Anarchia vagy jogrend

Írta: Bányai László - Rovat: Archívum

AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSE A KÖVETKEZŐ KÉRDÉST INTÉZTE A HÁGAI NEMZETKÖZI BÍRÓSÁGHOZ: „MELYEK A JOGI KÖVETKEZMÉNYEI AZ IZRAELI MEGSZÁLLÓ HATALOM ÁLTAL A MEGSZÁLLT PALESZ­TIN TERÜLETEN, KÜLÖNÖSEN A KELET-JERUZSÁLEMBEN ÉS KÖ­RÜLÖTTE ÉPÍTETT FALNAK?”

A tizenöt tagú bírói testület a felekre nem kötelező, csak tanácsadó véleményt nyilvánít ebben a kérdésben. Ez utóbbit sem szabad azonban lebecsülni. A válasz­adó vélemény a közgyűlés, majd a Biztonsági Tanács elé kerül, amely utóbbi a bírósági szakvélemény alap­ján a felekre kötelező szankciókat szabhat ki. A tét nagy, és nem mind­egy, hogy a neves testület hogyan vá­laszol a feltett kérdésre.

Izraelben senki sem táplál illúziókat a döntés felől. Attól tartanak ugyanis, hogy az Egyesült Nemzetek bírósága a kérdésre politikai választ ad. Jeru­zsálem már magát a kérdést is tenden­ciózusnak tartja, hiszen Izraelt a köz­gyűlési határozatban megfogalmazott kérdésben vizsgálatra nem szorulóan megszálló hatalomnak és a paleszti­nok lakta részt, a Jordán-folyó nyugati partján elterülő Júdeát és Szamáriát megszállt területeknek nevezi. A köz­gyűlés egyetlen kérdése a biztonsági kerítés jogszerűségére vonatkozik, és arra koncentrál, hogy az milyen hát­ránnyal jár a kerítés környékén élő pa­lesztin lakosságnak. Ugyanakkor meg sem említi a 2000. év szeptembere óta elsősorban Izrael polgári lakosságát sújtó palesztin terrort, amelyet még az Izraellel szemben nem túl barátsá­gos Amnesty International is emberi­ség ellen elkövetett bűncselekménynek minősített. Pedig – amint Izra­elben többször is megerősítet­ték – a biztonsági kerítés építé­sére kifejezetten a tömeggyil­kos palesztin terroristák beszi­várgásának megakadályozása miatt kerül sor. A jeruzsálemi gyanút csak erősíti, hogy Philippe Sands, az EU közel-keleti jogi szakértője egy nyilatkoza­tában azt mondta, a Nemzetkö­zi Bíróság az ENSZ-közgyűlés politi­kai és nem bírói szerve. Sands szerint az izraeli álláspontot képviselő cambridge-i jogász professzornak, Dániel Betlehemnek meglehetősen nehéz dol­ga lenne, ha meg akarja védeni a kerí­tés jogszerűségének ügyét. A hágai bí­róság döntése, hogy nemcsak az Arab Liga, de az Iszlám Konferencia szer­vezete is tanúskodhat az ügyben, egy­értelmű jelzés: kevés annak esélye, hogy a bíróság ne politikai ítéletet hozzon.

Ezt a véleményt erősítette, hogy a Nemzetközi Bíróság elutasította Iz­raelnek azt az összeférhetetlenségi ki­fogását, amelyet Nabil Elarabival, a Nemzetközi Bíróság egyiptomi tagjá­val szemben emeltek. A bíró 2001-ben az al-Ahram című egyiptomi napilap­nak nyilatkozta: „Izrael palesztin terü­leteket tart megszállva, és a megszállás maga is a nemzetközi jog megsér­tése.” Izrael már meg sem kísérelte, hogy a jordániai bíróval szemben is kifogást emeljen azon az alapon, hogy a szomszédos ország maga is pana­szos fél az eljárásban.

Amman ugyanis attól tart, hogy a kerítés építése miatt a palesztinok el­özönlik a szomszédos királyságot, és felborítják annak amúgy is törékeny demográfiai egyensúlyát. Az ország lakosságának több mint fele palesztin származású.

A február végi szóbeli meghallgatá­son a Palesztin Ha­tóságot különböző országokból jött 10 fős nemzetközi jo­gász csapat képvi­selte Nasser al-Kidwa, ENSZ-megfigyelő vezetésével.

