“A Mazsikének komolyan kell vennie feladatát” – Interjú dr. Feldmájer Péterrel

„47 éves vagyok, Nagykőrösön szü­lettem hagyományőrző zsidó csa­ládban. Aktív zsidó életet éltünk, majd egyetemista koromban részt vettem a szegedi zsidó ifjúság szer­vezésében. Tevékenységem miatt több ízben álltam a politikai rendőrség megfigyelése alatt. 1977-től ügyvédként dolgozom Kecske­méten. Részt vettem a Mazsike meg­alakítását célzó üléseken és a szer­vezet megalapításában. Mint a Ma­zsike alapító tagja megszerveztem az egyesület Bács-Kiskun megyei csoportját, melynek megalakulása óta elnöke vagyok. A későbbiekben a Mazsike Elnökségének tagja let­tem, de e tisztségemről lemondtam, amikor 1991-ben megválasztottak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének. E funkciót 1999 márciusáig töltöttem be. Je­lenleg a Mazsikében betöltött posz­tom mellett a Nagykőrösi Zsidó Hit­község elöljárója és a Mazsihisz Kö­zép-magyarországi Területi Csoport­jának elnöke vagyok. Feleségem dr. Bottka Erzsébet, megyei bírósági bí­ró. Négy gyermekem van: Lea (23) ügyvédjelölt; Benjámin (20) fizika­-magyar szakos egyetemista; Máté (17) gimnazista; Dán (8) általános iskolás. Hobbim a kerékpározás és zsidó tárgyú emlékek gyűjtése” – ír­ja önéletrajzában a novemberi köz­gyűlésen megválasztott elnök, akit terveiről kérdeztünk.

– Nyolc éven át a Mazsihisz elnöke voltál. Ez alatt az idő alatt, számos vál­tozás előidézőjeként a Hitközség kultu­rális szerepvállalásában is közremű­ködtél, valamint a Hitközség vissza­nyerte a zsidó politikai képviselet he­gemóniáját, ami 1988-90 között, a rendszerváltással, a Mazsike létrejötté­vel megingott. A Mazsike és más, nem hitközségi szervezetek közéleti je­lentősége a kilencvenes évek első felé­ben látványosan visszaszorult. Milyen érzés a legyőzött és kissé erodálódott „vetélytárs” élére állni, és megpróbálni életet lehelni belé?

– Téves az az elképzelés, hogy valaha is a Mazsihisz ellenségének tekintettem volna a Mazsikét, hiszen mindkét szer­vezet zsidó szervezet és közös érdeke­kért szálltak síkra. Mindig is vallottam és ma is vallom, hogy a Hitközség a zsi­dóság infrastruktúrája a galutban, ezért a zsidó élet valamennyi területére kiter­jedő, általános feladatai vannak. A Hit­községet tehát nem „legyőzni” kell, és a Hitközségnek sem kellett legyőznie a Mazsikét. Egy kulturális egyesületnek a zsidó élet egyik fontos szegmensét kell szerveznie. Magában a kérdésben is benne rejlik némi neurózis, amely nem más, mint az a szerepzavar, ami a Ma­zsikét jellemzi megalakulása óta. Az egyesület létrehozóinak egy része ugyanis kimondatlanul is igyekezett va­lamiféle „ellen-” vagy „alternatív” Hit­községet létrehozni, de ezt nem manifeszt módon tette, hanem kulturális köntösbe bújtatva. Én mindig is vallot­tam, hogy a Hitközséget át kell alakíta­ni és képessé kell tenni arra, hogy a zsi­dóság általános szervezeteként integ­rálja és kifejezze a zsidóság egészét, és éppen ezért nem lehet lerombolni, legyőzni, mert ezzel saját magunkat tennénk tönkre. A zsidó élet egyes terü­leteit más szervezetek is lefedhetik, szervezhetik és az egyik ilyen fontos te­rület a kultúra, legyen az vallásos, ha­gyományőrző, vagy modern kultúra. Akkor, amikor többek felkérésére elvál­laltam a Mazsike elnökségét, ugyanaz a cél vezetett, mint amikor a múltban más zsidó közéleti funkciókat vállal­tam: a zsidó közösséget kívántam és kí­vánom szolgálni az élet különböző te­rületein. Ha egy kicsit is segíteni tudom a zsidó kultúra terjesztését, a zsidóság érdekképviseletének ügyét, akkor már nem hiába pazarolom az időmet és az erőmet.

