Berlini jelentés 76

Prés alatt

Berlini jelentés ’76

Sorozatunk alábbi darabjában dr. Seifert Gézáné, a MIOK korabeli fő­titkára 1976. november 15-én kelte­zett jelentését olvashatják, amelyet az Európai Zsidó Közösségek ta­nácskozásán részt vett magyaror­szági delegáció tagjaként írt az Álla­mi Egyházügyi Hivatalnak a Nyugat- Berlinben zajló eseményről.

A 24 sűrűn gépelt oldalnyi szöveg a repülőgépek járatszámától, perc­nyi pontossággal megadott indulá­sától a hivatalos program leírásán át a nem hivatalos megbeszélésekig minden momentumról kimerítő ap­rólékossággal ad számot.

Szemelvényeket közlünk a doku­mentumból. különös tekintettel an­nak a kelet-közép-európai zsidósá­got érintő részleteire.

Feljegyzés,

az 1976. november 4-étől 10-éig tar­tó nyugat-berlini utunkkal kapcsolat­ban, amelyen dr. Salgó László főrabbi­val, a Budapesti Rabbiság elnökével együtt vettem részt a European Council of Jewish Community Services ülésso­rozatain. A történtekről szóló beszámo­lómat a következőkben terjesztem elő:

1976. november 4-én indultunk a Fe­rihegyi repülőtérről 7.25 órakor a Kelet- Berlinbe induló géppel. 9 óra körül a pi­lóta bejelentette, hogy nem tud Kelet- Berlinben leszállni, ezért most Drezdá­ban szállunk le, a továbbiakról majd ér­tesítenek a váróteremben. A váróte­remben elhelyezkedve egy ugyancsak ott várakozó Perlmutter Avram nevű ka­nadai ortodox zsidó ember családjával azonnal hozzánk jött. Beszédbe ele­gyedtünk. Érdeklődtek a magyar viszonyok után, minthogy ő kereskedelmi útjai során már járt Magyarországon is. Nagy örömének adott kifejezést az amerikai elnökválasztással kapcsolat­ban, hogy James Cartert választották meg. Ebben nagy része van az ortodox zsidó szervezeteknek – mondotta mert Izraelnek is sokkal jobb lesz, hogy megszűnik a kissingeri erőszakos politi­ka. Nem szeretik Kissingert, mert an­nak ellenére, hogy apja vallásos zsidó, ő kikeresztelkedett, és egy ilyen em­bert nem lehet támogatni.

Kb. 3/4 11 órakor indult a gépünk Kelet-Berlinbe, ahová 1/2 12 körül ér­keztünk meg. A magyar követség kon­zuli osztályán megkaptuk a szükséges okiratot ahhoz, hogy ennek alapján az NDK külügyminisztérium konzuli osztá­lyán megkapjuk a szükséges, Nyugat- Berlinbe való átlépési engedélyt. Ezt nagyon röviden és egyszerűen sikerült elintézni, majd az úgynevezett S-Bahnon mentünk át Nyugat-Berlinbe. Két megállót mentünk, majd onnan taxiba szállva a Savoy Szállóba mentünk.

A Savoyból azonnal felhívtam Heinz Galinskit, a berlini hitközség elnökét te­lefonon, aki nagy örömmel köszöntött bennünket, és kért, hogy jöjjünk át hozzá 2 órakor a hitközségre, de arra való tekintettel, hogy a berlini utazás másik főcélja a nyugatnémet hagyatéki ingatlanokkal kapcsolatos eljárásaim voltak, és ez a nap szabad volt, így ar­ra kértem őt, hogy másnap reggel 9 órakor jövünk át dr. Salgó főrabbival az irodájába.

Ehelyütt jegyzem meg, hogy a csütör­tök délután és a pénteki nap a délutáni istentisztelet kezdetéig az ingatlanok­kal kapcsolatos eljárásokkal zajlott le, amelyekről ehelyütt nem kívánok emlí­tést tenni, mert ezt kizárólag másik fel­jegyzésben készítem majd el.

