Az intifáda hatása Izraelre
Emberséges eszközökkel nem küzdhető le
Az alábbi beszélgetést Johanen Merozzal, Izrael volt svájci nagykövetével folytatta a Nyugat-Németországban megjelenő Allgemeine Jüdische Wochenzeitung munkatársa.
Meroz úr, az Izrael megszállta területeken immár három éve tart a palesztinok felkelése. Meddig képes elviselni ezt a konfliktust Izrael anélkül, hogy államának lényege veszélybe kerülne?
-
Már negyven éve föl lehetett vetni a kérdést: Meddig képes Izrael hadiállapotban élni szomszédaival, illetve meddig tudják fenntartani szomszédai a hadiállapotot Izraellel? És ha akkoriban időbecslést akartunk volna adni, azt mondtuk volna: három-négy évig, öt évig. És ha eltekintünk az izraeli—egyiptomi békétől, ami a közel-keleti fejlődésnek talán a leginkább centrális ténye, úgy azt mondhatjuk, még mindig hadiállapotban vagyunk. Nem mintha kívánnánk, hanem mert ránk erőltetik.
-
Egyáltalán miféle lehetőség nyílik a mostani helyzetben párbeszédre?
-
Azt hiszem, a dialógus lehetősége igenis fennáll. A kérdés mindig ugyanaz: kik a partnerek a dialógusban, illetve kik vesznek részt benne? Mi különbséget teszünk — és nem tegnap vagy tegnapelőtt óta — a palesztinok (vagyis a Területek lakosai) és Izrael között (Az már ízlés dolga, hogy megszállott vagy izraeli igazgatás alatt álló területekről beszélünk-e.) A PFSZ-szel való tárgyalást, párbeszédet visszautasítjuk.
-
De hiszen az intifádát nyilvánvalóan mégiscsak a PFSZ irányítja, és úgy látszik, Arafat vezetésével a PFSZ igenis megkaphatja a palesztinok többségének a támogatását.
— Ez ma részben igaz. Az intifáda megindulása nemcsak Izrael számára volt meglepetés, hanem ugyanúgy a PFSZ és az arab államok számára is. Gyakran figyelmen kívül hagyják, pedig tény, hogy az intifáda eredetileg nem annyira Izrael ellen irányult, mint az arab világ teljes letargiája és apátiája ellen. A palesztinok — mármint a Területek palesztin lakosai — méltán érezték úgy, hogy az ammani arab csúcstalálkozó után az arab világ elhanyagolja őket és megfeledkezik róluk. Tulajdonképpen ez volt az intifáda politikai előidézője. Igaz, a PFSZ elég korán fölismerte, hogy hasznos vagy kényelmes, ha felugrik a mozgásban levő vonatra, hogy erre megvan a lehetősége. Én azonban úgy vélem, hogy az intifáda ma is elsősorban olyan önálló mozgalom vagy fejlemény, mely nem függ közvetlenül a PFSZ-től, bár igaz, hogy a PFSZ alkalmilag támogatja, elsősorban terrorisztikus eszközökkel.
-
Mármost nézzük, hogyan hat az intifáda az izraeli államra. A gazdasági helyzetet nem teszi éppen könnyebbé, az infláció ugyanis nekiiramodott, a fejlődés egyre bajosabb. Nem az volna az izraeli kormány érdeke, hogy minél előbb véget vessen ennek az állapotnak? Nem sürgeti-e az idő?
— Az idő nem okvetlenül jelent annyira szorongató tényezőt, de kétségtelen, hogy a kormánynak ez az időtől eltekintve is érdeke lenne. Az ön szavait talán csak egy pontban igazítanám ,ki. Azt mondta, hogy az infláció nekiiramodott. Ez legalábbis túlzás. Az infláció még mindig gyors, de jóval kisebb ütemű, mint még nem is oly régen. És az intifáda gazdasági hatását nemcsak Izrael érzi meg, hanem legalább olyan mértékben a Területek lakossága is. És ne felejtse el, hogy az intifáda támogatása a Területeken és a palesztin világban azért javarészt egy bizonyos korosztályra szorítkozik, egy olyan korosztályra, mely igen gyakran figyelmen kívül hagy olyan megfontolásokat, hogy mi előnyös gazdaságilag, szociális vagy politikai tekintetben .Nem tartozom a „héják” közé, de nem hiszem, hogy az intifáda a Területeken olyan mértékű támogatásban részesülne, mint amekkorát sok megfigyelő látni vél.