Milyen feladatai lehetnek ma a Ma­zsikének, illetve miben kell változtatni a korábbi évekhez képest?

A Mazsikének komolyan kell vennie feladatát, és a már meglévő programjai mellett feltétlenül szükséges az, hogy a zsidó kultúra jóval szélesebb körében lépjen fel, ide értve a modem média felhasználását is. Támogatni kell nem­csak a könyvkiadást, hanem el kell ér­ni a zsidó kultúra támogatását, fejlesz­tését valamennyi területen. Nem feltét­lenül az egyesület keretében kell min­dennek megvalósulnia, az is nagyon jó lenne, ha csak bátorítaná, ösztönözné a zsidósághoz valamilyen módon kötődő kulturális produktumok létreho­zását. Ezt meg lehet tenni díjkitűzéssel, konferenciák szervezésével és sok más módon. Az eredmények talán nem lesz­nek mindig egyből nyilvánvalóak, de nem is ez a lényeg. Hadd mondjak erre egy példát! igen nehéz azt megfogal­mazni, hogy mitől tartozik a zsidó kul­túrához egy zenekari mű. Talán a dal­lamtól, a benne lévő zsidó motívumok­tól, vagy valami mástól. Aki például Sosztakovics műveit hallgatja, nem ta­lál benne kifejezetten zsidó motívumo­kat, de mégis érzi, hogy azok kelet-­európai zsidó érzést fejeznek ki, a zene gyökerei mélyen a lelkűnkben vannak, noha talán a szerző maga sem tudta azt, hogy ez mennyire így van. Segíte­nünk kell tehát az új művek létrejöttét, még akkor is, ha tudjuk, hogy azok nagy része nem lesz kiemelkedő, de re­ménykednünk kell, hogy sok alkotás között egyszer mégiscsak remekmű születik.

– Kívánod-e növelni a Mazsike közéle­ti befolyását, és ha igen, milyen mó­don?

Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a Mazsike közéleti befolyása nö­vekedjen, fejtse ki a nézetét minden olyan kérdésben, ami a zsidósággal kapcsolatos, természetesen sohasem feledve, hogy mi a valós súlya és szere­pe a magyar és a zsidó társadalomban. Az előbb utaltam arra, hogy annak ide­jén valamiféle „ellen-Hitközség”-et akar­tak létrehozni néhányan, vagyis zsidó politikai szerepre törtek, és amikor lát­ták, hogy ez nem megy, el is hagyták az egyesület vezetését. Nem arra kell te­hát törekedni, hogy a Mazsihisz helyett, kizárólagosságra törekedve szerepeljen a szervezet a zsidó közéletben, hanem arra, hogy valamennyi fontos kérdés­ben állást foglaljon és azt a szőkébb vagy szélesebb nyilvánosság elé tárja, vállalva azt is, hogy az nem egyezik má­sok véleményével, akik azt hiszik, hogy ők képviselik a többséget. Elengedhe­tetlenül szükséges, hogy nyíltan meg­váltjuk zsidóságunkat, és azt a szoros lelki – és nem szervezeti – kapcsolatot, ami Izraelhez fűz bennünket. Nyíltan kell vállalnunk, hogy mi az Izraellel kapcsolatos kérdésekben egészen más szemszögből ítéljük meg a tényeket, mint mások. Nekünk nem igazán fáj­nak a védtelen zsidó embereket meg­lincselő csőcselék sebei, mi inkább a meglincselteket sajnáljuk, és a felrob­bantott iskolabusz kis utasait, és nem csak a kődobálás során meglőtt gyere­keket, akik szüleik őrült felbujtására saját maguknak keresik a bajt. Korányi László elnökségi tagunk sajtóbeli meg­nyilvánulásait ebbe az irányba tett nagyon pozitív lépéseknek tartom.

Hatékonynak látod-e a zsidó érdekképviseletet, gondolok itt a félbe ma­radt kárpótlásra, a kormányzat és a szélsőjobboldal összekacsintó politi­kájával és az antiszemitizmussal szem­beni fellépésre.

