Az alvó betétektől az ezerdolláros kártérítésig

Írta: Gadó János Várai Emil - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Külpolitika

Harácsolás és elhallgatás

Miközben e hetekben Svájccal kapcso­latban Magyarországon a zsidóság java ré­szét (ha a közvetlenül érintett holocaust­-túlélőkhöz hozzátartozóikat is számoljuk) az ezerdolláros jóvátétel foglalkoztatja, nem lanyhul a kantonok országára nehe­zedő nyomás a feltehetően még rejtőzkö­dő elárvult bankbetétek, aranyak és mű­kincsek felkutatására. Köztudott, hogy nem csupán a nácik áldozatává lettek ön­kéntes betétjeiről van szó, hanem a Wehrmacht megszállta országokban a zsi­dóktól elrabolt és a német hatóságok ál­tal Svájcba juttatott értékekről is. A felde­rítés ma intenzívebb, mint az alvószám­lák botrányának 1995. szeptemberi ki­pattanása óta bármikor, hiszen két hó­nappal ezelőtt, októberben jelent a svájciak második listája a háború befejezése óta nem jelentkező betétesek neveivel; változatlanul folytatja kutatását a svájci parlament által felállított történészekből, pénzügyi szakemberekből álló bizottság; főleg az USA-ban újabb csoportok lépnek fel kollektív igénnyel – legutóbb New Yorkban ezernyolcszáz személy nevében pereltek be három svájci bankot húszmil­liárd (!) dolláros követeléssel.

Ugyanekkor a svájci kormányzati szer­vek és a pénzvilág érintettjei is ocsúdnak, a nemzetközi felháborodás megtépázta országuk évszázados tekintélyét óvni igyekezve, mind erőteljesebben próbál­ják tisztázni a történteket, illetve jóváten­ni az elkövetett jogsértést. Ez utóbbira példa egy újabb pénzalap terve hétmilliárd frankból, mely főleg a jelen és jövő üldözöttéit, a természeti csapás áldoza­tait és a nyomorgókat támogatja majd. A tekintély helyreállítását pedig világszerte rendezett konferenciák, tudományos ülésszakok szolgálják.

Ezek sorába tartozik Svájc budapesti kulturális intézetének, a Pro Helvetia iro­dának Svájc, Magyarország és a második világháború címmel november 3-án és 4-én megrendezett kétnapos konferenciá­ja. Ezen a magyar és svájci történészek, publicisták és más szakemberek mellett részt vett Lukas Beglinger miniszter és dr. Bernhard Stettler bázeli bankigazga­tó. A szimpózium egyik témájaként nyolc előadás hangzott el Kárpótlás és jóvátétel címmel.

Az előadók között szerepeit dr. Peter Hug, a berni egyetem történésze, aki a Neue Zürcher Zeitung 1996. október 26-i számában, világszerte feltűnést keltő cik­kében feltárta, hogy 1949 és 1975 között Svájc és három kommunista állam – Ma­gyarország, Csehszlovákia, Lengyelország – megegyezett abban, hogy részben a svájci pénzintézetekben található elárvult zsidó betétekből kártalanítják azokat a svájciakat, akiknek tulajdonát az említett szocialista országokban államosították. Magyarország 325 000 frankkal keve­sebb kártérítést fizetett, mert ezt az összeget egykor Magyarországon élők le­tétjeiből utalták át svájciaknak (Szombat, 1996. november, 19-20. oldal).

Hug professzor előadásában a NZZ-ben leírtaknál részletesebben szólt a meggyil­koltak örökségéről folyt negyedszázados huzakodásról, és igen részletesen, dátu­mokkal megjelölve mondta el, miként ju­tott ez év elején a magyar hatóságokhoz a 325 ezer fiánk harminchárom tulajdo­nosának névsora, s arra célzott, hogy tíz hónap alatt a magyar hatóságok sem őket, sem örököseiket nem találják. (A Kincstári Vagyonigazgatóság megbízásá­ból a felkutatást a Belügyminisztérium Központi nyilvántartó és Választási Hiva­tala végzi, közlésük szerint a harminchá­romból talán hatot tudnak azonosítani. – V. E.) Az előadó a magyar hallgatóság számára új információként mondta el, hogy 1975-ben, amikor vélhetően holocaustál­dozatok számlájáról levett 325 ezer frankkal kártalanították az államosított svájciakat, ugyancsak hasonló eredetű, 3 millió 180 ezer frankból 2 millió 200 ezer frankot juttattak a Svájci Izraelita Hitköz­ségek Szövetségének, közel egymilliót pedig menekültek segélyezésére.

