Az erfurti 28
A temetőben többen vannak, gondozott parkban, árnyas fák alatt pihennek az ősök. A legfrissebb sírhalom két éve domborul, de található itt az I. világháborúban a Vaterlandért elesettek emléktáblája, még több az olyan sírkő, amelyen az idő olvashatatlanná koptatta a rávésett neveket. A városi múzeumban kiállított sírkő szerint Erfurtban a XIII. század óta élnek zsidók. Egy 1357-ből származó rézkarc pedig az akkori zsinagóga külsejét is megőrizte.
Hogy megfelelően tekintélyes legyen még a róla elnevezett utca is, több, különféle stílusú városnegyedet kötöttek össze, így például hol patinás villákon, hol új toronyházakon olvasható: Jurij Gagarin körút. A 16-os szám alatt található a zsinagóga és a hitközség székháza. Az épületegyüttes, s benne a hivatali szobák, a kisterem, ahol pénteken, szombaton misére gyűlnek össze, ragyog a tisztaságtól, bútorzata nem ütött-kopott, mint a mi templomainkban. 1951-1952-ben, a nácik által lerombolt épület helyén építették újjá, állami pénzből. A rasekol, Raphael Scharf-Katz nyugdíjas mérnök 76 éves, koránál jóval fiatalosabb külsővel és tettekre készen. A zsinagógától, személyétől meghatódott vagyok, mert bár sokszor jártam Németország mindkét felén, zsidóval még nem jöttem össze. Nem vallom be, de olyan érzés, mintha a múlttal találkoznék. Kérdésem mégse hétköznapi, róluk akarok többet tudni.
– Ebben a városban huszonnyolc zsidó él. A legidősebb én vagyok, a legfiatalabb 5 éves; hála az Örökkévalónak, ismét hallunk gyermekkacajt – heten vannak. Az egész DDR-ben 380 személy tartozik zsidó közösséghez; városunkon kívül találhatók Berlinben száznyolcvanan, továbbá Drezdában, Lipcsében, Magdeburgban, Karl Marx-Stadtban és Halléban.
– Erfurtban mikor élt a legtöbb zsidó?
– 1933-ban. A nácik hatalomra jutása után sikerült kettőszázötvennek kivándorolnia. A fasizmus pusztítását tizenöten éltük túl, közülük hárman még itt vagyunk.
Önkéntelen a kérdésem: – Miért maradtak itt?
Azonnali a reflexió: – Mert mesügék voltunk… – Némi hallgatás után folytatja:
– Azért mégsem ilyen egyszerű a válasz. A lágerekben való szenvedés, hányattatás évei után fizikailag és lelkileg gyengék voltunk Erfurtot elhagyni és a bizonytalanságnak nekivágni. A cionisták szervezkedése sem jutott el hozzánk. Itt megtaláltuk a régi házat, lakásainkat, egyeseknek még bútorai is előkerültek, mindez az elveszett otthon visszaszerzésének illúzióját ébresztette. Több keresztény házastárs hűséggel várta vissza párját, és sok erfurti szeretetét is éreztük. Itt említem meg, hogy tóráinkat egy katolikus plébános őrizte meg számunkra. Visszatérésünket, maradásunkat erősítette az is, hogy Európa megbékélést, kiengesztelődést hirdetett.
– Nem így történt?
– Németország kettészakítása, a keleti rész sztálinista állammá válása megakadályozta, hogy hazára találjunk.
– Miért?
– A szocialista állam sohasem volt antiszemita – hivatalosan. Jogilag egyenlőek voltunk, vallási életünkhöz állami pénzt kaptunk. Ugyanakkor a szovjet politika hűséges követése tükröződött a zsidókkal való tettekben is. Erfurtban virágzó közösség alakult ki ismét, de ez felbomlott, amikor az 1952-es moszkvai orvosper itt is antiszemita hangulatot keltett. Az akkor még nyitott Berlinen át sokan elmenekültek. Az 1968-as háború után az addig is gyöngécske kapcsolatunk Izraellel teljesen megszűnt, hasonlóra kényszerültünk az NSZK-beli zsidó közösségekkel. Két évtizeden át alantas uszítás folyt Erec ellen, cionizmusellenesség címén pedig az itteni zsidókkal szemben.
– A zsidók viselnek közhivatalt?
– Nem! Közösségünk egyik tagja a városi színház ismert művésznője, a másik rangos személy orvos, a többi pedig kereskedelmi alkalmazott, vállalati kishivatalnok. Évekkel ezelőtt ugyan egy zsidó rendőrtiszt iskolára került, ám elöljárói javasolták, hogy szakítsa meg velünk kapcsolatát.
– Jóvátételben részesültek?
– Nem! Mint a többi náci áldozat, bizonyos előnyöket élveztünk, ma pedig magas nyugdíjat kapunk.
– Az 1989 novembere óta bekövetkezett változások milyen hatással vannak a zsidókra?
– Jó és rossz! Egyes embereknek megváltozott a tekintete. Én ezekben a szemekben a régi gyűlöletet és megvetést látom viszont. A zsinagóga és a temető kertjébe köveket dobáltak be. A hatóságok megerősítették védelmünket, bár már évek óta rendőrök vigyáztak ránk, amikor imádkozásra vagy más célból gyűltünk össze. Jó azonban, hogy ismét vállalhatjuk nemcsak vallásunkat, hanem zsidóságunkat is, mert nemzetiségnek akarjuk vallani magunkat. Jó, hogy ismét együtt élhetünk a másik oldal 25 ezer zsidójával, hogy utazhatunk, hogy hozzánk jöhetnek Izraelből, Európából, az USA-ból. Legközelebbi vendégeink Budapestről érkeznek: a gyerekkórus. Mi pedig szeretnénk gyerekeinket az idei nyáron narancsszüretre Erecbe küldeni. Ottani élményeik alapján remélhetőleg megtalálják igazi hazájukat és otthonukat…
(várai)
Címkék:1990-05