Csütörtök délelőtt a fent hivatkozott telefoni beszélgetés után ebédelni mentünk a hitközség éttermébe. A hit­községről távozva az utcán találkoz­tunk Galinskival, aki igen nagy öröm­mel köszöntött bennünket, és kért, hogy néhány percre jöjjünk vissza. (…)

Heinz Galinski ekkor közölte velünk, hogy dr. Salgó László főrabbival péntek estére és szombat délre meg vagyunk híva Stern Sándorhoz, egy magyar szár­mazású, kint élő, dúsgazdag ember­hez, aki számos ingatlanának jövedel­méből él és az ortodox árnyalatú Joachim Staler Strasse-i zsinagógának a vezető elöljárója.

A péntek délutáni istentisztelet után dr. Salgó főrabbival és Stern Sándorral útba ejtettük a Kempinsky Szállót, ahol dr. Moses Rosenékat vettük fel, mint­hogy Stern Sándor őket is meghívta a vacsorára. A szálloda halijában, amíg dr. Rosenékkel beszéltünk, egy rop­pant ideges férfi rohant hozzám, kö­szöntve engem, akiben felismertem a cseh zsidóság alelnökét, B. Hellert. Két­ségbeesve jött mondani, hogy most – kb. 6 óra volt – érkezett a pályaudvar­ról gyalog, mert 15 márka költőpénzt kapott otthon, és taxiba sem mert ülni, mert nem tudta, mennyi lesz a viteldíj. Nem evett még egész nap, nagyon éhes, és most a szállóban sem biztos, hogy itt maradhat, mert a portás nem akar neki addig szobát adni, ameddig nem beszél a berlini hitközséggel, minthogy Heller érkezésekor a portán mindjárt bejelentette, hogy nem ő fog fizetni, hanem a hitközség. A portáshoz azonnal odamentem és közöltem, hogy péntek este hiába hívja a hitközséget, ott már nem talál senkit, azonban ez a szoba ugyanúgy lesz elszámolva, mint dr. Rosen szobája, és ennek alapján adjon mindjárt kulcsot nevezett ven­dégnek. A portás ezután azonnal adott neki kulcsot, dr. Salgó főrabbi pedig Stern Sándorral meghívatta Hellert va­csorára. Így most dr. Rosenékkal és Hellerrel, tehát ötödmagunkkal vettünk részt Stern Sándor Kurfürstendamm … szám alatti lakásán vacsorán, amelyen még rajta kívül felesége és 19 éves nyomorék, tolókocsiban ülő fia jelent meg. (…)

A vacsora keretében több témáról folyt a beszélgetés. így szóba kerültek a Szovjetunióból kivándorolt zsidók. Stern Sándor közölte, hogy kb. 1000 szovjet zsidó család él Nyugat-Berlinben, roppant nagyigényűek, mindent kapnak – lakástól kezdve -, de semmi sem elég nekik, amellett teljesen val­lástalanok, templomba sem járnak. Elég nagy gondot képez ez nekik, nyu­gat-berlini zsidóknak. (…)

November 6-án, szombat reggel 1/2 10 órára a Joachim Staler utcai temp­lomba mentünk. (…) Az istentisztelet során a nagyváradi származású és ma­gyarul beszélő Weiss rabbi, a templom rabbija köszöntötte dr. Moses Rosen és dr. Salgó László főrabbikat, majd be­széde után felkérte dr. Rosent, hogy vendégszónoklatát tartsa meg. Ennek keretében dr. Rosen elmondotta, hogy ő egy kommunista ország rabbija, és mint ilyen, módja van neki olyan utat megtenni, hogy Bukarestből Becsbe, Nyugat-Berlinbe, Genfbe, Madridba utazzon, hogy részt vegyen mindazon üléssorozatokon, amelyek a román zsi­dóságot érdeklik. Olyan kommunista országból jött, ahol ő a nyitott frigy­szekrény előtt egy imában imádkozik a román kormány munkájáért és Izrael Államának boldogságáért. Ilyen körben beszélt még fél órán keresztül. (…)

