A szigorú, végleges alkonyat
Ha csillagomtól kijelölt:
kés alá kerülök,
és a jéghideg műbőrrel bevont műtőasztalon
hasas, izzó fény gömbök tüzelése alatt,
sebészek kikeményített, fehér álarcára meredve,
a gipszszerű, merev lárvákra,
leszíjazva, lekötözve,
a fejet acélkampókba csatolva,
és már elmerülve
valamilyen elmondhatatlan gyönyörbe, szépségbe:
az üvegszerűen törékeny mulandóságból
a mély, ringató boldogság ragadjon el,
mély, ringató boldogság, holtan a tiéd vagyok
a halott mély, ringató boldogságával,
hiszen ahová jutok: a földüregben lent,
rám lapátolva már az örök id, ami a végtelen:
nincs többé elmúlás, az elcsöpögő víz,
a rettegés sincs az összeszűkülő torokban,
és nem lök, présel ki zokogást a gégefő,
és nem remeg a test, mert véres a matrac,
és a szakáll, ha nő, lehet az élőé,
épp úgy, akár a holté,
és nincs magány sem sehol többé,
és nem matat árván ujj rettegve a paplanon,
mert a fájdalom is elmúlt már,
csak a végleges alkonyat nem, a szigorú,
beborít, mint halat a tenger,
és ez a végleges, szigorú alkonyat vezérel már engem,
úton a felfoghatatlan semmibe.
***
Rövid újsághír adta tudtul, hogy Vajda Sándor – Vészi Endre testvérbátyja -, ez a vézna, tisztaszívű, érzékeny, nagyon magányos, de a közéletre kritikusan figyelő költő 1992. február 7-én, 84 éves korában elhunyt.
Többé nem látjuk őt a New York-kávéházbeli márványlapos asztalánál, amelyen verseit csiszolta. Egy költő elment.
Címkék:1992-04