Azóta

Írta: Jehuda Amiháj - Rovat: Archívum, Irodalom

Az asdódi csatában estem el, a függetlenségi háborúban.

Anyám akkor azt mondta felettem: még csak huszonnégy éves. Ma pedig: ötvennégy volna most – mondja -, gyújtja az emlékmécsest, mintha születésnapi tortát gyújtana gyertyát elfújni…

Bánataiba apám belepusztult azóta, húgaim férjhez mentek.

Fiaikat a nevemen szólítják, sírom otthonom, otthonom sírom az asdódi sápadt homokon.

Elődeim, kik elárvultak azóta,

utódaim, kik elvesztettek,

hol a ciprusfák lassú gyászmenetben

lépnek a tömött ciprusligetek

Jád Mordeháj és Negbá közt

minden ősöm és minden gyermekem

együtt vonulnak kart karba öltve,

ott tüntetnek, ahol elestem,

lépteikkel a halál ellen

lépnek a süppedő sápadt homokon,

hol bajtársam a hátamon cipeltem, halott testét, s azóta érzem úgy, mint kit egy égbolt teljes súlya húz, úgy érzi ő domború hátamat, mint a földgolyót maga alatt, Asdódnál mely már teste része.

Azóta minden kárpótlást megéltem halálomért is ittak, szerettek.

Azóta emlékem – maradjon áldott, véremért bosszút nem kívánok Istentől sem, s anyám arcára hulló könnyeket,

de azóta a fájdalom ellen küzdők a saját emlékem ellen… mert, mintha széllel, viharral szemben vinném magam, magam halottját, ahogyan már a tüzeket kioltják, kioltottam az emlék-parazsat, lecsendesülten feküszöm

itt Asdód alatt, ahol a függetlenségi harcban elestem.

Viharzottak a lelkek” – Akkortájt így beszéltek. „Ásó, vitorla, csákány, és dagadó remények”,,A művészet virágzott”Mondták, s a homlokokra a tudás hűvös fénye vetült, „Bodrosította fürtjeinket a szellő szerelme” – ma más szelek fájnak.

Más a szavak értelme, ne higgyétek, hogy élek, tudjátok: odahaltam

a fakó, lágy asdódi homokba

én

a

függetlenségi harcban.

Mezei András fordítása

Címkék:1992-09

[popup][/popup]