Kidus után ismét mentünk Stern Sándorékhoz ebédelni, ezúttal csak B. Hellerrel. (…)

Séta közben elmondotta, hogy náluk nagyon leszűkült a felekezeti élet. Ha a cseh állam nem adna a vallási élet fenntartására támogatást, akkor min­den megszűnne. Közölte, hogy nemrégen Prágában járt dr. Rosen, aki fel­ajánlotta számukra a szoros együttmű­ködés lehetőségét, mármint a román és a cseh zsidóság szorosabb kapcsola­tainak megvalósítását ajánlotta fel. Dr. Rosen szólt már neki ittléte alatt is, hogy mikor tudnának összejönni a dol­gokat megbeszélni. Közöltem Hellerrel, hogy talán ő nem tudja, hogy más a ro­mán zsidóság élete és más a cseh zsi­dóságé. Ezt vele – úgy érzem – közöl­nöm kell, mert a román zsidóság egy felszámolás alatt álló zsidóság és ez a kapcsolat az én megítélésem szerint semmiképpen sem tenne jót a cseh zsi­dóságnak. Heller elkapta a kezemet és nem győzte köszöngetni ezt a felvilágo­sítást, minthogy ő minderről semmit sem hallott. (…)

Az ebédnél különböző témákról folyt a beszélgetés, amelyen megjelent Stern Sándorné egy barátnője is. Ér­deklődtek, hogy milyen az élet Magyar- országon, hogyan él a zsidóság, van-e antiszemitizmus. A szükséges válaszo­kat dr. Salgó főrabbival megadtuk, mi­re rátértek arra, hogy Nyugat-Berlinben, de az egész NSZK-ban igen erősen érez­hető az antiszemitizmus új, igen erős szelleme. Ez ellen panaszt ők sehol nem tehetnek, mert ugyan van erre egy törvény, ami üldözi az antiszemitiz­must, de ez csak egy papirostörvény, minthogy ha ilyen esetben panaszt tesznek, az eljáró hatóság semmit sem tesz, sőt a bepanaszolt mellé áll.

Ehelyütt hivatkozom arra, hogy még a délelőtti istentisztelet alkalmával egy idős asszony elpanaszolta, hogy a ház­ban, ahol lakik, egyedüli zsidó. Az ajta­jára mindennap oda van mázolva a ho­rogkereszt. Sehol panaszt nem tehet, csupán azt teheti, hogy mindennap le­mossa és állandó rettegésben él.

Általában folytatta Stern Sándor a be­szélgetést, abszolút semmi nyugalmuk sincs Nyugat-Berlinben, egy állandó ret­tegésben élnek, hogy a Szovjetunió mi­kor kebelezi be őket is, az egységes Berlin tartozékaként. Ez az érzés lebeg felettük állandóan, ha pl. a német szö­vetségi elnök látogatást tesz Berlinben, akkor tetemesen esnek a részvények, valamint az ingatlanok árai, mert nem tudják, hogy vajon mi következik be másnap a Szovjetunió vonatkozásá­ban, amelyet – azt mondja – ma már fegyverkezését illetően a világ legelső államának tartanak.

