A hozzám közelállók szentelnek meg engem

„Számláljatok azután a szombatra kö­vetkező naptól…” (3M. 23, 15.)1

A Rambam a következőket mondja: „Minden egyes nemzedékben, mindig úgy látták a próféták és a Szanhedrin, hogy Niszan hó 16-án lengették meg az ómert, akár hétköznapra, akár sabatra esett…”2

Pészach, a Szabadság ünnepének másnapja után következik a Sz’fira időszaka. Ez az év azon időszaka, amely – több vonatkozásban is – ugyanehhez a szomorú periódushoz tartozik. Ugyanakkor mindazok a micvák, amelyek a számlálással kap­csolatban állnak a Tórában, készülés­re és készülődésre szólítanak fel. Az­az – jelen esetben – a Savuot ünnepé­nek fogadására. Ez a Tóraadás ünne­pe, amelyben az ómerszámlálás ré­vén a felkészülés a csúcspontjához érkezik el. A teljes megváltást (a lel­ki felszabadulást is) jelenti, amire pe­dig a kitaszítottaknak igen nagy szük­ségük van.2

Van azonban a Sz’fira napjainak egy másik aspektusa is. Ez pedig a gyász.

A Talmudban ez áll: „Azt mondták, 12 ezer tanulópárja volt Rabbi Akivának (azaz 24 ezer tanítványa), Gvattól Antipatroszig, de ezek mindannyian azonos időben haltak meg…4 Úgy ta­nulták, hogy mindannyian a Peszach és az Aceret (azaz Sávuot) közötti időszakban lelték halálukat. A zsidó történelemben – ahogy az a Gemara alapján világossá válik – a Bál Haturim szerint, aki viszont Rav Haj Gaonra hivatkozik – a Sz’fira napjaiban, napnyugta után, a Rabbi Akiva tanít­ványait sújtó csapás miatti gyász miatt megtiltották a munkát. Szokás szerint nem dolgoztak Peszachtól Savuotig, napnyugtától hajnalig. Ennek az oka az, hogy Rabbi Akiva tanítványait – akik ugyanebben az időszakban haltak meg – napnyugta után temették el, ezért addig semmiféle munkát nem végeztek.

A gyász más értelemben jelenik meg a „Hilchot Hapeszach” (R. J. Giat) végén: eszerint ebben az idő­szakban nem kötünk házasságot.

A Ture Zahav megemlíti, hogy a későbbi korokban is szomorú esemé­nyek kapcsolódnak a Sz’fira heteihez, így például említést tehetünk azokról a hitközségekről, amelyek a keresztesek kegyetlenkedései során pusztul­tak el.

Ugyancsak ebben az időben halt mártírhalált az a mintegy 400 ezer ma­gyar zsidó is, akiket a nácik Auschwitz és Birkenau megsemmisítő tábo­raiban öltek meg.

„Üszkös törzsnek gyenge ágaként” vállalkoztam erre az utazásra Ausch­witzba, hogy lássam azt a helyet, ahol megölték nagyapáimat, nagyanyái­mat, nagybátyáimat és nagynénéimet. Hogy ott álljak, a könnyel és vérrel áztatott, tiszta és szent hamvai­kat befogadó földön. Hogy ott álljak a lelkűk tisztaságától fénylő ég alatt, ahol életüket áldozták fel az Örökké­való nevének megszenteléséért. Ahol ajkaik még mindig azt suttogják: „Sma Jiszrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egyetlen Egy!” Hogy érezzem az iszonyatát en­nek a helynek, hogy átéljem félelme­tes és rémisztő kisugárzását, hol rom­ba dőlt a tanítványok jövője, szétsza­kadt a családok egysége, és felbomlott a közösség.

De ugyanezen a helyen, az elnyo­mott közösség egységének új távlatot adott az egymásrautaltság. Erőt és bá­torságot nyújtott a kiszolgáltatottság, s reményt a hit.6

Döbbenetet érzek ezen a földön.

Hadd említsem neveiket, nagyszüleimét, a jámbor és tudós Reb Jaakov Bér Levyét, a szerény Gitl Levyét, az igaz ember Joszef Weissét, az erényes Lea Weissét, valamint fiaikét és leányaikét.

Neve van minden embernek, neve, amelyet szülei adtak, hogy viselje a múltat és továbbadja azt az eljövendőnek.

Minden név mögött teljes világ áll,7 alkotó munka és I-tenszolgálat. Érte­lemmel teli életek láncolata.

Filozófiai szempontból e hely több kérdést is felvet: teológiai, lélektani problémákat és társadalmi-politikai kérdéseket is.

