A hebroni gyilkosság háttere

Miért tette dr. Báruch Goldstein? Miért ment be 1994. február 25-én katonaruhában az Al-Khalil mecset­ben imádkozó arabok közé fegyverrel és miért lőtt agyon 30 embert és sebesített meg százat? Egyéni sérelmeit próbálta meg ilyen szörnyű módon orvosolni? Vagy talán magányos őrülttel állunk szemben?

Dr. Goldstein kahánista volt, a néhai Meir Kahane rabbi követője. Maga Kahane harcos antifasiszta vagy inkább anti- antiszemita volt. Több ellenséggel is harcolt egyszerre, több fronton is: az antiszemiták, az antiszemita amerikai négerek, a szovjetek, a keresztény misszionáriusok ellen először az Egyesült Államokban, majd 1971-től Izraelben. Kahanét 1990-ben New Yorkban meggyilkolták.

Cionista messiáshívok

A mai Izraelben a mindössze néhány tucat (főleg amerikai) zsidóból álló kahánisták mellett még egy harcias csoport működik, a jóval népesebb Gus Emunim (,,a hit tömbje”). Mind a kahánisták, mind a Gus Emunim a Nagy Izrael híve, követőik tömegesen telepedtek meg a Golánon, Sza­máriában, Júdeábán és a gázai övezetben. De a települések létesítése mögött más és más szándék, ideológia rejlik. A kahánisták az arabokkal való nyílt konfrontáció hívei. Politi­kai szárnyuk, a nemrég betiltott KAH (magyarul: így) az arabok kiűzését tűzte zászlajára. A kahánisták szerint Nagy Izraelben nem fognak élni sem arabok, sem muzulmánok, sem keresztények. A jövő mintatelepülései a ciszjordániai Ariéi és Hebron, azaz Kirjat Árba, ahol természetesen csak zsidók élhetnek.

A Gus Emunim ideológiája nem az arabokkal való elkerül­hetetlen összeütközésen alapul. Mentoruk a néhai Cvi Jehuda Kukk rabbi, a jeruzsálemi Merkaz HaRav jesíva volt vezetője. Kukk rabbi, amikor 1942 elején megtudta, hogy mit csinál­nak a németek a zsidókkal Európában – ugyanúgy, mint a többi gondolkodó és érző zsidó az egész világon, akkor és azóta – képtelen volt elhelyezni a szörnyű tényt tudatában. De 1948-ban megvilágosodott elméje: megalakult a zsidó állam és Kukk rabbi úgy vélte, a zsidók egy új korszak, a Masiah korszakának hajnalát köszöntik. Az államot isteni közbeavatkozás hozta létre, a Holocaust pedig nem volt más, mint a megváltás előtti megpróbáltatás, amivel Isten próbára tette kiválasztott népét. Az elmélet megkísérelt a Holocaust által felvetett kozmikus léptékű kérdésekre kozmikus léptékű választ adni. Kukk rabbi így vélekedett: ha Izrael Állam csak néhány millió zsidó végső mentsvára, ez nem lehet ellensúlya a Holocaustnak sem lélektani, sem teológiai síkon. De ha Izrael egy messianisztikus, meta-történelmi államalakulat, a Megváltó elérkezésének előcsarnoka, akkor létrejön bizo­nyos egyensúly. Akkor megvan a válasz a Holocaustra. Te­hát, míg az ortodox-haszid, a Megváltóban hívő rabbik nagy része lenézte Izraelt, mint a világi, nem hívő zsidók államát (a Natúréi Karta szekta rabbijai kifejezetten Izrael ellenesek), amely az ígért messianisztikus beavatkozás nélkül próbálja meg a zsidók országát felépíteni, Kukk rabbinak és híveinek az ötvenes évekre sikerült a kombináció: lehet valaki egy­szerre ortodox-haszid messiáshívő és cionista is.

Mózes II. könyve, a TANAKH szerint Kirjat Árba, azaz Hebron a világ egyik légrégebbi lakott helye, legalább 3800 éves. A zsidó telep kapujában olvasható az alábbi felirat: Kirjat Árba – cionista politikai település – a sanyargatások közepette is virágzik. A felirat alapjában véve két dolgot rejt magában: 1. Rabin miniszterelnök maga húzta meg a vonalat a politikai és a nem politikai (értsd: katonai szükségességből létrehozott) települések között. Kirjat Árba lakói büszkén vállalják a potenciálisan megszüntetendő első kategória sorsát; 2. a második utalás a TANAKH (Mózes II. könyve) szavait idézi, miszerint [ti. az egyiptomiak] minél inkább sanyargatják Izrael fiait, azok annál inkább sokasodnak és terjeszkednek. Al-Khalil talán a legvallásosabb arab város a Közel-Keleten: nincs benne egyetlen mozi, egyetlen kávéház sem. A keményfejű palesztinokat így szidják a kevésbé makacs arabok: rasz khalili, azaz „hebroni fejű”.

