A közösség jóvátétel parlamenti vitája
Már 1947 óta működnie kellene a Zsidó Helyreállítási Alapnak, amelynek felállítására a párizsi békeszerződés is kötelezte Magyarországot.
Mi a tartalma, miért a késlekedés, hogyan fogadták a kormány előterjesztését a képviselők, mindez kiderült az Országgyűlés 1996. szeptember 11-i, majdnem egész napos ülésén, amely a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány előkészítéseként a kormány javaslatát kezdte megvitatni. A vélemények sokféleségét a parlamenti jegyzőkönyv alapján vázoljuk fel. Terjedelmi okokra tekintettel csak a végül elnapolt vita legizgalmasabb részleteit közöljük, az élő beszéd esetlegességeivel együtt.
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: A HAZAI ZSIDÓ SZERVEZETEKKEL MEG TUDTUK FOGALMAZNI…
Előterjesztésünk a párizsi békeszerződés 27. cikkének 2. pontjával foglalkozik, fontos ponttal, amely kimondta: „A magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek vagy közösségeknek összes javait, jogait és érdekeit, akik – illetőleg amelyek – egyénenként vagy mint összességek tagjai, faji, vallási vagy más, fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra nézve örökös nem jelentkezett, át fogja ruházni az ilyen személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselő szervezetekre.”
Tehát ez az a kötelezettség, amely Párizsban keletkezett, s amit a magyar Országgyűlés akkor törvénnyel meg is erősített. Ennek következtében fölállt egy helyreállítási alap, 1947-ben ez megkezdte a működését, ’48-49-ben a kommunista hatalomátvétel és az új típusú hatalomgyakorlás következtében ennek a működése szünetelt, és gyakorlatilag, érdemben a törvény végrehajtása soha nem történt meg.
Az Alkotmánybíróság 1993-ban, a 16-os számú határozatában kötelezte a kormányt, hogy 1993. december 31-ig tegyen eleget ezen kötelezettségének.
Kitartó erőfeszítések eredményeképpen 1994 júliusára jutottunk el odáig, hogy a hazai zsidó szervezetekkel közösen meg tudtuk fogalmazni azoknak az elveknek az összességét, amelyek alapján szeretnénk ennek a – most már több mint kétéves – alkotmányos mulasztásnak eleget tenni.
Mint tudják, ez a megállapodás kiterjedt arra, hogy az egykori helyreállítási alap funkcióját egy új közalapítvány veszi át, a közalapítvány kuratóriumába mind a zsidó szervezetek képviselői, mind a magyar kormány képviselői közösen delegálnak tagokat, s ez a köz- alapítvány fogja a közalapítvány javára ítélt vagyon hozadékát kezelni, illetve arról a későbbiekben rendelkezni.
Fontos, hogy ez a döntés kimondta azt is: a zsidó közösségnek juttatandó vagyon csak Magyarországon használható fel, csak Magyarországon élő személyek és szervezetek céljaira.
Szeretném még egyúttal azt is elmondani, hogy egy nemzetközi kötelezettségről is van szó. A párizsi békeszerződés teljesítéséről. Erre tehát fokozott figyelmet fordítanak az ebben részes államok is, a világ vezető országai, ezt volt hivatva jelezni az a tény is, hogy Eisenstadt nagykövet úr, az Egyesült Államok volt brüsszeli nagykövete Clinton elnök megbízottjaként foglalkozott általában a kelet-európai zsidóság kárpótlásának kérdésével és azon belül is a közösségi javak kérdéseivel, vele is több megbeszélést folytattunk, s úgy tűnik, hogy ma mindenki, minden érintett egyet tud érteni azokban az alapelvekben, amikről ez a határozat szól.
Ez a határozat azonban csak az első lépés. Minden további lépés önök elé fog kerülni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen természetesen a vagyoni juttatás mértéke, illetőleg az egyes ehhez szükséges törvénymódosítások az önök hozzájárulását és az önök támogatását is igénylik.
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): MIÉRT CSAK A MAGYARSÁGRA HÁTRÁNYOS RÉSZT AKARJÁK VÉGREHAJTANI?