Dr. Bernhard Stettler bankár A vissza nem követelt értékek problémái a svájci bankok szemszögéből című előadásában hangoztatta: „Rosszul tettük, hogy a ban­kárszövetség és a Zsidó Világkong­resszus, a World Jewish Congress 1995-ben elkezdődött tárgyalásain az akkor már rendelkezésünkre álló, de nem vég­leges elárvult betétek számát közöltük, s az erre megindított heves támadások megbénítottak bennünket… A ránk nehe­zedő súlyos vádaskodás és a holocaust okozta rémséges háttér nem ad lehetősé­get a helyzetet feltáró érveink kifejtésének. Egyetlen eszközünk maradt: további akták szívós, időigényes feldolgozása…”

(Stettler úr a konferencián nyilatkozott a Kossuth rádiónak, s abban azt állította, hogy a svájci bankok számára a betéte­sek felkutatása, az önkéntes jóvátétel többe kerül, mint amennyi hasznuk a be­tétek banki felhasználásából eredt.)

A konferencián elhangzott az is, hogy elárvult zsidó értékeket Svájcon kívül is kell keresni, például Argentínában, Portu­gáliában, Spanyolországban, a Vatikán­ban. Erről beszélt dr. Simon Samuel, a párizsi Simon Wiesenthal Központ nem­zetközi kapcsolatokkal foglalkozó igazga­tója is, aki részletesen feltárta az elárvult zsidó javak franciaországi helyzetét.

A 75 ezer deportáltból csak 2500 tért vissza, csupán Párizsban 27 ezer örökla­kásnak, üzletnek, orvosi rendelőnek, ügy­védi irodának sohasem került elő a gazdá­ja. Ezek az ingatlanok évtizedekig a város kezelésében voltak, bért szedtek utánuk. Amikor pedig elkezdték elidegenítésüket, „véletlenül” a város vezetőihez közel állók, köztük politikusok számára, a Wiesenthal Központ tiltakozására a főpolgármester az eladásokat felfüggesztette. Hasonló felhí­vással fordultak hat más város, köztük Toulouse és Strasbourg vezetőihez.

1940 júniusa, Franciaország kapitulá­ciója utáni években a zsidóktól 20 mil­lió, a mainak többszörösét érő frankban számolt vagyont koboztak el, ebből 8 milliónyit Németországba szállítottak, 12 milliót érő aranyat, értékpapírt, drá­gakövet stb. a Francia nemzeti Bankban helyeztek el – s az értékek ott vannak ma is! A „szabad” zóna kormányának árjásítási törvényei tízezreket, főleg köz- tisztviselőket, rendőrhivatalnokokat tet­tek gazdaggá, mert zsidók ingatlanát, földbirtokát, gyárat és más vagyontár­gyát azok értékének tíz százalékáért sze­rezhették meg. „Árjásítottak” húszezer műkincset. Sohasem volt olyan élénk a műkincs-kereskedelem, nem került annyi festmény, szőnyeg, könyvritkaság stb. árverésen kalapács alá, mint 1941-1944 között. Ebből 18 ezer ma­gánszemélyekhez került, kétezer pedig múzeumokba, s maradtak új tulajdono­saiknál napjainkig. A Wiesenthal Köz­pont felkérte a múzeumok központi igazgatóságát, hogy vessenek véget az ötvenéves „ideiglenes” őrzésnek, és ál­lítsanak fel egy csoportot művészettörté­nészekből, holocaust-kutatókból és nyo­mozási szakemberekből az egykori tulaj­donosok vagy utódaik felkutatására. A múzeumiak „ellenérve”: ezeket a műtár­gyakat szabályosan vették meg a meg­szállók akkori tulajdonosaiktól, a néme­tektől pedig hadizsákmányként jutott a francia állam kezére. Ezzel kapcsolat­ban mondta el Sámuel úr, hogy 1944. augusztus 15-én az ellenállók egy cso­portja valóban elfogott egy Németor­szágba tartó, műkincsekkel teli vonatot, ugyanaznap azonban emberekkel teli szerelvény akadálytalanul haladt Fran­ciaországból Auschwitzba… Még egy in­formáció az előadásból: a francia köztár­saság elnökének, miniszterelnökének, Párizs főpolgármesterének hivatalát el­pusztított zsidók tulajdonából származó festmény és szobor díszíti!

