A zsidó közösség és a könyvek sorsa azonos

Akik kicsit is részesei voltak az elmúlt évek ma­gyarországi zsidó közéletének, legalábbis sejthetik, hogy az Országos Rabbiképző Intézet könyvtára nem kapja meg a közösségtől a méltó érdeklődést, az il­letékesektől a pénzügyi támogatást, egyáltalán, azt a figyelmet, amit jelentősége folytán megérdemelne.

Turán Tamással a könyvtár egyik értő gondozójával, az MTA Judaisztikai Kutatócsoport tudományos segéd­munkatársával beszélgettünk a könyvek sorsáról. Ki­tekintéséhez az is hozzájárul, hogy az elmúlt évet ösz­töndíjasként a New York-i Jewish Theological Seminary-ben töltötte, s ez idő alatt megismerkedett számos zsidó könyvgyűjteménnyel.

• Köztudomású, hogy a könyvtár Scheiber Sándor professzor halála nyomán bezárt, s a közönség részé­re 1987-ben nyitotta meg kapuit. Ez már Schweitzer József igazgató úr hivatalba lépése után történt. Re­mete László főkönyvtáros irányítása alatt kezdődött és folyik a rehabilitációs munka. Az ő állása mellett a hitközség még egy további könyvtárosi státuszt tart fenn. A Soros-Alapítvány egymillió-kétszázezer forin­tos támogatásából vásárolt még munkaerőt az intézet. Az alapítvány csökkenő nagyságrenddel még mindig hozzájárul költségvetésünkhöz. A hitközség dologi kiadásainkat téríti, bizonyos saját bevétel származik hit­községi kiadványok (Magyar Zsidó Oklevéltár darabjai, IMIT Évkönyvek) elfekvő készletének forgalmazásából. Ez magyar nyelvű könyvbeszerzéseinkre biztosít csu­pán fedezetet. Az állami költségvetéstől a Művelődési Minisztériumon keresztül 1988 végén egymillió forintot kaptunk, s most létesít nálunk egy állást a kulturá­lis tárca, az egyházi gyűjtemények felértékelődésének jeleként. Magánszemélyektől is érkezik támogatás. A legkomolyabb adomány négymillió forint volt, de akad­tak s akadnak, akik önkéntes munkával segítettek.
• Beszéljünk a gyűjtemény állományáról.
• A könyvanyag eleven intézményt tükröz a II. világháborúig, de azóta a beszerzési lehetőségek meg­szűntével erőteljesen elavult. Az utóbbi két évben kül­földi intézmények jóvoltából a kézikönyvtár jelentősen bővült, de azt a robbanást, ami a hatvanas évektől máig tart az amerikai és izraeli judaika könyvpiacon, csak minimális mértékben tudjuk követni. A könyvtár mai állapotában múzeumra, sőt kissé rendezetlen mú­zeumi raktárra emlékeztet, gyakorlati használhatósága is emiatt korlátozott. Nagyon szűkös a raktár, a kosz mindent elborít, a feldolgozási munkálatok végzésére kevés a hely. Súlyosabb a könyvtár szempontjából, hogy jelentős állományrész feldolgozatlan. A kataló­gus egy része felülvizsgálatra, kiegészítésre szorul. A könyvek tízezrével várnak kötésre, restaurálásra, állapotuk a megfelelő klimatikus berendezések híján tovább romlik. A fizikai lepusztultságot mielőbb meg kellene szüntetni, ám azelőtt dokumentatív célzattal körbe kellene fényképezni helyiségeinket. A romok lát­tán a filmesek gépeikhez nyúlnak. Külföldön dollár ez­rekért építenek olyan installációt zsidó tárgyú történel­mi filmekhez, ami nálunk adott és „természetes”. A vizuális élmény a kelet-európai zsidó sorsot asszociál­ja.
• Hány kötet található a polcokon?
