Dányi Dániel versei
Dányi Dániel 1980-ban született, idén érettségizett a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában, de ha mindezt nem mondta volna el kissé megilletődve és mutáló hangon a telefonba, amikor felhívtuk, hogy egy volt tanára által szerkesztőségünkhöz eljuttatott verseinek közléséhez engedélyét kérjük, akkor is érettnek gondoltuk volna – legalábbis kiválasztott írásai alapján.
Amikor egy pályakezdő költőt „útnak indít”, a szerkesztő büszkeségébe némi melankólia is vegyül. Az igazi művészsors sohasem könnyű, még ha kívülről olykor irigylésre méltó is. Jósolni nem lehet, bizakodni igen, reménykedni mindenképpen.
Dányi Dániel költő, 19 éves. Ez első publikációja. Olvassák figyelemmel, fogadják szeretettel.
Este álmosan kavarj
tavaszig érett esőt halk
csattogás levelek nem áznak
benn teáznak altató
hideg szobában idd meg ezt
húzós bor vörös fehér
ravasz fanyar-savany buké
csorba fényű csepp pohárban
most kavard a tél elől
gyöngyöző italba dőlj.
egy folyóparton
zuhatag morog
morajló zúgó
növények pára
lép nedves homok
idilli dolog
ketten vagy többen
„én” meg még „mások”
érezni éget
nap szépet kéket
süt képet látok
drága barátok
ott lenni együtt
stb. hagyjuk
lényeges folyó
jó nem alatta
hidegen nagy lyuk
hogy körbeadjuk
mégegyszer témát
feldob a labda
pattan elgurul
elkalandoztunk
Nyárváró
Megédesült arany szépség
napsütötte néz negédes
égre mint a mélybe még
leért gyökér merev hegyére.
Ráfagy ott a tél.
Körbeálltunk szép időket
öntöző esők fölött
mögöttünk sötét körök
tükröm görbe függeléke.
Állni szép körök fölött.
Néha-néha
Foézis, rengő fehér mellek,
ringó, fonnyadt szép szerelmek
emlékszel nyarak narancsszagára
villamosok távolodó zajára
elmegy, tudtad. Fagyjon az időbe!
Hátat bizsergető előre törtető
erő, emlék-szellő kalapácsa
taglóz le, pofára, sárba.
Mosolyra sár tapad, narancsra héja
szemembe tükör köp néha-néha.
Plüssün gyászdala
ő csak úgy létezek
de nem hagyják emberek
jaj de kár
kertekben füvekkel
bíbelődve reggel
párbeszéd
nélküle beszédes pillantás érzékletes példaként
lány akit mindig elképzelek keresném szeretném
nincs is ő, nincs idő
álmokat szőnek ott
jaj de szép
a pókok egy sarokban
úgy látszik akármit
elhiszünk
szőttesek szösszenet öregkertész talán másegyéb még
kérdezed szétrepedt szappanbuborékon belép vég-
ül megáll dől halál
bú virág túlvilág
jaj de jó
sablonos emberek
bennetek eltemet
hát igen
így megy ez fűzöm hozzá művészkedve mintegy futólag
néha rá gondolok igen bár igaz már utólag
Címkék:1999-09