Döntés elhalasztva
SALAMON KÓSER ÉTTEREM
Dermesztő csend es üresség fogad bennünket, amikor egyedüli vendégként benyitunk a magát „glatt” kóserként aposztrofáló Salamon étterembe. A pincérek feltápászkodnak, kölcsönös zavarunk közepette helyet foglalunk, amiből választék ugye van bőven. Ami a külsőségeket illeti, minden kicsit esetlegesnek tűnik. A szépen terített asztal enyhén orientális hangulatú és elegánsnak nevezhető, ugyanakkor az étterem belső tere elveszíti a küzdelmet a jó ízléssel folytatott elkeseredett harcban. A szegényes, hevenyészett szentföldi plakátok és egy jól szituált iskola tornatermére emlékeztető enteriőr megnehezítik a komfortérzet kialakulását. Szerencsére a konyha szilárdabb irányvonalat követ, noha ez is meg-megbiccen egy-egy komolyabb (?) kihívásnál. Az előételként felszolgált, tojáskrémmel töltött rántott gombafej friss, ízletes és ötletes, a mellé kínált rizsköret viszont amatőr. A maceszgombócos húsleves forró és karakteres, a gombócok megfelelő méretűek és állagúak. Az első komoly elismerést viszont egyértelműen a párolt marhaszeletekkel, főtt tojással érkező sólet váltja ki, amely kétségen kívül benne van a legjobb pesti nyolcban. Na jó, talán az ötben is, különösen akkor, ha a csak igen kevés helyen megcsodálható „kugli” feltétet is ideveszem, márpedig az tényleg megér egy külön misét. Sajnos a másik főételünk kevésbé arat osztatlan sikert, noha az ízek rendben lennének, de a magyaros hátszín rágós, kemény, egyedül a lecsós ragu élvezhető önfeledten. Palacsintákban viszont nagyon otthon van a Nagydiófa utcai étterem. A diós, csokiöntetes palacsinta (unter uns gesagt: Gundel), és a „Nagyi” fahéjas almával töltött, vaníliaszószos palacsintája igazi édes, keleties kóser csemege. Közben szerencsére még kétasztalnyi vendég érkezik, így a hely kezd élettel is megtelni, de ha igazán ki akarnák hozni magukból a maximumot, érdemes lenne konzultálni egy belsőépítésszel. Kár visszaélni a szinte rivális nélküli helyzettel, ha egyszer jobban is lehetne csinálni.
– dibbuk –
Címkék:2006-11