Ávrahám bár Jákov XVII. századi térképe

Az 1695-ben megjelent Amsz­terdami Haggádához egy ki­hajtható térkép is tartozik, amely az Egyiptomból való kivonulást, a sivatagi vándorlás útvo­nalát és Izrael országát ábrázolja. Még­sem ez a legrégebbi nyomtatott héber térkép, hanem amelyiket 1560 körül nyomtattak ki Mantuában.1 Ávráhám bár Jákov több mint 300 éves térképe számos elemet kölcsönzött a korabeli keresztény kartográfiából, mindenek­előtt Christian von Adrichom Szent­földet ábrázoló térképétől.

Bár Jákov térképe népszerűségének egyik oka, hogy képes volt a keresztény Biblia-illusztrációkat és térképeket átdol­gozni zsidó szempontoknak megfelelő­en. E képessége részben különös életút­jának tulajdonítható: keresztény család­ba született, és kis ideig lelkészként te­vékenykedett a Rajna-vidéken, majd Amszterdamba költözött, ott rézmetsző­ként kereste kenyerét és 1689-ben, vagyis hat évvel a Haggádához készített illusztráció előtt felvette a zsidó hitet.

Igazságtalanok lennénk bár Jákovval szemben, ha csupán tehetséges máso­lónak tartanánk, hiszen a Haggádához készített egyik illusztrációjának forrása egy talmudi midrás,2 amely a keresz­tény illusztrátoroknak aligha lehetett is­merős: Ábrahám összezúzza a bálvány­szobrokat. Számos más zsidó motívu­mot is említhetnénk, többek között azokat, amelyek különösen illenek a Peszach-hoz.

A felirat szerint a térkép „a negyvené­ves sivatagi vándorlást, a Szentföld tája­it… Egyiptomtól Damaszkuszig, az Arnon völgyétől a Hagy Tengerig, és az egyes törzsek területét” ábrázolja, majd így folytatódik: „s ha tudós szemmel né­zik, az értelmesek értik”. Mire utalt bár Jákov? Többek között arra az ábrázolás ra, melyen négy hajót láthatunk, melyek Türoszból tartanak Jaffába. A magyará­zat szerint ezeken a Salamonnak küldött libanoni cédrust szállították.3 A négy ha­jó alatt négy tehén látható, s a szélrózsa a négy égtájjal. A négyes szám fontos szerepet játszik a Peszach-esti szertar­tásban: a négy kérdés, a négy fiú és az est folyamán elfogyasztható négy pohár bor.4 A képen látható tizenhárom tutaj talán az Ehád mi jodéja kezdetű dal utol­só szakaszára utal: Ki tudja, mi a tizen­három? Én tudom mi a tizenhárom! Tizenhárom: Istenünk tulajdonságai.

A térképen egy kartusba foglalva ol­vashatjuk a sivatagi vándorlás állomá­sait. A Bibliában szereplő negyvenkét helység5 helyett azonban csak negy­venegynek a nevét találjuk meg. A hi­ányzó hely Ijé-Abárim, melyet néha így is fordítanak: „az ott lévő romok”. Rási szerint az „ijé” szó jelentése: „puszta­ság vagy halmok”, s magyarázatként a 79. zsoltárt idézi: „romhalmazzá tették Jeruzsálemet”, melyben ugyanez a szó fordul elő. Azáltal, hogy bár Jákov „ki­felejtette” Ijé-Abárimot, a kommentá­rokban jártas olvasónak óhatatlanul eszébe juttatta Rási magyarázatát és azt a hálákhikus hagyományt is, hogy ünnepi alkalmakkor is meg kell emlé­kezni Jeruzsálem pusztulásáról.

A térkép készítőjének talmudi jártas­sága is tükröződik a térkép egyes rész­leteiben, mint például a Vörös-tenger mellett megfigyelhető „hurkok”, me­lyek Aharon Ben-Hájjim rabbi későb­bi, 1776-ban kiadott térképén is feltűn­nek. A talmudi midrás szerint Izrael kis­hitű volt, amikor átkelt a Vörös-tenge­ren: „…s Izrael fellázadt abban az órá­ban, mondván: Ahogy mi felmegyünk ezen az oldalon, akképp az egyiptomiak is felmennek a másikon.”6 A tószefta kommentár szerint Izrael nem egyenes útvonalat követve kelt át a Vörös-tenge­ren, hanem útja során félkörívet írt le.

A térkép készítőjének nevét Jónás alakja alatt olvashatjuk. Számos, a Szentföldet ábrázoló 17. századi térké­peken fel-felbukkan az a jelenet, ami­kor Jónást a tengerbe vetik; bár Jákov térképe azt a pillanatot is megörökíti, amikor a cethal kiveti magából és Jó­nás szerencsésen partot ér, és csodál­kozva visszatekint a tengerre. Talán al­legorikusán személyes életútjára is utalt: az újjászületésre, melyet a zsidó hit felvétele jelentett számára.

S végül egy utolsó érdekesség a tér­képpel kapcsolatban. A térkép bal alsó sarkában találjuk a méretarányokat, me­lyek perzsa paraszangban vannak meg­adva.7 Egy paraszang nagyjából annak a távolságnak felel meg, melyet egy óra alatt gyalog lehet megtenni. A hagyomá­nyos térképen a mértékegységeket arab számokkal jelölik, s a számozás balról jobbra történik. Bár Jákov héber számo­kat használ, és a mértékegységeket jobbról balra számozza: az első számot az álef, az utolsót a káf-hé jelöli, mely­nek számértéke 28. A héberben ennek különös jelentősége van: a koach szó je­lentése, amely e két betűből áll, „erő”. Az illusztrátor, a maga módján, jó erőt kívánt a Haggáda olvasóinak.8

Seleanu Magdaléna fordítása

Jegyzetek

1 K. Nebenzahl, Maps of the Holy Land. New York, 1986, és E. Wajntraub-G. Wajntraub, Hebrew Maps of the Holy Land. Wien, 1992.

2 Pes. 118a.

3 2 Krón. 2: 15.

4 Mindez a megváltás négy kifejezésének fe­lel meg: 2 Móz. 6: 6Ó7.

5 4 Móz. 33: 5Ó50.

6 Arikin 15a.

7 A paraszang, mint mértékegység, a Talmudban is szerepel (1 paraszang = 5250 m).

8 Ugyanez az alapja a „Skajach!” kifejezésnek is, amit tóraolvasás, prédikáció stb. után kiáltanak oda a szónoknak.