Két országgyűlési határozati javaslatot adtam be, ezt támogathatják, igen tisztelt képviselőtársaim, és számos módosító indítványt adtam be, ahol ízekre szedem a párizsi békeszerződés 27. cikk (2) bekezdésével kapcsolatos kormányálláspontot, és úgy gondolom, hogy ha a feladata magaslatán állt volna az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, ebben az esetben az érdemi kérdésekkel kellett volna foglalkozniuk, tehát többek között azzal a ténnyel, hogy miért csak a kedvezőtlen részét akarják végrehajtani a párizsi békeszerződésnek, a magyarságra hátrányos részét, miért nem az egész békeszerződést, tehát a magyarságra kedvező részeket is, amelyeknek a végrehajtásáról senki egyetlenegy szót a magyar kormány részéről, de az emberi jogi, kisebbségi bizottság részéről sem szólt.
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP), AZ ORSZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE: ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁST HELYESLÜNK…
Újfent egy kárpótlási törvény van a Máz előtt. A Magyar Szocialista Párt álláspontja a kárpótlással kapcsolatosan akkor is, ma is ismert volt. Az eljárást magát nem tartottuk helyesnek, nem tartottuk politikailag, gazdaságilag megalapozottnak, erkölcsileg azonban igen. Mindenfajta kárpótlást azok javára, akik itt a történelem során, 1938-39-től kezdve magyar állampolgárként kénytelenek voltak az államtól elszenvedni, erkölcsileg helyeseljük kárpótlásban részesíteni.
Az Alkotmánybíróságnak az idevonatkozó határozata ezt a történetet egész pontosan végigköveti. Úgy gondolom, azok okulására is, akik esetleg felületesen olvasták el a határozatot, részleteiben idéznem kell belőle:
„1944. április 16-án kelt a Sztójay- kormánynak a zsidók vagyonának bejelentése és zár alá vétele tárgyában kiadott rendelete.
Bejelentési kötelezettség alá esett a tízezer pengő értéket meghaladó minden vagyontárgy. Bejelentési és letétbe helyezési kötelezettség alá estek az aranyvegyületek, bánya- és hordalékaranyak, úgyszintén a platinából, aranyból vagy a nemesfémek felhasználásával készült tárgyak, igazgyöngyök, drágakövek. 1944 áprilisában további rendeletek alapján a zsidó származású lakosságot gettókba telepítették, és elrendelték a még meglévő vagyontárgyai, vagyona elkobzását is. A Magyar Királyi Legfőbb Számvevőszék elrendelte a zsidó lakosságtól elvett arany, platina és ezüst ékszerek, valamint egyéb vagyontárgyak felkutatását és összegyűjtését. E célból kormánybiztosság alakult.
A zsidó lakosságtól utóbb elvett ékszerek és vagyontárgyak egy része elismervény nélkül, a városi és községi nyilaskeresztes pártirodákhoz került. A háborús helyzet alakulására 1944 októberében mindezeket és a pénzügyi igazgatóságon lévő értékeket az ország nyugati részébe szállították.
1945 májusában a szállítmányt, minthogy Ausztriának a francia hadsereg által elfoglalt részében állomásozott, a francia hadsereg lefoglalta és Párizsba szállította. ’48 tavaszán Párizsból visszaszolgáltatták az általuk lefoglalt készleteket.”
A történet vége 1949-cel zárul. Az egységes letétkezelés végrehajtása érdekében a pénzügyminisztériumi letétek, így az ékszerek és mind a többi egészét a Nemzeti Bank vásárolta meg.
Az átvizsgált iratanyagban utalás található arra nézve, hogy előírták a muzeális tárgyaknak a múzeum részére történő átadását. Ezek után a zsidó helyreállítási alap beolvadt a boldogtalan emlékezetű Állami Egyházügyi Hivatalba, gyakorlatilag szünetelt mindaz, ami a helyreállítási alap munkájával kapcsolatosan terhelte volna az államot. Ezért jogos és alapos az Alkotmánybíróságnak az a döntése, hogy a békeszerződés jelzett pontjait nem hajtotta végre a magyar állam. Az országgyűlési határozat szempontjából figyelemmel kell lennünk az 1. pontra is, hogyha a visszaállítás lehetetlen, e tekintetben megfelelő kártalanítással tartozik a magyar állam. Ez sem történt meg. Ennek is most kell bekövetkeznie.
TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): ELÉVÜLT KÖVETELÉS…
A 27. cikkely (2) bekezdése, amely a kormányzati előterjesztésben szerepel, 12 hónapos teljesítési határidőt ír elő, a 12 hónap a párizsi békeszerződés hatálybalépésétől számít, tehát a kihirdetés napjától. Messze elévült követelésről van itt szó, és ha megvizsgálják a párizsi békeszerződés mellékleteit, akkor láthatják, hogy például az V. melléklet b) pontja külön foglalkozik az elévülési idővel, de az elévülés később is szóba kerül, amikor is egy olyan határidőt állapít meg, amely 1948. december 31. napjáig terjed.
