A MÚOSZ elnöksége is tiltakozik Bayer Zsolt írása ellen

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság Online

2008. március 28. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Elnöksége is tiltakozik Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent, antiszemita szellemisége miatt bírált írása miatt – közölte a szervezet.

Az újságírószervezet elnöksége a nap folyamán – Széles Gábor laptulajdonos válaszának ismeretében különös hangsúllyal – úgy döntött, hogy testületileg csatlakozik a kedden közzétett tiltakozó dokumentum aláíróihoz – írta közleményében a MÚOSZ.

Mintegy száz értelmiségi kedden nyílt levélben fordult Széles Gáborhoz, a Magyar Hírlap tulajdonosához Bayer Zsoltnak a lapban március 19-én megjelent írása miatt, amely szerint vannak zsidók, “akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust”. Az értelmiségiek azt tudakolták a nagyvállalkozótól, hogy vállalhatónak tartja-e: olyan lapot finanszíroz, amelyben “egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát”.

Széles Gábor csütörtöki válasza szerint Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni, akár vitatkozni, “sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően – akár sértőn is – fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem”.

Az írás miatt Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester, illetve Dávid Ibolya, az MDF elnöke is tiltakozott, ezért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az egész magyarországi zsidóság nevében köszönetét fejezte ki az ellenzéki párt elnökének.

Az SZDSZ pénteken azonnali hatállyal felmondta a párt központi irodaházának valamennyi Magyar Hírlap-előfizetését.

*

Balog Zoltán is vállalhatatlannak tartja Bayer Zsolt egy mondatát.

Forrás: Klubrádió

Vállalhatatlannak tartja Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent cikkében a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke azt a mondatot, melyben a publicista azt taglalja, hogy a zsidók puszta léte indokolja az antiszemitizmust.

Balog Zoltán a Klubrádió Megbeszáéljük c. műsorában azt mondta: senkinek a léte nem lehet indok arra, hogy fajgyűlölő ideológiát képviseljen bárki. Hozzátette: sok igazság van abban, amit Széles Gábor laptulajdonos mondott, mi szerint az ilyen ügyek kiváltó okáról nem beszélünk.

[popup][/popup]