A romániai Holocaust

A Holocaust eseményei a mai Románia területén mindmáig kevéssé kerültek a nyilvánosság elé. A legfontosabb forrásmunka Matias Carp dokumentumokat tartalmazó három kötetes műve, a Cartea neagra (Fekete könyv), mely 1946 és 1948 között jelent meg. Ugyanakkor az észak-erdélyi eseményekről több kiadvány látott napvilágra. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a későbbi hatalom fátyolt igyekezett borítani a Moldvában, Besszarábiában és az ún. Transznyisztriában történtekre, s csak az észak-erdélyi tragédia tárgyalását engedélyezte. Ugyanakkor külföldön többen is igyekeztek kideríteni a teljes igazságot, mint például J. Ancel izraeli történész is, műveik azonban csak alig néhány romániai kutató számára voltak hozzáférhetőek.

A forradalom óta a romániai zsidóság csúcsszerve, illetve a mellette működő történeti központ erőfeszítéseket tett, hogy a román társadalom megismerje a valóságot. Július elsején kiállítás nyílt Bukarestben, melyet Románia vezetői is üdvözöltek. Dokumentumkötet jelent meg Martinul evreilor Románia (A romániai zsidók vértanúsága) 1940-1944 címmel. A kiállítás valójában a kötet legfontosabb adatait foglalja össze.

Kezdjük a statisztikával. A népszámlálás adatai szerint 1930- bán Románia területén 756 930 izraelita élt. A román államterület szűkülése (a második bécsi döntés, illetve Besszarábia elcsatolása) nyomán 1940-ben 329 941 zsidó maradt. Számuk 1942 őszére 275 068-ra csökkent, a iasi pogrom, a Bukovina déli részéről és máshonnan történt tömeges deportálások következtében, melyeknek úti célja a Dnyeperen túli megszállt terület, Transznyisztria volt.

A rendelkezésre álló adatok szerint az Antonescu tábornok (később marsall) által irányított román hadsereg, illetve a német SS alakulatok működése nyomán a szovjet hadsereg visszavonulása után Besszarábiában és Észak-Bukovinában 1941 folyamán mintegy 180 000 zsidó vesztette életét. További 80 000 Transznyisztriában halt meg. Végső soron a romániai zsidóság veszteségeit növelte az a 151 000 ember, akit a Sztójai-kormány idején Észak-Erdélyből deportáltak, s akik közül 130 000 elpusztult.

A kiállítás hangsúlyozza, hogy a román hatóságok figyelmen kívül hagyták a zsidók érdemeit Románia fejlesztésében. A mártírium 1940. jú­lius elsején a dorohoi pogrommal kezdődött, amely 50 áldozatot követelt. Köztük volt hat katona is, akik az Észak-Bukovinába bevonuló szovjet csapatokkal kirobbant incidens során elesett társaik temetésén álltak díszőrséget. Egyidejűleg más súlyos kilengésekre is sor került, melyeket hivatalos okmányok igazolnak.

Az 1940. augusztus 9-én érvénybe lépett, rasszista elveket hirdető törvény véget vetett a romániai zsidóság egyenjogúságának, melyet 1919 óta élvezett, s amelyen a Goga-kormány intézkedései 1938-ban már rést ütöttek.

Szeptemberben uralomra került a Vasgárda és Antonescu katonai juntája, melyek 1941 januárjáig együttműködtek. A kiállítás részletesen tájékoztat az ebben az időszakban elkövetett erőszakcselekményekről. A Vasgárdával való leszámolást Antonescu emberei 1941 januárjában pogrom rendezésére használták fel. Egyedül Bukarestben 120 zsidót gyilkoltak meg, és több mint 351 millió lej értékű kárt okoztak. Ezután is tovább folyt a zsidóság korlátozása, több száz törvény és rendelet formájában.

