„Az élet nem paradicsom, hanem paradoxon” – Interjú Dov Levi modern ortodox rabbival

Interjúalanyunk eddig a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskola vallási igazgatóhelyetteseként volt ismert, aki a Visegrádi utca 3. alatt működő Pesti Súl modern ortodox közösség imádkozásait, közös tanulásait is vezette. Dov Levy, akinek szülei Magyarországról vándoroltak Izraelbe, s maga is anyanyelvi szinten beszél magyarul, a nyáron Izraelben ortodox rabbivizsgát tett.

A Pesti Súlban tartott Soloveitchik-előadásaidon azt tapasztaltam, hogy széles körű vallásos tudásod világi műveltséggel párosul. Milyen háttérrel tehet szert erre az ember?

Vallásos házból való vagyok: a szü­leim, a környezetem és az iskoláim mind vallásosak voltak. Édesapám tipi­kus magyar ortodox házból származik, olyan híres rabbiknál tanult, mint Reb Jojlisch, a szatmári rabbi, a nagyapám meg Rugasz Habojszem Grünwald huszti rabbi diákja volt. Hitvallásom mégis a modem ortodoxia lett, a Tora im Derekh Erec. A Tóra és a „világi élet” összhangjában hiszek. Számomra a Tó­ra-tanulás mellett mindig is fontos volt a „modern”, „világi” szakma űzése, ezért is diplomáztam pszichológiából. Ez a filozófia egyébként alapvetően né­met, Samson Raphael Hirsch rabbi dolgozta ki a 19. században. Kimondat­lanul a magyar ortodoxia is ezt az elvet követte, az utóbbi időkben eszerint él­nek az emberek.

Te hol sajátítottad el a modern or­todox gondolkodásmódot?

– Szüleim a hatvanas években ván­doroltak ki Izraelbe, én már Petach Tikvában születtem. A tel-avivi Jesivat Hajisuv Ha Hadasban tanultam Reb Idl Kolodetzkinél, aki Reb Simen Skop tanítványa volt. Ez nem volt tipikus jesiva, mert reggeltől délután ötig Talmudot tanultunk, utána pedig este nyolcig világi tárgyakat is, így le is érettségiz­tem. 19 éves koromtól egy klasszikus litvis jesivába jártam, ahol Talmudot tanultam. A katonaság után Rav Lichtenstein tanítványa lettem, aki Reb Joshe Ber Soloveitchik legkedve­sebb tanítványa és veje. Tőle sajátítot­tam el a Talmud-tanulás briszki forté­lyait, melyet még nagyapja fejlesztett ki: Rav Soloveitchik óriási akadémi­kus műveltséggel is rendelkezett. Többek között arra vállalkozott, hogy rabbinikus és talmudi fogalmakkal anali­zálja és eközben egzisztencialista filo­zófiával építse fel a zsidó vallás belső értelmét, lényegét. Kidolgozott például az ember teremtésével kapcsolatban két ideáltípust, melyek nem zárják ki egymást, sőt egy emberben is megle­het mindkettő. Az első Ádám feladata a megőrzés, kezelés, ápolás, fenntar­tás, a másodiké pedig az alkotás: ben­ne óriási a vágy a tudás iránt, hogy megmagyarázhassa az őt körülvevő vi­lágot. Soloveitchiktől származik a ho­mo sapiens elméletére rímelő homo religiosus fogalma, mely szerint min­den embert az isteni megközelítésé­nek vágya irányít, a véges törekvése a végtelen felé.

A modern ortodoxia elméletein túl, mikor kapcsolódott be „tórai utadba” a Derekh Erec, a „nagyvilág”?

– Amikor elmentem katonának a heszder jesiva programra. Tengerészgyalogos voltam, és Libanonban is har­coltam – ezt egyébként édesanyám a mai napig nem tudja. Azért döntöttem a katonáskodás mellett, mert a zsidó­ság három alappillére közül a Tóra-tanulást és az Avodát – szolgálatot – korábban teljesítettem, és arra a kö­vetkeztetésre jutottam, hogy a jó cselekedethez nincs megfelelőbb hely a harctérnél, népem védelmében. Szó­val itt találkoztam először a nem vallá­sosak világával – nagyon sokat vitáz­tunk, és próbáltam rávenni őket, hogy ne nézzék le a jesivabóhereket, hiszen a Második Szentély lerombolása után Rabbi Jochanan Ben Zakkai azzal mentette meg a zsidóság szellemi egy­ségét, hogy Javnéba tette át a székhelyét, és jesivát alapított. A katonaság után le is diplomáztam pszichológiából a Bar Ilan egyetemen.

A legnagyobb váltás mégis az lehe­tett, amikor visszatelepültél Magyaror­szágra.

Itt teljesen más a tempó, a kultúra és az élet. Ha nem is szimpátiának, legalább empátiának kellene lennie az emberek közt, de elég ridegek az em­berek egymással. Főleg a kisebbségek­kel intoleránsak.