A svájci alap elnöke az elmaradt ezer dollárról

Svájc, Magyarország és a második vi­lágháború” címmel megrendezett szim­pózium résztvevője volt Rolf Bloch, a Svájci Zsidó Hitközségek Szövetségének, egyben a berni székhelyű „A Holocaust Áldozatai Számára Létesült Humanitárius Alap” elnöke, akinek elmondtam, hogy a magyarországi zsidó hitközségek vezető köréből származó bejelentés alapján a holocaust-túlélők szinte biztosra veszik, hogy három-négy héten belül (az interjú Bloch elnökkel november 4-én készült) kártérítésként ezer dollárt kapnak Svájc­ból. Ennek pontos forrását nem ismerik, de feltételezik, hogy részben azoktól a bankoktól származik, amelyeknél elpusz­tított betéteseik értékei maradtak, más­részt azoktól, akik rabolt zsidó arannyal fizető náci szervekkel üzleteltek.

Bloch úr, akinek elnökségei tiszteletbe­li megbízások, mert a „hétköznapi” élet­ben gyáros, először az idén létesült alap­ról szólt.

– A svájci holocaustalap olyan jóté­konysági intézmény, ami több kanton kezdeményezésére bankok, pénzintéze­tek, biztosítók, ipari vállalatok adakozásá­ból jött létre, nem közösségi célokra, nem intézmények fenntartására, még csak nem is kutatásokra, hanem kizáró­lag a holocaust megpróbáltatásain át­ment, nehéz anyagi viszonyok között élők egyedi támogatására. Nem kártérí­tés, nem jóvátétel, az adományozók csu­pán egy humanitárius gesztust tettek. Az alapítvány kuratóriuma az adományozók, a svájci állam, a svájci és a nemzetközi zsidó szervezetek választott képviselői­ből áll. A rendelkezésére álló és felhasználható összeg növekvő, november ele­jén elérte a 280 millió svájci frankot!

Kik és milyen feltételekkel kaphat­nak ebből a pénzből?

Zsidók és nem zsidók egyaránt, min­denki, aki a holocaust szenvedője volt és rossz az anyagi helyzete. Ez utóbbi fontos kritérium, olyannyira, hogy még a rászo­rultság mértéke szerint is különbséget te­szünk, mert eltérő a támogatás összege. Első juttatásként az ezer dollár a maxi­mum, s ezt kevesek kapják majd.

A náci lágereket megjártak mellett jogosultak lehetnek azok is, akik példá­ul a budapesti gettóban voltak, vagy a magyar hatóságok úgynevezett munka­szolgálatos alakulataiban kényszermun­kát végeztek?

Természetesen!

Mikor kerül sor az első segélyek ki­osztására?

Már ebben a hónapban, vagyis no­vemberben!

Kik részesülnek benne?

Az a 12 ezer túlélő, akiknek nevét a New York-i székhelyű Zsidó Jóvátételi Világszervezet (World Jewish Restitution Organisation) mint jogosultakat, elküldte az alaphoz. Közöttük Bulgáriában, Cseh­országban, Oroszországban, Romániá­ban élők…

Hányan vannak a magyarországiak?

Ezt fejből nem tudom.

Mi történt azzal a 18 ezres listával, amit a magyarországi zsidó hitközségek képviselői adtak át. s a rajta szereplőkmint azt a szimpózium pódiumbeszélge­tésén. azután az önnel való interjú kez­detén elmondtam – már e hónapban ezer dollárra számítanak?

Eddig csak egy hatalmas névsort kap­tunk, olyan, mint egy telefonkönyv… Aki bizalmatlan, még azt is vélheti, hogy való­ban egy telefonkönyvből másolták ki. Ezt a listát a Zsidó Jóvátételi Világszervezet­nek kell hitelesítenie, az ismét eljuttatja majd Svájcba, s utána adhatunk szabad utat a kifizetéseknek. Kénytelen vagyok megismételni, hogy nem mindenki kapja meg a maximális ezer dollárt.