A szovjetellenes háború kirobbanása után, 1941. június 29-én történt a iasi pogrom. Hivatalosan azt jelentették, hogy 500 „zsidó-kommunistát” kivégeztek, mert rálőttek a román és német katonákra. A kiállításon látható Antonescu rendeletének másolata, mellyel parancsba adta, hogy végezzék ki az összes iasi „zsidókommunistát” és mindazokat, akiknél vörös zászlót és fegyvert találnak. Ezzel szemben Leoveanu tábornok, a rendőrség vezetője megállapította, hogy a zsidók egyetlen román katonát sem öltek, vagy sebesítettek meg, és a német parancsnok sem tudott bizonyítékokat szolgáltatni. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a város zsidó lakosságát a rendőrségre, illetve az állomásra hurcolták és közben sokakat megöltek. Az élőket két vagonba zsúfolták olyan körülmények között, hogy az először elindított szerelvényben – hivatalos jelentések szerint – 2530 főből 1194 meghalt Iasi és Podul-Iloaiei állomások között. A második vonatból (1900 „utas”) Tirgu-Frumos-ban 650, Mircestiben 327 hullát szállítottak el. A szerelvény Calarasig folytatta útját a de- portáltakkal.

A következő hónapokban szenvedtek vértanúságot a Pruton túli zsidók. Az ellenük hozott intézkedések alaphangját Antonescu minisztertanácsi beszéde adta meg, melyben kijelentette, hogy „én az egész besszarábiai és bukovinai zsidó elem erőszakos vándoroltatása mellett vagyok… Számomra közömbös, ha a történelem bennünket barbárokként tart számon”. A kiállításon bemutatták Goebbels emlékiratainak egy idézetét is, mely tükrözi Hitler véleményét a romániai zsidóellenes intézkedésekről: „Ami a zsidókérdést illeti, kijelenthetem, hogy ma egy olyan ember, mint Antonescu, e kérdésben sokkal radikálisabban jár el, mint mi tettük eddig.” Igen tanulságos a J. N. Pilat kisinyovi professzor kutatásain alapuló táblázat, amely részletezi a 180 000 áldozat területi megoszlását.

A kiállítás megrázó képet fest a transznyisztriai deportáltak nyomoráról, a járványokról és a tömeges elhalálozásokról.

Fény derül arra a tényre is, hogy 1942-ben előkészítették az egész romániai zsidóság deportálását, s a dokumentumok szerint tárgyalások folytak a gyakorlati lebonyolításról is. A hadihelyzet fordulata nyomán azonban ősszel Bukarestben már süket fülekre találtak a berlini követelések. A zsidótörvények azonban továbbra is érvényben maradtak.

A kiállítás jelentős teret biztosít az észak-erdélyi eseményeknek. Megelevenednek a brutális törvények és intézkedések, mint a sárga csillag hordásának elrendelése, a vagyonok elkobzása, s végül a gettók borzalmai. Egy térkép bemutatja azokat a helységeket, ahol az észak-erdélyi zsidóságot összegyűjtötték. A kiállításon láthatók Nagyvárad, Máramarossziget és más városok gettóinak szabályzatai és az ottani nyomor adatai. Az adatokból kitűnik, a 151000 elhurcolton kívül 14 881 embert munkaszolgálatra vittek.

A kiállításon végül bemutatják a Magyarországon kevéssé ismert szármási pogromot, melynek 126 áldozata volt. E vérengzés az 1944. augusztus 23-a után Dél-Erdélybe benyomult magyar hadsereg, illetve hatóságainak műve volt. A kiállítás anyagaiból megtudhatjuk, hogy számos észak-erdélyi zsidó menekült Romániába 1944 tavaszán. E menekültekre, ha tizenötödik életévüket betöltötték, Antonescu halálbüntetést szabott ki, de ezt a rendeletet már nem hajtották végre.

Emléket állítanak a kiállításon azoknak az igaz embereknek, akik a vészkorszakban sem veszítették el humanizmusukat. Ezek között említhetjük Traian Popoviciot, Czernovitz polgármesterét, aki megmentette a város zsidó lakosságának egy részét, Bálán szebeni görög-keleti metropolitát, Márton Áron püspököt és nem utolsó sorban Reviczky Imrét, aki ezreket mentett meg behívóparancsaival a deportálástól.

Glück Jenő