Akkor és ott, itt és ma
Emlékülés a zsidó felekezet egyenjogúsításának centenáriumán
„Az izraelita vallás törvényben bevett vallásnak nyilvánítatik” (1895. évi XLII. T.cz. 1 paragrafusa)
Ezzel a mondattal kezdődik az 1895. évi XLII. tc. első paragrafusa, az azóta recepciós törvényként emlegetett szabályozás. Ezzel az aktussal ért véget a magyarországi zsidóság évszázados küzdelme a jogi és politikai egyenjogúsításért. A törvény ún. törvényesen bevett felekezetnek nyilvánította a zsidóságot, így az izraelita felekezet elvben azonos státussal rendelkezett, mint az úgynevezett történelemi egyházak (katolikus, evangélikus, református, unitárius). Ugyancsak a recepció következménye volt az is, hogy ettől kezdve bárki áttérhetett izraelita felekezetűvé.
Röviden így foglalhatók össze a törvény vívmányai, arról azonban, hogy ennek szentesítését milyen heves küzdelmek előzték meg a főrendiházban és a magyar társadalom különböző felekezeti köreiben, illetve a politikusok és gondolkodók liberális és konzervatív szárnya között, arról nem sok derül ki e néhány sorból. Ellenben sokat megtudhattak azok mindezekről a kérdésekről, akik 1995. október 1-jén részt vettek az Akkor és ott, itt és ma című konferencián a Budapesti Zsidó Hitközség dísztermében, a Síp utcában. Az előadások előtt Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Gál Zoltán, a Országgyűlés elnöke nyitotta meg a konferenciát. Annak a hatalmas történeti folyamatnak az ívét, mely 1895 és 1995 között húzódik.
Schweitzer József országos főrabbinak és Feldmájer Péternek, a MAZSIHISZ elnökének előadása foglalta keretbe. A főrabbi a zsidó belső történet, illetve teológia oly gyakran háttérbe szorított, sőt figyelembe sem vett szempontjából értékelte a törvényhez vezető utat, a zsidó felekezet belső harcait és eltérő álláspontjait a kérdésben, utalva II. József reformjaira, a magyar reformkor próbálkozásaira és a szabadságharc idejére. Akkor és ott című előadására jól rímelt Feldmájer Péter Itt és ma című áttekintése, aki a másik történeti végpontból, a törvény máig ható érvényességéről szólt. Azt bizonyítandó, hogy a zsidó felekezet közösségként máig is feladatot ad az Alkotmánybíróságnak és a törvénykezés egyéb szerveinek, azt az egyházi ingatlanok visszaadásának példájával, az állami ünnep- és szabadnapok kérdésével és a családjogi törvény példájával igazolta. Hangsúlyozta, hogy bármely kérdésben az elért eredmény – szerencsétlenebb esetben a késlekedés vagy a megegyezés hiánya – egyben a magyar zsidóság belső viszonyait is tükrözi.
A konferencián három fő kérdéskör került napirendre. Többen azt a megfigyelést tették, hogy a recepciós törvény megszületése és elfogadása nem függetleníthető a polgári szabadságjogok kérdésétől történelmünkben, azok teljes körű kivívása különböző társadalmi körökben – legyenek azok felekezeti vagy politikai, illetve egyes értelmiségi körök – állandó témává vált. Így a recepciós törvény sikere messze önmagán túlmutató eredményeket hozott. E gondolatokhoz kapcsolódott például Rácz Lajos (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) előadása, aki e történelmi közegben a „szabadság kategóriájának” kulcsszerepét hangsúlyozta az alkotmány kialakításának folyamatában, amelybe a recepciós törvény is szervesen illeszkedett. Hanák Péter (ELTE BTK) – önmagához hűen – kilépve a történet- és jogtudomány egzaktságából, részben szociológiai, sőt néppszichológiai érvekre hivatkozva a magyarság néhai nomád nép voltával magyarázta azt a toleranciát, alkalmazkodóképességet és türelmet, illetve a vallási bigottság hiányát, ami például lehetővé tette, hogy Erdély a hét vallás földjévé válhatott, és ez a továbbélő magatartásforma nézete szerint közvetve még e törvény sikerét is megalapozta. Csohány János debreceni református teológus az egyházi sajtó tükrében elemezte a recepciós folyamat értékelését sárospataki és debreceni protestáns lapokat idézve. Gergely Jenő (ELTE BTK) a katolikus egyház recepciós törvényekkel szembeni aggályait és reakcióit foglalta össze, a politikai katolicizmustól a katolikus néppárt megalakulásáig.
A zsidó vallás recepciójára az ún. egyház-politikai törvénykezés időszakában került sor. Az 1890-es évek szabadelvű kormányai számára nagy erőpróbát jelentett az állam és egyház szétválasztásának jogi és politikai keresztülvitele. Ebben az időszakban valósult meg – többek között – a kötelező polgári házasság és a kötelező állami anyakönyvezés bevezetése, valamint a felekezeti viszonosság. Ez az utóbbi kérdéskör volt az, ami gén nagy vihart kavart és valódi indulatokat szított a recepciós vita során, így nem véletlen, hogy minden előadó érintette ezt a témát. A polgári házasság lehetősége azt jelentette, hogy az esetleg különböző vallású – ún. vegyes párok – felekezetük megkerülésével, teljes kiküszöbölésével is köthetnek házasságot. A „vegyes házasság” lehetősége mind a zsidó, mind pedig a keresztény felekezetek papjait megrémisztetté. A családi, hit- és felekezeti élet háttérbe szorulásának, majd teljes eltűnésének veszélyét látták ezekben az esetekben, így különböző – felekezeteken belüli –egyház-politikai szabályokkal próbálták elejét venni ezeknek az eseteknek. Erdő Péter (Pázmány Péter Hittudományi Egyetem) egész előadását arra szánta, hogy a történelemben egészen az őskeresztény közösségekig visszatekintve bemutassa a különböző felekezetűek házasságának gyakorlatát és lehetőségeit, melyet minden esetben a vallási közösség identitásának megőrzése határozott meg
A konferencia utolsó részében Szabolcsi Miklós és Vázsonyi Vilmos családi visszaemlékezéseit hallottuk. Mindketten a recepciós küzdelem vezetőinek unokáiként meghatottsággal szóltak erről az örökségről. Szabolcsi Miklós, Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség zsidó egyházjogban és a Talmudban is jártas alapító szerkesztőjének unokája, a recepció belső, zsidó történetének feltáratlanságát és a recepció „mezítlábas nemzedéke” portréinak megrajzolását kérte számon a kutatáson. Vázsonyi Vilmos is szólt a kettős kötődésről és köszönetét mondott a konferencia szervezőinek, majd megemlékezését zárva az alábbi kérdést tette fel: Miért csak a zsidó felekezet számára ünnep a recepció centenáriuma? Miért nem figyelt fel erre a közvélemény? Miért nem emlékezik az ország Eötvös Loránd, Csáky Albin, Wlassich Gyula, Szilágyi Dezső nemes liberális hagyatékára?
Valóban miért? A magyar zsidóságnak azonban nincsen ez ügyben szégyellnivalója. Megemlékezése méltó volt az ünnep fontosságához – mondta Vázsonyi – ezért is köszönet illeti a rendezvény szervezőit: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, a Yahalom Zsidó Szabadegyetemet és a Szombat szerkesztőségét.
Címkék:1995-11