Érdeklődtem Stern Sándornál, hogy hallottam, hogy zsidóellenes tüntetés is szokott lenni Nyugat-Berlinben, mert ezt nem ismerem pontosan. Azt mon­dotta, hogy jól hallottam, igen gyakran vannak tüntetések Izrael és a zsidók el­leni hangulatban, tekintettel arra, hogy nagyon sok arab diák tanul Nyugat-Ber­linben, akik szervezik e tüntetéseket, és akikhez azután már az antiszemita ér­zéstől áthatott nyugat-berlini fasiszták – minthogy Nyugat-Berlinben fasiszta párt is létezik – csatlakoznak. Nem is olyan régen, egyik szombat délután, a templomból kijövet, az utcán jött velük szemben egy ilyen tüntető tömeg, és ők a rabbival az élen nekimentek a tün­tetőknek, kiszedték kezükből a szitko­zódó szövegeket tartalmazó táblákat és rövid verekedés után szétoszlatták a tö­meget. Természetesen az ott lévő rend­őrség a füle botját sem mozgatta. Mint­hogy Nyugat-Berlint a másik országtól, a szocialista országtól csupán egy fal választja el, egyébként pedig a fent elő­adottak miatt, ami igaz viszont, hogy a falon túl ez nem történik meg, de náluk igen, számosán hagyták el zsidók Nyu­gat-Berlint és telepszenek le egy másik nyugatnémet városban, vagy idegen or­szágban. (…)

November 7-én, vasárnap elmentünk megkeresni a nyugat-berlini buszt, hogy tudjuk, mi a módja a Kelet-Berlinbe való átutazásnak, majd a kóser étte­remben ebédeltünk. Itt a cseh Heller csatlakozott hozzánk, aki igen jó szán­dékú, de nagyon gyakorlatlan ember. (…)

A román zsidóságról folytatott be­szélgetés során egyszer csak Heller a fejéhez kapott és azt mondotta, hogy most már sok mindent megért, amit ed­dig sem ő, sem dr. Bass nem értett. Ugyanis élt Prágában egy Tessler nevű család, apa, anya és két fiúgyermek, akiket ő nagyon megbízható emberek­nek ismert, de tudta, hogy voltak nekik bizonyos problémáik, amiért nehézsé­geik is voltak. Dr. Rosennek Prágában tett látogatása után két héttel nevezett Tessler és felesége elutaztak Bukarest­be, s ugyanazon időben két fiuk pedig Jugoszláviába, és ma már mind a né­gyen Izraelben élnek. Úgy látszik ezek szerint, hogy dr. Moses Rosen intézte az egészet és neki és dr. Bassnak volt belőle kényelmetlensége. Végül is Husak főtitkár oldotta meg a kérdést, mi­szerint mondotta, hogy nemcsak a zsi­dóság körében disszidálnak, hanem egy nem zsidó felekezethez tartozó cseh állampolgárok is. Ha ez nem hang­zott volna el, akkor nekik ebből komoly kellemetlenségük származott volna.

Ebéd közben hozzánk csatlakozott Galinski felesége, aki közölte, hogy elő­ző nap, szombat este az SPD bált adott Izrael javára a zsidó székházban, ame­lyen megjelent az SPD vezetősége. A belépődíjakból és tombolából eredő összeg 20 000 márka körül van, amit jövő héten ő visz el Jeruzsálembe. (…)

Eközben a szálló halijában találkoz­tunk az akkor megérkezett A. Karlikow-val, az American Jewish Committee pá­rizsi titkárával. Nagy örömmel köszön­tött. Részvétét fejezte ki. Ő is kérdezte, hogy milyen minőségben vagyok az ülésen. Átadtam Karlikownak is egy névjegyet, amire azt válaszolta, hogy ennél jobb megoldást szinte találni sem lehetett volna, hiszen ő tudja, hogy mindenhová férjemmel együtt utaztunk, ismerem a kapcsolatokat és engem is ismernek. (…)

Aznap este 20 órakor kezdődött a European Council of Jewish Community Services üléssorozata egy fogadá­son a hitközség székházában, amely Keretén belül bemutatták a 300 éves berlini zsidóság életét filmen, ami fő­ként a hitleri időkből és az azt követő életből hozott képeket mutatta. A fog­adáson immár az ülésre érkezett vala­mennyi vendég, kiknek névsorát mel­lékelten csatolom, jelen volt. A fog­adás szónoka Heinz Galinski volt, aki elsőnek köszöntötte a magyar zsidó­ság képviseletében megjelent dr. Salgó László főrabbit és engem, majd dr. Moses Rosent, a román, és Hellert, a cseh zsidóság képviseletében. Nagy örömének adott kifejezést, hogy a ke­let-európai zsidóság képviselői is szép számban megjelentek ezen az ülésso­rozaton. Adná az ég – mondotta -, hogy politikai és természeti határok fi­gyelembevétele nélkül dolgozzunk össze, bárhonnak jöttünk is, bármilyen országból érkeztünk, egy közös cél ér­dekében, a zsidóság fennmaradása ér­dekében. (…)

