Az orosz antiszemitizmus históriájából

A bizánci ortodoxiától Gorbacsovig

Sok ezer ember kerekedett fel mostanában Oroszországban, a szov­jet birodalom különböző részein, köztük hatalmas számban zsidók. Magyarország érintésével veszik út­jukat arrafelé, ahol befogadják őket, ahol letelepedhetnék és új életet kezdhetnek. Az ember nem regiszt­rálhatja szenvtelenül ezt a modern­kori népvándorlást, nem elégedhet meg a puszta számok megállapításá­val. Az, hogy mennyien mennek és hányán érkeznek, mindössze nép­mozgalmi adat. Az, hogy mibe kerül letelepítésük, hol tudnak majd lakni és dolgozni, gyerekeik tanulni, ki gondoskodik a betegekről és a meg­fáradt öregekről, gazdasági, pénz­ügyi, szociálpolitikai kérdés. De mindezt számba véve sem végeztünk a számadással. Mert nem árt látni ennek a hömpölygő emberáradat­nak mind a hasznát, mind a tragi­kumát. Van, aki régóta dédelgetett álmát valósítja meg azzal, hogy ha­zatér Izrael földjére, mint ahogy bi­zonyára van, akit a félelem, az élni akarás ösztöne hajt. Kit a lelkesültség visz, kit a kényszer. Szegényebb lesz az ország, ahonnét elmennek és gazdagodik az, amelyik otthont ad nekik. Izrael állama erősödik velük és általuk, nő a tekintélye, és meg­növekszik a szétszórattatásban élő zsidóság magabiztossága. Mert hi­szen láthatja mindenki, hogy van egy ország, amely erőtől duzzad, egészségesen fejlődik, s ahol vég­szükség esetén minden zsidó mene­déket talál. S miközben mindez megfordul az ember fejében, az sem árt, ha azokkal az okokkal tisztába jövünk, amelyek a hatalmas méretű exodust motiválják. Két interjút közlünk, az egyik az orosz antisze­mitizmus történelmi gyökérvilágába világít bele, a másik a mostani tö­meges alia hátterét rajzolja meg. Amazt a párizsi Le Nouvelle Observateurból vettük át, az ismert fran­cia hetilap munkatársa Leon Poliakovot kérdezi, az orosz antiszemi­tizmus ismert tudós kutatóját. A másik interjút egy Párizsban élő orosz emigráns adta egy belgiumi újságnak. S a kettőből együtt kike­rekedik a magyarázat, hogy miért az orosz zsidók tíz- és százezreinek távozása szülőföldjükről, miért nem tudnak, nem akarnak és nem lehet megmaradniok a Szovjetunióban.

A gyökerek

Azt mondják, a pogrom orosz szó. . .

-Igen. A grom tőből származik, amely mennydörgést jelent. A „po­grom” eredetileg azt jelenti, „szétzú­zás”.

Milyen mély volt a zsidóellenesség a régi Oroszországban?

Abszolút természetes tényező volt évszázadokon keresztül! Az em­berek benne éltek. A jelenség bizonyos tekintetben mélyebb volt, mint Németországban. Mert a nácizmus esetében a vizsgálatok kiderítették, hogy sok náci az antiszemitizmussal csak Hitlernek adózott, az nem volt alapvető motivációja.

Melyek az orosz antiszemitizmus történelmi gyökerei?

-Az egyházatyákig visszavezet­hetők. Tudja, voltak a görög atyák és a latin atyák. Bizánc és Róma. A görög atyák, akik olyan területen él­tek, ahol sok zsidó volt, sokkal agresszívabbak voltak a zsidókkal szemben, akik azt mondták: „Mi va­gyunk az igazi Izrael.”

Tehát az ortodox vallás, amikor meggyökerezett Oroszországban a X. század végén, már fertőzött volt? …

-Igen, főleg Oroszország legnép­szerűbb szentjének, Aranyszájú Szent Jánosnak a gondolataitól, aki még azt is mondta, hogy a zsidókat fel kell akasztani.

