Dubin megannyi árnyéka
(Bernard Malamud: Dubin megannyi élete, Európa Könyvkiadó, 546.old. 320 Ft.)
Dubin a maga életét éli, sovány vigasz, hogy közben mások életéből csemegézik. A kisszerűsége és vágyai közötti szakadékba Fanny esik bele, a nő. Semmivel se szürkébb vagy unalmasabb, mint Dubin, éppen olyan, csak hát fiatal, s ettől az életrajzíróban más élet keletkezik, ami persze megint hétköznapi, átlagos, igazi, meghökkentő kudarcok nélkül, látszatsikerekkel. Az öregedő úr, mintha letörölte volna a port szenvedélyeiről, mintha leporolná a fiatalságát, hogy újrakezdje. Maga se tudja, hogy mit.
Malamud műve regény. Története a műfaj szabályainak megfelelően indázik, hol jobbra, hol balra, néha még össze is keveredik kissé, de az olvasó számára nem okoz komplikációkat. A szerző, a játékszabályokat betartva, elmesél egy kerek históriát, portrékat rajzol a papírokra. Rendkívülisége az átlagemberek apró egyéni tulajdonságainak ábrázolásából villan elő, ahogyan Dubin esetében. Mert minden ostobaság (és közhelyszerű igazság) ellenére valahol mégis lenne (lehetne) a főhős élete katartikus. Malamud azonban rájátszik saját stílusára. Amit a gimnáziumok tényként tanítanak például az ember és környezet regénybeli „egységéről”, iskolapéldaként igazolja könyvével. Kár, hogy ily módon kiszínezi a tragédiát, remekmű helyett a tökéletességgel éri be.
Fanny érdekessé válhatna, bár – véleményem szerint egy buta liba – sorsában nincsen se jó, se rossz. Kitty (Dubin felesége) is csupán amerikaiságában vonzó, már amennyiben folyton pszichiáterhez akar járni. A világgal szembeni naivitása (talán mert az író természetesnek tudja elhitetni) szimpatikus. Dubin gyermekei bolyongó „hősök”, hamleti fiáról sosem hullik le az irodalmi álarc, lánya pedig amolyan parabola. A valóságot, amelyben a könyvbeli figurák élnek, inkább hinnénk Dubin művének, s nem szívesen tulajdonítjuk Malamudnak. Az embereket oly hitelesen, a helyzeteket oly realistán bemutató író az íróság csapdáját nem tudja átugrani. S az öníróság öniróniának itt aligha olvasható.
Malamud nem mindig használ olcsó, durranó petárdákat. Az egyetlen ténylegesen átélt érzés az öregedés. Mellette a magányosság és a tehetetlenség, a cselekvések hiábavalóságának sorozata mind-mind olyan elem, mely elénk tárja a szerző értékeit. Talán ezért olvassuk mégis élvezettel. Hiszen a lerágott csont ízét is csak úgy ismerhetjük meg, ha magunk rágjuk.
-esz-
Címkék:1992-03