Másnap, november 8-án, hétfőn 9.30 órakor kezdődött az ülés. Fritz Hollander először bejelentette, hogy a délutá­ni ülés keretében fognak elhangzani a magyar, a cseh, a jugoszláv és a román zsidó felszólalások, amit az ülés nagy örömmel vett tudomásul. (…)

Dr. Salgó László főrabbi bevezetőben héberül elmondotta, hogy az egész or­szág tiszteletét kivívó nagy magyar zsi­dó rabbiknak és tudósoknak nemcsak a sírját őrzi a magyar zsidóság, hanem ezt a vallási és szellemi örökségét is igyekszik fenntartani. Majd elmondotta beszédét németül.

A beszéd elhangzása után Hollander megköszönte a felszólalást, amely el­hangzott beszéd az értelmet, az agyat mozgásba hozta, hallva, milyen szép életet él a magyar zsidóság és ezen túl­menően még segíteni is képes a szom­szédos szocialista országok kisebb hit­községeit.

Mr. Schamisso, Belgiumból, a beszéd elhangzása után kérdést tett fel, kap-e a magyar zsidóság az államtól támoga­tást. Dr. Salgó főrabbi megadta a kellő választ, majd a további kérdést Hollan­der leállította azzal, hogy tavaly Stock­holmban elhangzott előadás után szá­mos kérdés hangzott el, amit úgy érez, felesleges ismét felvetni. (…)

Ezután a jugoszláv delegáció képvi­seletében dr. Oto Centner szólalt fel, intézményeikről, öregotthonaikról szó­lott, kapcsolatukról az Izraelben és Amerikában élő jugoszláv zsidósággal. Szólt a nyári ifjúsági táborokról, sajná­latát fejezve ki, hogy az utóbbi évben a magyar zsidóság nem küldött résztve­vőt. (…)

A szünetben dr. Roth odajött hoz­zám, hogy folytassuk az előző napi té­mát a szovjet zsidóságnak küldendő meghívóról. Dr. Roth azt mondta, hogy ő úgy tudja, nem küldöttek még meg­hívót és nem is valószínű, hogy külde­nek. Kérdeztem, hogy miért, mire dr. Roth azt felelte, mert nincs senki, aki a szovjet zsidóságot képviselje. Nem tudják, kinek küldjék a meghívót. Ki az a Tandejtnyik, vagy ki az a Kaplun, milyen szervezetük van. Egyedül csak azt tudják róluk, hogy a Koral-zsinagó­gába járnak. Higgyem el, ha egy szer­vezetük lenne, legyen annak bármi a neve, úgy ők azt elfogadják. Erre azt mondottam: nem helyes a meglátása, mert igenis van közösségük, csak ná­luk nem hitközség a megjelölés, ha­nem templomközösség. Így például a Korai-zsinagóga templomközössége. Tehát az nem ok, hogy nincs kinek küldeni. Küldjék egyszerűen így a meghívót, és majd ők eldöntik, hogy ki fog a közösség képviseletében meg­jelenni. Nem lehet a szovjet zsidósá­got a ZSVK-nak diszkriminálni azzal, hogy nem küldenek számára meghí­vót. Erre dr. Roth azt felelte, hogy ő azt is megmondja őszintén, hogy azért ágálnak a meghívó elküldése ellen, mert ha ők egy meghívót küldenek, akkor ők ezzel már elismerik a szerve­zettségüket, ami viszont az egész világ előtt ismerten nincs. És mi van, ha Fisman rabbit küldik ki Moszkvából, aki a nyugati világ zsidóságának szemében egy megvetett ember, minthogy ő rab­bi létére sohasem tett a börtönökben lecsukott zsidó embereknél látoga­tást, holott ez minden felekezet papja számára megengedett. Mondottam, hogy ebben is téved dr. Roth, mert a Szovjetunióban a zsidóság nem vallás, hanem nemzetiség, s így ott ez nem vallási közösségnek számít. Azt mon­dotta dr. Roth, hogy ebben igazam van, s gondolkodott rajta, hogy talán mégis helyes lenne egy meghívó elkül­dése, de ezt a 16-ai ülés fogja Genfben eldönteni. (…)