Előkészített talaj

E század elején élt Al-Khalilban egy kis zsidó közösség, amely főleg idős, mélyen vallásos emberekből állt. Azért mentek oda, hogy imádkozzanak a szent Makhpela-barlangnál, amelyben – a TANAKH szerint – Ábrahám temette el feleségét, Sárát. Amikor Ábrahám maga is meghalt 175 éves korában, fiai, Izsák és Ismael az édesapjukat Sára mellé temették. És oda, a Makhpela-barlangba temették Izsákot, Rebekát, Leát és végül magát Jákobot, azaz Izráelt is.

A kis zsidó közösség védtelenül állt az egyre vadabb arab nacionalizmus késeivel, vasrúdjaival szemben. Az arabok először 1920-ban gyilkoltak. Az 1929-es pogrom során hatvanhét zsidót mészároltak le, gyakran a megszálló britek orra előtt. Az utolsó pogromot (1936) követően a megmaradt zsidók elhagyták Kirjat Arbát, és csak 1967-ben, fegyverrel merészkedtek vissza imádkozni. 1968-ban Kukk tanítványa, Mose Levinger rabbi és követői voltak azok, akik telepet hoztak létre az arab tenger közepén. Dajan akkori védelmi miniszter hosszas huzavona után engedélyezte, hogy Levin­ger rabbi és hívei egy lakókocsiba költözzenek. Kikötése az volt, hogy sem vizet, sem áramot nem kaphatnak, így remélve gyors kiköltözésüket. De a szívós rabbi túlélte Dajant. 1970-ben kőházakat kezdtek építeni és a nyolcvanas évek elejére ez lett a legnagyobb zsidó telep a megszállt területeken. (Ma már Ariéi és Maale Adumim nagyobb.) Levinger rabbi erőszakossága ellenszenves volt az izraeliek körében: a Kneszetbe próbált 1992-ben bejutni, a szavazók fél százaléka sem adott neki bizalmat.

Izrael Állam 1967 májusában ünnepelte 19. születés­napját. A vígasság közepette Kukk rabbi váratlanul zokogás­ban tört ki: „Hol van a mi Sehemünk [Nablusz]? Hol van a mi Jerikónk? Hol a mi országunk?” A hívek értetlenül néztek össze. Három héttel később a CAHAL, az izraeli hadsereg elfoglalta Sehemet, Jerikót, Hebront. A jövendölés híre az egész országot bejárta és Kukk rabbit azontúl nemcsak hívei tekintették prófétának. A hívek szaporodtak, egyre több vallásos haszid lett cionistává – majd telepessé. Mert a haszid cionisták újabb és újabb településeket hoztak létre az elfoglalt területeken. Szemükben a Nagy Izrael feletti szuverenitás lassanként a judaizmus fő értékévé vált. Amikor Kahane rabbi 1971-ben Izraelbe érkezett, a talaj már elő volt készítve a harcos, összeütközést kereső cionisták számára. A magot csak el kellett vetni. Meir Kahane és követői Kirjat Arbába költöztek.

„Áldott legyen a jótétemény”

Izrael és a világ zsidósága reménykedve nézett a felröp­penő békegalambra, a Rabin-kormány és az egymást követő amerikai adminisztrációk sziszifuszi munkájára, hogy a várva várt közel-keleti békét tető alá hozza. A hebroni vér­fürdő legtöbbjüket megdöbbentette. De nem mindenki viszolygott. A kahánisták legújabb jelmondata: Báruch ha Cedek (áldott legyen a jótétemény). Báruch volt Goldstein doktor előneve is, tehát a jelmondat így is értelmezhető: Báruch a jótétemény. A Siratófalnál néhány napja körülmetélési szertartás zajlott. A kisfiú a Báruch nevet kapta és apja hangosan mondta a körülállóknak: imádkozni fog, hogy ha a gyermek felnő, kövesse az eredeti Báruch példáját…

Rajki András