Az alap tehát vallási, sőt teoló­giai …

-Valóban, de .minden tudás a papoktól jött, így ez társadalmi alap is. Megtaláljuk e jelenséget a XV. század végén egy kevéssé ismert epi­zódban: akkor Novgorodban egy re­formáció kezdődött, Luteréhez és Kálvinéhoz hasonlatos. Ezek az em­berek, akik olvasták a történészeket, az arab szerzőiket, a zsidó Maimonideszt stb., arra a következtetésre ju­tottak, hogy az Atya fontosabb a Fiúnál. Az egyház hadat üzent ne­kik. III. Iván nagyherceg először tá­mogatta őket, majd köpönyeget for­dított. Üldözték őket. s az üldözők zsidó vagy judaizáló eretnekségként ítélték el e reformátor áramlatot. Ami persze nem volt igaz. De ettől kezdve elterjedt az a gondolat, hogy a zsidók megmérgezik a lelkeket, amit nem szabad eltűrni a moszkvai nagyfejedelemségben; majd később Oroszországban. Ez a gondolat annyira meggyökerezett, hogy 1825-ben, a szombatos eretnekség ellen harcolva a cár egyik minisztere körlevélben elrendelte: az embereket meg kell győzni arról, hogy ezek go­nosztevők, ezért „ki kell nyilváníta­ni, hogy a szombatosok lényegében zsidók”.

Vagyis a politikai hatalom a papoktól vette át a dolgot. Mi­lyen volt a zsidóellenes törvény?

-Ó, a zsidókra vonatkozó ren­delkezések mintegy hatszáz cikkely­ből álltak. Volt egyfajta zsidó viselkedési kódex. Nagyon sok volt ben­ne a jogkorlátozás. És főként, a zsi­dóknak nem volt joguk Oroszország­ban letelepedni. Nagy többségük csak Nagy Péter és II. Katalin hódí­tásaival lett orosz alattvaló. Sokan voltak Ukrajnában, a megszállt Len­gyelországban, valamint Odesszá­ban, amely nagy zsidó központ volt. De a tulajdonképpeni Oroszország­ban a tilalom 1917-ig érvényben maradt, legalábbis papíron.

És a gyakorlatban?

-Apránként kialakították a ki­vételek kategóriáit. Az egyetemi dip­lomások (apámnak például, aki nagyvállalkozó volt, hivatkoznia kellett gyógyszerészi mivoltára, hogy letelepedhessen Szentpéterváron) vagy a leggazdagabb kereskedők le­telepedhettek. A prostituáltaknak is megvolt ez a joguk. No és az orosz közigazgatás szörnyen korrupt volt, ami megkönnyítette a dolgokat.

Milyen volt a liberális értelmi­ség hozzáállása?

-Mondjuk, elméletben antisze­mita-ellenes. De mint a nagy Tolsz­toj egy rokona, Iván gróf megjegyezte, értelmiségünk másodrangú segítségnek tekintette a zsidókat a forradalom számára. Vegyük a leg­nagyobbakat: Puskin jóformán so­hasem beszélt erről. Csak néhol írt róla, például egy levélben. „Szá­momra a zsidó és a kém szó elvá­laszthatatlan”. Dosztojevszkij szólt a zsidó összeesküvésről, arról, hogy minden a zsidók kezében van, de – és talán ez tanúsítja különleges zsenijét – mindig hozzátett egy kérdő­jelet. .. Tolsztoj, aki az Anna Kareninában szidott egy zsidót, öreg napjaiban a Föltámadásba bele akart írni egy rokonszenves zsidó politikai deportáltat. Nos, nem sikerült! A kéziratnak hat változata volt, de végül is a személy nem zsi­dó lett…

A nyugati eszmék, a felvilágoso­dás azonban behatolt Oroszor­szágba a XIX. században… A zsidóknak nem segített ez?

-II. Sándor, a felszabadító cár uralma alatt kezdődött egy emanci­páció. De őt orosz terroristák 1881-ben meggyilkolták. Akkor a zsidók­ból bűnbakot csináltak. 1881-ben nagy pogromhullám indult, s azt újabb zsidóellenes rendeletek követ­ték.

Mi indította el a pogromokat? Spontánok voltak, vagy provo­káltak?

-A kirobbantó általában rendőr volt, aki kedvében akart járni a ha­tóságoknak.

És a nép követte?

-Tudja, ilyen esetekben mindig vannak emberek, akik olcsó meg­gazdagodásban reménykednek. A lengyel és ukrán területen a városi lakosság 25-80 százalékban zsidó volt. Különösen e településeken vol­tak a pogromok.

