Egy darab magyar-zsidó történelem – angolul

1927-ben látott napvilágot Budapes­ten Patai József könyve, A középső ka­pu: egy kis gyermek és egy nagy könyv élete. A Múlt és Jövő egykori legendás főszerkesztője gyermekkori éveit idézte fel e memoárjában, mely a Jewish Publication Society jóvoltából a közelmúlt­ban angolul is megjelenhetett, s a kiadó kísérőlevelével szerkesztőségünkhöz is elérkezett. A középső kapu, a Baba Mecia talmudi traktátusa jelentette a kezde­tet Patai József számára a hagyományos irodalom megismerése felé, írja elősza­vában Raphael Patai, a világhírű utód, e könyv fordítója, aki felidézi azt a jelene­tet is, amikor édesapja szombat délutá­nonként ugyané fejezetet magyaráz­va – alkalmanként legalább három órát – kezdte tanítani őt.

„Apám teljes életrajza megírásra vár”, szól a másik idézet, s a könyvet lapoz­gatva, a kurzívval szedett magyar szavakra bukkanva sok helyütt kettős érzés foghatja el a honi olvasót. Öröm, hogy a magyar-zsidó civilizáció ilyen és ehhez hasonló munkák révén ismertté válhat a magyar nyelviségen túl is, ha szórvá­nyos és hiányos is az az ismeretanyag, ami által beemelődhet a zsidó világ köz­tudatába; és hiányérzet, hogy az oly sok­szor hangsúlyozott belső történet, a zsi­dó közösség magyarországi históriája csupán töredékes módon jelenhet meg az érdeklődők előtt Jacob Katz, Nathaniel Katzburg és mások eléggé nem hangsúlyozható fontosságú alapművén túl az egész magyar-zsidó történelem megírásra vár.

Ma még „gellerből”, idegen nyelvből fordítva, főként a századelőn született s az itthonról eltávozott „nagy öregek” munkáiból kaphatunk képet saját elő­történetünkről, a szakmunkákon túl me­moárok és személyes emlékekre alapo­zott előszavak jóvoltából. Fontos doku­mentumok ezek, s jelentőségükre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet.

A fiatal zsidó történészgenerációnak azonban a kihívást kellene látnia ben­nük, hogy előbb-utóbb helyben és ma­gyarul születhessenek meg a várva-várt nagy tanulmányok.