Anarchia vagy jogrend
AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSE A KÖVETKEZŐ KÉRDÉST INTÉZTE A HÁGAI NEMZETKÖZI BÍRÓSÁGHOZ: „MELYEK A JOGI KÖVETKEZMÉNYEI AZ IZRAELI MEGSZÁLLÓ HATALOM ÁLTAL A MEGSZÁLLT PALESZTIN TERÜLETEN, KÜLÖNÖSEN A KELET-JERUZSÁLEMBEN ÉS KÖRÜLÖTTE ÉPÍTETT FALNAK?”
A tizenöt tagú bírói testület a felekre nem kötelező, csak tanácsadó véleményt nyilvánít ebben a kérdésben. Ez utóbbit sem szabad azonban lebecsülni. A válaszadó vélemény a közgyűlés, majd a Biztonsági Tanács elé kerül, amely utóbbi a bírósági szakvélemény alapján a felekre kötelező szankciókat szabhat ki. A tét nagy, és nem mindegy, hogy a neves testület hogyan válaszol a feltett kérdésre.
Izraelben senki sem táplál illúziókat a döntés felől. Attól tartanak ugyanis, hogy az Egyesült Nemzetek bírósága a kérdésre politikai választ ad. Jeruzsálem már magát a kérdést is tendenciózusnak tartja, hiszen Izraelt a közgyűlési határozatban megfogalmazott kérdésben vizsgálatra nem szorulóan megszálló hatalomnak és a palesztinok lakta részt, a Jordán-folyó nyugati partján elterülő Júdeát és Szamáriát megszállt területeknek nevezi. A közgyűlés egyetlen kérdése a biztonsági kerítés jogszerűségére vonatkozik, és arra koncentrál, hogy az milyen hátránnyal jár a kerítés környékén élő palesztin lakosságnak. Ugyanakkor meg sem említi a 2000. év szeptembere óta elsősorban Izrael polgári lakosságát sújtó palesztin terrort, amelyet még az Izraellel szemben nem túl barátságos Amnesty International is emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek minősített. Pedig – amint Izraelben többször is megerősítették – a biztonsági kerítés építésére kifejezetten a tömeggyilkos palesztin terroristák beszivárgásának megakadályozása miatt kerül sor. A jeruzsálemi gyanút csak erősíti, hogy Philippe Sands, az EU közel-keleti jogi szakértője egy nyilatkozatában azt mondta, a Nemzetközi Bíróság az ENSZ-közgyűlés politikai és nem bírói szerve. Sands szerint az izraeli álláspontot képviselő cambridge-i jogász professzornak, Dániel Betlehemnek meglehetősen nehéz dolga lenne, ha meg akarja védeni a kerítés jogszerűségének ügyét. A hágai bíróság döntése, hogy nemcsak az Arab Liga, de az Iszlám Konferencia szervezete is tanúskodhat az ügyben, egyértelmű jelzés: kevés annak esélye, hogy a bíróság ne politikai ítéletet hozzon.
Ezt a véleményt erősítette, hogy a Nemzetközi Bíróság elutasította Izraelnek azt az összeférhetetlenségi kifogását, amelyet Nabil Elarabival, a Nemzetközi Bíróság egyiptomi tagjával szemben emeltek. A bíró 2001-ben az al-Ahram című egyiptomi napilapnak nyilatkozta: „Izrael palesztin területeket tart megszállva, és a megszállás maga is a nemzetközi jog megsértése.” Izrael már meg sem kísérelte, hogy a jordániai bíróval szemben is kifogást emeljen azon az alapon, hogy a szomszédos ország maga is panaszos fél az eljárásban.
Amman ugyanis attól tart, hogy a kerítés építése miatt a palesztinok elözönlik a szomszédos királyságot, és felborítják annak amúgy is törékeny demográfiai egyensúlyát. Az ország lakosságának több mint fele palesztin származású.
A február végi szóbeli meghallgatáson a Palesztin Hatóságot különböző országokból jött 10 fős nemzetközi jogász csapat képviselte Nasser al-Kidwa, ENSZ-megfigyelő vezetésével.