A tetemesre rúgó jo­gi költségeket euró­pai államok, első­sorban Anglia fizet­ték. Érvelésük szerint a biztonsági ke­rítés sérti a genfi konvenciót. Az ugyanis a „megszálló hatalomnak” tiltja a „megszállt terü­leteken” állandó építmények létesíté­sét. Izraelt ezen felül palesztin földek kisajátításával és a lakosok életkörül­ményeinek jelentős megnehezítésével is vádolják. Jeruzsálem számára elfo­gadhatatlan az ENSZ-közgyűlés kér­dése, amely „az izraeli megszállást, és a megszállt palesztin területeket” bi­zonyításra nem szoruló tényként idézi. A nemzetközi jog kötelező normái szerint a palesztinok lakta terület nem tekinthető „megszálltnak”. „Paleszti­na” ugyanis államalakulatként a törté­nelem folyamán sosem létezett. Az a puszta tény, hogy e terület lakosainak döntő többsége palesztinai arab, még nem alapozza meg e terület feletti szu­verenitásukat. A „palesztin területek” szóösszetétel nem a valóságot, inkább a nemzetközi közösség többségének jövőbeli óhaját tükrözi.

Egy nem létező állam területét – a nemzetközi jog szerint – nem lehet megszállni. A Nyugati Partot 1948-ban Jordánia fegyveres agresszióban szállta meg, majd azt követően jogel­lenesen annektálta. E terület jelenleg tehát érvényesen egyetlen létező ál­lamhoz sem tartozik. Márpedig meg­szállni csak egy másik állam területét lehet. Ráadásul Izrael 1967-ben jogos védelmi háborúban foglalta el a Nyu­gati Partot, miután a közös egyiptomi-jordániai fegyveres agressziót el­hárította, és kiűzte e területről a hasemita király fegyveres egységeit. A Biztonsági Tanács a 242. számú hatá­rozatban Izraelt helyesen nem minősíti megszálló hatalomnak, és előírja, hogy a térség államainak – a palesztinok nem tartoznak közéjük – tárgyalásos úton kell rendezniük a konfliktust. Ebből a célból elrendeli, hogy a főtitkár a térségbe különmegbízottat küldjön ki. A határozat meg­jelöli azt a két alapelvet is, amelyek egyidejű alkalmazásával kell a konf­liktust feloldani. Az egyik, az Izrael által 1967-ben elfoglalt területekről való kivonulás elve, a másik pedig, hogy a térség minden (létező) államá­nak joga van az elismert és biztonsá­gos határok között való létezésre. Iz­raelnek tehát a 242-es szerint olyan mértékben kell kivonulnia az általa elfoglalt területekről, hogy az ország békéje és biztonsága ne forogjon veszélyben. A palesztinok mind a mai napig elutasítják a tárgyalásos rendezést, így arra nem nyílik mód, hogy kölcsönösen elismert és bizton­ságos határokra vonulhasson vissza a zsidó állam hadserege. Emiatt hirdet­te meg Sáron kormányfő az egyolda­lú elhatárolódást, s annak részeként a biztonsági kerítés koncepcióját. Sá­ron szerint nem önkényes határmeg­vonásról van szó, és a tárgyalásos rendezés lehetőségét a palesztinok számára még most is nyitva hagyja. Annak ellenére, hogy a palesztin ol­dalon arra egyelőre semmiféle haj­landóság sem mutatkozik.

Izrael szerint a jogvita a Nemzetkö­zi Bíróság politikai elfogultsága miatt eleve eldőlt. Izrael emiatt úgy döntött, hogy nem szabad az eljárásban való részvétellel legitimálnia a testület „várhatóan elfogult, jogilag szaksze­rűtlen. politikai döntését”. Az izraeli lapok és aggódó politikusok nem mu­lasztották el megemlíteni, hogy a Nemzetközi Bíróság szakvéleménye alapján 1971-ben szankciókat rendel­tek el a Namíbiát annektálni szán­dékozó Dél-af­rikai Unióval szemben, s a nemzetközi represszáliák nyomán Dél-Afrika előbb ki­vonta fegyve­res egységeit, majd a faji megkülönböz­tetésen alapuló rendszerét is kénytelen volt felszámolni, és a fekete többségnek adta át a hatalmat. Erre alapozva jel­zik, hogy a bíróság döntését lebecsülni nem szabad, és talán jobb lett volna, ha Izrael érdemben vesz részt az eljá­rásban. A Namíbia történelmi hason­lat több sebből vérzik, hiszen Izrael a térség egyetlen állama, amelyben nincs faji megkülönböztetés, és Namí­bia jogállása homlokegyenest ellen­téte „Palesztinának”. Ugyanannak a mandátumi (majd gyámsági) rend­szernek, amely Namíbiát a dél-afrikai annexiótól megvédte, Izrael a Népszö­vetség döntése értelmében jogosultja és nem a kötelezettje.

