A kép

A kép a március 23-i Magyar Hírlapban jelent meg ezzel a nagy­betűs címmel: Véres incidens Iz­raelben. A fotó alatt a magyarázat: „Határsértő arab fegyvereseket lőttek le izraeli katonák az Izrael által megszállt területen”.

A riportfelvételen egy hanyatt fekvő civil látható, fejénél moso­lyogva guggol a géppisztolyos izraeli katona, míg társa mellet­te áll a fegyverét markolva. A fotót a Népszabadság is közölte.

No és? Mi van ebben? Lehet ezt kifogásolni?

Tulajdonképpen semmi rendkí­vüli nincs benne. Az esettől nem vitatható el a „véres incidens” minősítés, tény az is, hogy Izra­elben történt (ámbátor a képaláí­rás csak „Izrael által megszállt területet” említ), vagy legalábbis Izrael fennhatósága alatt álló föl­dön. A szöveg tárgyilagos és mér­téktartó, önmagában véve nem kifogásolható, sőt, mivel „határ­sértő fegyveresekről” szól, akár az izraeli katonák igazolása is kiolvasható belőle.

Megjelentek a magyar sajtóban a kuvaiti háború képei is. Láthat­tunk menekülőket és kibombázottakat, támadókat és hatalmaskodókat. Ezek a fotók nem voltak hízelgőek az iraki agresszor számára, és részvétet kelthettek áldozatai iránt, lett légyenek azok kuvaiti arabok vagy izraeli zsidók.

Mi bajom hát az előbb említett riportfotóval? Csak nem azt várom el, hogy a lapokban csakis az irakiak cselekményeiről, az iraki polgárháborúról szóljon minden közel-keleti képriport?

Nem, ez abszurd elvárás lenne. Megértem én, hogy a riport – a képriport is – arról szól, ami frissen történt, ami érdekes és ami – ugyebár – a tudósító szá­mára hozzáférhető.

Ki tehet róla, ha Irakban (és Líbiában, Szíriában, Szudánban, arab önkényurak megannyi kisebb- nagyobb birodalmában) a tudósító nem mozoghat szabadon, sőt, jobbá­ra a lábát sem teheti be oda? A riportert kell-e hibáztatni, ha Izraelből a katonai cenzúra enge­délyével is több képet küldhet még hadműveleti területekről is, mint az arab szomszédság legbékésebb szögletéből?

Ki a hibás abban, ha mindezek következtében oly sok lesz a világ­sajtóban (vagy a magyarban) a riportfotó az Izraellel kapcsolatos „véres incidensekről”? Hogyan is lehetne a tudósítót vagy a lap- szerkesztőt okolni, ha emiatt (mint eddig) újra csak Izrael tűnik a béke egyik legfőbb veszélyeztető­jének, az izraeli katona a legbrutálisabbnak, a palesztin kődobáló, sőt a fegyveres behatoló a rész­vétre leginkább méltó áldozatnak?

Végtére is, riporter és szer­kesztő feddhetetlenül tárgyilagos. A tárgyilagosságot szélsőséges

esetben odáig viszi, hogy nemcsak palesztin fegyveresek lelövéséről, hanem öreg zsidók ledöféséről is tudósít (amint a Népszabadság, mely riportképet közölt a jeruzsálemi óvárosban, késsel hátba- szúrt hetven éves ember elszállí­tásáról) . Az ilyen szélsőséges esetben is helyreáll azért a tárgyi­lagosságnak a sajtóetika által is megkövetelt egyensúlya: mielőtt az olvasó könnyeket ejtene a meg­késelt aggastyánért, a képaláí­rásból megtudhatja, hogy az iz­raeli katonák lelőttek egy palesz-