Asszimiláció helyett integráció

Magyarországon is, Izraelben is:

Interjú Schőner Alfréddal

Különös fintora a sorsnak, hogy míg itthon volt, az utolsó időben sokan bírálták, mióta otthon él, hiányát számosán fájlalják. E két csoport reprezentánsai részben azonosak… Schőner Alfréd főrabbit – akinek levélben tettük fel kérdéseinket, s aki írásban válaszolt azokra – a jövőben a Szombat izraeli munkatársaként üdvözölhetik mindazok, akik velünk együtt törekednek az erec-galut viszony társadalmasítására.

• Több, mint másfél évvel távozásotok után hogy érzed magad, sikerült-e beilleszkednetek?
• Három héttel az Öböl-háború kitörése előtt érkeztünk Izraelbe. Nyolc hónapig egy „Befogadási Központban” éltünk, s tavaly szeptemberben költöztünk Ramat Ganba, jelenlegi lakásunkba. Az ország szinte erőn felüli segítőkészsége és támogatása ellenére a beilleszkedés hosszú, buktatókkal teli folyamat, amellyel azonban a bevándorlók túlnyomó többsége néhány év alatt megbirkózik.

A haifai egyetemen a tel-avivi Levinsky Tanárképző Főiskolán zsidó művészettörténetet adok elő a tel-avivi egyetem Pedagógiai Tanszékén vezetem a Magyar-Zsidó Pedagógia Archívumát. Feleségem ulpánon tanít, lányom a jeruzsálemi Héber Egyetem másodéves hallgatója, fiam itt, Ramat Ganban a Városi Vallásos Iskola 10. osztályába jár.

• Megmaradt a kettős kötődés, vagy a beilleszkedés egyfajta asszimilációt igényel?
• Az Izraelbe bevándorlók első nemzedéke jelentős mértékben kettős kötődésű. Ez az a generáció, melynek képviselői elolvassák az itt megjelenő magyar nyelvű periodikákat, hallgatják a Kol Jiszráél magyar nyelvű műsorát, s eljárnak a magyar ajkú klubok előadásaira. Példaképpen említem meg, hogy Cfáton, a minden évben megrendezésre kerülő „Herzl-napon”, idén David Giladi és Slomo Marom volt nagykövetek, valamint Itamár Jáoz-Keszt költő társaságában alkalmam volt szólni a mintegy 400 főnyi hallgatóság elolt. Feltettem a kérdést, milyen nyelven beszéljek, héberül vagy magyarul. S azok az emberek, akik évtizedek óta itt élnek, s ízig-vérig izraeliek, egyszerre, szinte kórusban válaszoltak: magyarul!

Véleményem szerint itt nem asszimilációról, hanem integrációról van szó. A több mint 70 országból hazaérkezettek virágzó szellemi tőkéjét, az egykori befogadó országok kultúrájának a zsidó hagyománnyal keveredő szellemiségét, a különböző jelzésrendszerek ambivalenciáját integrálja a Szentföldet. Mindezekből születik meg a mai Izrael spirituális arculata.

-Most van napirenden a magyar politika porondján a nemzetiségi törvény, aminek kapcsán – nem sokkal távozásod előtt – Te is hallattad véleményed, s akkor nagy port vert fel álláspontod. A zsidóság jelentős része itt megbélyegzésként fogja fel a deklarált másságot. Hogy látod ezt ma?

• Minden közösségnek szuverén joga, hogy saját maga identifikálhassa önmagát. Az általam, a nyolcvanas évek leg- végén elmondottakat félreértették, vagy tudatosan félremagyarázták. Több alkalommal, még az Új Életben is támadások célpontjává váltam. A hitelesség és az objektív megítélés kedvéért, hadd idézzem az 1990. február 27-én a parlamentben elmondott hozzászólásomat: „Több hozzászólásban a miniszter úr expozéját követően felvetődött a zsidó közösség sorsa. Mindenekelőtt szeretném tisztázni: a magyarországi zsidóság erőteljesen heterogén tömeg, mindebből adódik, hogy számos árnyalata és irányzata van… Oly sokszor hallott kifejezés, hogy emberi jog Magyarországon minden állampolgárnak jár, kodi­fikálta az Alkotmány és minden jóérzéséi ember szívében és lelkében ez egyértelműen megfogalmazódott. Ebből adódik, hogy a magyarországi zsidó közösségen belül is alapvető emberi jog eldönteni, hogy ki, s milyen formában óhajtja megélni a saját zsidóságát. Akár nemzetiségi alapon, akár vallási alapon. Véleményem ma is változatlan.
• Mi motivált annak idején, hogy meglehetős meglepetést keltve családoddal együtt alijázz?
• A nyolcvanas évek végén több alkalommal kaptam meghívást Izraelből, hogy tanítsak itt. De az összefüggések megértésének kedvéért előbb emlékeztetek arra a tényre, hogy 1985-ben kerültem a Rabbitanács elnöki tisztségébe. Kádenciám öt évre, 1990 márciusáig szólt. Amikor e ciklus lezárult, csak akkor tárgyaltam az előbb említett meghívásokról. Az invitáló leveleket benyújtottam a közösség vezetésének, kérve, majd megkapva egy év fizetés nélküli szabadságot. Döntésemről tájékoztattam a teljes magyar rabbikart. A zsinagóga szószékéről elbúcsúztam híveimtől, s akiktől oly sok szeretetet kaptam, a Talmud Tóra növendékeimtől. Az 1990-es Goldmark-termi hanuka-ünnepségen a sok száz jelenlévő előtt kijelentettem: meghívásnak teszek ugyan eleget, de lehet, hogy letelepszem Izraelben. Eljövetelünk tehát csak azoknak volt novum, akik semmilyen kapcsolatot nem tartottak a Hitközséggel. Alijánknak két fő oka volt. Az ideológiai meggyőződés, azaz a cionista világszemlélet, valamint gyerekeink eltökélt szándéka, hogy Izraelben kívánnak élni. A második világháború után több mint 60 magyar rabbi telepedett le Izraelben, közöttük dr. Herskovits Fábián, aki a Dohány utcai zsinagóga rabbija volt. Ő is pont 42 éves korában alijázott.
• Mi a véleményed a magyarországi zsidóság jövőjéről? A közeljövő fél évszázad alatt elfogy, vagy szinten marad, netán egy esetleges betelepülés, mint a századelőn, megerősíti?

-Megítélésem szerint a magyarországi zsidóságra, mint közösségre a legnagyobb veszélyt az asszimiláció jelenti. Ha a folyamatot nem lehet megállítani, a magyar zsidóság elveszíti súlyát és méltán kivívott helyét, s csak a történelemnek lesz része. Két út van, ami biztosíthatja a túlélést, a fennmaradást, a jövőt. Az egyik az alija, a másik a valláshoz való visszatérés! A diaszpórában vallási kötődés és elkötelezettség nélkül nincs zsidó kultúra, elhal a zsidó életforma, devalválódik az önálló nyelv értéke, s megszűnik a zsidó szellemiség.

Ez a sokszínű közösség, amely szinte utolérhetetlen, de a külvilág által nem mindig kellőképpen értékelt produktumokra volt képes a szellemi és gazdasági szférában, válságban van. A régi zsidó iskolák megerősödése, újak alapítása, a cionista mozgalmak újjászületése, kreatív zsidó kulturális központok létrejötte és egy esetleges vallási megújulás azonban megteremtheti a fennmaradást. Elődeink ősi, de megújuló hite, s mindenekelőtt az öntudatra ébredés lehet Magyarországon a zsidóság számára a jövő reménysége.

sz.t.g.