Egy zsidótörvény margójára

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Hetvenéves az 1938. évi XV. törvénycikk, azaz az I. zsidótörvény

2008. május 29. / Szegő Péter 1938. április 8-án Darányi Kálmán miniszterelnök és Mikecz Ödön igazságügy-miniszter benyújtotta a képviselőháznak A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról című, utóbb az 1938. évi XV. számot kapott, s az első zsidótörvény néven elhíresült törvény tervezetét.

A kormányzat célja a törvénytervezettel egyrészt az volt, hogy kifogja a szelet a jobbszél vitorlájából, másrészt, hogy a revíziós törekvésekhez az akkor már nagyhatalom nemzetiszocialista Németország jóindulatát megnyerje, harmadrészt, hogy helyzetbe hozza a nem zsidó értelmiséget és középosztályt. Ugyanezek az érvek aztán rendre megjelentek a további zsidótörvény-javaslatok előkészítésénél. Darányi – és az egész politikai elit, Horthyval az élen – ugyan nem csöndesítette le a nyilasokat, nemzetiszocialistákat és egyéb fajvédőket az első zsidótörvénnyel (mint ahogy a második, s a harmadik sem volt nekik elég), viszont a zsidókat – pontosabban az újabb és újabb jogszabályok által zsidónak minősített embereket – elindította, ha ekkor még nem is szó szerint, Auschwitzba. Az első zsidótörvénnyel – mint Gyurgyák János fogalmaz Zsidókérdés Magyarországon című munkájában – „[…] a magyar alkotmányosságon és a polgári jogegyenlőség elvén olyan folt esett, amely tragikus következményekkel járt, s ez kétségkívül az uralkodó magyar politikai elit lelkiismeretét terheli.”

A törvénytervezet kéthetes vitája során a kormányzat hiába hangsúlyozta, hogy a törvénytervezettel társadalmi nyugalmat és békét akar elérni és a kérdést objektivitással, s megfontoltsággal kellene tárgyalni, a Képviselőházban elszabadultak az indulatok. Érdekes módon nemcsak – amint az várható volt – néhány konzervatív főúr (például gróf Széchényi György, gróf Apponyi György), továbbá a liberális, a demokrata és a szociáldemokrata képviselők (például Rassay Károly, Vázsonyi János, illetve Kéthly Anna, Peyer Károly), utasították el a törvénytervezetet, hanem a szélsőjobb néhány reprezentánsa (Csilléry András, gróf Festetics Sándor, Hubay Kálmán, Maróthy-Meizler Károly, Matolcsy Mátyás, stb.) is, akik kevesellték annak radikalizmusát. Paradox módon a törvény mellett az az érv is elhangzott – például a felsőházi vita során Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke részéről –, hogy a zsidóknak is érdeke, hiszen az antiszemitizmust hivatott leszerelni.
Az 1938. május 29-én elfogadott törvény ellen ötvenkilenc nem zsidó értelmiségi, művész és politikus írt alá tiltakozó kiáltványt, többek közt gróf Apponyi György, Bartók Béla, Berda József, Bernáth Aurél, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Kernstock Károly, Kodály Zoltán, Márffy Ödön, Móricz Zsigmond, Pálóczy Horváth György, Schöpflin Aladár, Somlay Artúr, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchényi György, Tersánszky Józsi Jenő, Vikár Béla és Zilahy Lajos. Az aláírók így fogalmaztak: „Ez a javaslat, […] még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint a keresztény (Értsd a korabeli terminológia alapján: nem zsidó – Sz. P.) középosztály fiait, amikor azt teszi fel róluk, hogy – az állampolgári jogegyenlőség semmibevételével – jogfosztástól, megszégyenítő gyámkodástól, kényszeralkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. Továbbá felteszi róluk azt az erkölcsi eltévelyedést, hogy polgártársaik egy részének vallása miatt való megbélyegzése, polgári jogai teljességéből való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni.”

Babits Mihály nem írta ugyan alá a kiáltványt, mert a megfogalmazásával nem értett egyet, de egyik cikkében élesen elítélte a törvényt, Lázár Andor igazságügy-miniszter pedig tiltakozásul még márciusban lemondott magas posztjáról – őt követte a bársonyszékben a már említett Mikecz Ödön.

Az első zsidótörvény megjelenésekor már nem Darányi, hanem Imrédy Béla állt a kormány élén. Horthy azzal a szándékkal menesztette a jobbszél további térnyerését megakadályozni nem képes Darányit, hogy a Bethlen vezette hagyományos arisztokrata, többé-kevésbé angolbarát politikai csoportnak ne csökkenjen a befolyása a Gömbös-fiókák és a még radikálisabbak javára.

támogatás
[popup][/popup]