A tetemesre rúgó jogi költségeket európai államok, elsősorban Anglia fizették. Érvelésük szerint a biztonsági kerítés sérti a genfi konvenciót. Az ugyanis a „megszálló hatalomnak” tiltja a „megszállt területeken” állandó építmények létesítését. Izraelt ezen felül palesztin földek kisajátításával és a lakosok életkörülményeinek jelentős megnehezítésével is vádolják. Jeruzsálem számára elfogadhatatlan az ENSZ-közgyűlés kérdése, amely „az izraeli megszállást, és a megszállt palesztin területeket” bizonyításra nem szoruló tényként idézi. A nemzetközi jog kötelező normái szerint a palesztinok lakta terület nem tekinthető „megszálltnak”. „Palesztina” ugyanis államalakulatként a történelem folyamán sosem létezett. Az a puszta tény, hogy e terület lakosainak döntő többsége palesztinai arab, még nem alapozza meg e terület feletti szuverenitásukat. A „palesztin területek” szóösszetétel nem a valóságot, inkább a nemzetközi közösség többségének jövőbeli óhaját tükrözi.
Egy nem létező állam területét – a nemzetközi jog szerint – nem lehet megszállni. A Nyugati Partot 1948-ban Jordánia fegyveres agresszióban szállta meg, majd azt követően jogellenesen annektálta. E terület jelenleg tehát érvényesen egyetlen létező államhoz sem tartozik. Márpedig megszállni csak egy másik állam területét lehet. Ráadásul Izrael 1967-ben jogos védelmi háborúban foglalta el a Nyugati Partot, miután a közös egyiptomi-jordániai fegyveres agressziót elhárította, és kiűzte e területről a hasemita király fegyveres egységeit. A Biztonsági Tanács a 242. számú határozatban Izraelt helyesen nem minősíti megszálló hatalomnak, és előírja, hogy a térség államainak – a palesztinok nem tartoznak közéjük – tárgyalásos úton kell rendezniük a konfliktust. Ebből a célból elrendeli, hogy a főtitkár a térségbe különmegbízottat küldjön ki. A határozat megjelöli azt a két alapelvet is, amelyek egyidejű alkalmazásával kell a konfliktust feloldani. Az egyik, az Izrael által 1967-ben elfoglalt területekről való kivonulás elve, a másik pedig, hogy a térség minden (létező) államának joga van az elismert és biztonságos határok között való létezésre. Izraelnek tehát a 242-es szerint olyan mértékben kell kivonulnia az általa elfoglalt területekről, hogy az ország békéje és biztonsága ne forogjon veszélyben. A palesztinok mind a mai napig elutasítják a tárgyalásos rendezést, így arra nem nyílik mód, hogy kölcsönösen elismert és biztonságos határokra vonulhasson vissza a zsidó állam hadserege. Emiatt hirdette meg Sáron kormányfő az egyoldalú elhatárolódást, s annak részeként a biztonsági kerítés koncepcióját. Sáron szerint nem önkényes határmegvonásról van szó, és a tárgyalásos rendezés lehetőségét a palesztinok számára még most is nyitva hagyja. Annak ellenére, hogy a palesztin oldalon arra egyelőre semmiféle hajlandóság sem mutatkozik.
Izrael szerint a jogvita a Nemzetközi Bíróság politikai elfogultsága miatt eleve eldőlt. Izrael emiatt úgy döntött, hogy nem szabad az eljárásban való részvétellel legitimálnia a testület „várhatóan elfogult, jogilag szakszerűtlen. politikai döntését”. Az izraeli lapok és aggódó politikusok nem mulasztották el megemlíteni, hogy a Nemzetközi Bíróság szakvéleménye alapján 1971-ben szankciókat rendeltek el a Namíbiát annektálni szándékozó Dél-afrikai Unióval szemben, s a nemzetközi represszáliák nyomán Dél-Afrika előbb kivonta fegyveres egységeit, majd a faji megkülönböztetésen alapuló rendszerét is kénytelen volt felszámolni, és a fekete többségnek adta át a hatalmat. Erre alapozva jelzik, hogy a bíróság döntését lebecsülni nem szabad, és talán jobb lett volna, ha Izrael érdemben vesz részt az eljárásban. A Namíbia történelmi hasonlat több sebből vérzik, hiszen Izrael a térség egyetlen állama, amelyben nincs faji megkülönböztetés, és Namíbia jogállása homlokegyenest ellentéte „Palesztinának”. Ugyanannak a mandátumi (majd gyámsági) rendszernek, amely Namíbiát a dél-afrikai annexiótól megvédte, Izrael a Népszövetség döntése értelmében jogosultja és nem a kötelezettje.