• Becsléseink szerint nyolcvan-százezerre tehető az állomány. Ez mennyiségre, állapotra és a becslés módját tekintve kísértetiesen hasonlít a magyar zsidó­ság lélekszámára vonatkozó adatokra Folyik a fel­dolgozás, az anyag fele, legfeljebb kétharmada visszakereshető. A katalogizáltság hiányosságai leginkább a héber műveket sújtják. A közönség érdeklődése azon­ban jórészt úgysem efelé irányul. Külföldi gyarapodá­saink kizárólag ajándékozásból származnak. Néha mi küldhetünk kívánságlistát kiadóknak, egy-egy adako­zónak, olykor kérés nélkül érkezik az adomány.
• Milyen a látogatottsága a könyvtárnak, mit le­het mondani az olvasóközönség összetételéről?
• Naponta átlag öt-nyolc látogató érkezik. A kö­zönség egy része valóban csak látogató, például a zsi­dó Budapest nevezetességeit felkereső turistacsoport, másik fele kutató, közülük számosán külföldről jön­nek. Rendszeres olvasónk, tulajdonképpeni közönsé­günk gyakorlatilag nincs. A honi zsidó műveltségi köz­állapotokra inkább jellemző, hogy ki mindenki nem hasz­nálja a gyűjteményt. A propagandahiány is közrejátsz­hat abban, hogy a potenciális közönség még a könyv­tár létével sincs talán tisztában. Nyitvatartási rendünk is komolyan vétkes ebben. Nekünk annyira futotta, hogy a velünk közös épületben lévő Anna Frank Gim­názium egyik osztályát afféle üzemlátogatásra be tud­tuk csalogatni egy alkalommal polcaink közé. Jó len­ne, ha a zsidó iskolák s a különféle zsidó szerveze­tek felfedeznék végre az itt felhalmozott szellemi ja­vakat!
• Mitől különleges a Szeminárium könyvtára?
• Aki belép ide, egyszerre érezheti inspirálónak és nyomasztónak. Ismét kínálkozik a párhuzam: olyan, mint a sokat megélt magyar zsidó közösség. Páratlan folyamatosság a sajátja a több, mint száztíz éves Rab­biképző Intézetnek. Még az Eichmann-kommandó műkö­dését is túlélte. Ennek a régiónak a szellemi termése egyedülálló módon van itt reprezentálva. A II. világháborús Magyarország volt a zsidóság egyik centru­ma, s a könyvtárban jelen van mind a nyugatias, el­sősorban német eredetű és nyelvű tudományosság, va­lamint sajtó, mind pedig a keleti ortodoxiának és chasszidizmusnak a szellemi termékei. A világ legnagyobb judaikagyűjteményei az Egyesült Államokban és Izrael­ben találhatók. Európában is vannak a mienknél kéz­iratokban és régi nyomtatványokban összehasonlítha­tatlanul gazdagabb bibliotékák, például Oxfordban, Londonban, Leningrádban, Vatikánban vagy Pármá­ban. Mindazonáltal a pesti Rabbiképzőben egy fon­tos régió hosszú korszakának nagyon is összetett szel­lemi arculata egyedülállóan plasztikusan mutatkozik. Kézikönyvtárunk is kielégítőnek mondható. A már em­lített lepusztultság ellenére tény, hogy a gyűjtemény­nek, minden adottsága megvan, hogy különös szerepet töltsön be Európában kvalitásainál és földrajzi fekvésé­nél fogva. Európa súlya a zsidó világban növekedni fog. A Szovjetunióban az olvadás nyomán kiderült, hogy számos eltűntnek vélt gyűjtemény megvan, s fel­tárásuk, rendszerezésük is megindult amerikai, izrae­li, valamint helyi tudományos intézmények kooperáció­ja keretében. Vilnában például megtalálták a húszas években alapított Zsidó Tudományos Intézet anyagának egy jelentős elveszettnek hitt részét, mely az ottani litván nemzeti könyvtár pincéjében szunnyadt. Jelen­tős kincsek kerültek elő az ottani központi archívum­ból is. Magyar tudományos intézmények, köztük a Rab­biképző is hasznosíthatná ezeket, például magyar vo­natkozású dokumentumok után kutatva. A mi könyvtá­runk is tudna valamit nyújtani ott kiépítendő, vagy már létező gyűjteményeknek. XIX. századi kelet-euró­pai zsidó folyóiratok, kisnyomtatványok közül így, egy helyen, sok minden valószínűleg csak nálunk van meg, de mindenesetre ez esik legközelebb, és ez sem utolsó szempont.