A zsidóságra gondolsz, vagy általá­ban a kisebbségekre?

Úgy látom, hogy Magyarországon a többség egyáltalán nem tiszteli a ki­sebbségeket, beleértve a zsidókat is. Sokan magázódnak, ám ez nem a tisz­telet, hanem a lenézés jele, és nem azért kiáltják rám az utcán, hogy „zsi­dó”, mert szeretnek. Rettenetesen fel­kavart a Fradi-botrány, mert akkor is zsidóztak a szurkolók, amikor nem is zsidók fociztak, I-ten teremtette Ádámot, az embert, és itt most mindegy, hogy Ádám zsidó-e vagy magyar. Saját képmására teremtette az embert, aki már ezért is tiszteletet kíván. Beszélhe­tünk-e modernizációról, európai uniós csatlakozásról, nemzeti fejlődésről, vagy nemzetközi kooperációról, ha az emberek nem tisztelik egymást, és nem ismerik el a kisebbségek létjogo­sultságát, helyét az életben?

A zsidó vallás is sokféle „mássá­got” ellenez. Hogyan látod a zsidóság mint kisebbség viszonyulását a más­sághoz?

– Magyarországon egy politikai párt van, amely valójában teret enged a másság megértésére, s ebben nem vé­letlenül nagyon sok a zsidó származá­sú ember. Úgy tűnik, hogy csak mi kar­doskodunk a tolerancia értékeiért. Ez nem véletlen, hisz míg a zsidó törvény hivatalosan, szigorúan elítél úgyneve­zett deviáns viselkedéseket, addig ma már a valóságban többnyire elnézzük ezeket. A Tóra és a Talmud azért is ta­nítja a másság tiszteletét, mert I-ten minden egyes embert a saját képmásá­ra teremtett. Igaz, egy zsidó nem vehet nőül nem zsidó lányt – kivéve, ha be­tér ám az indok nem a tiszteletlen­ség, hanem a hagyomány.

Ha már nőkről esik szó, meg kell jegyeznem, hogy az öntudatosabb zsi­dó nőket gyakran épp azért kritizálják, mert a vallásos hagyománnyal, minhággal ellentétben további micvákat vesznek magukra.

Támogatom, hogy a nők tanulja­nak. Míg hagyományosan a 19. száza­dig erre nem nyílt lehetőségük, addig Hofetz Hajim engedélyével Lengyelor­szágban a Beit Jakov vallásos iskolák­ban megkezdhették a tanulmányaikat. Azért is fontos a tanulás, mert sok micva kimondottan a nőkre vonatkozik, ráadásul a zsidó otthon is a nőkre ala­pul. Ma már elvárják a nőktől, hogy ugyanúgy szerezzenek diplomát, mint a férfiak, sőt ultra-ortodox családok­ban gyakran ők a kenyérkeresők, mert a férj egész nap jesivában tanul. Na­gyon fontos, hogy szinkronizáljuk a nők tudáskészletét: megengedhetet­len, hogy a zsidóság terén egyre halvá­nyodjon a tudásuk, míg a világi tár­gyakban virágzik. A micvákról pedig annyit, hogy már Rabbeinu Tam, Rasi unokája is kihirdette: bár a nők fel van­nak mentve az időhöz kötött micvák tartása alól, ha ez a vágyuk, több micvát is magukra vállalhatnak.

A Wesselényi iskola vallási igazga­tóhelyetteseként fiúkat-lányokat ve­gyesen tanítasz. Azt hallottam, hogy szigorú tanár hírében állsz, „jesivás a stílusod”.

– Három éve, turistaként jöttem Bu­dapestre, ekkor ajánlották fel nekem ezt az állást. Épp munkahelyet keres­tem, és bár tanár még soha sem vol­tam, úgy éreztem, hogy meg kell osztanom a tudásomat az itt élő zsidókkal. Igen, az egyéni stílusomat szellemi ki­hívás és inspiráció jellemzi. Megpróbá­lom elgondolkodtatni a gyerekeket, hogy szellemileg is fejlődjenek. Hiszek abban, hogy elsősorban a gondolko­dásra kell megtanítanom őket, hogy egy rendszert egyedül is képesek le­gyenek felépíteni, és problémákat egyedül is meg tudjanak oldani. A kisgyerek etetését is abbahagyják, amikor már képes egyedül enni. A nevelés számomra olyan, mint a szentjánoske­nyérfa ültetése. Sok év múlva nő meg, de gyümölcsét a dédunokák is élvez­hetik majd. A nevelés nem egy bróker­cég, ahol az ember értékpapírokat vesz, és másnap már el is adja őket. Ez egy hivatás, mellyel tudást adunk, gon­dolkodást formálunk, és ez nagyon hosszú ideig tart.

Mit hoztál még a „bőröndödben” a jesivák világából?

Kóstolót klasszikus, talmudi szöve­gekből. Ebben látom a zsidó tanulás lényegét, a zsidó folytonosság kulcsát.

