A hitéletről esett a legkevesebb szó
Május 9-én ült össze a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének képviselőtestületi ülése az 1996-os év gazdálkodásának elszámolására, az idei költségvetés megtárgyalására. Hogy csupán ez a két téma szerepelt a napirenden, már sejtette, hogy a magyarországi zsidóság legnépesebb és legtöbb feladatot végző szervezetének irányítótestülete évi egyszeri összejövetelén ismét nem a közösség helyzetének mélyenszántó elemzésére kerül sor, hanem az elmúlt időszakhoz hasonlóan a bevételek és kiadások számai mellett jut csupán néhány szó a vallásnak, az is főleg a megtartott nagy ünnepiek adataiban.
Az 1997-es közgyűlés érdemleges vitáit korlátozta az is, hogy a „hivatalos” beszámolók után így „biztatták” a felszólalni akarókat: „Igyekeznünk kell, mert különben nem leszünk szavazóképesek…”
Sokan ugyan arra számítottak, hogy dr. Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének a résztvevőkhöz eljuttatott írásos jelentése a szövetség helyzetéről módosítja a napirendet, és a vezetés csúcsán lévő kollégái cáfolják vagy magyarázzák a Mazsihisz elnökének állításait, amit súlyosbít, hogy ő hitközségi tisztsége mellett ismert ügyvéd, aki hivatásánál fogva is felméri bírálatának következményeit.
Az elnökségi asztalnál egymás mellett ült Feldmájer Péter és a hitközség másik két legfőbb irányítója, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Korn József, a BZSH elnöke, akik ha igaz Feldmájer állítása, elsősorban felelősek a jelentésben leírt visszásságokért. Ennek ellenére ők nem reagáltak a történtekre. A hagyatékból származó ingatlanok és ingóságok sorsáról Heisler László, a számvizsgáló bizottság elnöke beszélt, míg a jelentés más részeit fia, Heisler András, a Dohány utcai templomkörzet képviselője utasította vissza.
Feldmájer Péter közgyűlési megnyitójában arra emlékeztetett, hogy amíg ma is ismerjük az első Szentély háromezer évvel ezelőtti építésének költségeit, addig a közelmúltban történt temetői felújításoknak nem mindegyik számlája található meg.
A beszámoló
A referátumot Zoltai ügyvezető igazgató tartotta.
– Az Örökkévaló parancsának és a Tóra tanításának eleget téve – kezdte beszédét -, mindent elkövettünk, hogy a vallási élet teljesebb és jobb legyen. Egyre nagyobb az igény a hitéletben való részvételre. A nehézségeket az okozta, hogy az idősebbek vallási kötelezettségüknek egyre nehezebben tettek eleget.
Az igazgató elmondta, hogy 1996-ban vidéken 49 helyen tartottak istentiszteletet rabbik és rabbinövendékek. A mártír-ünnepségeken a halottakra emlékeztek, a magyar fasiszták és a nácik rémtetteire, hogy azok ne ismétlődhessenek meg. Az igazgatótól hallottunk néhány dicsérő szót a rabbiképzőben és a Pedagógiumban folyó nevelésről, az Anna Frank Gimnázium kitűnő szelleméről, kirándulásairól, a diákkollégiumról, a Goldmark-kórus fellépéseiről, a balatonfüredi üdülőről, Schweitzer József főrabbi Széchenyi-díjjal való kitüntetéséről, és arról, hogy a kilencvenéves Kéri Lajos, a BZSH örökös tiszteletbeli elnöke tiszti keresztet kapott. A jelenlevők megtudták, hogy ötszázan részesültek tavaly gyógyszerellátásban, 220 ezer ingyen ebédet kaptak az arra rászorulók, s a hitközség pontosan eleget tesz adó- és tb-fizetési kötelezettségének.