A szünet végeztével folytatódott az ülés. Heller a cseh zsidóság képvisele­tében szólalt fel. Először cseh nyelven, amelyet a továbbiakban Tsvi Elsas tit­kár a lefordított szöveg alapján tolmá­csolt, átadta az ülésnek a csehszlovák kormány üdvözletét, miszerint sok eredményt és sikert kívánnak az ülés­nek. Majd azzal fejezte be, hogy „én mint Csehszlovákia hű polgára fogom képviselni hazámat ezen az ülésen”. Mint alelnök tette meg beszámolóját, kimentve dr. Bedrich Bass elnököt, aki betegsége miatt nem tudott az ülésen megjelenni, és az ő nevében is kö­szönti a megjelenteket. Beszámolójá­ban előadta, hogy Prágában 4500 zsi­dó él. Ezek között a legtöbb 67 év fel­ett van, és nekünk – mondotta Heller – nagy gondunk, hogy a közeljövőben hogy leszünk meg. Prágában kb. 400 fiatal van, kb. 35-40 éves életkorig, és nem tudom, hogy helyes-e, ha meg­mondom, hogy ezek nem dolgoznak velünk közösen és nem vesznek részt munkánkban. Rabbink nincsen. Az ál­lam költségére taníttattunk a londoni rabbiszemináriumban egy fiatalembert rabbinak. Amikor végzett és vártuk, hogy visszatér Prágába, levelet küldött, hogy nem tér vissza. Ez nagyon csúnya dolog volt, és mindannyian megvetet­tük, de most örömmel jelentem be, hogy van egy fiatalunk, aki ez évben fog érettségizni, és akit a jövő tanévben a Budapesti Rabbiképző Intézetben fo­guk tanulmányaihoz segíteni. Minden okunk megvan azt remélni, hogy lesz a jövőben Prágának új rabbija. – Majd szólt még a soraikban felmerülő hit­községi problémákról. Minden támoga­tást megkapnak az államtól, majd meghatott hangon azzal fejezte be fel­szólalását, hogy ő a 65. életévében a legfiatalabb tagja a hitközségnek, re­méli azonban, hogy még néhány évig életben marad és dolgozni tud a cseh zsidóságért. (…)

Ezt követően dr. Moses Rosen szólalt fel. (…) Hálunk Romániában sikerült fenntartani a zsidó életet egy vallásos keretben és kitűnően megtaláltuk a kapcsolatot az ifjúsággal, illetőleg a zsi­dó nemzetiség és a vallás között. Mi nyilatkozhatunk nyugodtan Izraelről otthon Bukarestben is és bárhol kül­földön is. Csodának mondhatom – mondotta dr. Rosen -, hogy 28 év óta 350 000 zsidó vándorolt ki Romániá­ból Izraelbe és semmi összeütközés e kérdésben nem volt fiatalok és öregek, vallásosak és nem vallásosak között. Politikában nincs csoda. A cél érdeké­ben alávetettük magunkat a román kor­mánynak. A Jointtal nagy programot vi­szünk véghez. Ettől a programtól függ ma 10 000 román zsidó élete. Ha Isten ne adja, a Joint-kapcsolattal bármi tör­ténne, nyugodtan merem állítani, hogy a 10 000 ember éhen halna. A román zsidóság között ma nem találni sem éhes, sem rongyos embert. Ők, román zsidók lojálisak államukkal szemben a dodesz alapon, minthogy mindent me­gadott nekik a román állam, és ők is teljesítik kötelességüket mindaddig, amíg a román állam mindent megtesz értük. (…)