Sokan úgy látják, hogy vészesen gyér az ortodoxia utánpótlása. Mennyi­ben orvosolhatja a helyzetet az iskola?

Hát, ez nagyon nehéz, mert a gye­rekek nagyon kevés tudással érkez­nek. Jobb esetben komoly konfliktu­sok adódnak abból, hogy egy tanuló családja nem vallásos, és míg az elméletet az iskolában megkapja, a gyakor­lat – mely legalább annyira fontos – tel­jesen kimarad. Azért mondom, hogy jobb esetben, mert rosszabb esetben meg se érinti a gyereket, amit tanul. De én ezt is kihívásnak tekintem, és állok elébe. Ahogy Rav Soloveitchik mondta: „Az élet nem Paradicsom, hanem para­doxon.” Ezt próbálom feloldani.

A Visegrádi utcai Pesti Sálban egy éve felnőtteket is tanítasz. Természe­tes folyamat során váltál rabbivá, és a közösség rábeszélésére letetted a rabbivizsgát.

Amikor jesivába jártam, volt egy­két osztálytársam, aki kimondottan rabbi akart lenni, ezért csak azt a tan­anyagot vette át, ami a szmichához, a rabbidiplomához kellett. Én inkább Talmudot tanultam, aztán meg egye­temre jártam, hogy tovább gazdagít­sam a látókörömet. Itt Magyarországon az idő, a hely és egyéb körülmények azt diktálták, hogy megszerezzem a rabbidiplomát. Végül is a Pesti Súl kö­zösségének kérésére határoztam el, hogy segítek, szellemileg is gyarapítóm a közösséget, és megteszem ezt a hosszabb utat, amit kértek tőlem. A tan­anyag egyébként számomra nem volt sem új, sem idegen. Eddig is vallásos életet éltem, csak most még nagyob­bak a követelmények. Egyébként a jeruzsálemi Rav Zalman Nechemia Goldberg, a Beit Din Hagadol (Rabbinikus Nagytanács) tagjának a szmicháját kaptam meg.

Rabbiként milyen céljaid vannak: továbbra is vallási igazgató maradsz, vagy közösségi rabbi leszel?

– Egyelőre nem tudom, mert mindkettő teljes embert igényel. Minden­esetre szeretném a Pesti Súlt kulturá­lis-vallási központtá alakítani rendsze­res előadásokkal, ünnepségekkel, összejövetelekkel és tanulással. A modernitás és az ortodoxia fogalma lát­szólag konfliktusban áll, ám vélemé­nyem szerint az egzisztencia dialekti­kus – tehát tézis és antitézis által paradoxon jön létre és ez zsidó hitfilozó­fiám veleje. Szeretnék a modem orto­doxia megértéséhez személyes példát mutatni, hiszen én hagyományőrző ember vagyok, de nem szigetelődöm el a világi tudománytól sem. Ugyanígy nem támogatom, ha az ember csak a vallásos oldalát erősíti és a „világit” negligálja. Erről szól Smá imánknak az a része is, mely a termés szüretelésé­re, aratására szólít fel, hiszen ez a fel­adat is ránk vár. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Tóra­tanulással? A Talmud szerint nem le­het éjjel-nappal tanulni: ha eljön az aratás szezonja, aratni kell, ha a tanu­lás ideje jön el, akkor tanulni. Az em­ber igenis lehet ügyvéd, orvos, vagy mérnök amellett, hogy Talmud-tudós. Azt is fontosnak tartom, hogy valami­kor a jövőben bővítsem a kóser termé­kek körét, ráadásul elérhető áron. Nem árulhatjuk a sajt kilóját mondjuk 3000 forintért, ha máshol 1500 forint­ba kerül. Szeretném a gyárakat is vé­giglátogatni, hogy megvizsgáljam, mely termékek felelnek meg a kóser előírá­soknak, majd ezeket összegyűjteném egy listán. Külföldi rabbinátusok étel­listájának begyűjtését már elkezdtük a Pesti Sül tagjaival, de ez a feladat is tel­jes embert igényelne, és mivel egyelőre még nem találtunk hozzá tá­mogatókat, csak szabadidőnkben tud­juk elvégezni.

A Pesti Súl egyik képviselőjeként máris bekerültél a magyar ortodoxia vezetőségébe. Milyen tapasztalataid voltak a választásokon?

Üdvözlöm, hogy Magyarországon demokratikus hitközségi választások zajlottak. Az öttagú elöljáróságba ezút­tal fiatalokat is beválasztottak. Fixler Herman maradt az elnök, alelnök Dá­vid Moskovics, a főtitkár Herczog László, a vallási és kulturális elöljáró Zev Paskesz, a pénzügyi elöljáró pe­dig Grósz István lett. Úgy látom, hogy külföldről is figyelemmel követik a vá­lasztásokat, és látják a kicsi, de re­ménykeltő változásokat.

Margit Patrícia