Arcátlanság

„Zsidó-kurzus Magyarországon?” – e cím alatt bizonyos Stoffán György (pontosabban miszlókay Stoffán) azt fejtegeti, hogy „kon­cepcionális zsidó ‘hatalomátvételt’ készít elő egy háttérbe szorult vagy szándékosan meghúzódó szervezet”. A jó Stoffán „mint keresztény em­ber” aggódik „amiatt, hogy külön­böző vallású, nemzetiségű erők kisajátíthatónak vélik hazánkat, s a hatalom gyakorlását. Ha van anti­szemitizmus, van cionizmus is Ma­gyarországon. Ez ellen pedig leg­alább úgy kell küzdeni, mint ők a ’katolikus kurzus’ ellen”.

Magyarországon – úgy látszik -, már bármit le lehet nyomtatni, a sajtószabadság teljes. A lapok túlnyomó többsége azért van annyira tisztességes vagy tán csak annyira „szeriőz”, hogy hetet-havat nem hord össze. Stoffán úr aggályait a Szent Korona című hetilap közölte: e lapocskának ugyanis ő a helyettes főszerkesztője.

A lap fejlécén a Keresztény Nem­zeti Unió és a Magyar Nemzeti Párt neve áll. E két csoportosulás, mely egyébként a parlamenti választáso­kon való megmérettetést jobbnak látta elkerülni, szemlátomást felvál­lalja a „Szent Koronában” nyomdafestéket látó zsidózásokat. Ezekből pedig elég szép számban akad.

Egy monogrammal szignált, olva­sói levélnek feltüntetett írásban pél­dául ez olvasható: „Panaszolják,

hogy erősödik az antiszemitizmus. Bár amennyire én látom és hallom, ők (ti. a zsidók – szerk. megj.) él­nek a legjobban, egyesek túl jól is! A politikában csodás ügyességgel szinte megint az élen vannak, nem is szólva a médiáknál elfoglalt sze­repükről. Pedig nem tehetségeseb­bek, legfeljebb gátlástalanabbak, mint a magyarok” …

Az már szinte természetes ebben a lapban, hogy a 19-es tanácsköztár­saságot és a most véget ért pártállami rendszert sommásan mint „két zsidó-kommunista terror-uralmat” emlegeti (így olvasható a „Zsidó ér­dekek – magyar becsület” jellegze­tes címet viselő cikkben). A gondos szerkesztők nem mulasztják el, hogy Kun Béla vagy Rákosi neve mellé odaírják a Kohn, illetve a Roth ne­vet is…

Lehetne még idézgetni a zsidóel­lenes gyűlölködés más megnyilatko­zásait, de fölösleges. Azon érdeme­sebb gondolkodni, vajon mi a jobb: ha hagyjuk, írjanak Szent Koronáék, amit akarnak, úgysincs jelentő­sége -, vagy ha gondoskodunk ró­la, hogy megszűnjön a káromlás és uszítás. Végtére is emlékezhetünk: a húszas évek elején Hitlert is ko­molytalan handabandázónak vélte a világ és a harmincas években a magyar nyilasokat is megvetették a komoly politikusok.

Magam azt tartom, hogy nem sza­bad félvállról vennünk az efféle gyalázkodásokat. Igaz, érveik már ötven évvel ezelőtt sem értek egy rozsdás garast sem, de 1944-ben et­től még vígan gyilkolhatták az em­bereket a Duna-parton. Aki fél év­százada lejárt rágalmakkal áll elő, az lehet ostoba, lehet arcátlan, de nem feltétlenül veszélytelen.

A Szent Korona zsidózásai tárgyá­ban kértem a Legfőbb Ügyészség ál­lásfoglalását a büntető eljárás meg­indításának lehetőségéről. Kíváncsi­an várom a választ. Szeretném megtudni belőle, hogy a vélemény- és sajtószabadság jogcímén csak­ugyan büntetlenül lehet-e faji uszí­tást folytatni a mai Magyarországon.

Gadó György