Ezt követően Seidenmann ismét be­jelentette egy nyolctagú bizottság ala­kulását Rabin vezetésével, akiknek fel­adata lesz az, hogy egyrészt a szovjet zsidóság megtalálja helyét Izraelben, másrészt, hogy a már Izraelbe kivándo­rolt, de onnét más országba kivándo­rolni igyekvő volt szovjet zsidóság ki­vándorlásának okát megkeressék, minthogy ezeknek a zsidóknak a száma egyre nő. (…)

Dr. Moses Rosen: Nem vár semmit a nyolcas bizottság munkájától és elítéli mindazokat a felelős zsidó vezetőket, akik odáig juttatták a helyzetet, hogy ma 100 szovjet zsidó család él itt Ber­linben és több száz szovjet zsidó csa­lád másutt, a zsidóság kontójára élnek itt vagy ott, bárhol a világon. Ezt meg kell akadályozni, mert ha ez így folyik tovább, akkor elérik azt, hogy a Szov­jetunióból való kivándorlás célja, em­beranyagot vinni Izraelbe, megszűnik, és kizárólag a kapitalista országokban fognak letelepedni, és akkor joggal fog­ják lezárni a kivándorlás kapuit. Ő azt tanácsolja, hogy csak az a szovjet zsidó részesüljön kivándorlási segélyezés­ben, aki Izraelbe megy, a többi a saját kontójára éljen ott, ahol akar, minden támogatás nélkül.

Heinz Galinski felháborodottan uta­sítja vissza egyrészt azt a vádat, amit dr. Rosen ellene emelt, miszerint lehe­tőséget ad kb. 100 szovjet zsidó csa­ládnak Nyugat-Berlinben történő letele­pedéséhez és ottani életéhez, és azt mondotta, hogy egy hitközségi vezető nem zárkózhatik el a segélyt kérő hit­testvérei elől, bárhonnan jöttek is azok, ha valaki egy kisgyermekkel a karján vagy kézen vezetve megjelenik és támogatást kér, hivatkozva arra, hogy Izraelben nem tudták az életet megszokni. Az emberi szabadságjogok­hoz tartozik az – mondotta hogy min­denki ott telepedjen le, ahol a boldog­ságot megtalálni reméli.

Dr. Rosen felszólalásának arra a részé­re, amelyben becstelennek nyilvánította azokat az embereket, akik a Szovjetuni­óból izraeli vízummal mennek ki és máshová mennek, azt válaszolta, hogy a kétségbeesett emberektől ilyen erkölcsi magasságot kívánni nem lehet. (…)

Dr. Rosen megint magyarázkodott, hogy Heinz Galinski őt félreértette. (Dr. Rosen felállásakor az egész terem zú­gott, méltatlankodott ellene, és dr. Ro­sen ezt hallván, támadásba ment át.) (…)

Az erős vita kezdett elmérgesedni, minthogy ő támadta, amit Galinski nem mondott, és kényes területre ment át a téma. K. Zeilinger belekiabált dr. Rosen beszédébe, hogy vannak emberi jogok. Nem lehet kényszeríteni valakit, hogy Izraelben éljen, ha nem akar. Dr. Rosen visszakiabált: Én nem ismerek emberi jogot, én csak zsidó ügyet ismerek. Belekiabálás: Szégyellje magát! (…)