Alig egy órával ezelőtt, a pódiumbe­szélgetésen dr. Korn József a Budapesti Zsidó Hitközségek Szövetségének elnö­ke felhívta a figyelmet arra, hogy a holo­caust-túlélők közül hetente majd egy tu­catnyi elhalálozik; s ha az igénylőkről to­vábbi információk szükségesek, akkor az időigényes, mert a személyi jogok védel­me a legegyszerűbb adataik továbbítá­sát is engedélyükhöz köti. tehát meg kell keresni őket ismét stb.

Én Korn úr hangjában még számon­kérést is kihallottam, holott önként és ön­zetlenül jótékonykodunk. Nem a szemé­lyi adatok bővítését kérjük, hanem bizto­sítékot arra, hogy rászorult holocaust-túl­élőknek jut a pénz…

Az igénylők többségének havi nyug­díja közelebb van a 200 svájci franknak megfelelő forinthoz, mint a 300-hoz. s ennél csak néhány száznak lehet több. Ők a rászorult kategóriába tartoznak?

Igen! És még valami: az alap rendel­kezésére álló pénzt két éven belül szét­osztjuk!

És mit mond Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató

A Bloch elnökkel készült interjút eljut­tattuk Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz és BZSH ügyvezető igazgatójának, hogy rea­gáljon a svájci alap elnökének szavaira, és magyarázza meg saját, a tévében októ­berben elhangzott kijelentését, amikor az ország tudomására hozta, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány élet­járadékában részesülők novemberben a svájciaktól fejenként ezer dollárt kapnak. A pénznek novemberben se híre, se hamva nem volt

Zoltai úr szerint először Bakos Lajos a ZSVK kelet-európai irodájának elnökhe­lyettese a ZSVK és a ZSJV felhatalmazásá­ra jelentette be a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány egyik előkészítő ülésén a svájci segély érkezését. Akkor még fejenként 1100 dollárról volt szó.

Az ügyvezető igazgató június 16-án két magyar államtitkárral Izraelben járt, ahol Avi Beckernek, a ZSVK jeruzsálemi megbízottjának ebédjén vett részt. A svájci alapban a ZSJV-t képviselő Cvi Barak és Naftali Lavi megerősítették az 1100 dollár érkezését, majd ezt kiegé­szítette Barak a búcsúzásnál (három nappal a Mazsihisz közgyűlése előtt) „Je­lentsd be a közgyűlésen, hogy megnyu­godjanak az emberek: megkapják az ezer dollárt’. Ros Hasana előtt Barak te­lefonon kijelentette, hogy tíz napon be­lül fizetnek! „Ezt követően történt, hogy az újpesti szociális otthon új épületének avatásán a svájci pénzre rákérdezett a tévéhíradó riportere, s Barak ígéretében bízva tettem a nyilatkozatot!” – mondta Zoltai Gusztáv.

A Svájcba küldött hiányos névsorról úgy informálta lapunkat az igazgató, hogy Israel Singertől. a ZSVK főtitkárától kap­tak Keller László, a ZSVK kelet-európai irodájának elnöke közvetítésével egy üze­netet, hogy a MZSÖK jogosultjainak név­sorát juttassák el Svájc magyarországi kö­vetén keresztül a svájci alaphoz. A ma­gyar adatvédelmi biztos javasolta, hogy csak az érintettek nevét és születési évét közöljék.

Ami pedig a szociális jogosultságot ille­ti: november elején dr. Feldmájer Péter

Mazsihisz elnök és Zoltai Gusztáv közö­sen tárgyalt Rolf Blochhal, aki praktikus javaslatot tett: ha majd az MZSÖK Buda­pesten osztja a pénzeket, akkor az átve­vők aláírnak egy nyilatkozatot, hogy szo­ciális támogatásra szorulnak.