Az előadói beszéd nagyobbik részét a gazdálkodás számai tették ki, bevételek, kiadások hangzottak el összesítésekben és részekre bontva. A legnagyobb figyelmet az keltette fel, hogy a svájci bankok által létrehozott alapból, amit a náluk maradt, elárvult zsidó betétekből állítottak össze, 15 millió dollár jut a Magyarországi Zsidó Örökség közalapítványba, s azt a holocaust-túlélők számára osztják ki. A közalapítvánnyal kapcsolatban az ügyvezető azt is említette, hogy attól a rabbiképző működéséhez 31 millió forintot kémek támogatásként.
A beszámolót számokkal egészítette ki Hajabács Júlia gazdasági főtanácsos és Korn József. Ezekből nem tudok idézni, mert Kada Zsuzsa titkárnő kikapcsoltatta a magnetofonomat, noha nem mondta meg, kinek az utasítására teszi.
A főrabbi intelmei
Schweitzer József országos főrabbi, a rabbiképző főigazgatója háromnegyed órás beszédének kezdetén felidézte azokat az időket, amikor a közgyűlések előtt bekérették a „spontán” felszólalásokat. Ennek ő eleget is tett, de a közgyűlésen azután mást mondott el. Megítélése szerint nem tudta úgy teljesíteni az országos főrabbi feladatát, mint szerette volna, mert a rabbiképző teendői megterhelték.
– Az országos főrabbi tisztsége reprezentatív – mondotta -, de nem kártékony. Az országos főrabbit meghívják magas szintű egyházi rendezvényekre – folytatta -, diplomáciai, parlamenti fogadásokra, és azokon a zsidóságot képviseli. Őrzőnek rendeltek Izrael háza fölé, nem csupán azért, hogy kávézás közben nagykövetekkel és kedves feleségeikkel kellemes csevegéseket folytassak, hanem hogy megmondjam a szívemet nyomó igazságot. Igazságot, egyenességet kell tanúsítani a zsidó életben, hogy a hittestvérek a hitközség felé bizalommal és szeretettel tudjanak fordulni. Ebben a pillanatban válságot észlelek, erre felhívni a figyelmet kötelességemnek tartom. fia a rabbiképző éléről nyugalomba vonulok, országos főrabbiként sokkal többet szeretnék fáradozni, mint eddig. Ehhez azonban – megírtam az elnök úrnak és az igazgató úrnak – bizonyos alkotmányos felhatalmazás szükséges… kérték a Bész Din (a rabbinikus bíróság – a tudósító megjegyzése) összehívását. Ha ez szükséges lesz, akkor a Bész Din teljesíteni fogja feladatát, de nem szeretném, ha a vitás ügyek eldöntésére ilyen végső és tragikus beavatkozásra lenne szükség!
A főrabbi úr felszólalása további részében az Országos Rabbiképző Intézettel és annak tanárképző karával foglalkozott. Az utóbbival kapcsolatban megállapította, hogy arról először hallott olyan nagyvonalú beszámolót, mint ami Zoltai Gusztáv beszédében elhangzott. A rabbiképzőről pedig a következőket mondotta:
– Én akartam és támogattam barátom és tanítványom, Schöner Alfréd idejöttét. Vállaltam az ezzel kapcsolatos kritikát. Feldmájer, Korn és Zoltai urak emlékezni fognak arra a beszélgetésre, amelyet egy jeruzsálemi étteremben, vacsora közben folytattunk, és én a leghatározottabban és aggályok nélkül javasoltam meghívását…
Schweitzer főrabbi úr még a következőkről informálta a közgyűlést: Schöner főrabbi pedagógiumi elfoglaltsága miatt csak heti négy órát tudott volna a rabbiképzőben tanítani, ezért a megállapodás ellenére nem nevezték ki igazgatónak, s ezért volt kénytelen ő nyugdíjazását visszavonni és az intézetet vezetni.
