Antiszemita közbeszéd Magyarországon II.

Írta: Margit Patrícia - Rovat: Archívum

Az Antiszemita közbeszéd Magyaror­szágon 2001-ben színes esszé gyűjte­mény a B’nai B’rith gondozásában je­lent meg. Ez a kötetük immár a máso­dik, mely magyar és angol nyelven rögzíti és elemzi a magyar médiában egy év alatt elhangzott antiszemita megnyilvánulásokat. Nagyon fontos vállalkozás ez, mert nem hagyja a szót elszállni. Szóról szóra követhetjük nyomon azokat az apró csatákat, vere­ségeket, melyek következtében az egykor fülsértő megjegyzésekre, szó­fordulatokra egyre kevesebben kapják föl a fejüket.

Manapság a legfon­tosabb társadalmi kér­dések a definíciós küzdőtereken, tehát a közbeszédben és leg­főképpen a médiában dőlnek el. Ha a Fradi eladásával kapcsolat­ban „nemzetmentést” és „társadalmi össze­fogást” emlegetve po­litikai kockázatok nél­kül több párt is nyíltan folytathat definíciós vi­tát Várszegi úr zsidó­ságáról – és arról, hogy a zsidóság pontosan milyen „kockázatokkal jár hazánkra nézve” – a „kisemberek” is bátran átveszik ezt a nyelvezetet.

A B’nai B’rith régen felismerte a do­kumentáció fontosságát, ezért 1999 óta üzemelteti a ZsiDok-ot, a Zsidó Do­kumentációs Központot: itt számítógé­pes adatbázisba rögzítik a magyaror­szági zsidósággal, így az antiszemita közbeszéddel kapcsolatos publikáció­kat is. Az új kötet tizenegy ismert szer­zője az adatbázisból maga válogatott és olvasmányosan feldolgozott egy- egy ügyet. A legnagyobb nyilvánossá­got kapott Fradi-Fotex botrányt dr. Szeszlér Tibor ügyvéd írta meg. Mihancsik Zsófia a Magyar Fórum, a Va­sárnapi Újság és a Demokrata cikkeit ismerteti, Schweitzer Gábor a közös­ség elleni izgatással vádolt ifj. Hegedűs Lóránt ügyét, Varga László tör­ténész pedig az amerikai nagykövet asszony esetét dolgozta fel, akinek zsidóságát – a Fradi-Fotex ügy kapcsán – szintén pertraktálta a jobboldal. Dési János újságíró azt elemezte, hogy a zámolyi romák kivándorlásának ügye hogyan duzzadt cionista világ-összees­küvéssé a nyilvánosságban.

Kétségtelenül fontos feladat egyes esetek, „csomópontok” antiszemita média-visszhangját rögzíteni a magyar és a nemzetközi szakemberek, vala­mint az utókor számára: a kötet szerkesztői többször is hangsúlyozták, hogy szándékosan nem akartak túllép­ni a dokumentáció feladatát, mert nem akarnak ítéletet alkotni, csupán tükröt tartani. Ez teljesen helyén való. Ám az ok-okozati összefüggések és a kontex­tus bővebb feltárása, a szociológiai kvantitatív adatok rendszeresebb bevonása még meggyőzőbbé tehette volna az olvasottakat. A kötet írásainak egy része az antiszemita idézetek fölsorolására szorítkozik. A kötet szerzői közül számo­sán a médiaszocioló­gusok szakterületére merészkednek, ám úgy tűnik, csak Vásárhelyi Mária és Monori Áron tanulmányai íródtak valóban szocioló­giai igénnyel. E két szerző dolgozatát azért tartom kimagaslónak, mert a ZsiDok impozáns adatbázisában rejlő fon­tos információkat leginkább ezek, a diskurzus-analízissel foglalkozó szocio­lógusok tudták kiaknázni, elősegítve a téma alaposabb megértését.

Mivel a szerzők maguk választhat­ták meg a témájukat, a kötet a teljes­ség igénye nélkül tekinti át a tavalyi év termését: így az internetes honla­pok, vagy a baloldali sajtó igencsak alulreprezentált maradt. A következő kötetben érdemes lenne a baloldali, Durban-i alapokról kiinduló a cioniz­must rasszizmusnak tituláló, véglete­sen palesztin-párti, Izrael-ellenes cikkeket is dokumentálni, és ártó jelle­güket kielemezni. (Tatár György e té­mával foglalkozó írását a szerkesztők nem vették be a kötetbe. A szerk.) A kötetet azért ajánlom az olvasóknak, mert sokszínű, olvasmányos és lé­nyeglátó. Külön szeretem benne, hogy nem hagy felejteni.

Margit Patrícia

támogatás

Címkék:2003-02