A biztonsági kerítés megépítése mindezek ellenére vitán felül hátrányosan érinti a környék palesztin lakosságát. A földkisajátítások, a vízforrásoktól való elzárás, a palesztin családok szétválasztása, az izraeli munkavállalás és a munkahelyre való eljutás megnehezülése kétségkívül súlyosan érinti a palesztin lakosságot. Azt azonban világosan látni kell, hogy a palesztin terrorizmus nélkül a kerítés megépítésére sohasem került volna sor. A kerítés célja a palesztin terroristák, köztük a tömeggyilkos merénylők beszivárgásának és merényleteinek megakadályozása. Ha a palesztin vezetés a kerítés megépítését nem akarja, a járható út nem a Nemzetközi Bíróságon át vezet. Elég lett volna, ha a terrorizmus felszámolására az oslói megállapodásokban és a nemzetközi kvartett békemenetrendje („road-map”) elfogadásával vállalt kötelezettségeiket teljesítik. Beszüntetik a terrort, begyűjtik a jogellenesen kinn lévő fegyvereket, feloszlatják a terrorszervezeteket, és a biztonsági szerveik együttműködnek izraeli partnereikkel a terror és a kriminalitás felszámolására. Ezek az intézkedések megnyitnák az utat a konfliktus tárgyalásos rendezése előtt, és szükségtelenné-okafogyottá tennék a kerítés megépítését Erre azonban nem hajlandóak, és Izrael a polgárai védelmében kényszerült a biztonsági kerítés megépítésére. A palesztin terror a bíróság szóbeli meghallgatásai előtti vasárnapon le is tette a névjegyét. Újabb közforgalmú autóbuszt robbantott Jeruzsálemben, Izrael fővárosában, és kilenc izraeli polgári személyt ölt meg. Ha a Nemzetközi Bíróság a következményt, a terror ellen jogszerűen védelmet nyújtó kerítés megépítését jogellenesnek minősíti, el kell utasítania a kerítés megépítésére okot adó palesztin terrorizmust is.
Izrael végül is azt az álláspontot fogadta el, hogy a Nemzetközi Bíróság véleményét előre politikai álláspontként minősítette, ezen az alapon illetéktelennek nyilvánította, és közölte: a szóbeli meghallgatáson nem vesz részt. Ebben sikerült maga mellé állítania az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a zsidó állam a pr-háborúban is visszavonult volna. A keresztény cionista szervezetek segítségével Hágába vitette a terror áldozatainak hozzátartozóit és annak a 19-es számú jeruzsálemi autóbusznak a roncsait, amelyet palesztin terroristák robbantottak fel, és amelyben egy tucatnyi ártatlan izraeli polgár lelte halálát. A tüntetők magukkal vitték az áldozatok fényképeit.
Még a hírhedten Izrael-ellenes Guardian és a csípőből elfogult al-Dzsazíra is kénytelen volt tudósításaiban elismerni: a palesztin terrornak ártatlan áldozatai vannak. Az izraeli álláspont igazságát erősítette meg az, hogy minden bizonnyal az Al-Kaida tagjai követték el a madridi merényleteket is. A terror elleni nemzetközi összefogás elkerülhetetlenné vált. A tömeggyilkos merénylet, amelynek legkevesebb kétszáz ártatlan ember esett áldozatul, csak aláhúzza a nemzetközi jog megfelelő alkalmazásának fontosságát.
Így a Nemzetközi Bíróság komoly, felelősségteljes feladat előtt áll. Enged-e az ENSZ-közgyűlés politikai nyomásának, „jogellenesnek” nyilvánítja az Izrael által épített biztonsági kerítést, és ezzel a nemzetközi jogot megtagadva a tömeggyilkos palesztin terrort emeli piedesztálra. Vagy pedig független bírói testületként, a létező nemzetközi jog alapján szakszerű jogi véleményt nyilvánít. Ebben az esetben a palesztin terrort kell elítélnie, és az ellene védekező biztonsági kerítés jogszerűségét ki kell mondania. Ha az első mellett dönt, akkor hozzájárul az ENSZ egyik tagállama ellen irányuló, a nemzetközi jog alapján indokolhatatlan, palesztin terrorizmus folytatódásához, és a békefolyamat teljes ellehetetlenüléséhez. Ha azonban a Nemzetközi Bíróság a közgyűléstől független, nemzetközi jognak megfelelően szakszerű döntést hoz, akkor ez világos jelzés a palesztinok számára, hogy a járható út nem a terror folytatásán és Izrael delegitimizálásán, hanem a terrorizmus gyökeres kiirtásán és a tárgyalásos rendezésen át vezet. Hágában nemcsak a kerítés és a terror jogszerűségét vitatják, de a Nemzetközi Bíróságét is.
Kíváncsian várom, hogy az ENSZ Nemzetközi Bírósága melyiket választja: a jogrendet vagy az anarchiát?
Címkék:2004-04