Egy „pszichiáter” diagnózisai

Ki szelet vet…

…vihart arat. Turán Tamás Egy „járóbeteg” panaszai című, a Hitközség ügyvezető igazgatójához intézett nyílt levelét előző számunkban közöltük. Az alábbiakban a beérkezett három választ, s T.T. viszontválaszát olvashatják.

Ha ragaszkodnánk a formalisztikához, a „járóbeteg” panaszait igen egyszerű lenne elutasítani, illetve a megfelelő proporcióba állítani. Ugyanis, Zoltai Gusztáv kifogásolt szavait az inkriminált lapocskában (Cion) jelentette meg, és mi sem természetesebb annál, hogy egy cionista lap feladata tudatosítani „…hogy a zsidókérdés egyetlen megoldása a zsidó hazába, az ősök földjére való visszatérés lehet.” Ha Z. G. azt mondja egy cionista lapnak, hogy feladata az asszimiláció forszírozása és elősegítése ezzel nevetségessé teszi mind magát, mind a lapot, amelyet üdvözöl.

Mivel azonban a formalisztika mögött a tetszhalott – nem „járóbeteg”! – magyar zsidóság valós problémái húzódnak meg, s mivel T. T. sokat beszél cikkében, de úgyszólván semmit nem mond – engedtessék meg nekem, a „kívülállónak”, hogy a problémát pár mondattal körvonalazzam.

Asszimiláció

A körülbelül százezernyi magyar zsidóság a kommunizmus bukásának perceiben az elkallódás, eltűnés, felszívódás veszélye tizenkettedik órájának végén tartott. Ennek látható oka kettő: egyrészt az önkéntes, öngyilkos asszimiláció, beolvadás, eltűnés a nagy magyar süllyesztőben, mely több mint száz éves folyamat, és mellyel nem lehet a kommunizmust vádolni. Másrészt, természetesen, a lélekgyilkos ateista rendszer, mely zsidó quislingek segítségét nem átallotta igénybe venni, és az elmúlt negyven évben minden zsidó szellemi megnyilvánulást megfojtott, eltiport.

A kettő együtt megtette a magáét: a kb. három évvel ezelőtt bekövetkezett „felszabadulás” egy tetszhalott zsidóságot talált; szétzüllesztett hitközségekkel; tudatlan „ámhóórec” rabbikkal; egy Patyomkin-jellegű rabbiképzővel; a zsidó nevelés teljes hiányával, valamint a Zsidó Állammal való kapcsolat nélkül.

Azóta az asszimilációs folyamat lelassult, de nem állt meg. Tisztelet és becsület a MAZSIKE-nek, mely feladatának tekintette egy zsidó iskola létesítését, de sem a Javne, sem a Mszoret Ávot és az Anna Frank, sem külön, sem együtt, nem képesek a negyven éves űrt betölteni. Arról nem is beszélve, hogy a három iskolába együtt a magyarországi zsidó iskolakötelesek kevesebb, mint tíz százaléka jár. Ez idáig nem hallottam, hogy a „járóbeteg” felemelte volna szavát ez ügyben. Pedig ez nem cionizmus. Ez a zsidó fennmaradás, lét, túlélés kérdése.

Hitközség

Nincs hely arra, hogy sorra vegyem itt az elmúlt száz esztendő hitközségi elnökeit, vezetőit, korifeusait. Elég lesz talán megemlíteni a stern samui vezetést; a titkos tanácsos, kegyelmes urakat; a hazafias, mellet verő, „itt élned és halnod kell”-t hajtogató, díszmagyarban pompázó urakat, akik a cionistákat kitiltották a vezetésből, kiüldözték a hitközségből, kigúnyolták a halucokat, és ugyanakkor úttörői és szálláscsinálói voltak a növekvő kitérési láznak, a mindent elnyelő asszimilációnak, vegyes házasságoknak. Ez az út Auschwitzba torkollott. Utána jöttek a Stöcklerek, a Sós Endrék, a párttag főrabbi, majd az ÁVH-s vezetés, a Bárónő és a kutyatenyésztő visszagondolni is rossz rájuk.

Állítom, hogy Zoltai Gusztáv személyében most van először Magyarországon egy olyan zsidó vezető, aki a zsidó fennmaradás ügyét szolgálja. Aki megpróbálja az asszimiláció kerekét visszafordítani.

Cionista lenne Zoltai? Nem tudom. Nem hiszem. Lehet, hogy a Síp utcában és kapcsolt részein szerzett tapasztalatok azzá fogják tenni. De ez esetben sem kell T. T.-nek aggódnia. Magyarországról akárcsak Amerikából a prononszírozott cionisták sem alijáznak.

Cionizmus

Ma a cionista megoldás egyike azon terápiáknak, melyek megoldhatják a magyar zsidóság létproblémáit, feltámaszthatják a tetszhalottat. Aki ezt elveti, ajánljon helyette mást, jobbat. Aki eddig az ügyben semmit nem tett és tesz; akinek egy gyorstalpaló amerikai reform zsidó kurzuson kívül gőze sincs a zsidóságról talán annyi sem, mint a pesti „főrabbiknak” -, az nem „járóbeteg”, hanem valami egészen más; annak nem „felcser”, hanem pszichiáter kell. Ez egyébként az egész magyar zsidóságnak elkelne; ha nem pszichiáter, akkor pszichológus, aki rávezetné zsidóságának gyökereire, és meggyőzné arról, hogy az ember mindenkit becsaphat, kivéve saját magát és minden elől képes megfutni kivéve önmaga elől…

Zsidó szervezetek

A „hatalmi realitásokról” szóló értekezés, illetve a Szohnut címére intézett sanda célzások ügyében nem tartom magam illetékesnek. Erre válaszoljon a Szohnut, az a „közel milliárd dolláros évi költségvetésű kvázi-állami szerv…”, melyet immár nem a kommunista propaganda támad ádáz dühvel, hanem T. T. és társai. Hasonló inszinuáció a Szohnut címére adresszálva az utolsó tizenöt évben nem jelent meg nyomtatásban Magyarországon. Nem csodálnám, de remélem, hogy a „nemzetközileg jegyzett szanáló cég” nem sértődik meg a hasonló, felelőtlen csipkelődésektől, és nem hagyja magára a magyar zsidóságot, még ha nem is sikerül egyhamar, egyrészét-nagyrészét a tengerparti szanatóriumba beutalni…

P.s. Szeretném Zoltai Gusztávot megvigasztalni, a T. T. cikke végén rejlő életveszélyes fenyegetéssel szemben: a magyar zsidóság, hányatott sorsában már annyi mindent kibírt. Merem hinni és remélni, hogy T. T. „azonnali kilépését” is ki fogja bírni. Isten segítségével.

Naftali Kraus