Bruszt Jóska az ejtőernyős ezredes

Sárkeresztúrtól Jeruzsálemig

Rexa Dezsőnek, Fejér vármegye egykori tudós főlevéltárnokának (1872-1964) kimutatása szerint Sárkeresztúr községnek a harmincas évek elején 2840 lakosa volt. Fele- fele részben katolikus és reformá­tus. Közöttük élt a faluban kilenc zsidó. Valamennyi dolgos, szegény ember. Heten a Bruszt családhoz tartoztak.

Ebben a famíliában született 1928-ban Bruszt József, akit szülei a re­formátus iskolába írattak. Batay tiszteletes úrnak Sárkeresztúr re­formátus lelkészének nem volt kifo­gása ellene, hogy iskolájukban zsidó gyereket is tanítsanak. A kis Jóska, Batay Erzsébetnek, Manyikának, a papkisasszonynak osztályába került.

A tiszteletes úr kilencven éves ko­rában, 1974 decemberében hunyt el, földi maradványai a helység teme­tőjében nyugszanak. A lánya, Ma­nyika, Filep Lászlóné, ma férjével együtt nyugdíjasként Székesfehér­váron él.

Filepné Batay Manyika hetvenhét éves. Megkerestem őt otthonában. S miközben nézi Bruszt Józsefnek, egykori tanítványának felnőttkori képét, azt mondja:

– Mint kezdő tanítónőre, mind­járt a legelején sok gond szakadt rám. A három alsó osztályt tanítot­tam, mintegy hetven gyerekét. Amíg az egyik osztállyal foglalkoztam, a másik kettőnek csendes foglalkozást, írásbeli feladatokat adtam. Józsi szorgalmas, jófejű tanuló volt, Mag­di, a mamája varrónőként, nekünk, édesanyámnak és nekem is dolgo­zott.

Filepné valamikori tanítványai közül Varga Istvánnal beszélt Bruszt Jóskáról. Ő egy osztályba járt vele, s Boda Lajos is, aki őrzi azt a meg­fakult képet, amelyen együtt látha­tók a harmadikosok évzáróján. Boda azt mondta Manyikának: negyven­ötben a sárkeresztúri állomáson ta­lálkozott Józsival, aki hadifogságból akkor jött haza nyugatról.

Münchentől keletre, talán 70-80 kilométernyire van Müchldorf. On­nan, s nem hadifogságból sikerült a tizenhat éves Bruszt fiúnak a hábo­rú befejezésekor kiszabadulnia. Elő­zőlég szüleivel és nővérével, Ágnes­sel lakóhelyükről őt is Auschwitzba vitték a lelakatolt vagonban. Édes­anyját és nővérét megölték. Bruszt Dezső, a papa, életben maradt. A korát meghazudtolóan fejlett izom­zatú, magas, vállas fiút sem küldték gázkamrába, alkalmasnak látszott a rabszolgamunkára: kiválogatott, erő­teljes férfiakkal együtt a bajororszá­gi rakétagyár rendelkezésére bocsá­tották.

Amikor magyar földön újra talál­kozott az édesapjával, már csak ők ketten éltek a családból, a rokon­ságból. Elvégezte a gimnáziumot, érettségizett, de egyre inkább úgy érezte, hogy reá, akinek ha néhány évvel idősebb, csak a megalázó ki­szolgáltatottság, a munkaszolgálat juthatott volna osztályrészül, to­vábbra sincs itthon senkinek szük­sége, részvétet, együttérzést nem ta­pasztalt. Ezért 1949 májusában el­hagyta az országot.

Egykori tanítónője fél évszázad múltán most tudta meg, hogy mi­ként alakult szülőhelyétől távol

– Izraelben – Bruszt Jóska sorsa. Ötven januárjában katona lett.

– Jóllehet irtóztam minden erőszaktól, fegyver, vérontás, háború idegen volt a telkemtől – mondta évekkel később egy Izraeli újságírónak -, mégis úgy éreztem, soha többé nem válhatunk a gyűlölet, az elnyomás védtelen áldozatává.

Joszi Bros – ezt a nevet vette fel – két évtizedet töltött a hadsereg­ben. Jó néhány harci cselekmény részese volt. 1967 júniusában ezre­desi rangban mint az ejtőernyős egység parancsnoka, zászlóaljával, súlyos áldozatok árán a jeruzsálemi óváros falához érkezett. A Szent Vá­ros, a Nyugati Fal évezredekig tartó történelmi viharok, ezernyi megpró­báltatás után újra a zsidó népé lett.

Joszi Bros húszévi szolgálat után ismét civil volt. Még érzett magá­ban annyi fiatalos erőt, hogy folytassa tanulmányait a tel-avivi egye­temen. Doktori disszertációjául ma­gyar témát választott: miként tor­kollott tragédiáikba a két világhábo­rú közötti irredentizmus, a demok­rácia-ellenes politika Magyarorszá­gon. Nemrég, a vele készült interjúk egyikében, a hajdani sárkeresztúri kisiskolás, az Izraeli hadsereg tábor­noka, a hatvan éves történész, meg­hatott szavakkal emlékezett meg el­ső tanítónőjéről, Batay Erzsébetről, aki nehéz időkben elfogulatlan hi­vatástudattal, meleg emberséggel foglalkozott vele.

Vadász Ferenc