A zsinagóga gyönyörűsége

Írta: MbJ - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Bár méreteiben a Dohány utcai megelőzi, a leg­szebb magyarországi zsidó-templomnak a szegedit tartják. Valóban lenyűgöző. A város polgári felvi­rágzásának idején, a század elején emelték, s ve­le, a jómódért is, hálát adtak az Örökkévalónak bőkezű építtetői. Legmagasabb pontja egy 16 emeletes ház magasságával ér fel, padsoraiban 1340-en foglalhatnak helyet. A város egyik látványossága. A turistaszezonban, főleg az ünnepi já­tékok idején naponta százak keresik fel, hogy megcsodálják.

Hogyan is írhatjuk le szépségét azok számára, akik még nem látták? Külseje a mór-szecesszió hatását kelti, kupolái barokkosak, de művészi összhangban találunk rajta utalást a bizánci, góti­kus és román stílusra. Belső falait csontfehérre festették, a rajtuk levő ornamentikát és az ablakokat díszítő szentföldi növények és ás­ványok rajzait kékre és aranyra. A tóraolva­só asztal, az omemor lapja jeruzsálemi már­vány, a frigyszekrény ajtaja cédrusból ké­szült, a hétágú gyertyatartók pedig a jeruzsálemi szentély menórájának másolatai. A tóraszekrény feletti körívben héberül és ma­gyarul áll: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!

A tervezők még arra is figyeltek a hagyo­mányok keresésében, hogy a bibliai szöve­geket egy ezeréves tóra betűivel írták ki.

Mit tettek mindezekhez az utódok? Már­ványtáblákat az előcsarnokba a soá áldoza­tainak nevével. (Még az elmúlt hónapokban is véstek rájuk.) És két fekete kőkoporsót, a leg­védtelenebbekre, a legidősebb és a kisded mártí­rokra emlékezve.

Kérdés az is, hogy míg az elmúlt évtizedekben a gyalázatos gondatlanság miatt jelentős számú zsinagóga elpusztult, a szegedit kik segítették is­mét a régi fényében ragyogni? Köszönhető ez a fogyatkozó létszámú, de templomához ragaszko­dó kilének, a tízéves felújításhoz hozzá­járuló állami dotációnak, a zsinagógát kö­rülvevő parkot teremtő és a hozzá vezető utakat aszfaltozó önkormányzatnak, és mindenek előtt annak a Szegedről az USA-ba elszármazott, névtelenségét kérő hittestvérünknek, aki dollár százezreket adott!

Szegeden az első zsinagóga 1803-ban épült fel, bár zsidók a városban már a mohácsi vész előtt is éltek. A hitközségi élet pedig – a levéltárban őrzött feljegyzések tanúsá­ga szerint – 1788-ban indult meg, akkor első emberüknek Spitz Izraelt választották meg. Ma a hitközség elnöke dr. Gráf Imre,. a Centrum Áruházak nyugdíjas gazdasá­gi igazgatója. Szobájában a két főrabbi, Löw Lipót és fia, Löw Immánuel mellszob­ra, és egy nagyalakú vastag könyv. Benne szépséges kaligráfiájú héber írással a múlt század második felében elkezdett anyakönyvi bejegyzé­sek. Az utolsó 1944-ben íródott. A rasekoltól tu­dom meg, hogy félezer emberről tudják a városban, hogy zsidó, de közülük csak 250-300 kötődik valami­lyen formában a közösséghez: legalább a nagy ünne­peken megjelenik, vagy a kulturális rendezvé­nyek résztvevője. Néhány rangos értelmiségi hosszú évek után ismét jelentkezett soraikba. Nem kérdezték tőlük, hogy magatartásuk válto­zását a demokratikus átalakulás során élvezett vallásszabadság indította el, vagy hogy nyugdíja­zásukkal karrierjük befejeződött. Akadtak olya­nok is, akik azért lépték át a hitközség épületének küszöbét, hogy kárpótlási igényükhöz kérjenek igazolást. Ennek ellenére tucatnyinál alig többen kapják az elmúlt ősz óta a szánalmas összegű nyugdíj-kiegészítést. A szegedi hitélet vezetője 1987 közepe óta a ma 36 éves Jári Zoltán rabbihelyettes. Akkor még töb­ben várták tőle a tanítást, a lelket melengető sza­vakat. A zsinagógán kívüli kapcsolatteremtést az idősekkel kezdte, közülük is a legelesettebbekkel, a „holocaust öregeivel”, család nélkül maradt magányosokkal. Járta otthonaikat, sokszor csak meghallgatta azokat, akikre napokig nem nyitnak ajtót. Éppen az idősekkel való barátkozás segítette a fiatalokhoz, egy-egy nagyapa vagy na­gyanya unokáját, ro­konát „rendelte be”.

