy kudarcot valljunk, amiként az tör­tént a holokausztoktatás területén. (Köztudomású, hogy számos francia is­kolában az arab bevándorlók gyerekei fenyegető fellépésükkel megakadályoz­zák a holokauszttal kapcsolatos órák megtartását – számukra ugyanis tűrhe­tetlen, hogy a zsidókról mint áldozatok­ról essék szó.)

A roppant diplomatikus légkörű ta­nácskozáson nyílt vitára nemigen volt példa, de a szóhasználat egyértelműen jelezte a nézetkülönbségeket. A muzul­mán bevándorlókat néven nevező fran­cia zsidókkal szemben az európai szó- használat legfeljebb „egyes bevándorló csoportok” említését engedi meg. Még a nagy tekintélyű Simone Weil, holokauszt-túlélő, a francia nemzetgyű­lés egykori elnöke is csupán „a francia közösségbe rosszul integrálódott, iden­titásukat kereső gyerekekről” beszélt.

A francia zsidók képviselői ugyanak­kor – korrekt szóhasználattal ugyan – de néven nevezték, hogy az arab/iszlám országokból érkezett bevándorlók nem integrálódtak a francia társadalomba, közösségeik a Hezbollah televíziót és egyéb gyűlöletkeltő médiumokat használják tájékozódásra. Ha az európai ha­tóságok minderről nem vesznek tudo­mást, akkor a multikulturális társada­lom hamis alapokra épül. Ez utóbbi mondat már alighanem sok volt a leve­zető elnöknek, aki értetlenkedve vissza­kérdezett: „Talán bizony az arab beván­dorlóknak nincsenek valós problémáik, sérelmeik?” ,,A problémák valósak, a bűnbakkeresés viszont imaginárius” – válaszolta a francia küldött, s tovább sorolta problémákat: az EU hivatalos nem akar tudomást venni arról, hogy antiszemita atrocitásokat túlnyomórészt a muzulmán bevándorlók fiai köve el. A francia zsidóság pontos nyilvántartást vezet minden egyes támadásról, ám az EU szerint egyedül az áldozatok beszámolójára nem lehet támaszkodni. Az EU szervei nemrég alternatív jelentést tettek közé, mely szerint a zsidóellenes támadások többségét szélsőjobboldaliak követték el – ez ellen a zsidó szervezetek hevesen tiltakoztak. Kétségtelenül igaz viszont, hogy a francia állam e téren kevésbé dugja homokba a fejét: hivatalos statisztikáiban megemlítik az arab bevándorlók közösségét mint a zsidóellenes agresszió forrását A zsidó résztvevők és az EU képviselői között ugyanakkor összhang volt a hagyományos antiszemitizmus egyértelmű elutasításában: ha máshol nem, ennek az interneten burjánzó nyílt, zsidóellenes uszítás megfékezésében van jelentősége. Úgy tűnik, a francia állam kezd tudomást venni arról is, hogy ez nemcsak a szélsőjobb, hanem a muzulmán bevándorlók körében is virul: immár lépéseket tesznek a vérvádat népszerűsítő Hezbollah televízió betiltása érdekében.

„Sajnos szinte egyáltalán nem ismer­jük az országunkban élő iszlám közös­ségeket – fogalmazott az egyik német NGO vezetője, holott tudomásunk van arról, hogy egyes mecsetekben zsi­dóellenes beszédeket tartanak. Nem­igen találunk azonban partnereket kö­zöttük a párbeszédhez.”

Figyelemre méltó volt még egyes né­met zsidó fiatalok felkészültsége, szer­vezettsége és „agresszivitása”. Médiafi­gyelő szervezetük (www.honestly-concerned.org) naprakészen tartja nyilván, kritizálja és kéri számon a német média antiszemita-gyanús vagy Izrael-ellenes megnyilvánulásait. Szórólapjaikat min­denhová elhelyezték – de az újságírók semmi érzékelhető érdeklődést nem mutattak. Milyen visszajelzéseket kap­nak? – kérdeztem vezetőjüktől, aki őszintén elmondta, hogy alig egyéves kezdeményezésük egyelőre kevés hiva­talos visszhangot váltott ki, de informá­lis csatornákon tudják, hogy a főszer­kesztők számon tartják őket.

Úgyszintén figyelemre méltó új je­lenség az emberjogi mozgalmak balol­dali antiszemitizmusa ellen küzdő zsidó szervezetek megjelenése. Az Izrael-ellenes, palesztin sérelmekkel operáló anticionista retorika ugyanis erős pozíció­kat vívott ki az olyan nagy tekintélyű szervezetekben, mint az Amnesty Inter­national vagy a Human Rights Watch. Az amerikai Human Rights First moz­galom e szervezeteket látja el naprakész információkkal a zsidóellenes atrocitá­sokról. Mindez azt mutatja, hogy a nagy nyugati zsidó közösségek tisztában vannak az új antiszemitizmus sú­lyával, megértették a média jelentősé­gét, és felvették a kesztyűt – még ha eszközeik egyenlőtlenek is.

Hogyan jut el a konferencia üzenete a nagyközönséghez? Legfontosabb ré­szük – mint a fentiek bizonyítják – gyakran sehogy. Az újságírók, tévéstá­bok csak a plenáris ülésekre, a látvá­nyos szereplőkre figyelnek (Elie Wiesel, Colin Powell, Joschka Fischer), s még e kulcsfigurák beszédeiből is hajla­mosak kihagyni a saját világképükbe nem illeszkedő részeket. Ezért roppant fontos a tömör, célratörő fogalmazás: ebben az amerikaiak jók, míg az euró­paiak hajlamosak hosszas körmonda­tokban mennydörögni és fogadkozni. „A konferencia megtört egy tabut: Izra­el bizonyosfajta bírálatát antiszemitiz­musnak bélyegezte. Kritériumokat nem állítottunk föl, de legalább nyűtan be­széltünk róla ” – nyilatkozta Abraham Foxman, az Anti Defamation League*** elnöke. Igaz, e nyilatkozatát az európai lapok közül csak az (amerikai kiadású) International Herald Tribune-ban láttam.

g.j.

* Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. A szovjet-amerikai enyhülés kor­szakában létrejött fórum. Döntési jogköre nincs, a SZU felbomlása után kommunikációs fórumként működik. Tanácskozásain ajánlá­sokat fogadnak el, amelyek az EBESZ fe­lelősei szerint „erkölcsileg kötelező erejűek”.

** http://www.osce.org/documents/cio/ 2004/04/2825_en.pdf A konferencia honlapja: http://www.osce.org/events/conferences/antisemitism2004/

*** Rágalmazásellenes Liga: az antiszemitiz­mus ellen küzdő legfontosabb amerikai zsidó szervezet.