Bajtársaim szomorú története

Szeretnék, ha kissé megkésve is, Gáspár Ferenc és Adler Abraham közlései folyo­mányaként egy töredékes adattal hozzá­járulni az 1944. október 13-án Apafajan legyilkolt muszos bajtársaim szomorú történetéhez. A leírtakat pár éve elhunyt barátomtól, bajtársamtól, Kálmán György­től hallottam, akivel együtt jártam a Debre­ceni Zsidó Reálgimnáziumba, és akivel együtt vonultam be 1941. október 13-án Szolnokra, a 6/4 századhoz, amelynek ké­sőbbi parancsnokát, Kovács II. Józsefet a Jad Vasem az Igazembereket megillető kitüntetéssel jutalmazta, és aki, sajnos igen leromlott állapotban, most is Debrecen­ben él.

A század szétszóródott, de Kálmán Gyurka Hajdúhadházán, az ott általunk épített katonai kiképzőtáborban maradt egészen 1944 őszéig, amikor is egy sza­kasznyi muszossal Debrecenbe vezé­nyelték romeltakarításra. Hajói emlékszem, a volt Kereskedelmi Iskolába szállásolták el őket. Az oroszok szeptember végén, ok­tóber elején elérték Debrecen határát, ahol október 10-én a háború egyik legnagyobb tankcsatája bontakozott ki. A várost a néme­tek rövid időre kiürítették, de csakhamar ismét visszatértek az SS-szel és a csendőr­alakulatokkal. A jó debreceni „cívisek” fel­hívták azok figyelmét, hogy a Kereskedelmi iskolában zsidók vannak. (Kálmán Gyurka, aki debreceni születésű volt, szerencsére nem tartózkodott a körletben, amikor a csendőrök megjelentek.) Hiába bizonygat­ták a szerencsétlenek, hogy őket ide ren­delték ki romeltakarításra, kivitték őket Apafajára és agyonlőtték őket. Két bajtár­sam nevére emlékszem: Tardos és Farkas. Nem tudom, hogy szoros barátjuk, a kis Breier Géza is velük volt-e? Mindhármuk Szolnok egyik környező városából vonult be velem együtt. Mindhárman századunk legmegbecsültebb, legszerényebb és leg­gerincesebb tagjai közé számítottak.

P.S: Kovács József történetét „Bonvi” címen a Debreceni Holocaust ötvenedik évfordulójára kiadott azonos című könyv­ben írtam le.

A kiadványt a debreceni hitközség adta ki.

Tisztelettel

Dr. Berczeller Imre

New York