Az első hónap…
1994. október 16-án avatták fel a Révay utcai Zsidó Közösségi Házat. Látogatói nézhettek már filmeket, neves és népszerű emberekkel beszélgethettek egészségvédelemről, a zsidó identitásról, a kisebbség helyzetéről, zenéről; megkezdték a vasárnapi gyerek és ifjúsági foglalkozásokat.
A működés első hetének tapasztalatairól kérdeztük Fischer Miklósi, a ház koordinátorát.
- A zsidó óvodák, iskolák, a Pedagógium diákjainak adott programismertetővel igyekszünk eljutni a családokhoz, elküldtük továbbá a programot az avatóünnep vendégeinek, megjelent a Magyar Hírlapban és az Új Életben.
E beszélgetésig csupán néhány eseményre került sor. Vagy ezren nézték meg a bécsi Képzőművészeti Akadémia festőnövendékeinek „Theresienstadt” című tárlatát; a Shalom klub hívta meg Ember Judit rendezőt, és két napon át nagy érdeklődés mellett vetítették Ne vígy minket a kísértésbe című filmjét. Már az első vasárnap közel két tucat gyerek játszott, gyöngyöt fűzött, gyurmázott, zsidó játékokat tanult.
- Már az első hónap programja is egy koncepció alapján állt össze, és ezekhez hasonlóak lesznek a további rendezvények, vagy az előkészítésre szűk idő állt rendelkezésükre, ezért a november rögtönzött volt?
Már novemberben arra törekedtünk, hogy kialakuljon a hét minden napjának profilja. A kedd lesz a filmklubé, a filmvetítések napja, a szerda a tudományos és más előadásoké, csütörtökönként színházra, előadói estekre, talk show-ra várjuk az érdeklődőket. A szombat este a könnyű szórakozásé, a diszkóba minden korosztályt hívunk. Külön felhívom a figyelmet nyelv- és számítógépes tanfolyamainkra! Kerámiastúdiónkban megvan az alkotás minden eszköze, gazdag a filmtárunk. Ezekkel szemben a könyvtárat gyarapítani kellene – adakozással is.
- Ismerőseim közül sokan szeretnének valami klubfélében csevegni, de elegáns környezetben. Itt a külsőségek ehhez megfelelőek. Jöhetnek majd?
- Több címen is! Tervezzük például a magányosok klubját…
- Magányos házaspároknak is?
- Természetesen! Az üzletemberek klubjában bizonyára új vállalkozások teremtődnek. Ezt segítheti a számítógépes hálózatunk, amivel bekapcsolódhatnak a számítógépek nemzetközi világába.
Lesznek egyedi rendezvények. Rövidesen itt tartja vándorgyűlését a Magyar-Izraeli Pszichiátriai Társaság; Izrael budapesti nagykövetségének segítségével pedig decemberben két kiállítást is rendezünk: az egyiken a kortárs izraeli festők mutatkoznak be, a másikon pedig Jeruzsálemet ismertetjük meg a festők szemével. Szervezzük az izraeli költők estjét is.
- Nyilvánvaló, hogy ennek a kulturális centrumnak a fenntartása, működése hatalmas összegbe kerül, amihez legalább részben hozzá kell járulniok a használóknak is. Lesz tagsági díj, az egyes előadásokra belépőjegy?
Csekély mértékű hozzájárulást valószínűleg minden programunkon fogunk szedni. Lesz tagságikártya-rendszer, illetve bérletek, melyekkel minden még kevesebbe kerül.
Az első hónap…
Címkék:1994-12