Akadályozzák a kárpótlási kutatásokat!

Egy, már a rendszerváltozás után született minisztertanácsi rendelet szerint, bizonyos kutatásokhoz a Magyar Országos Levéltár köteles kikérni illetékes minisztériumok engedélyét Dr. Ságvári Agnes, a Budapesti Levéltár nyugalmazott főigazgatója és munkatársai számára ezt a hozzájárulást a Belügyminisztérium nem adta meg, a Pénzügyminisztérium nem az előterjesztésre válaszolt, a külügy és a földművelésügy pedig sürgetésük ellenére sem reagált. Az alábbiakban a kutatás nehézségeiről nyilatkozik dr. Ságvári Ágnes.

-Több, erről szóló nyilatkozata után elsősorban nem arról kérdezem, hogyan találhatjuk meg a zsidóktól elvett javak dokumentumait. Tanácsainak sajnos nincs túl sok foganatja, bármilyen egyszerű is lenne ezeknek az útmutatásoknak az alapján eljárni.

A levéltári kutatás szabályainak betartása mellett elvileg minden adathoz hozzá lehet jutni. Végtéré is a magyar és a német állami szervek a lehető legbürokratikusabb eljárásokkal rabolták ki a zsidókat. A három zsidótörvényben szereplő javak esetében telekkönyvi bejegyzések, pénzügyőrségi leltárak és egyéb anyagok adnak eligazítást, no meg azok a csendőrségi értesítőben is közzétett iratok, amelyek a 44-es deportálások alkalmával történt végleges kifosztáskor születtek.

Miért mondja, hogy ״elvileg” lehet hozzájutni az adatokhoz?

A mai magyar hivatalos szervek is jócskán akadályozzák a kutatást. Feltehetőleg a kárpótlással kapcsolatos kutatások is beleütköznek majd a hírhedtté vált 118/1989. számú rendelet paragrafusaiba. Ezek azt mondják ki, hogy bizonyos iratok kutatása és reprodukálása csak illetékes szervek hozzájárulásával történhet. Ezek a szervek a mi esetünkben különféle minisztériumokat jelentenek. Az illető paragrafusok pedig bizonyos ״személyiségi jogok” védelmére hivatkozó tiltást takarnak.

– Ez ״hivatalosból” magyarra fordítva azt jelenti, hogy az egykori tetteseknek és a magyar hivatal illetékeseinek joga kiterjed annak eldöntésére, hogy a károsultak mit tudhatnak meg a károkozás körülményiről?

– Egyetlen következtetésre kell szorítkoznunk, s ez zsinórmértékül is szolgálhat: amennyiben az utolsó előtti rendszer, Kádáré illegitim gyakorlatot követett, akkor a mai

rendszer és az Antall-kormány kizárólag törvényes módon járhat el.

Ez azonban csakis a hatályos nemzetközi és hazai jog alapján lehetséges – s egy 1989-ben hozott minisztertanácsi határozat eléggé vékony ״fügefalevél” ezen.

-A Jád Vásém számára végzett kutatás elé is akadályokat gördítenek.

– A Jád Vásém a zsidó állam egyik nagy közgyűjteménye, amelyben a vészkorszakkal és a hozzá tartozó teljes témakörrel foglalkoznak. Mivel a zsidó nép tragédiája főként Közép- és Kelet-Európában játszódott le, szükségszerűen Magyarország a kutatás egyik fő terepe. Az adatokat itt kell összegyűjteniük, ugyanúgy, ahogyan a magyar intézmények az egész világon kutatják és gyűjtik az úgynevezett hungarikákat. Ez pedig merőben tudományos közhely. A baj csak az, hogy Magyarország ma Európa egyetlen olyan állama, amely a múltban is akadályozta ezt a munkát, és – bürokratikus okokból meg különféle értetlenségek folytán -jelenleg is igen keveset tesz azért, hogy a kutatás eredményt érjen el! A miniszterelnöki látogatással Magyarország deklaráltan is új fejezetet nyi­tott a magyar-izraeli kapcsolatok- ban. Ennek tükrében még visszatetszőbb a kutatókkal szembeni gáncsoskodás, többek között az említett 1989-es minisztertanácsi rendeletre való hivatkozás is.

Ez elég lesújtóan hangzik…

Különösen, ha hozzáteszem, hogy 1983-84-ben az Országos Levéltár főigazgatója, Varga János teljes erővel támogatta a kutatást, ezt követően pedig a mai megbízott főigazgató, Buzási János is segített. A levéltárosok akkor természetesnek tartották, hogy abban az országban foglalkozzanak a zsidótörvényekkel és végrehajtásukkal, amelyben ezek a kérdések a nemzeti történelem részei. A világon mindenütt alkalmazott, egyezményekkel szabályozott gyakorlat szerint jártak el. Ezt is figyelembevéve a mai megtorpanás még elgondolkodtatóbb.

Valószínűleg több, a maga hatalmi körében túlbuzgó illetékes akadékoskodásáról van szó. Nyilván nincsenek tisztában azzal, mennyit árt a nemzetközi megítélés szempontjából az időtlenségig menő bürokratizmus. Egyet szeretnék elérni: a tisztességes munka feltételeinek biztosítását a magam számára és mindazoknak, akik segítenek a kutatásban. A fehér foltok a legártalmasabbak, mert a helyükre bármi, a valóságosnál sokkal lesújtóbb tény is elképzelhető.

Mikes Tamás