„…a tükrök mélyén heverő szobák…”

A keresztény legendárium neve­zetes helye egy jeruzsálemi domb, melyet a Gonosz Tanácskozás Hegyének neveznek. A történelem szinte szimbolikus iróniája, hogy az angol megszállás évtizedei alatt ezen a dombon állt a brit főbiztos palo­tája. Amosz Oz hármas kisregény-­trilógiáját akár egyetlen összefüggő regénynek is tekinthetjük. Három tükörcserép (egy eltört tükör meg­maradt darabjai), melyek egymást is tükrözik. Egy verssor jut róluk eszembe: „Felelet nélkül átkelek a tükrök mélyén heverő szobákon.”

Mindhárom történet azonos pon­ton, 1946 tavasza és 1947 ősze kö­zött metszi át a történelem idejét. Mindhármuk helyszíne Jeruzsálem északi része. Délről, Katamón irá­nyából legfeljebb kósza vonatfütty hallatszik. A független Izrael Állam megszületése már csak karnyújtás­nyira van s a zsidó-arab mandá­tumterület akkorra egyetlen hatal­mas, sajgó tüskévé vált a szőre hul­lott brit oroszlán üszkösödő talpá­ban. Száraz szél fúj a júdeai dom­bok felől, vihar előtti csönd ülepedik a jeruzsálemi háztetőkre, a Semuél háNávi, a Sámuel próféta he­gye mögött lebukó nap utolsó suga­rai átvilágítják az utcák sorát. A könyv titkos főszereplője valójában az 1948-as Függetlenségi Háborúban oly jelentőssé vált épület, a Schnel­ler Kaszárnya.

Futólépésben vonalba fejlődnek a lábszárvédős angol katonák a laktanyakerítés mentén s közben géppisztollyal fedezik egymást. Egy kis­fiú azonban szüntelen szemmel tart­ja őket az ablakból vagy a háztető­ről, mert az illegális zsidó véderő, a Hágáná őrszemévé nevezte ki önma­gát. A kisfiú, akit az egyik kisre­gényben Hillélnek, a másik kettőben Úrínak hívnak, valójában a gyer­mek Amosz Oz, aki az alsóbb közép­osztály egyik lakónegyedében szívja magába a világ színeit, hangjait és képeit. Tel Arzá és Kerem Ávráhám apró, kertes házai között, a Bokharai negyed tőszomszédságában, az ultraortodox Meá Seárímtól némileg északnyugatra.

Ámosz Oz megfigyeli, hogy a körülötte levő világ, minit egy friss sebre tett kötés, szüntelen átvérzik. Az olék megrögzött életreflexei, kioldozhatatlan emlékei; a lengyel, né­met, orosz vagy osztrák félmúlt ár­nyai folytonosan átszivárognak a je­lenbe, és mint benzintollt a napsütöt­te, nedves úttesten, a szivárvány összes színét felszikráztatják a jeru­zsálemi verőfényben. Érezzük és ért­jük az elszakadás milliónyi fájdal­mát, de megsejtjük, hogy a részeik új összeilleszkedésének ez a szüksé­ges ára. A szétszóratott zsidó nem­zet visszatért hazájába s a töredé­kek akarva-akaratlan egyre inkább egymáshoz csiszolódnak. „A Gonosz Tanács hegye” pontos és hiteles könyv. Tanúsítja, hogy Ámosz Oz érzékeny és őszinte krónikása a zsi­dó nemzet egyszerre sajgó és öröm­teli újjászületésének.

(Ámosz Oz: A Gonosz Tanács he­gye. Európa Könyvkiadó, 1990.)

Rózsa T. Endre