• Nagyszabású tervek ezek. De van-e nálunk szel­lemi kapacitás e kapcsolatok kiépítésére, egyáltalán szellemi fedezet a jövőbeni tudományos tevékenységre?
• Nem tudom, csak vicceltem… Mindezekre a mun­kákra a könyvtár ma képtelen. Egyébként az az igaz­ság, egy mégoly jelentős könyvgyűjtemény értéke is egyre viszony tagosabb a sokszorosítási technika fej­lődésével. Manapság néhány év alatt létre lehet hozni igen komoly könyvtárt a semmiből. Pénzkérdés. Vég­ső soron ennek az egyre relatívebb értékű könyvtár­nak a sorsát is az határozza majd meg, hogy a magyar zsidóság, úgy értem csoportosan vagy egyenként képes-e meghatározni, és akarja-e fenntartani önmagát. Ha nem így történik, a gyűjtemény sorsa megpecsé­telődik: ha szabad így mondani, centralizációs törek­véseknek esik áldozatul. Ennek a könyvtárnak tudni­illik csak a magyar, illetve a közép-európai zsidó foly­tonosság fenntartása, illetve legalább kutatása szem­pontjából van létjogosultsága és igazi értéke. Ha nem lesz szellemi kapacitás az intézet helyi értékét bizonyí­tani, elkerülhetetlen és ebben az esetben csak helye­selhető, hogy értékeink olyan helyre kerülnek, ahol garantált a megbecsülésük és kihasználtságuk.
• Arra gondolsz, hogy a könyvek Izraelbe, eset­leg Amerikába „vándorolnak”?
• Analógiával élve: a zsidó vallástörvénynek régi gondja a halál beállta megállapításának kritériumai. Majmonidész megjegyzi A tévelygők útmutatójában, hogy a Bibliában a halál szó néhol súlyos betegség, dermedt­ség értelemben használatos: mint akinek eláll a szívve­rése, lélegzete. A Halácha – a vallástörvény – szerint tilos a haldoklónak akár egy tagját is megmozdítani, például a szemét lezárni, nehogy ezzel megijesszék, siettessék a véget. A problémának ma például a szerv- átültetéseknél van jelentősége. Voltak és vannak törekvések halódó zsidó közösségek kincseinek – könyvkin­cseinek – úgymond „biztonságba helyezésére”. Némi­képp hasonló ez a zsidótörvények Németországához, ahol szemérmesen sicherstellungnak nevezték a zsidó értékek és magánkönyvtárak összehordását. Az aggó­dó mentésnek lehet elhamarkodott ítélet is a hátteré­ben, mely közvetve maga is előidézője egy bizonyta­lan jövőjű közösség teljes leépülésének. Hasonló dolog játszódott le sok vidéki hitközség javaival, melyet a MIOK sok esetben valószínűleg felelőtlenül kisajátított

és elkótyavetyélt. Alapjaiban rendítették meg ezzel a közösségek túlélési esélyeit.

Voltak törekvések, hogy a Rabbiképző könyvtárá­ból is „megmentsenek” értékeket. A nemrég Prágából visszakapott, eredetileg Eichmann által elvitt körül­belül háromezer kötet is elkelt volna, mondván: mi ke­resnivalója van már annak itt? Hangsúlyozni szeret­ném, ez a kérdés teljesen jogos.

• Ez egybecseng azzal, amit többször említettél a magyarországi zsidó közösség és a könyvek egyfor­ma sorsáról.

-Igen. De a válasz nem lehet külső diktátum függ­vénye. Persze ez inkább csak rémkép. A sürgős feladat szerintem a hosszú távú tervezés, és anyagi támo­gatók felkutatása, ami egyáltalán nem kilátástalan.

Szántó T. Gábor