Dubin megannyi árnyéka

Írta: -esz- - Rovat: Archívum, Irodalom

(Bernard Malamud: Dubin megannyi élete, Európa Könyvkiadó, 546.old. 320 Ft.)

Dubin a maga életét éli, sovány vi­gasz, hogy közben mások életéből cse­megézik. A kisszerűsége és vágyai kö­zötti szakadékba Fanny esik bele, a nő. Semmivel se szürkébb vagy unalma­sabb, mint Dubin, éppen olyan, csak hát fiatal, s ettől az életrajzíróban más élet keletkezik, ami persze megint hétközna­pi, átlagos, igazi, meghökkentő kudar­cok nélkül, látszatsikerekkel. Az öregedő úr, mintha letörölte volna a port szen­vedélyeiről, mintha leporolná a fiatalsá­gát, hogy újrakezdje. Maga se tudja, hogy mit.

Malamud műve regény. Története a műfaj szabályainak megfelelően indázik, hol jobbra, hol balra, néha még össze is keveredik kissé, de az olvasó számára nem okoz komplikációkat. A szerző, a já­tékszabályokat betartva, elmesél egy ke­rek históriát, portrékat rajzol a papírok­ra. Rendkívülisége az átlagemberek apró egyéni tulajdonságainak ábrázolásából vil­lan elő, ahogyan Dubin esetében. Mert minden ostobaság (és közhelyszerű igaz­ság) ellenére valahol mégis lenne (lehet­ne) a főhős élete katartikus. Malamud azonban rájátszik saját stílusára. Amit a gimnáziumok tényként tanítanak példá­ul az ember és környezet regénybeli „egységéről”, iskolapéldaként igazolja könyvével. Kár, hogy ily módon kiszíne­zi a tragédiát, remekmű helyett a tökéletes­séggel éri be.

Fanny érdekessé válhatna, bár – véle­ményem szerint egy buta liba – sorsában nincsen se jó, se rossz. Kitty (Dubin fele­sége) is csupán amerikaiságában vonzó, már amennyiben folyton pszichiáterhez akar járni. A világgal szembeni naivitása (talán mert az író természetesnek tudja elhitetni) szimpatikus. Dubin gyermekei bolyongó „hősök”, hamleti fiáról sosem hullik le az irodalmi álarc, lánya pedig amolyan parabola. A valóságot, amely­ben a könyvbeli figurák élnek, inkább hinnénk Dubin művének, s nem szívesen tulajdonítjuk Malamudnak. Az embere­ket oly hitelesen, a helyzeteket oly realis­tán bemutató író az íróság csapdáját nem tudja átugrani. S az öníróság öniróniának itt aligha olvasható.

Malamud nem mindig használ olcsó, durranó petárdákat. Az egyetlen ténylege­sen átélt érzés az öregedés. Mellette a ma­gányosság és a tehetetlenség, a cselekvé­sek hiábavalóságának sorozata mind-­mind olyan elem, mely elénk tárja a szerző értékeit. Talán ezért olvassuk mégis élve­zettel. Hiszen a lerágott csont ízét is csak úgy ismerhetjük meg, ha magunk rágjuk.

-esz-

támogatás

Címkék:1992-03