BERLIN – Tanház a multikulti közepén

BERLIN

Az 1989-ig kettéosztott Berlin keleti fele zsidó szempontból halott hely volt, míg az alternatív kultúra egyik fellegvá­raként működő multikulti Nyugat-Berlin a háború utáni német zsidóság egyik fontos központjának számított. „Berlin, az NDK fővárosa” – ahogy eufemisztikusan és hivatalosan Kelet-Berlint nevez­ték – 1989-ig egyetlen működő zsina­gógának adott otthont: a Rykestrasse egyik bérházának udvarában húzódott meg az egyébként impozáns méretű templom, ahol a „népi Németország” idejében hasonló intenzitással zajlott a zsidó élet, mint nálunk a Kádár-kor­szakban: általában szombatonként sem volt minjen. Az ezer főt is alig számláló kelet-berlini zsidó „közösség” terep­színt öltött tagjai nem törekedtek vallá­sos életet élni, sőt egyáltalán nem töre­kedtek zsidónak lenni.

A szürke Rykestrasse 1990 után azonban kivirult. A körülötte elterülő negyed, a Prenzlauer Berg fokozatosan egyfajta berlini Quartier Latinná vált: ét­terem étterem hátán, tunéziai kifőzde, Srí Lanka-i étterem, olasz pizzéria. A járdát ellepik az asztalok, mellettük ül­ve tavasztól őszig kedélyesen zajlik az élet, a járókelő éjfélkor is nyugodtan beülhet egy kései vacsorára vagy egy frissítőre. A Prenzlauer Berg divatossá vált, immáron sikk itt lakni, ami alapo­san felhajtotta az ingatlanárakat is.

E kellemes multikulti negyedben nem feltűnő a zsinagóga. Az idegen nem is venné észre az átlagos külsejű bérházat, ha nem posztolna előtte éj­jel-nappal rendőr, mint minden zsidó intézmény előtt Németországban. A Rykestrasse-i zsinagóga az elmúlt évek­ben „orosz zsinagóga” lett: a szomba­tonként itt imádkozó hívek többsége ex-szovjet zsidó bevándorló. Kedvükért a drósét is két nyelven mondják: az év­tizedek óta itt előimádkozó öreg kántor az istentiszteleten németül beszél, utá­na a kidduson tolmács segítségével az oroszok is megismerkedhetnek a mon­danivalóval.

Itt imádkozik minden szombaton az amerikai Joel Levy úr, aki ez év decemberéig képviseli a The Ronald S. Lauder Alapítvány berlini képviselője.

A délelőtti kiddus alatt, a finomságok­kal megrakott asztal mellett magyaráz az alapítvány tevékenységéről, kissé a fülembe kiabálva, hogy az orosz-né­met hangzavarban megértsem, amit angolul mond. Az alapítvány Berlinben nem légüres térben kezdett működni: már működtek itt zsidó intézmények, óvoda, iskola, közösségi ház és a „népfőiskola”, egy, a magyarországi TIT-hez hasonló intézmény, ahol szám­talan színvonalas zsidó témájú ismeretterjesztő kurzus között válogathat az érdeklődő.

Az alapítványnak így pontosan meg kellett határoznia, mit is akar csinálni, így esett választása a Lehrhaus (tanház) intézményére. Miután a hitközség visszakapta a Rykestrasse-i bérházat, az alapítvány vette használatba húsz évre. Tavaly saját költségén felújította, szépen berendezte, így a ház most már a diákokra vár.

Milyen diákokra? – kérdem Levy urat a kiddus hangzavarában.

Elsősorban közösségi vezetőket, ha­gyományban jártas embereket akarunk képezni – feleli -, miután a berlini zsidó közösség még eléggé kiforratlan. Az 1989 előtti nyugat-berlini zsidó közös­ség tagjai leginkább a pénzkereset miatt éltek itt, nem tekintették hazájuknak az országot, gyerekeiket Izraelbe vagy Amerikába küldték tanulni. így a közös­ség utánpótlása egyáltalán nem volt biz­tosítva. 1989 után hirtelen több tízezer ex-szovjet zsidó érkezett az országba. Őket persze elsősorban a nyugati élet­színvonal csábította, hiszen akit a zsidó öntudat motivál, az inkább Izraelbe ván­dorol ki. A zsidósághoz gyengén kötődő, a hagyomány dolgaiban járatlan, gyak­ran vegyes házasságból származó be­vándorlókból és a velük gyakran súrlódó, eltérő mentalitású helyiekből nehe­zen áll össze jól működő közösség.

Itt lépett színre az alapítvány. A bér­házból átalakított tanházban a tervek szerint a majdani közösségi vezetők és tisztségviselők szerzik majd meg a fel­adatukhoz szükséges tudást. Az alig egy éve átadott intézményben jelenleg heten tanulnak, többségükben orosz anyanyelvűek. Ők lesznek az első kö­zösségi munkások. Az első egyéves kurzust az Amerikából érkezett Roswalski rabbi irányította. A rabbi az or­todox irányzatot követi, noha a tanház ideológiailag semleges. Szeptember­ben indul majd a következő kurzus, egyéves, bentlakásos jesivaprogram, amelyre e sorok zártáig nyolcán jelent­keztek. A program – Németország minden sarkából érkező – résztvevői a ta­nulással töltött esztendő során rendes fizetést kapnak, hogy a megélhetésre ne legyen gondjuk. Vállalják a bentla­kást is a kellemesen berendezett, új, kétágyas szobákban. A házban még kondicionálóterem is rendelkezésükre áll, hogy minél kevesebb időt töltsenek az épülettől távol, minél többet foglal­kozzanak tanulmányaikkal. Jelenleg ez a ház az egyetlen hely Berlinben, ahol lehetőség nyílik a zsidó hagyomány rendszeres tanulására.

Programjuk végeztével Roswalski rabbi, valamint Levy úr átadta a helyét két New Yorkból érkezett fiatalember­nek: ez év júliusától már Joash Spinner és Bini Kraus koordinálják az ala­pítvány intézményeinek munkáját – előbbi Németország északnyugati, utóbbi pedig délkeleti területein.