A Kisgazdapárt álláspontja szerint a kormányzati beterjesztés érdemi tárgyalásra alkalmatlan, nem állít fel ugyanis egy olyan leltárt, amelyből meg lehetne állapítani, hogy eddig milyen teljesítések voltak, nem tartalmaz egy limitet, nem mondja meg, hogy mi a teljesítés felső határa.
Igen tisztelt képviselőtársaim, úgy beszélni egy előterjesztésről, hogy ne tudjuk, miről van szó, csak arról, hogy majd az alapítványba mennek a vagyonok, ráadásul nemcsak azok a vagyonok, amelyek az egyéb kárpótlásnál lehetséges kárpótlási tételként szerepeltek, tehát a készpénz, illetőleg a kárpótlási jegy és az átváltható életjáradéki részek, hanem ezen felül ingatlanok, muzeális értékek, tehát olyan teljesítések, amelyek nem szerepeltek az egyéb kárpótoltak vonatkozásában. Ez pedig legalábbis alkotmányellenes, mert diszkriminatív a magyar állampolgárok egy részét tekintve.
Szabó Zoltán államtitkár úr azt mondta, hogy az összes zsidó vagyon értéke, kiegészítve az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott kamatokkal és az elmaradt haszonnal, körülbelül akkora összeg, amely a nemzeti összvagyonnal lenne egyenértékű. Most ő nem mondja, hogy az egész nemzeti összvagyont adjuk oda, de ha egyszer ez az alapja a kárpótlásnak, akkor kérdezem, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy mi marad a magyarságnak az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodása kapcsán? Az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és a Szovjetunió voltak jogosultak a párizsi békeszerződéssel kapcsolatos valamennyi kérdéskörben dönteni. A szövetséges hatalmak felelőssége is felmerül tehát, és a kárral kapcsolatban is, ami a magyarságot érte.
DR. VASTAG H PÁL IGAZSÁGÜGY- MIMISZTER: AZ ÉRINTETTEK NEM MAGYAROK?…
Képviselő úr, az ön hozzászólását alapjaiban kell visszautasítanom. Ön következetesen és tévedhetetlenül az egész javaslatot úgy exponálja, mint ami a magyarsággal, a magyarság érdekeivel ellentétes, a magyarság számára hátrányos. Akkor ebből az a következtetés adódik, hogy a javaslat által érintettek nem tekinthetők a magyarság részeinek? A magyarsággal ellentétes érdekeket hordoznak? Ez a gondolatkör nem ismeretien. Kérem, képviselő úr, ha ön ezt nem így gondolja, akkor szíveskedjen a parlament nyilvánossága előtt ezt a gondolatmenetét korrigálni. (Dr. Torgyán József bekiabálása: „Bocsánatot kérek!”)
Ha egy külföldi, történetesen egy nagyhatalom diplomatája hallgatja az ön beszédét, akkor egyszerűen nevetségesnek tartja mindazt, amit mond, mintha nem lett volna egy második világháború, abban a magyarországi szerepvállalás, amelynek ne lett volna következménye a megszállás… Minthogyha nem tudná azt a frakcióvezető úr, hogy a békéket általában a győztesek diktálják. Ez az ország nem volt és nincs abban a helyzetben, hogy ezeket a békéket, Trianontól kezdve Párizsig, kezdeményezhetné felülvizsgálni. Ön egyszerűen egy nagyhatalmi pózban tetszeleg itt a pulpituson, és ez egyszersmind nevetséges és veszélyes.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): VISSZAUTASÍTJUK, MÍG VIDÉKEN A PARASZTSÁG KÁRPÓTOLVA NEM LETT…
Feltesszük a kérdést: a negyvenévi kommunizmus után egyedül csak a zsidóság szenvedett olyan károkat, amelyet – a párizsi békeszerződés most kiragad, egy cikkelyből kiragadva egy paragrafust – próbálja kárpótolni a kormány. Visszautasítjuk azt a magatartást, hogy a kormány a 28 százalékos ellenzéket is fel akarja arra használni, hogy ezt a kérdést megoldja, míg vidéken a parasztság kárpótolva nem lett. Míg a vidéki papság vagy a felvidéki magyarság például, amelyek áldoztak, és semmi kárpótlást igazában nem kapott, és még most sem történt meg a kárpótlásuk. Ezek a néprétegek, csoportok nem kaptak valódi kárpótlást.
