A hőskor ma már csak emlék

Változó kibuci élet

Számos izraeli kibuc néz szembe komoly pénz­ügyi válsággal, ezért sokuk elfordul a mezőgazda­ságtól, és beruházásokat eszközöl a sokkal na­gyobb nyereséggel kecsegtető csúcstechnológiai iparágakban. A több bevétel reményében sok olyan ötletet is megvalósítanak, amely távol áll a kibuci eszményektől.

David Rábán így emlékszik vissza a fél évszá­zad előtti kibuci életre: „Mindent megosztottunk egymással a Mááján-Cvi kibucban. Amikor az első ta­gunk megkapta saját villamos teaforralóját – micsoda izgalmat váltott ez ki! S az első magánrádió! Néhány éve egyik tagunk videót kapott ajándékba. A többiek berzenkedtek. Mit idegeskedtek? – kérdeztem. Nemso­kára mindenkinek lesz videója. így is lett.”

Mááján-Cvi, a Haifától délre fekvő, jól menő ki­buc – amely korszerű éttermével, uszodájával, széles pázsitjaival nem egy country-klubra emlé­keztet – megszemélyesíti azt a dilemmát, amellyel ma minden kibuc szembesül.

Mááján-Cvi a Karmel-hegységben fekszik, egyik oldalon a Földközi-tenger, a másikon a ter­mékeny tengerparti síkság határolja. Járműjavító­-műhelyén kívül egy műanyaglencséket, periszkó­pokat és puskákhoz való éjszakai távcsöveket gyártó optikai gyárat is üzemben tart.

Szent eszmék…

Mááján-Cvi mindezek ellenére – mint annyi más kibuc – súlyosan eladósodott, és egy ideológi­ai válság kellős közepében van. 400 tagja közül több, mint 100 a nyugdíjas, és sokan attól félnek, hogy a tagok elkezdik elhagyni azokat a szent esz­méket, amelyekre a kibuc-mozgalom épült.

Dávid Rábán halk szavú felesége, Rút édes-kese­rű emlékeket idéz fel azokból az évekből: „Európa elkényeztetett gyermekei érkeztek ide. De tudtuk, hogy szellemi munkán nem épülhet fel az ország, így a mező- gazdaságra, a kemény kétkezi munkára alapoztunk.”

Sok éven át az igazán nyereséges mezőgazda­ság volt a kibuc egyetlen bevételi forrása. A nyere­ség egyenes arányban állt a kemény munkával, a könyvelés viszonylag egyszerű volt, s a döntése­ket – hogy például megvegyenek-e egy új traktort, vagy sem – a hetente egyszer tartott taggyűlése­ken hozták.

A hetvenes években sok kibuc komoly befekte­téseket eszközölt a csúcstechnológiai iparágak­ban, és ugyanúgy kezelte ezeket, mint a mezőgaz­daságot. A kibucok gondjai a világpiacon kezdőd­tek, ahol az árfolyamok ingadoznak, és rengeteg a távol-keleti olcsó áru. A bérmunka tabunak szá­mított, így a csúcstechnológia terén meglehetősen tapasztalatlan kibuctagok ültek le az íróasztalok és álltak be a gépek mellé.

A hetvenes-nyolcvanas években a valaha közös gyermekházakban felnevelt tagok is elkezdték kö­vetelni a gyermekek otthoni elhelyezését. Ennek az lett az eredménye, hogy a kibucok hatalmas pénzeket költöttek a lakóházak bővítésére, hogy a tagok gyermekeinek is legyenek saját szobáik. A változás akkor következett be, amikor a mezőgaz­dasági termények áresése és a veszteséges ipari befektetések miatt sok kibuc már nyakig ült az adósságban.

…és a változó világ

Amint a kibucok elkezdtek más bevételi forrá­sok után nézni, elkerülhetetlenül közelebbi kap­csolatba kerültek a külvilággal. Mááján-Cvi a tőszomszédságában lévő város, Zihron-Jáákov gyermekeit felvette a bölcsődéjébe és óvodájába. A környéken ásatásokat végző önkéntes régészek számára szállást és étkeztetést biztosított. Arról is szó van, hogy az éttermet bérbe adják esküvők rendezésére, és az idősebb tagok kijárhatnak dol­gozni a kibucon kívülre.

A változások előre nem látott kérdéseket vet­nek fel. Például egy munkás-kibuctag, aki egy egy­szerű munkában eltölt egy minimális számú mun­kaórát, ugyanakkora javadalmazást kap, mint a gyárigazgató-kibuctag, aki hosszú órákat tölt az üzemben, hatalmas a felelőssége, és rengeteget utazik. A kibucban sokan amellett voksolnak, hogy fizessenek túlóradíjat, de ez a javaslat ke­mény ellenállásba ütközik, különösen a régebbi tagok részéről. A kibuc alapítói tehetetlenül nézik: a változásokat és kevés beleszólásuk van a dolgok menetébe. Dávid ennek ellenére nem hajlandó nyugdíjba vonulni, részmunkaidőben gépkocsive­zetőként dolgozik a kibuc központi irodáján. Na­gyon büszke arra, hogy három lánya a kibuci éle­tet választotta.

Rút, aki korábban tanított, most tankönyvet ké­szít Mááján-Cvi történetéről. „Kezdetben a saját értékeink tartották bennünk a lelket. Itt korábban mocsár volt, sátrakban laktunk, néha éheztünk, és a közösség számára mindent hajlandók voltunk megtenni, lemond­va minden anyagi kényelemről” – mondja.

A Ráában-házaspár most egy szerény, de kibu­ci viszonylatban jómódot sugárzó négyszobás, hi­fi-toronnyal, színes tévével és persze videóval fel­szerelt lakásban él. De ahogy lapozgatjuk a fény­képalbumokat, Rút megáll egy majdnem fél év­századdal korábbi felvételnél, amely őt és férjét, Dávidot ábrázolja. Szeme elhomályosodik, amint elmereng a két örömöt sugárzó pionír fényképe felett.

I. S.