A történelem fogságában

A történelem fogságában

Október közepén immár több mint két hete zajlanak Izraelben, il­letve a Palesztin Autonómia területe­in az utóbbi évek legvéresebb zavar­gásai. Ehud Barak és Jasszer Arafat szinte mindenről megállapodott, kivéve talán a legfontosabbról, Jeru­zsálem és benne a Templom-hegy (Har Ha-bajit) státusáról. Az izraeli kormányfő szinte minden kérdésben engedett, és a háborúkba belefáradt izraeliek többségét maga mögött tudva kívánt megállapodni a palesz­tin vezetővel.

A zavargások kitörésekor régi han­gok szólaltak meg: doktriner zsidó és arab érdekvédők, akiknek csak a saját halottjuk fáj, a másiké nem, és Európában (benne Magyarországon) olyan újbaloldali és jobboldali (nóta bene) antiszemita érvek is elhangoz­tak, melyek nyugat-ellenes érvelés­sel egyoldalúan Izraelt hibáztatták a konfliktus kitöréséért, mondván, hogy aránytalanul nagy erőket vet be a palesztinok ellen. Az említett újságírók és neobaloldali, illetve jobboldali publicisták hajlamosak arra, hogy elfelejtsék, a konfliktus nem most kezdődött, és Izrael és a palesztinok még nem azt a kort élik, amikor is a fejlett nyugati demokrá­ciákban is csak az utóbbi évtizedek­ben teret nyert emberjogi szempon­tokat abszolút módon számon lehet­ne kérni. Ne feledjük: Franciaország és Németország véres háborút ví­vott egymással 1914-től kezdve, az amerikaiak a második világháború végén atombombát dobtak Hirosi­mára és Nagaszakira, nem beszélve a szovjet csapatok ténykedéseiről vagy az utóbbi évtized balkáni hábo­rúiról.

A százéves konfliktus persze újabb és újabb kérdéseket vet fel. Tehet-e Izrael arról, hogy az arab ál­lamok – szinte megalakulása óta – elszigetelve tartják, ugyanakkor de­mokráciája, életszínvonala és állam­polgárai által élvezett életminősége folytán kitűnik környezetéből? Tehet-e arról a zsidó állam, hogy az arab országok támadásaival szem­ben erősebbnek bizonyult, és terüle­teket szerzett? Tehetnek-e arról a pa­lesztinok, hogy – reguláris hadsere­gük nem lévén – olykor a kövek po­litikájához nyúlnak? Tehet-e arról Izrael, hogy civilizáltabb ország, ezért állampolgárai ritkán követnek el ter­rorcselekményeket, így – ha kell – in­kább az agresszió fejlettebb formái­hoz folyamodik? Tehet-e arról a zsi­dó állam, hogy fejlett ipara és mezőgazdasága van, és a képzetle­nebb arab munkaerőt alkalmazza? És egyáltalán: bűn-e a fejlettség egy fejletlen régióban?

Másrészről: tehetnek-e a paleszti­nok arról, hogy hazátlanná lettek, és százezreik évtizedek óta tengődnek valamelyik menekülttáborban, így radikalizálódott tömegeiket iszlám fundamentalisták használják fel? Te­het-e Izrael arról, hogy egyébként nem éppen liberális politikát folytató arab országok aduként tartják a pa­lesztinokat a menekülttáborokban, hogy a „palesztinügyet” mindig ké­szen tartsák az újraélesztésre? Te­het-e arról Izrael, hogy – egyébként nyílt faji politikát követő arab álla­mok (pl. Líbia) – minden belső prob­lémájukért a zsidó államot hibáztat­ják? És kérdezzük csak meg ma­gunktól: nem igazságtalan-e, hogy miközben százezrek – köztük több ezren hamisított zsidósági iratok alapján – automatikusan izraeli útle­vélhez, letelepedési támogatáshoz jutnak, addig őslakos izraeli arabok kevesebbet kapnak a költségve­tésből, mint ami őket megilletné? Igazságos volt-e az, hogy a nagyrészt nem az antiszemitizmus miatt, ha­nem gazdasági menekültekként ér­kező szovjet zsidók izraeli útlevéllel utazhattak, míg Ciszjordánia és Gáza lakosai még a lakóhelyüket is alig hagyhatták el? És ha utazhattak vol­na, vajon nem robbantottak volna ők is bombákat Tel-Avivban vagy Je­ruzsálemben? Igazságos-e, hogy – miközben az izraeli demokrácia fej­lettségéről szónokolunk – rögtön gyanúperrel élünk, ha az izraeli ara­bok élni akarnak a demokrácia adta lehetőségekkel? Igazságos-e az, hogy géppisztollyal hadonászó – és több útlevéllel rendelkező – New York, valamint Nyugat-Európa jólété­ben felnőtt és Izraelbe bevándorolt zsidó telepesek vadnyugati cowboy- ként viselkednek a mozgásszabadsá­gukban erősen korlátozott. Területe­ken élő arabokkal szemben? És mi­ért nem sétálhat ugyanolyan nyugod­tan egy zsidó Ramallahban, mint egy arab Izraelben? Egyáltalán: mikor múlik el a háborús pszichózis és fenyegetettség Izrael felől?

Miért fordul szembe igazság az igazsággal? Miért fordul szembe tör­ténelem a történelemmel? Van-e még demokratikus álmunk Izraelről? És egyáltalán, lehet-e igazságosnak lenni akkor, amikor érvényes, de egymást kölcsönösen kioltó igazsá­gok állnak egymással szemben?

Talán majd a bennünk élő és elfo­gultságoktól mentes részvét kioltja ezeket a miérteket és hogyanokat.

(na)