Nem lehet kiemelni, tisztelt államtitkár urak, nem lehet kiemelni – és főleg azt a cinizmust -, amikor az ellenzéki képviselőket, akik nem egy párt véleményét, mint a frakcióvezető is, hanem az egész magyar nép akaratát képviseljük. (Felzúdulás a kormányzó pártok padsoraiban.) Mert önök két éve a programban azt ígérték, hogy a kárpótlást lezárják rövidesen. És hol van? Két és fél év elmúlt a kormányzásuk óta, és hol a kárpótlás? A vagyon- és egyéb kárpótlások lezárásához hosszú-hosszú időszak kell, és ezért, ha önök kiragadnak akár a nemzeti zsidóság – amelyet nagyon becsülünk és mindig a magyarság szerves része volt és sokat tettek a magyarságért, de akkor önök hasonló súllyal a többi magyar néprétegért, akár a felvidéki magyarságért is ugyanúgy próbáljanak kárpótolni. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)
DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): MÉRTÉKTARTÓ KÁRTALANÍTÁS…
Az Alkotmánybíróság határozata a sok oldalon kérészül igen pontos tényállást regisztrál. Nagyon pontos elemzőmunka előzte meg, levéltári közlemények jelentek meg. Ezeknek a vagyonoknak a volumene, sorsa nagyobb mélységben semmiféle további elemzőmunkával nem lenne tisztázható. A ’45 után egyéb módszerekkel, az államosításokkal megsemmisített vagy illegitim módon eltulajdonított vagyonoknak a mértékét sem lehet pontosan meghatározni.
Lényegében részleges, már-már jelképes mértékű kárpótlást képes alkalmazni a magyar állam, így nincs is értelme, hogy elkezdjünk centiző, méricskélő, forintokra menő kárfelmérést végezni, itt nem kártérítésről van szó. Arra a magyar állam, sajnos, képtelen, és belátható időn belül képtelen is lesz. Éppen ezért az Alkotmánybíróság megfelelő, méltányos, arányos kártalanítást irányzott elő, aminthogy a kárpótlási törvényeink is hasonló mértékeket alkalmaztak.
A Német Szövetségi Köztársaságban 1952-ben Adenauer kancellár, amikor a zsidó közösségek képviselőivel szerződést kötött a zsidó közösségi kártalanításra – bár ott személyi kártalanításról is szó van -, már akkor méltányos, az ország teherbíró képességét figyelembe vevő kártalanítást helyeztek kilátásba. Olyan megfogalmazásokat használtak, hogy „arra törekszenek, hogy méltányos kártalanítást nyújtsanak” tíz éven belül. Ott sem vállaltak egzakt kötelezettségeket, nyilván itt is egy lojális, mértéktartó kártalanításról lehet szó.
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): MÁR A 2. SZÁMÚ KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNY RENDEZTE…
Az örökös nélkül meghalt személyek vagyonának a felmérése nagyon nehéz. Hiszen ebből le kell folytatni kétfajta eljárást, vagyis le kellett volna folytatni, egyrészt az élők utáni, mármint akiknek van örököse, és ebből lehet visszakövetkeztetni a meghalt örökös nélküliek vagyonára. Figyelembe kell venni még azt is, hogy akiktől olyan vagyont vettek el, amelyeket aztán az úgynevezett 2. számú kárpótlási törvény már rendezett.
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): EGY ÉV ALATT 18 SZERVEZETTEL KELLETT TÁRGYALNI…
Tíz percbe nagyon nehezen bezsúfolható a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum egyeztetett, együttes állásfoglalását tartalmazó felszólalásom. A korábbi kormány idején tagja voltam a majdnem ugyanilyen összetételű, a kormány által a tárgyalások lefolytatására kijelölt bizottságnak. Ellenzékiként is meg tudom erősíteni – az annak idején kormánypártiként megfogalmazott – alapelvet, hogy a kormánynak nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelessége ennek a problémának a rendezése.
Viszont ne tessenek az indokolásban egyértelműen azt állítani, hogy a korábbi kormány által folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, mert a való tény az, hogy nem fejeződtek be. És a kettő különbség. Közel álltunk ugyanis a befejezéshez.