Rendkívül alacsony hatékonyságú­nak tartom az elmúlt másfél évben a zsidóság érdekképviseletét. Sem politi­kai, sem kárpótlási ügyekben nem sike­rült komoly eredményeket elérni.

Hogyan ítéled meg a Hitközség mű­ködését, a vezetés tevékenységét, mió­ta nem te állsz a Mazsihisz élén?

– Nem ez a megfelelő alkalom, ami­kor részletesen ki kellene fejtenem az álláspontomat a Hitközség vezetésével kapcsolatban, de a vezetés jelenlegi te­vékenységét nem tartom megfelelő­nek. Ezt a véleményemet nyilvánvalóan befolyásolja az is, hogy ügy hiszem, eredményesebb tevékenységet folytat­nék, ha én lennék a Mazsihisz vezetője.

Mi a véleményed a magyar zsidóság reputációjáról a nemzetközi zsidó szervezetekben?

A magyar zsidóság reputációja a nemzetközi zsidó szervezetekben elég rossz, de mindenképpen pozitívnak te­kinthető, hogy az utóbbi időben a Mazsök képviselői igen jó munkát végez­nek. Funkcionális zavarokra utal azon­ban az, hogy még mindig vitákat vált ki, ha valaki aktívan lép fel ezekben a szervezetekben. Nem azt nézik, hogy milyen eredményeket ért el a magyarországi zsidóság javára, hanem szemé­lyi jellegű támadásokat kell elszenved­nie, mert valamit tett. Olti Ferenc – a Mazsihisz elnökhelyettese – komoly kritikát kapott az utóbbi időben formai hi­bák miatt, pedig tevékenysége egyértel­műen pozitív, komoly erkölcsi és anya­gi hasznot hozott a magyarországi zsi­dóságnak. Elgondolkodtató, hogy pont azt a két embert – Sebes Gábort, a Mazsök irodavezetőjét és Olti urat – sike­rült összeugrasztani, akik a legtöbbet tettek az elmúlt másfél évben nemzet­közi reputációnk növeléséért.

Szerinted képes ma a szervezett magyarországi zsidóság a zsidó érté­kek: tradíció, kultúra és erkölcs megje­lenítésére és az asszimiláció visszaszo­rítására?

Úgy gondolom, hogy a magyaror­szági zsidóság képes a zsidó értékek megőrzésére, de az asszimiláció hatása alól nem vonhatja ki magát. Ez a zsidó­ság jelentős részét érinti, akik végle­gesen el fognak szakadni az ősi gyöke­rektől. Arra kell törekednünk, hogy ezek száma minél kisebb legyen. Nem szabad azonban összekeverni az akkulturációt az asszimilációval. A környező társadalomhoz való teljes hasonulás nem kell, hogy az önfeladást jelentse, hiszen a családi kapcsolatok és a kor­látlan információszerzési lehetőség módot ad az asszimiláció megállítá­sára. Aki akarja, ma már bármilyen spe­ciális tudáshoz hozzájuthat a zsidó vi­lágból, legyen az Izraelben, Angliában, vagy az Egyesült Államokban.

Van, aki úgy látja szerepvállaláso­dat, mintha átmeneti cél volna csupán számodra a Mazsike elnöksége. Az iga­zi távlat – mondják – visszakerülni a Hitközség élére.

– Nincs összefüggés a két dolog kö­zött: hogy elvállaltam a Mazsike elnök­ségét és hogy kívánok-e funkciót vállal­ni a Mazsihisz élén. Jelenleg nem tud­ni, mikor lesz újból elnökválasztás a Mazsihiszben, de ha az esedékes vá­lasztás alkalmával jelölnek erre a tisztségre, és úgy fogom látni, hogy nincs nálam alkalmasabb személy a jelöltek között, akkor megmérettetem magam. Nem tudom, ebben az esetben az a tény, hogy most a Mazsike elnökévé vá­lasztottak, előnyt vagy hátrányt jelent. Az biztos, hogy ha a jelenlegi vezetők újraválasztása kerülne szóba, minden­képpen versenybe szállnék.

(sztg)