-
Kívülről szemlélve tehát főleg a fiatalabb nemzedék fölkelése az intifáda?
— Igen, ez minden bizonnyal így van. Körülményei sajátosak, de talán összehasonlíthatók a világ más részein végbemenő némely fejleményeikkel. Az intifáda egyfajta nemzedéki konfliktust is jelez, ez egészen biztos. Fölismerhető benne a tiltakozás, a lázadás a palesztin világ elöregedett, megkövesedett vezető rétege ellen. Igen hangsúlyozottan vonatkozik ez Arafat úrra és küzdőtársaira, az ő szervezett követőire is. Szilárd véleményem, hogy a felkelésben — vagy nevezzük akárhogyan — igen hangsúlyos a nemzedéki problematika is.
-
Mármost az a mód, ahogyan az izraeli hadsereg ebben a konfliktusban fellép, egyre brutálisabbnak látszik, mégpedig a másik oldalról is. Voltaképpen mit jelent ez egy fiatal izraeli állampolgár részére? Nem zavarja-e meg a humanitárius értékekbe vetett hitét, az ezeket szem előtt tartó hagyományos neveltetését? Végtére is épp a zsidóságban nagyon fontosak ezek az értékek.
— A tehertétel fennáll, ez igaz, és a fiatalabb izraelieknek természetesen meg kell birkózniok vele, különösen azoknak, akik naponta vagy hetenként szembesülnek ezzel a problémával. így van ez az én két fiammal is, akiknek minden évben elég bőven kijut ezekből a tapasztalatokból. Mindamellett egy olyan, teljesen elvetendő eszközöket igénybe vevő mozgalmat, amilyen az intifáda, leküzdeni „humánus eszközökkel” egyszerűen megvalósíthatatlan. Ha valamit le kell küzdeni, amivel — és ez elismert — együtt élni nem lehet, akkor olyan eszközökhöz kell folyamodni, amelyek talán nem mindig a legelőkelőbbek, de megfelelnek a végcélnak és legalább reményt kínálnak arra, hogy ezt a végcélt a közvetlen célon túl menően el is lehet érni. Egészen bizonyos, hogy itt megterhelés nehezedik ránk. Sokat emlegetik a hagyományos zsidó humanizmust, de ennek megvan a másik oldala is. Csak azért, mert évszázadokon át embertelenül bántak velünk, nem lehet elvárni tőlünk, hogy minden mértéken felül humánusak legyünk. Aki ezt igényli, furcsa logikát követ. Elsősorban arra van szükség, hogy szavatoljuk az Izraelben élők életét és biztonságát.
— Hogyan változott hát meg Izrael államának identitása fennállása 41. évében, azok között a körülmények között, amelyekkel meg kell birkóznia?
— Nem hiszem, hogy alapvetően megváltozott. Külső körülmények hatására módosult. Ez magától értetődik és elkerülhetetlen. Valóban, úgy vélem, hogy például az átlagos izraeli zsidó ma differenciáltabban viszonylik arab polgártársához, mint két, három vagy négy éve. Úgy gondolom, hogy ma kisebb a szorosabb együttélés lehetősége vagy valószínűsége, mint még viszonylag rövid idővel ezelőtt. Az átlagos izraeli számára, kiváltképp pedig a fiatal izraeli számára (hiszen a fiatalokat könnyebb is befolyásolni) már nehéz feladat világosan különválasztani egymástól azokat, akikben mindennapos élményei szerint ellenségeit, ellenfeleit vagy támadóit kell látnia, azoktól, akik mindettől eltekintve teljes nyugalomban élnek Izrael államában mint arab polgárok. És ez vonatkozik természetesen a Terület arab lakosságára is. A helyzet kétségkívül éleződött, ez természetesen mindkét oldalon érezhető. De most Izraelről van szó, arról, hogyan hat ez az izraeli lakosságra. Mégis azt hiszem, hogy a fiatalok alapelvei, alapvető elképzelései és céljai egyáltalán nem változtak meg Izraelben, még akkor sem, ha a konkrét események kapcsán olykor olyasmit is meg kell tenniök, amit normális viszonyok között egyértelműen elvetnének.
Az interjút készítette: Wolf Scheller
Címkék:1990-09