A ma is érvényben lévő 1946. évi XXV. törvénycikk alapján próbáltuk annak a módosításával, működtetni kívántuk az országos zsidó helyreállítási alapot, a Mazsihisz el is készítette a saját törvénymódosítási tervezetét, viszont a tárgyalásban részt vevő szervezetek között vita volt az intézőbizottságban a jelölési jogosultságról, ugyanakkor a vagyontömeg felméréséhez és a kárpótlási jogosultság megállapításához szabad kutatási lehetőséget biztosítottunk.
Egy év alatt 18 szervezettel kellett tárgyalni, 18 szervezet között egyeztetni, hogy ki jelöl majd az intézőbizottságba. Meg kell kérdezni a tárgyalópartnerektől, hogy milyen erőszakosan törekedtünk a konszenzus létrehozására, milyen erőszakosan próbáltunk egyezséget teremteni az egymással vitázó szervezetek között, hogy ki jelölhessen majd az intézőbizottságba, és végig azt hangoztattuk a tárgyalások folyamán is, hogy tessenek, itt van a kutatási lehetőség, a vagyontömeget tessenek megpróbálni.
Azt a javaslatot is megtettem, hogy nem fogjuk kérni a hagyatéki eljárásnak a lefolytatását, mert az ismeretlen örökösök vonatkozásában legalább három év egy hagyatéki eljárás lefolytatása.
A kormány, valahogy úgy érzem, hogy bülbül-hangú tárgyalásokat folytat a történelmi egyházak képviselőivel, szórja az ígéreteket, ugyanakkor nem tesz semmit. Mert az nem nevezhető előrehaladásnak, hogy az országos zsidó helyreállítási alap felélesztése helyett most közalapítványt kíván létrehozni, ugyanakkor a tartalmi elemek – amelyek lényegesek lennének – ugyanott állnak, ahol álltak 1994-ben.
A lázas sietségre egyébként jellemző – ha meg tetszenek nézni a 2079/1995-ös kormányhatározatot -, 1996. április 30-i határidőt jelöl meg. És valahogy most már szeptemberben járunk.
A létrehozni kívánt közalapítvány alapító okiratának a tartalmi elemei és a kárpótlásra jogosultak köre ismeretlenek. Le kell folytatni az ismeretlen örökösök vonatkozásában a hagyatéki tárgyalásokat? Ez lehetetlen, ez legalább öt év. Ismeretlen a kárpótlással érintett vagyontömeg. Az intézőbizottság vagy a kuratórium összetétele, az alap vagy a vagyon kezelése és felhasználása. Tehát ezek a tartalmi kérdések mind ismeretlenek, és valójában úgy néz ki a kérdés, hogy ezzel a javaslattal a kormány egy biankó meghatalmazást vagy csekket akar kiállíttatni az Országgyűléssel, és annak az üres részeit majd később ő tölti ki azzal az alapító okirattal, amelyhez már nem kell az Országgyűlés hozzájárulása.
A kérdést meg kell oldani. Ezzel egyetértünk. Változatlanul állítom, hogy nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is. Ez a határozati javaslat azonban a problémát nem megoldja, hanem görgeti maga előtt, és az Országgyűlésre akarja hárítani a kormány felelősségét és mulasztását, ehhez az ellenzék nem lehet partner.
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: NAGYON NEHEZEN JÖTT LÉTRE AZ EGYETÉRTÉS A ZSIDÓ SZERVEZETEK KÖZÖTT…
Nem kerülte el a frakcióvezető úr figyelmét, de úgy látom, mások figyelmét sem – mégis úgy tesznek, mintha nem tudnának róla -, hogy ez a felhatalmazás nem teljesen üres. Ebben fontos elemek meg vannak határozva. Olyan fontos elemek, amiben nagyon jó lenne, ha egyet tudnánk érteni. Hiszen azok az elemek, amelyek arra vonatkoznak, hogy „szakaszos” és „részleges”, hogy csak Magyarország területén használható fel ennek a hozadéka, ezek fontos tartalmi kérdések, mert nagyon jó lenne, ha a kormány érezhetné a parlament támogatását is.
És végezetül arra szeretnék kitérni, amire Isépy képviselő úr egy kérdést tett föl, tehát valójában az ő előadásából a válasz is világosan kikerekedik. Miért húzódott ez az ügy? Hát legyünk őszinték, azért húzódott, Isépy frakcióvezető úr, aki részt vett egy korábbi bizottságban és itt utalt is rá, éppúgy tudja, mint mi. Nagyon nehezen jött létre az egyetértés azokban az alapelvekben, amelyeket mi idehoztunk, és nagyon nehezen jött létre az első szintű egyetértés a különböző zsidó szervezetek között. Ezt mi nem tudtuk fölgyorsítani, tehát ezért minket nehéz lenne – és hiba lenne – vádolni.
DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): A KÉT KORMÁNYPÁRT A VALÓSÁGBAN AKADÁLYOZZA A KÁRPÓTLÁST…
A kormánynak nem az a feladata, hogy időhúzással különböző javaslatokat terjesszen ide olyan jellegű felhatalmazásokra, amelyekre egyébként a felhatalmazása van, hanem az, hogy terjessze be ide azokat a kárpótlási törvényeket, amelyekről dönteni lehet.
A két kormánypárt egyszerűen egy látszatot akar kelteni, hogy ő elkötelezett híve a zsidókárpótlás megvalósításának, a valóságban pedig ezt akadályozza.
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): A TELJES NEMZETI VAGYONIG MINDEN…
A kormány azt mondja, hogy a törvényjavaslatban meg kell teremteni a közalapítvány részére történő kárpótlási jegy kiadásának jogcímét. Ezek után bead a külügyminiszter egy országgyűlési határozati javaslatot, és itt azt mondja, hogy a közalapítványnak juttatandó vagyoni körről – ingatlan, muzeális értéktárgy, életjáradékra váltható kárpótlási jegy, készpénz – rendelkezzen. De hogy mennyi ingatlan, mennyi muzeális értéktárgy, miként jogosult erről rendelkezni?…
Bemegy valaki a Nemzeti Múzeumba és rámutat, hogy ezt kérem, ezt kérem, emezt kérem – szóval valami olyan dilettáns az előterjesztés… Tehát a két forinttól kezdve a teljes nemzeti vagyonig minden szóba kerülhet ezek szerint! Azért mondjuk mi azt, hogy tessék már végre egy konkrét előterjesztést tenni. Arról lehet tárgyalni, erről nem. Még akkor is azt állítom, hogyha önök emiatt minket antiszemitáznak.
DR. SZABÓ ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: TORGYÁN ÚR HAZUDOZIK…
Nemcsak az Alkotmánybíróság ítéletének értelmében, hanem fizikailag sem lehetséges egy teljes körű kárpótlás. Én nem azt mondom, hogy a teljes nemzeti vagyonnal azonos, hanem hogy azzal összemérhető összeg jönne ki.
Unalmas és úgy gondolom, hogy a tisztelt Ház tekintélyéhez nem is méltó, hogy minden alkalommal felálljak és elmondjam, hogy Torgyán képviselő úr szokása szerint hazudozik.
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): NEHOGY SEMMIBŐL TÁMADT SZERVEZETEK JUSSANAK HOZZÁ…
Rendkívül hiányolom ennek a joganyagnak azt a részét, amelyik az úgynevezett ellenőrzésre vonatkozna. Ugyanis tarthatatlan, hogy bármilyen vagyon bármilyen kuratórium rendelkezésére legyen bocsátva anélkül, hogy az érintett és jogosultakhoz való jutás utólagos ellenőrzése ezzel kapcsolatosan fel sem merül. Szeretném, ha éppen ezen hiányosság miatt a kormány valóban a parlament elé terjesztené a végleges joganyagot, hogy ebből a szempontból is megnyugtató legyen, hogy nem egyes személyek vagy egyes – hirtelen a semmiből előtámadt – szervezetek jutnak ehhez hozzá, hanem igenis azok a károsultak, akiknek ezt a parlament és a kormány szánja. (Taps a jobb oldalról.)
DR. AKAR LÁSZLÓ PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁR: NE HÚZÓDJON MÉG EZER ÉVIG…
Természetesen az éves költségvetés keretében vagy egy költségvetési tartalékból kell arról dönteni, hogy milyen pénzösszegeket fordítunk erre a célra. Az is nyilvánvaló, hogy az életjáradékra váltható kárpótlásijegy-konstrukcióhoz törvényalkotásra van szükség, amit annak rendje és módja szerint elő kell terjesztenie. Itt most az volt a szándék, hogy egyrészt egy politikai jóváhagyást kapjunk a parlamenttől a tekintetben, hogy hogyan rakjuk össze, milyen tételekből ennek a közalapítványnak az induló vagyonát, és ennek megfelelően milyen törvényhozási aktusokat kezdeményezzünk. Tűzzünk ki egy pontos határidőt, hogy ne húzódjon el még ezer évig, hanem hogy ez év október 3l-ig ezeket a javaslatokat meg kell tenni.