A biztonsági kerítés megépítése mindezek ellenére vitán felül hátrá­nyosan érinti a környék palesztin la­kosságát. A földkisajátítások, a vízfor­rásoktól való elzárás, a palesztin csa­ládok szétválasztása, az izraeli mun­kavállalás és a munkahelyre való elju­tás megnehezülése kétségkívül súlyo­san érinti a palesztin lakosságot. Azt azonban világosan látni kell, hogy a palesztin terrorizmus nélkül a kerítés megépítésére sohasem került volna sor. A kerítés célja a palesztin terroris­ták, köztük a tömeggyilkos merénylők beszivárgásának és merényleteinek megakadályozása. Ha a palesztin ve­zetés a kerítés megépítését nem akar­ja, a járható út nem a Nemzetközi Bí­róságon át vezet. Elég lett volna, ha a terrorizmus felszámolására az oslói megállapodásokban és a nemzetközi kvartett békemenetrendje („road-map”) elfogadásával vállalt kötele­zettségeiket teljesítik. Beszüntetik a terrort, begyűjtik a jogellenesen kinn lévő fegyvereket, feloszlatják a terror­szervezeteket, és a biztonsági szerveik együttműködnek izraeli partnereikkel a terror és a kriminalitás felszámolásá­ra. Ezek az intézkedések megnyitnák az utat a konfliktus tárgyalásos rende­zése előtt, és szükségtelenné-okafogyottá tennék a kerítés megépítését Erre azonban nem hajlandóak, és Iz­rael a polgárai védelmében kénysze­rült a biztonsági kerítés megépítésére. A palesztin terror a bíróság szóbeli meghallgatásai előtti vasárnapon le is tette a névjegyét. Újabb közforgalmú autóbuszt robbantott Jeruzsálemben, Izrael fővárosában, és kilenc izraeli pol­gári személyt ölt meg. Ha a Nemzetkö­zi Bíróság a következményt, a terror el­len jogszerűen védelmet nyújtó kerítés megépítését jogellenesnek minősíti, el kell utasítania a kerítés megépítésére okot adó palesztin terrorizmust is.

Izrael végül is azt az álláspontot fo­gadta el, hogy a Nemzetközi Bíróság véleményét előre politikai álláspont­ként minősítette, ezen az alapon ille­téktelennek nyilvánította, és közölte: a szóbeli meghallgatáson nem vesz részt. Ebben sikerült maga mellé állí­tania az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is. Ez azonban nem jelen­tette azt, hogy a zsidó állam a pr-háborúban is visszavonult volna. A keresz­tény cionista szervezetek segítségével Hágába vitette a terror áldozatainak hozzátartozóit és annak a 19-es számú jeruzsálemi autóbusznak a roncsait, amelyet palesztin terroristák robban­tottak fel, és amelyben egy tucatnyi ártatlan izraeli polgár lelte halálát. A tüntetők magukkal vitték az áldozatok fényképeit.

Még a hírhedten Izrael-ellenes Guardian és a csípőből elfogult al-Dzsazíra is kénytelen volt tudósítá­saiban elismerni: a palesztin terror­nak ártatlan áldozatai vannak. Az iz­raeli álláspont igazságát erősítette meg az, hogy minden bizonnyal az Al-Kaida tagjai követték el a madri­di merényleteket is. A terror elleni nemzetközi összefogás elkerülhetet­lenné vált. A tömeggyilkos merény­let, amelynek legkevesebb kétszáz ártatlan ember esett áldozatul, csak aláhúzza a nemzetközi jog megfelelő alkalmazásának fontosságát.

Így a Nemzetközi Bíróság komoly, felelősségteljes feladat előtt áll. En­ged-e az ENSZ-közgyűlés politikai nyomásának, „jogellenesnek” nyilvá­nítja az Izrael által épített biztonsági kerítést, és ezzel a nemzetközi jogot megtagadva a tömeggyilkos palesztin terrort emeli piedesztálra. Vagy pedig független bírói testületként, a létező nemzetközi jog alapján szakszerű jogi véleményt nyilvánít. Ebben az esetben a palesztin terrort kell elítélnie, és az ellene védekező biztonsági kerítés jogszerűségét ki kell mondania. Ha az első mellett dönt, akkor hozzájárul az ENSZ egyik tagállama ellen irányuló, a nemzetközi jog alapján indokolha­tatlan, palesztin terrorizmus folytató­dásához, és a békefolyamat teljes ellehetetlenüléséhez. Ha azonban a Nem­zetközi Bíróság a közgyűléstől függet­len, nemzetközi jognak megfelelően szakszerű döntést hoz, akkor ez vilá­gos jelzés a palesztinok számára, hogy a járható út nem a terror folytatásán és Izrael delegitimizálásán, hanem a ter­rorizmus gyökeres kiirtásán és a tár­gyalásos rendezésen át vezet. Hágá­ban nemcsak a kerítés és a terror jog­szerűségét vitatják, de a Nemzetközi Bíróságét is.

Kíváncsian várom, hogy az ENSZ Nemzetközi Bírósága melyiket vá­lasztja: a jogrendet vagy az anarchiát?

Címkék:2004-04

[popup][/popup]