A múlt év végén a Mazsihisz 16 vezetője úgy döntött, hogy pályázatot írnak ki az igazgatói tisztségre – folytatta a főigazgató -, ám a januári vezetőségi ülésen, amelyen csak hatan vettek részt, három tartózkodás mellett hárman ezt arra változtatták, hogy versenyeztetés nélkül azonos személy legyen a rabbiképző és a Pedagógium vezetője. Féltőén beszélt az elkövetkező tanévről, s két gondot említett. Visszavonhatják az intézet egyetemi rangját, mert ott nincs megfelelő számban tudományos oktató, nincsenek tudományos publikációk. A másik probléma: az izraeli oktatási központ, a Midreset Jerusalajim két évre vállalta Schöner Alfréd budapesti havi kétezer dolláros fizetését, amiből már egy tanév letelt Ha a kiválasztott főigazgatóval öt évre kötnek szerződést, biztosítva lesz-e erre az időre ugyanennyi pénz? – aggodalmaskodott. (Más forrásból származó információnk szerint Schöner Alfréd fizetése 1650 dollár – a szerk.)
A számvizsgáló bizottság elnöke másként látja
Feldmájer Péter május 5-én tette közzé jelentését, s ahhoz képest rendkívül gyorsan (hiszen feltehetően csak a péntek állt rendelkezésükre) vizsgálta meg a hitközség számvizsgáló bizottsága az elnöknek huszonegy hagyatékkal kapcsolatos állítását.
Heisler László, a számvizsgáló bizottság elnöke a következőket jelentette a közgyűlésnek: „Még nem teljes a vizsgálat, a huszonegy eset felének leglényegesebb gazdasági mutatóit tekintettük át… Feldmájer olyan rossz színben tünteti fel a hitközséget, hogy az negatív megítélést válthat ki. Megdöbbentő, amit készített, mert ezt anélkül tette, hogy a leírtakat ellenőrizte volna. Az elnökségen belül működik egy gazdasági bizottság, amelynek kvalifikált tagjai állandó ellenőrzést gyakorolnak. Bármely közgyűlési küldött betekinthet a hitközség könyvviteli és számviteli irataiba.”
A kifogásolt hagyatékokkal kapcsolatban pedig a következőket közölte: Az 1-es sorszámú hagyatéknál a végcélok megvalósultak; a „2”-es bekerült a hitközség kezelésébe; a 4-es, 5ös és a 6-os jelű ingatlanokat bérbe adták, ezért nem kellett a közgyűlés hozzájárulása. (Feldmájer Péter közbeszólása: Tessék mondani, a Márton- hegyi út 6. alatti lakás eladásához mikor járult hozzá a közgyűlés?)
A számvizsgáló bizottság elnöke így folytatta: „Ha ékszerekről van szó, akkor azok elsődlegesen az önkormányzathoz kerülnek, majd megfelelő módon jutnak széfi elhelyezésre. A 7-es sorszámú hagyatékból az V. kerületi lakás bérbe van adva, a balatoni ingatlan eladásáról tárgyalások folynak. A betétkönyv és a deviza a hitközség könyvelésébe belekerült. A 8. sorszámú hagyaték adományozója feltételül szabta, hogy a Dohány utcai zsinagógában szülei tiszteletére emléktáblát helyezzenek el – ez még nem történt meg. A 15. sorszámú öröklakás nincs eladva” – állapította meg a számvizsgáló bizottság elnöke, és hozzátette, hogy a végrendelet szerinti felhasználások további elemzést igényelnek, s ezekhez vagyoni felmérést kell készíteni.
(Wollák László, a Veszprémi Zsidó Hitközség elnöke, a Mazsihisz számvizsgáló bizottságának tagja úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a bizottság vizsgálódásáról előzetesen nem tájékoztatták, és abban nem vett részt.)
A felszólalások
Reinhold Sándor, a kiskunhalasiak mindig hevesen felszólaló elnöke (tényekkel meg nem erősítve) támogatta Feldmájer elnök úr jelentését, majd több panasza után kifogásolta, hogy a vidéki hitközségeknek az év folyamán juttatott pénz egy összegben van csak feltüntetve, nem az egyes közösségekre lebontva.