És a rendőrség koholta a híres „Cion bölcseinek jegyzőköny­veit” is?

-Igen. Ez a durva hamisítvány Racskovszkijnak, az orosz politikai rendőrség Párizsba küldött rezidensének utasítására készült a XIX. szá­zad végén. Azt remélte, hogy így valamilyen meghallgatásra talál a cárnál. Amikor a szöveget II. Miklós elé terjesztette, ó először nagyon lelkesedett: „Már mindent értek” – mondta. De Sztolipin miniszterelnök, aki jó ember volt, javasolta neki, hogy ellenőriztesse a dolgot egy má­sik rendőrrel. A vizsgálat bebizonyí­totta a dokumentum hamisságát. Akkor II. Miklós azt írta a margó­jára: „Nemes célt nem követünk nemtelen eszközökkel.”

A „Cion bölcseinek jegyzőköny­vei” eleinte nem keltett semmi ha­tást. Az 1905-ös forradalom kavargó napjaiban történt, hogy Vlagyimir moszkvai metropolita meglengette egy „zsidó összeesküvés” elítélése céljából. És főként az 1917-1919-es polgárháborúban használta a fehér hadsereg módszeres propagandaesz­közként, a zsidó = bolsevik egybemosásra játszva. Akkoriban a pog­romok különösen véresek lettek. Zsidók tízezreit mészárolták le.

Mennyire volt indokolt ez az egybemosás? A zsidók maguké­vá tették a szocialista eszménye­ket?

-Ilyen körülmények között per­sze sokan úgy gondolkodtak: „Tűn­jön el a cár, és minden a legjobb lesz a lehetséges világok legjobbiká­ban.” Így egyesek, főként a fiatalok, kitűntek forradalmi hevületükkel. Ez egy kisebbség volt, néhány ezer em­ber. De igen nagy szerepet játszot­tak, nagyon szem előtt voltak – külö­nösen Trockij. Lenin államcsínye idején az első központi bizottság hét tagja közül három zsidó volt: Zinovjev, Kamenyev és Trockij. (Vannak kételyek Lenin anyját illetően is, de az igazságot sohasem fogjuk meg­tudni.) Persze ők egyáltalán nem voltak vallásosak. Az a fajta voltak, amelyik azzal szórakozik, hogy nagy­böjtkor sonkás szendvicset eszik a zsinagóga előtt.

Mindenesetre 191i7 februárjában az ideiglenes kormány engedélyezte a zsidóknak a szabad költözködést és letelepedést a két fővárosban, Moszkvában és Péterváron (a későb­bi Leningrádban). A szovjet rezsim később súlyosan büntette az antisze­mitizmust. És amint a magánkeres­kedelem, a zsidók főfoglalkozása el­tűnt, gyorsan nagy jelentőségre tet­tek szert a közigazgatásban. Vagyis a zsidók szemében a bolsevizmus lé­nyegében a kisebb rossznak tűnt. Még ha a nagy többség szemben állt is vele. Sem a vallásosak, sem a ke­reskedők nem szeretteik, persze.

Ez azt jelenti, hogy az új rend­szer kiirtotta az antiszemitiz­must?

-Lenin könyörtelenül harcolt el­lene. Továbbra is voltak kisebb in­cidensek, de messzebbre nem ment a dolog, az emberek féltek. A mély­ben kétségkívül volt forrongás, és az pontosan az 1941-es német támadás­kor tört a felszínre, a szovjet vissza­vonulást követően. Elsősorban a zsi­dókat evakuálták, érthető okból. De ez irigységet keltett; a nyelvek meg­oldódtak, és az antiszemitizmus első nyílt megnyilvánulásait lehetett ta­pasztalni.

A háború után Sztálin megértette, hogy az antiszemitizmus kiváló esz­köz számára. Golda Meir Moszkvá­ba jövetelét Izrael első nagykövete­ként kitörő örömmel fogadta a zsidó közösség, amely időközben benépesí­tette a nagyvárosokat. Ekkor kezdte Sztálin a tomboló kampányokat, elő­ször 1949-ben a „kozmopoliták”, majd a „cionisták” ellen. És egészen a peresztrojkáig voltak hivatalos tudósok, akiknek a szakterülete volt úgynevezett anticionista – valójá­ban antiszemita – írások közzété­tele.