A Rav és az ő munkássága

A Rav és az ő munkássága

Nemrégiben érdekes könyv jelent meg Josef B. Soloveitchik rab­biról (1903-1993), korunk egyik legnagyobb rabbinikus tekintélyéről, az ortodox körökben „litvis” (litván) vagy mitnaged néven ismert irányzat egyik el­kötelezett képviselőjéről. A Rav halakhikus tudása és a modem világ irodalmá­ban, filozófiájában való jártassága termé­szetszerűleg tette őt a modem ortodoxia szellemi vezérévé. Életrajzírója, Aaaron Rakeffet-Rothkoff műve (The Rav: The World of Rabbi Joseph B. Soloveitchik) valódi hiánypótlás, hiszen a Ravról még nem jelent meg ilyen munka.

Soloveitchik rabbi 1932-ben érkezett Berlinből az Egyesült Államokba, ahol rögvest elnyerte a bostoni főrabbi titulu­sát, és megalapította a Maimonides isko­lát, ahol fiúk és lányok együtt tanulták a talmudot Emellett a Yeshiva University teológiai szemináriumának vezetője is volt, több mint 40 évig.

A Rav mindennap tartott siurokat (órá­kat) és nagyobb nyilvánosságnak szánt előadásokat is. Módszere az volt, hogy a bonyolult halakhikus problémákat abszt­rakt filozófia fogalmakkal világította meg és mindezt zengzetes angolsággal vagy éppen jiddisül prezentálta. Sok kiváló talmudistához hasonlóan ő is perfekcionista volt: életében keveset publikált, hi­szen azt tartotta, hogy csak nagyon ke­vés olyasmit írhat le az ember, ami a leg­magasabb elvárásoknak is megfelelne, és halála után abból fogják megítélni, amit leírt. Halakhikus esettanulmányait így halála után tanítványai gyűjtötték össze, bár több filozófiai műve megje­lent különböző lapokban, nyilvános elő­adásait héber fordításban adták ki. A ró­la szóló könyv szerzője, elkötelezett ta­nítványa, Rakeffet-Rothkoff rabbi meg­számlálhatatlan órát töltött azzal, hogy leírja a Rav magnóra vett előadásait, és tanítványok tucatjait hallgatta meg.

Rakeffet könyve azonban nem nagyon ás mélyre, és semmit sem tudunk meg például arról, hogy a híres briszki Chaim rabbi unokája, a legendás volozsini Cha­im rabbi leszármazottja miért hagyta el a halacha szigorúan szabályozott világát azért, hogy filozófiát tanuljon Berlinben. Szintén nem tudunk meg sokat kortársa­iról: Nehama és Jesajahu Leibowitzról, Abraham Joschua Heschelről, Shlomo Dov Goiteinről, Erich Frommról, Martin Buberről, Franz Rosenzweigről, Leo Straussról. Vajon milyen kapcsolat­ban álltak Soloveitchikkel, és – főleg – hogyan nézett vissza később a Rav ezek­re az évekre, amikor nem csak talmud- magyarázattal foglalkozott?

A jelenkori ortodoxia problematikájá­nak kifejtésével is adós maradt a szer­ző. A Rav fia, a Yeshiva University taná­ra, Haym Soloveitchik fejtette ki, hogy a múltban a vallási viselkedést a rabbik határozták meg, ma viszont inkább a talmudi tudomány befolyásolja. Az elő­ző – mivel az aktuális társadalmi valósá­gon alapult – engedékenyebb volt. A mai hagyományhű vallási gyakorlatot vi­szont inkább a halachikus elmélet, mintsem a napi gyakorlat határozza meg, ezért szigorúbb. Ma az ortodoxiá­nak a világtól való szegregációja követ­keztében a rabbinikus vallási törvényhozás jórészt elszakadt a napi valóság­tól, és fordítva is így van: az átlagos nem ortodox zsidó sem figyel már töb­bé az ortodoxok véleményére. Jó példa erre a minap Jeruzsálemben az inter­netre kiadott rabbinikus tiltás.

A Rav, akit a litván közeg adott, de Berlin tudománya érlelt, maga hitt ab­ban, hogy a judaizmus releváns válaszo­kat ad a modem élet kihívásaira, de úgy, hogy közben nem adja fel saját értékeit. Lehet, hogy kísérlete nem sikerült?