Talmud-Tórára. Né­hány hónap után 17 gyerek járt Jári Zol­tánhoz. Sikeres mű­ködésének látszólag ellentmond, hogy je­lenleg mindössze három tanítványa van. A magyarázat egyszerű: a nevelés, a tanítás hatására ébredt fel tanítványaiban és erősödött meg olyannyira a zsidó öntudat, hogy többen rávették szüleiket az alijázásra, mások pe­dig Erecben tanulnak. így „vesztette el” a többi között a három Berényi fivért, akikkel a rabbihe­lyettes legutóbbi izraeli tanulmányai idején Jeru­zsálemben beszélt. Véleménye szerint Budapestre is azért költöznek többen, mert ott inkább élhet­nek zsidó közösségben.

A templomba járó fiatalok száma gyarapodott, legalább a tanév ideje alatt. Negyven izraeli diák tanul az orvosi és a tudományegyetem különbö­ző fakultásain. És ha tanulmányaik engedik, együtt szórakoznak a helyi zsidó fiatalokkal.

A rabbihelyettest legjobban életfilozófiája jel­lemzi: imádkozni, tanítani, segíteni és tanulni!

*

Szeged egyik legismertebb személyisége, a magyar fotóriporterek doyenje, a város Pro Űrbe kitüntetettje a 94. évében is hál’Isten egészséges Liebmann Béla. Lakásának falán és albumokba zsúfolva a város majd hetven évének általa meg­örökített eseményei: utcaképek a 20-as évekből, az első szabadtéri színházi előadás, Az ember tragédiájának jelenetei 1932-ből, számos fényképen Löw Immánuel, a világhírű rabbi és botanikus. Ezekhez hasonló számban a Szentgyörgyi Albert­ról készült híres felvételek: az egyiken górcsövét nézi, a másikon pipázik, a harmadikon korcso­lyázik. Nem kevésbé értékesek az akkori, később híressé vált szegedi fiatalok portréi: Radnóti Mik­lós, Ortutay Gyula, Buday László. Liebmann lefény­képezte a szegedi munkaszolgálatosokat és a keretlegényeket, az 1944 márciusában bevonuló né­met csapatokat, a háborúban raktárrá lett zsina­gógát, az őrtálló szovjet katonát, az 1945 utáni ve­zetőket, köztük Balogh István plébánost, Dénes Leó polgármestert, a városban szónokló Rákosit, Rajkot, Vast, az 1956 utáni helyi, kulturális ese­ményeket, a híres­sé vált művészeket: Vaszy Viktort, Dom­ján Editet, Gregor Józsefet…

A képek egy sike­res, mégis tragikus élet dokumentumai. Sikeres, mert a mes­ter riportjai nem­csak a szegedi la­pokban jelentek meg, hanem olyan országos orgánu­mokban, mint a Tol­nai Világlapja, a Pesti Hírlap, számosat pe­dig átvett a külföldi sajtó is, ezek mellett pedig jól menő fotó szaküzlete tette vagyonossá. Életének második fele mégis boldogtalan, mert gyönyörű felesége és kislánya ausztriai deportá­lás során szinte a felszabadulás pillanatában pusztult el. Elmulasztott menekülési lehetősé­gükről olyan részletességgel és érzékletesen be­szél, mintha az hetekkel ezelőtt történt volna. Ma is felkeresik még egy-egy újságcikk illusztrálásá­ért, vagy „sztoriért”. Közel mégis csak a hitkö­zség áll hozzá.

*

A zsinagóga zárva. A téli hónapokban nem tudják fűteni. Imádkozni a hitközség épületében, a kicsiny, de szintén felújított kultúrteremben gyűlnek össze. Azt kevesen tudják, hogy a zsina­gógán végzett 10 évi munka kevés volt, a renová­lás folytatódik, és még 150 millió(!) forint kell a teljes befejezéséhez. Vajon a nem is oly távoli jö­vő évszázadban lesz-e majd, aki odajár?

MbJ

támogatás

Címkék:1992-02