A kaposvári Náthán László kevesellte a számukra idén tervezett pénzt, annál is inkább, mert a zsinagóga padlózatára tavaly ígért egymillió forintot sem kapták meg, holott a munkák halaszthatatlanok
Májer Rezső (Szekszárdi megkérdezte (feleletet nem kapott), hogy ha megállapodás történt Schöner főrabbival a rabbiképző vezetésére, akkor miért akartak pályáztatni, s ha mégis a pályáztatás mellett döntöttek, akkor azt miért vonták vissza?
Dr. Pollák Jenő (Nagyfuvaros utcai körzet): „Nem megnyugtatóak a zárszámadás és a költségvetés adatai, többek között nincs tudomásunk arról, hogy a 35 millió hiányt miből fedezik. Még szívszomorítóbb a helyzet, ha a költségvetésbe nézünk, abban olyan összegek, bevételek szerepelnek, amelyek részben bizonytalanok, részben csak az év végén nyílnak meg…” Javasolta, hogy a közgyűlés a költségvetést ne fogadja el, s kérje az illetékeseket, hogy harminc napon belül készítsenek másikat.
(Zoltai Gusztáv az elhangzottakra reagálva mondta, hogy külföldi zsidó szervezetektől kamatmentes kölcsönt tudnak felvenni.)
Heisler András: „A Feldmájer-féle anyag jegyzőkönyvi kivonatokkal és egyéni véleményével keveredik. Hibás abban is, hogy nem különbözteti meg a lényegeset a lényegtelentől, s így nem tudott koncepcionális képet adni a Mazsihisz ténylegesen elvégzett munkájáról. A formaiak mellett súlyosabbnak tartom a tartalmiakat. Ebből négy: az első, hogy a Mazsihiszról és vezetőiről hamis képet ad! A vezetőségi üléseken a személyeskedések ellenére érdemi vita folyt. Rengeteg komoly döntést hoztunk, amelynek alapján működik a hitközség. Feldmájer anyagából nem derül ki, sőt olyan tálalásban készült, hogy a Síp utcát újabb felületeken érheti támadás más zsidó, esetleg nem zsidó szervezetek részéről. A második problémám, hogy az anyag kétarcú. Példa erre a 16. oldal, amelyik arról szól, hogy szervezetünknek erkölcsileg tisztán, korrektül és a köz hasznára kell dolgoznia, ezek után a hagyatéki ügyek tárgyalásánál meglehetősen sok hamis állítással azt sugallja, hogy nem így van. Maga a tárgyalásmód számomra inkább a Szombat újságba való publicisztika.”
Heisler András kijelentette, hogy Feldmájer a budapesti és vidéki hitközségek ellentétére építve szeparációs törekvéseket erősít a hitközségen belül. Súlyos hibája továbbá a jelentésnek a kárpótlási rész, mert egyrészt az arról folyt tárgyalások aktív résztvevője volt, tagja a közala pítvány kuratóriumának, másrészt annak kritikusa. „Ha a közgyűlés megszavazta a közalapítványt és a kárpótlás menetrendjét, formáját, akkor annak létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg! A közalapítvány ugyan rengeteg veszéllyel és kompromisszummal jár, de ez a legjobb formája, és a végleges megítélésére csak tíz-húsz év múlva kerülhet sor.”
Heisler András felszólalását a következőkkel fejezte be: „Én a Mazsihisz vezetőségének egyik tagjaként határozottan elutasítom Feldmájer úr írásbeli beszámolóját, s azt olyan súlyos hibának tartom, hogy javasolom: olyan konzekvenciákat vonjon le, ami a magyarországi zsidóság érdekét szolgálja!”
Hajabács gazdasági főtanácsadótól hangzott el még egy fontos közlés: Ma a közgyűlés nem fogadja el a költségvetést, akkor a hitközségek már a következő nap nem kapnak támogatást!
A közgyűlés a zárszámadó beszámolót 4 tartózkodás, az 1997-es költségvetést 7 tartózkodás mellett elfogadta.
A közgyűlés a debreceni hitközség fiatalon elhunyt alelnöke, Gervai Tamás helyébe a vezetőségbe választotta az ugyancsak debreceni Weisz Pétert.
Címkék:1997-05