A privatizáció finise
Notice: Undefined index: name in /home/u772282362/domains/szombat.org/public_html/wp-content/mu-plugins/my-plugins/widget-areas.php on line 45
Történelmi okoknál fogva az izraeli gazdaságban nagyon jelentős állami, szakszervezeti, önkormányzati és más nyilvános tulajdonban lévő vállalkozás fejlődött ki. Az államalapítás előtti időkben, valamint Izrael létezésének első éveiben a tőkehiány miatt csakis az állam vállalhatta magára az azonnali nyereséget nem biztosító, de életfontosságú gazdasági ágak, mint például a Holt tenger ásványkincseinek kitermelését, a hadiipar, a nehézipar, a mezőgazdaság fejlesztését.
A nyolcvanas évek második felében az akkori „nemzeti egység-kormány” arra a következtetésre jutott, hogy az államnak fokozatosan ki kell vonulnia az időközben többnyire nyereségessé vált gazdasági tulajdonból. 1987-ben a First Boston amerikai banknál rendelt az izraeli kormány egy privatizációs alap-tervezetet. Céljául a magánszektor megerősítését és a kormány közvetlen gazdasági funkcióinak csökkentését jelölte meg. A First Boston terve alapján a kormány 1990-ben törvényjavaslatot nyújtott be a fineszeinek, amely a privatizáció bevételeiből kívánta finanszírozni az akkori Szovjetunióból érkező sok tízezernyi bevándorló befogadását.
A privatizációs vita máig tart. Befolyásos körök ideológiai, politikai és gazdasági érveket hoznak fel ellene. Sokan, főleg a szakszervezetek és az állam tulajdonában lévő vállalatok vezetői közül politikai befolyásuk csökkentésétől tartanak a privatizáció nyomán. És ha nem érvelhetnek többé a privatizáció elve ellen, pazarlással, a nemzeti vagyon „végkiárusításával”, korrupcióval vádolják a folyamat végrehajtóit. Mint minden bonyolult gazdasági folyamat közben, itt is akadnak, akik a zavarosban halásznak és ezért korántsem állítható, hogy az ellenzők vádjai minden esetben alaptalanok. Annál is inkább indokolt a bizalmatlanság, mert a privatizációért felelős tisztségviselők és miniszterek többször kijelentették, hogy nem az elérhető legmagasabb árat, hanem inkább a privatizálandó vállalatok jövőbeli életképességét és eredményességét tekintik a fő szempontnak, nem csoda, ha a Jediot Ahronot gazdasági szerkesztője erre így reagált: „Azok, akik fillérekért elkótyavetyélik a nemzeti vagyont, a lyukas államkasszát akarják a bevételekből feltölteni. Az még talán megbocsátható lenne, ha a bevételeket a gyermekeinkre és unokáinkra háruló nemzeti adósság csökkentésére akarnák fordítani. De a lyukas költségvetés befoltozására használni? A kormány privatizálni, privatizálni, privatizálni fog, és a kapott pénzt pazarolni, pazarolni és pazarolni fogja.”
A First Boston bank alapterve harminc nagy állami vállalat privatizálását helyezte kilátásba egy négy-öt éves időszakban, éspedig kétféle módon: a vállalat közvetlen eladásával az érdekelt tőkéseknek, vagy részvények felajánlásával a nagyközönség számára. A vállalat közvetlen eladása természetesen az állam teljes kivonulásával egyenlő. A részvénykibocsátásnak előnyei és hátrányai vannak: e módszerrel nehéz külföldi befektetőket mozgósítani, valutát bevenni és jelentősen csökkenteni a kormány közvetlen gazdasági tevékenységét; Ugyanakkor tömegeket von be a privatizációba és teszi őket érdekeltté sikerében. A részvények részleges eladása tulajdonképpen nem változtatja meg alapjaiban a tulajdonjogot és nem vonja ki a kormányt a közvetlen gazdasági tevékenységből, hanem főleg új pénzforrások megszerzését segíti elő. A kormány nagyon sokáig a részvény-kibocsátást részesítette előnyben, de 1994-ben összeomlott a tel-avivi tőzsde és utána szinte lehetetlenné vált a „kisbefektetők” bevonása a privatizációba. Valóban, a privatizáció „aranykora” a tőzsde összeomlása előtt volt és 1993-ban érte el a csúcsot, amikor 1,2 milliárd dollár értékű állami vagyon cserélt gazdát. Azóta a közvetlen eladási módszer került előtérbe, ami természetszerűen csökkentette a privatizációs szerződések számát. A First Boston által privatizálásra szánt harminc nagyvállalat közül a valóságban 1986 és 1996 augusztusa között húsz vállalatot magánosítottak. Az összes vállalat 5-7 milliárd dollárra becsült vagyonából a privatizáció során az államkasszába mintegy 3,6 milliárd dollár folyt be, ebből két milliárd a közvetlen eladásokból, csaknem másfél milliárd dollár pedig részvény-kibocsátásokból.
Ebből is látszik, hogy néhány igazán „nagy falat” privatizációja még hátra van. Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányprogramjában a privatizáció gyorsítását ígérte. De a legnagyobb vállalatok privatizációja távolról sem csupán szándék kérdése. A bankok furcsa módon kevés érdeklődőt vonzanak. A hajfai olajfinomítót, a Mekorot vízműveket, a villanytársaságot nem lehet bizonyos törvények megváltoztatása nélkül magánkézbe juttatni. A ZIM hajózási társaság privatizálása döntő mértékben a tőzsdeviszonyok javulásától függ, míg szakértők véleménye szerint az El Al légitársaság megvételére addig nem lesz komoly vevő, amíg nem hatálytalanítják a szombati és ünnepnapi járatok tilalmát, ami versenyképtelenné teszi. E változásra pedig a mostani parlamenti erőviszonyok között a legcsekélyebb esély sincs.
Tel-Aviv
Címkék:1997-03