„És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltes­sem Izráel fiai között…” (3Móz. 22, 32)

A Rambam magyarázata szerint (Jeszode Ha-Tora 5. fejezet 1. Pár.) ez a Kiddus Ha-Sem tevőleges explicit po­zitív micvájának parancsa. Gyakorla­tilag, ha valakit arra kényszerítenek, hogy térjen ki – máskülönben halálra ítélik -, s az utóbbit választja, az Kid­dus Ha-Semnek számít.

A Rambam8 és a Szefer Hahinuch 268. micvája szerint is különbséget kell tenni az „objektív” Kiddus Ha- Sem9 – a mártíromság – és aközött, ami önmagában rejtett marad. Ez az a fajta Kiddus Ha-Sem10, amely – szubjektív szemszögből – olyankor történik, amikor valaki (belső kész­tetésére hallgatva) indul el a halál felé vezető úton, és – Jóbot parafrazeálva – azt mondja: „Abban reménykedem, hogy érte leszek meg­ölve.”11

Szerintem ez a hely nem múzeum, hanem temető. Nem olyan helynek kellene lennie, ahol a pusztítás gépe­zetének eszközeit kirakatok mögé téve állítják ki. Olyan temető kell, hogy legyen, ahol elmondható:12 „…Ez az, amit szólt vala az Úr, mondván: Akik közel vannak, azokban kell megszen­teltetnem, és az egész nép előtt meg- dicsőíttetnem.”13 (3M10, 3.) Rasi eh­hez még a következőket teszi hozzá: „Azt mondja Mózes Áronnak: Áron, testvérem, tudtam, hogy a Szentély a Jóteremtőhöz közel állók által szentel­tetik meg. Úgy véltem, hogy általam vagy általad. Most már én is látom, hogy nagyobbak ők nálam és nálad.”

A tábor keleti oldalán megmaradt valami azokból a barakkokból, ame­lyek egyikében az édesanyám túlélte a borzalmakat. Odamentem, hogy lás­sam, hol szenvedett testi és lelki gyötrelmek közepette. Ott, ahol megfosz­tották emberi szabadságától, ahol az I-ten képmását tiporták meg, és ahol mégis élve maradt. Felnézve az égre, ami őt is beborította egykoron, ahon­nan a nap sugarai égették a bőrét… a látóhatáron egyszer csak az Ö-való dicsőségének sugarai jelennek meg és megvilágítják a földet. Ez reménnyel tölt el és hitet plántál.14 Erőt ad, hogy tudatosan teljesítsük az Ö-való paran­csát, és hogy magunkra vegyük az égi királyság (malkhut samajim) igáját. Azzal a szándékkal, hogy a micvák igáját is magunkra vegyük.

Egy hely, ami a szegények és a nincstelenek kiáltásaival van átitatva, egy hely, ahonnan a Szentek és a Tisz­ták vére kiált fel, egy hely, ahol nehéz kérdések vetődnek fel. Amelyekre még nehezebb e kérdésekhez illő vála­szokat adni. És ahol nem is marad más hátra, hiszen „Áron pedig mélyen hallgata” (3M. 10, 3).15

Jegyzetek

A szerző a Wesselényi utcai Amerikai Ala­pítványi Iskola vallási igazgatóhelyettese. Magyar ajkú szülőktől született Izraelben.

A bibliai idézetek forrása a Károlyi-féle fordítás.

T’midin Umuszafin 7. fej. 11.

Rabbi Joseph B. Soloveitchik. Man of Faith, Jerusalem 1981, pp. 86-94.

Jevamot traktátusában, 62.b.

Heinrich Heine. The Rabbi of Bacherach, N. Y., 1947.

Viktor E. Frankl. Man’s Search for Meaning.

Talmud, Szánhedrin 37 a.

Lásd uo., 10. pár.

Talmud. Pszachim, 53b.

Szota. 36 b. Joma, 86. Viszont itt a Rambam Hillul Ha-Sem fogalmat alkalmaz. Rabbi Jesaja Halevi Horwitz. SLA, Saar haotiot. Hatam Sofer. Jore Dea, 333.

13, 15.

Jalkut Simoni, p. 2. és p. 760. Reb Naftali Herzc Wizel, Beur.

Rasi (uo.) Rabbi Jichak ben Arame. Akedat Jichak, p. 59.

Rabbi Joseph B. Soloveitchik. Man of Faith, Jerusalem, 1981, p. 77.

15 Rabbi Eliezer Lifman Lichtenstein. Sem Olam.