Mivel a „magyar” listára a kifizetések késlekednek, a figyelem ama tizenkétezres lista felé fordult, amelyet a ZSJV és a svájci alap már hitelesített, s amelynek alapján már megkezdték a segélyezést. Zoltai úr határozottá állította, hogy ahhoz magyarországiak nevét a ZSJV nem kér te, tehát nem tudják, hogy egyáltalán van­nak-e azon magyarországiak, és ha igen, hányan?

Ki lesz a jótevő?

november 16-án Budapesten járt a Zsi­dó Jóvátételi Világszervezet (ZSJV – angol nevén World Jewish Restitution Organization) két fős küldöttsége és megpróbált megállapodni a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumával: hogyan és mikor fizessék ki a svájci ban­kok által felállított 280 millió frankos alapból a magyar holocaust-túlélők szá­mára járó pénzt. Miután a magyarországi túlélők között már elterjedt, hogy még novemberben ezer dollárt kapnak (lásd a Zoltai Gusztávval készült interjút), a kura­tórium tagjai egyöntetű felháborodással és elutasítással fogadták a Cvi Barak és Eli Spanics által bemutatott megállapo­dás-tervezetet, amelyben minderről szó sem volt A tervezet ugyanis egy 10 tagú bizottság fölállítását javasolta (melybe 5-5 tagot delegálna a ZSJV és a Közalapít­vány), amely egyenként és a benyújtott dokumentumok alapján bírálná el, mely túlélők jogosultak támogatásra a svájci alapból. A tervezet szerint a túlélőknek igazolniuk kellene azt, amit már a Közala­pítvány felé megtettek: hogy zsidók, való­ban holocaust-túlélők és életvitelszerűen Magyarországon élnek – továbbá a szoci­ális rászorultságot. A bizottság, amely gyakorlatilag egy kuratórium feladatát töl­tené be, saját, külön költségkerettel mű­ködő apparátusra támaszkodna.

A tervezet, amely feltehetően általános kelet-európai használatra készült, nem ve­szi figyelembe, hogy mindezeket az admi­nisztratív lépéseket Magyarországon már elvégezték, így megvalósulása esetén két párhuzamos apparátus működne: a ZSJV-é és a Közalapítványé. A magyar fél ellen­állását növelte, hogy 1000 helyett már csak 400 dollár szerepelt a tervezetben, bizonytalan utalásokkal esetleges későbbi kifizetésekre. A ZSJV képviselői javaslatu­kat azzal indokolták, hogy a svájci alappal történt megállapodás kötelezi őket e szigorú eljárásra – ám a megállapodást nem kívánták a magyar félnek megmutatni. (A svájci alap 7 fős kuratóriumában a ZSJV 3 fővel képviselteti magát)

A Közalapítvány kuratóriumának jelen­lévő tagjai egyöntetűen elutasították a ja­vaslatot. A gyakran igen éles hangnem­ben zajló vita során ragaszkodtak a kö­vetkezőkhöz:

az adminisztratív igazoló folyamatot ne kelljen megismételni;

a kifizetés minden túlélőnek alanyi jogon járjon, szociális szempontok mérle­gelése nélkül;

minden túlélő azonos összeget kapjon;

a 400 dollár csak előlegként szerepel­jen a megállapodásban.

Miután a tárgyalások első napján nem sikerült megegyezni, a következő napon szűkített, hatfős tanácskozást tartottak, melynek során a két fél képviselői meg­egyeztek abban, hogy a ZSJV képviselői rövid időn belül elküldik az újabb megál­lapodás-tervezetet. Ebben figyelembe ve­szik a magyar fél fenti kívánságait, viszont a tízfős bizottság feláll – nem döntési, csupán ellenőrzési jogkörrel.

A lapunknak nyilatkozó magyar tárgya­lópartnerek közül többen is szóvá tették a ZSJV-t képviselő izraeli tárgyalófél igen éles, ultimátumszerű hangnemét, ame­lyet a magyar partnerek közül többen egyenesen zsarolásnak minősítettek. Többször is elhangzott az a kitétel, hogy amennyiben a magyar fél nem fogadja el a feltételeket, a kifizetés elmarad, illetve a ZSJV erről egymaga gondoskodik. Érv­ként került elő a lettországi zsidó közös­ség példája: a lett zsidók képviselői aláír­ták a megállapodást, és íme, a kifizetések már el is kezdődtek.

 

Címkék:1997-12

[popup][/popup]