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): A KORMÁNYPÁRTOK SEMMILYEN KÁRPÓTLÁSRA NEM ADTÁK SZAVAZATUKAT…
Tisztelt mindazon pártok képviselői, akiknek a nyilatkozataiból az volt kiérezhető, mintha az előző kormány elodázta volna a kárpótlást! Az önök pártjai soha semmilyen kárpótlási törvényt nem szavazott meg ebben a parlamentben hat év óta. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy nemcsak zsidó kárpótlásra, semmilyen kárpótlásra nem adták önök a szavazatukat. Ezzel szemben beadványok tömkelegével bombázták az Alkotmánybíróságot annak érdekében, hogy a kárpótlási folyamatok minél tovább tartsanak, és ez a helyzet, ami most előállott, nem az akkori koalíciós partnerek munkája kapcsán alakult ki. Igenis, az önök pártjai tettek meg mindent annak érdekében, hogy ne kelljen kárpótlási ügyekben a kormánynak felelősséget vállalva valóban az ügyeket elintézni.
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): HÁROMSZÁZ ÉV MÚLVA JÖHET EGY ZSIDÓ SZERVEZET…
Ha megkérdez a kis unokám, hogy mondd, nagypapi, ötven év múlva az én unokámnak kell-e majd zsidó kárpótlást fizetnie, nem tudom megmondani neki, mert nem tudom, hogy melyik az a szervezet, amelyik jogosult ebben álláspontot nyilvánítani. Az államtitkár úr azt mondotta a korábbi felszólalásában, hogy az összes többi igény elévült, egyedül ez nem évült el. Nem tudom, mikor fog elévülni, tessék már megmondani, mert nekem fogalmam sincs, ötven év múlva, újabb ötven év múlva elévül, vagy csak háromszáz év múlva, vagy akkor sem. Akkor megint jöhet valaki, vagy mondhatja valamelyik zsidó szervezet, hogy kérem, ez a megállapodás nem jó, mert ez sérti a zsidóság jogait. Tehát én kérném, hogy tessék már precíz, elfogadható javaslattal ideállni, mert erről nincs mit tárgyalni. Ismétlem: kérem, vonják vissza. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): MIELŐTT AZ EMBER OLTÁR ELÉ MENNE, KELL HELYREHOZNI A BŰNT…
Van valami hasonlóság a múlt heti zsinagógái együttlétünkön (a Dohány utcai zsinagóga újjáavatására céloz a képviselő – a szerk.), Torgyán úr. Ön volt ott, Isépy úr, Orbán úr mellettem. Jó három órán keresztül – most már négy órája, öt órája itt ülünk ebben az inkább szatócs-, mint zsinagógai hangulatban. Volt egy furcsa, megfoghatatlan, később néven nevezhető hiányérzetem a zsinagógában. A legkülönfélébb szónokok, rabbik mondtak köszönetét a magyar államnak, amely nem kímélvén a pénzt, egymilliárd-kétszázmillió forintot biztosított arra, hogy Európa legnagyobb zsinagógája újra rendbe tétessék.
Egyetlenegy rabbi vagy zsidó elöljáró nem akadt, aki azt mondta volna, hogy bárcsak egy maradt volna életben a 600 ezer közül, akit megöltek.
Ön itt azzal jön elő, az unokájának kell-e fizetni? Tudja, mit mondok én önnek? Amíg magyar nemzet létezik, addig magyar ember nem feledkezhet el arról a gaztettről, amit a Sztójay-kormány és a megelőző kormányok elkövettek. (Taps.) Ha ez mégis így történne, akkor ön is, meg én is, az egész munkálkodásunkkal ebben a Házban haszontalannak bizonyulunk. Az egy más kérdés, hogy bár összetartozik a példabeszéddel, hogy itt sem fáj senkinek, csak a pénz nagysága, miből áll majd össze a vagyon, miközben ha az ember kárt okozott – és ezt önnek, aki sűrűn szorongatja a Bibliát jobbjában, tudnia kellene -, hogy addig kell megbékélni felebarátainkkal, míg az úton együtt vagyunk velük, és addig kell helyrehozni a bűnt, a lopást vagy bármilyen egyéb gaztettet, mielőtt az ember az oltár elé menne.