Akkor érkezett meg Amon bonni izra­eli követségi tanácsos. Fritz Hollander üdvözölte őt, majd felállt Amon és üd­vözölte a jelenlévőket. Sajnálta, hogy csak a reprezentációs ülésekre hívták meg, szeretett volna a tanácskozáso­kon is részt venni, és kéri, ha erre van lehetőség, a jövőben hívják meg a tár­gyalásokra is. (Ezen kérését Hollander nem válaszolta meg.) Majd Amon beje­lentette azt a javaslatát, hogy a jövő évi ülést Izraelben, esetleg Jeruzsálemben tartsák meg. Egymás közti rövid meg­beszélés után dr. Salgó főrabbi felállt és bejelentette, hogy a jelen körülmé­nyek szerinte erre nem alkalmasak, és ha azt akarják, hogy a szocialista orszá­gok zsidósága is képviseltesse magát, úgy ezt az ülést ne Izraelbe hívják össze. Hollander elnök felállt és meg­nyugtatta dr. Salgó főrabbit, hogy ez idő szerint ez nem következhet be, mindaddig, amíg a szocialista országok és Izrael között a diplomáciai kapcsolat nem lesz helyreállítva. Annyira örül, hogy ezen a nyugat-berlini ülésen jelen vannak a kelet-európai zsidóság képvi­selői, úgyhogy ezt a jövőben még kiterjeszteni szeretnék és nem akadályozni. Ezzel a délelőtti ülésszak lezárult. (…)

Közben tömeg fényképet csináltak a megjelent újságok riporterei, majd a Deutschlandsender riportere interjút kért dr. Rosen és dr. Salgó főrabbiktól zsidóságuk életéről. Közösen kérte a ri­portot, de dr. Salgó kérte, hogy ez in­kább külön-külön legyen, mert más a helyzet a két ország zsidósága között. Dr. Salgó kért, hogy én is legyek jelen a riportnál.

1. p. Rövid tájékoztató a zsidóságról.

2. p. Hogyan vélekedik a magyar zsi­dóság Izraelről? A riporter mondotta, hogy ha ez a kérdés kényes, úgy nem kell választ adni rá. Dr. Salgó főrabbi azonban válaszolt. Azt mondotta, hogy a magyar zsidóság vallásfelekezet, ré­sze a magyar nemzetnek. Mi együtt érzünk az Izraelben élő hittestvéreinkkel. Egyébként – mondotta -, amint Ön jól tudja, Izrael Államával a magyar állam­nak nincs diplomáciai kapcsolata. Mi, magyar zsidók is szeretnénk, ha az Izra­elben élő hittestvéreink békében élné­nek és megvalósulna a közel-keleti – tárgyaláson alapuló – béke.

3. p. Hogyan tetszik Berlin, hogyan érzi magát benne? (Megfelelő válasz.)

4. p. Van-e kapcsolat a DDR zsidósá­gával? (Megfelelő válasz.) (…)

Ez időben az udvaron már várakoz­tak a taxik, kb. hat, amelyekkel átmen­tünk Kelet-Berlinbe. A résztvevők: Fritz Hollander, Theodore D. Feder, A. Karlikov, dr. W. Wreschner és felesége, D. Zeff, Tsvi Elsas, dr. Stephen J. Roth és még két-három személy a zsidó fiatalok világszövetségétől. Dr. Salgó Lászlóval mi is megjelentünk és felkerestük dr. F. Kirchnert Kelet-Berlinben, az oranienburgi hitközség épületében. Nagy asz­talnál helyezkedtünk el. Dr. Kirchner dr. Salgó és köztem foglalt helyet. Kü­lönféle kérdésekkel ostromolták, hány zsidó él Berlinben és az NDK-ban, hon­nan kapnak pénzt, mi a programjuk, vannak-e fiatalok, vannak-e esküvők stb. Dr. Kirchner mindenre megadta a megfelelő jó választ, majd a zsidó fiata­lok világszövetségétől megjelentek ad­tak fel neki meglehetősen provokatív kérdéseket, amire kényes volt a válasz. A mellettem lévő Hollandernek szól­tam, hogy mire jó ez, mire ő azonnal más témába kezdett. (…)

1976. november 15.

Dr. Seifert Gézáné