A zsidó negyedben masíroznának az újnácik – Iraki háború elleni tüntetés mögé bújtatott rasszizmus

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. szeptember 25. Az egykori prágai zsidó negyedben tartanak felvonulást november 10-én, a “kristályéjszaka” közelgő 70. évfordulója alkalmából, valójában a 69. évfordulón, a csehországi neonácik. A megmozdulást a város illetékes szervei már engedélyezték – közölte kedden a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap.

„Kristályéjszakának” nevezik a németországi zsidók ellen 1938. november 9-10-én lezajlott pogromot, nevét a kitört kirakatüvegek és ablakok csillogó üvegcserepeiről kapta.

A prágai menetet a Fiatal Nemzeti Demokraták nevű csoport szervezi, s az iraki háború elleni tiltakozásnak állítják be. Civil polgárjogi szervezetek szerint viszont az akció hátterében az újnáci Nemzeti Ellenállás mozgalom van. A szervezők mintegy 150-200 személy részvételére számítanak.

A neonácik tavalyi, a menet megrendezésére vonatkozó kérelmét a város esetleges közlekedési problémákra hivatkozva elutasította. A bíróság azonban jogtalannak minősítette a város döntését, így a hatóságok az idei menetet már engedélyezték.

“Az, hogy a menet rendezőjét valamilyen ideológiával hozzák összefüggésbe még nem elégséges az akció betiltására. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha ez lenne az akció célja (az ideológia propagálása). A bejelentett cél azonban más” – indokolta a város döntését Pavel Stefanák jogász. Ugyanakkor leszögezte: a hatóságok figyelemmel fogják kísérni az akciót, a náci ideológia propagálása esetén azonnal közbelépnek, s a menetet feloszlatják. Hasonló esetre 2003-ban került sor, amikor Pavel Bém főpolgármester a helyszínen lépett közbe.

A prágai zsidó hitközség súlyos hibának tartja, hogy a város engedélyezte az újnácik menetét. “Számunkra érthetetlen, hogy miért kell az iraki háború ellen éppen a történelmi zsidó negyedben tüntetni” – jelentette ki újságíróknak Tomás Jelínek a hitközség egyik vezetője.

A cseh civil titkosszolgálatok becslése szerint Csehországban mintegy 3-5 ezer ember rokonszenvez a náci ideológiával. Többségük különféle kisebb, többnyire regionális csoportokba tömörül. A Nemzeti Ellenállás idei május elsejei felvonulását, amelyre a dél-morvaországi Brnóban több mint 400 személy gyűlt össze, a hatóságok erőszakkal feloszlatták.

(Forrás: MTI, Népszava online)

[popup][/popup]