Bujkál az igazság az ön szavaiban, csak mindig félig. Az Alkotmánybíróság felhívására az e tárgyban lefolytatott vizsgálat alapján a pénzügyminiszter és a Magyar nemzeti Bank elnöke írásban egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a Magyar nemzeti Bank ez idő szerint eredetben nem őriz olyan nemesfém tárgyakat, rúd- és törtaranyat, drágakövet, amelyeket az 1600/1944. ME-rendelet alapján helyeztek letétbe, vagy a rendelet 17. § (3) bekezdése alapján kerültek elkobzásra.
Torgyán úr! Nincs meg a kitört aranyfog, a jegygyűrű, a nyaklánc és a többi érték, amelyet a magyar állam ezen Ház képviselőinek az I., II. zsidótörvény alkalmával való szavazása nyomán elrabolt emberektől. Ha önnek van jogérzéke, van emberi tisztessége, akkor legkevesebb, csöndben marad, ha nem tud egyetérteni azzal, hogy ennek valamely töredéke azoknak, akik még életben vannak, juttassák vissza.
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYA ÖTVEN ÉVIG ELFELEJTKEZETT A BÉKESZERZŐDÉS E CIKKELYÉRŐL…
Ha közel ötven évvel a békeszerződés aláírása után még mindig azzal „fenyegetnek” minket, hogy fokozott figyelmet fordítanak a részes államok, és említik az Amerikai Egyesült Államokat is, akkor hadd szabad legyen megkérdeznem: ötven év alatt mit tettek a részes államok a végrehajtás fokozott figyelemmel kísérése érdekében? Akkor hadd szabad legyen feltennem azt a – nyilvánvalóan költői – kérdést, hogy ötven év alatt az Egyesült Államok kormánya elfeledkezett arról, hogy van a békeszerződésnek egy ilyen cikke? Ötven év alatt, amikor nyújtották a kölcsönöket Kádár János kormányának – de előtte még voltak más kormányok is -, akkor eszébe sem jutott senkinek, hogy a békeszerződés ezen rendelkezését nem hajtottuk végre?
Amikor Horn Gyula miniszterelnök úr mindig arra hivatkozik, hogy ő kért elsőként bocsánatot a magyarországi zsidóságtól, akkor elfeledkezik, hogy ez ’44-ben, 45-ben, 46-ban megtörtént. S ez az 1946-os törvény – megelőzvén a párizsi békeszerződést – már kimondta, hogy a magyar állam nem kíván örököse lenni azon vagyontárgyaknak, amelyeket a holocaustban elpusztult személyek után egyébként örökölne, hanem létrehozza az Országos Zsidó Helyreállítási Alapot, amely ezt a vagyont a túlélők segítésére fogja fordítani. Igencsak eufemisztikusnak éreztem azt, hogy a kormánypárti képviselők, államtitkárok, miniszterek minduntalan arra hivatkoznak, hogy a közismert történelmi körülmények miatt ennek a jogszabálynak a végrehajtása nem történt meg. Ezért igyekeztem hangot adni annak, hogy tessenek megkérdezni, hogy mik voltak azok a közismert történelmi körülmények, amelyek miatt nem történt meg egy hatályos magyar törvénynek a végrehajtása, és kiknek volt azért ebből előnye.
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): A KORMÁNY GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA, HOGY A TÁRGYALÓPARTNEREK VALÓDI TAGSÁGGAL RENDELKEZNEK-E…
Soha senki nem nyújthatja ki a kezét semmilyen szervezet álarca alól, hogy egy meglevő család anyagi jellegű igényeit érvényesítse a saját javára. Szervezeteket említettem. A törvény, a párizsi békeszerződés szóhasználata szerint.
Indítványozom, hogy akkor, amikor ezeket a szervezeteket elfogadja tárgyalópartnernek, a Magyar Köztársaság kormánya győződjön meg róla, hogy ezeknek a szervezeteknek az alapszabályszerű tevékenységébe beletartozik-e az anyagi jellegű érdekképviselet, illetőleg rendelkeznek-e valódi tagsággal, ennek a méretével, hány tagjuk van. Miután csak a tagság arányában jogosultak álláspontjukat kifejezni, és akceptálni a kormánnyal szemben a lehetőségek szerinti megállapodást. Az lenne a valódi cél, az lenne a valódi humánum és a valódi igazságtétel, hogyha azoknak a személyeknek, akik saját megkínzott sorsukon keresztül áldozatai voltak, részt vevő áldozatai voltak a holocausti népirtásnak és ma még élnek, azoknak a 80-90 éves életkorban lévő személyeknek a végső napjait próbálná meg a kormány valamilyen formában az életminőségük javítása vonatkozásában vagy azon keresztül lehetővé tenni.
Címkék:1996-10