Az olasz jobboldal és a zsidóság

Az olasz jobboldal és a zsidóság

Ennek az írásnak az alapját a B’nai B’rith Milánóban megrendezett 3. Európai Kongresszusa adta, apropója azonban az, hogy a magyar jobboldal az elmúlt hetekben ismét az antiszemita szélsőjobbal való cinkos „koalíciót” választotta.

A múlt év novemberében lezajlott Kongresszus témái között nagy hang­súllyal volt jelen a zsidóság helyzete az Európai Unióban, valamint az EU és Iz­rael viszonya. E témákhoz szorosan kapcsolódott a soros EU-elnökséget adó jobboldali olasz kormány ellent­mondásos és karakteres miniszterel­nök-helyettese, Gianfranco Fini sze­replése, és az olasz parlament néhány más meghatározó kormánypárti alakjá­nak előadása.

Amint az olasz B’nai B’rith-vezetőktől megtudtuk, nagy vitákat váltott ki Fini meghívása, hiszen ő az 1990-es évek elején még egy posztfasiszta párt elnö­ke volt. 1995 volt a határkő, amikor Fi­ni átalakította az Olasz Szociális Moz­galmat (MSI) a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale) elnevezésű párttá, és annak programjában egyértelműen el­határolódott a posztfasiszta múlttól. Párttársai közül sokan elhagyták a véle­ményük szerint politikai öngyilkosságot elkövető pártelnököt. Fini az évek so­rán azonban nemcsak a fasizmustól távolodott el, hanem az antiszemitizmus és a modern európai Izrael-ellenesség egyik legkövetkezetesebb ellenzőjévé vált. A kongresszuson elmondott több mint egyórás beszédében Fini példát adott arra, hogy egy nagy jobboldali kormányzópárt tudja úgy képviselni a jobboldali értékeket, hogy közben kö­vetkezetesen kiáll Izrael mellett és az antiszemitizmus ellen. Nem érdektelen megjegyezni, hogy Fini annak a Berlusconinak a kormánybeli helyettese, aki a Fidesz elnökének politikai példaké­pe. Fini beszédében mindenféle maszatolás nélkül ítélte el az EU-n belül erősödő antiszemitizmust, nem próbál­ta kicsit sem párba állítani azt az „anti­szemitizmussal való vádaskodással”, ahogy azt itthon megszokhattuk. Izrael harcát a Közel-Kelet egyetlen demokrá­ciája jogos önvédelmének nevezte, szükségesnek tartotta a biztonsági kerí­tés építését, és a nyugat-európai balol­dal Izrael- és cionizmusellenességét mint az antiszemitizmus modern meg­jelenési formáját ítélte el.

További aktualitást adott az elhang­zottaknak a kongresszus alatt nyilvá­nosságra hozott EU-felmérés, miszerint az EU-polgárok Izraelt tartják a világbé­ke legnagyobb veszélyeztetőjének. (Ez egyébként éppen az olaszokra nem igaz, ők Izraelt az ötödik helyre sorol­ták. Berlusconi kormányfő pedig még aznap felhívta Ariel Saront, hogy szoli­daritásáról biztosítsa.)

A kongresszuson felszólaló izraeli nagykövet nagy megelégedéssel nyug­tázta Fini szavait, és Olaszországot ne­vezte Izrael legfontosabb európai tá­mogatójának. Érdekes tény az is, hogy minden jelentős olasz napilap és televí­ziócsatorna részletesen beszámolt Fini beszédéről és a B’nai B’rith kong­resszusáról.

A Repubblica című nagy napilap szer­kesztőségében Fini hosszú beszélge­tést folytatott Amos Luzzattóval, az olasz zsidó hitközségek elnökével. A beszélgetés néhány megállapítása kü­lönösen érdekes: Fini, Berlusconival szemben, ma már azt vallja, hogy az olasz fajvédő törvényekért a teljes fele­lősséget az olaszoknak kell vállalniuk, és azt nem lehet a németekkel való szövetség számlájára írni. Miközben Fi­ni magát és pártját nemzetinek és kato­likusnak definiálja, és kiáll amellett, hogy az Európai Unió alkotmánya hivat­kozzon Európa keresztény gyökereire, vagy kompromisszumként legalább Eu­rópa vallási gyökereire, rögtön hozzáte­szi, hogy az európai identitásnak zsidó­nak és kereszténynek kell lennie. Eb­ben odáig megy, hogy a „katedrálisok Európája” kifejezést kibővíti a „zsinagó­gák Európája” kifejezéssel, és – a libe­rálisok körében nem nagy sikert aratva – rögtön el is utasítja a „mecsetek Euró­pája” gondolatát.

A közelmúltban Fini hivatalos látoga­tást tett Izraelben, és ezt az alkalmat is megragadta, hogy őszinte megbánással nézzen szembe az olasz múlt sötét idő­szakával és a jelenkori európai antisze­mitizmussal, s kiállt az izraeli demokrá­cia mellett. Mindezt úgy, hogy szavaza­tok elvesztését kockáztatja az olasz jobboldal szélén is megtalálható zsidó­gyűlölő, Izrael-ellenes szélsőjobb tábo­rából.

Az olasz nemzeti jobboldal sokszor tekinti Olaszországot a Római Biroda­lom valamiféle örökösének. Hazánk­ban, a volt Római Birodalom peremvi­dékén, a nemzeti jobboldal mintha pont fordított utat járna be: távolodás helyett inkább közeledik a szélsőjobb­hoz, viszonyát azzal folyamatosan le­begteti, egyértelműen elhatárolódó sza­vakat és tetteket szinte soha nem ta­pasztalhatunk.

Korányi László