A fény ünnepe a Talmudban

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hagyomány

Bölcseink tanították:

Kötelesség hanuka-láng gyújtása az embernek és házának.1

Az elővigyázatosak – láng minden egyesnek.2

A buzgóbbak – Sámmáj iskolája mondja: az első napon nyolcat gyújtanak, majd ettől fogva egyre kevesebbet.

Hillél iskolája mondja: az első napon egyet gyújtanak, s innen kezdve hozzáadnak.

Ula mondta:

– Összekülönbözött ezen két szentföldi talmudtudós, Rabbi Joszé bár Avin és Rabbi Joszé bár Zevida. Az egyik mondta: Sámmáj iskolájának indoka: a hátralévő napok szerint; Hillél tanházának érve: az eltelt napok szerint.3 A másik mondta: Sámmáj iskolájának indoka: az ünnepi teheneknek megfelelőén, Hillél tanházának érve: hogy fölfelé emelkedjünk a szentségben és ne lefelé.

Rábbá, bár Háná fia mondta Rabbi Johánán nevében:

  • Két vén volt Cidonban. Egyikük Sámmáj iskolája szerint cselekedett, a másik Hillél tanházának szavainak megfelelőén. Emez cselekedetét az ünnepi tehenekkel indokolta; amaz pedig okát adta tetteinek: „emelkedjünk a szentségben és ne ereszkedjünk.”

(Sábbát 21. b)

Bölcseink tanították:

  • A hanuka-gyertyákat parancskötelesség kívülről a ház kapujába tenni.5 Ha magasabban6 lakik, helyezze a gyertyákat olyan ablakba, amely közterületre nyílik. Veszélyes időben7 rakja az asztalára, ez is elegendő.

Rává mondta:

  • Szükség van egy másik lángra, hogy világításul szolgáljon.8 Ha van rakva tüze, nem muszáj. Ha fontos ember ő – dacára annak, hogy tüze van, köteles egy másik lángot is gyújtani.

(Sábbát 21.b)

Rábbá mondta:

  • A hanuka-lángot szent kötelesség könyöknyi magasságban elhelyezni, közel a bejárathoz.

Hová tegyük?10

Ráv Ahá, Rává fia mondta: – Jobbról. A diftai Ráv Smuél mondta: – Balról. A szabály; jobbról elhelyezni, hogy a hanuka-gyertyák jobbról, a mezuza balról legyenek.11

(Sabbat 22.a)

 

Jegyzetek

1.Egy gyertya minden estére. A ház ura és a ház minden lakója számára elég egy láng

(Rási).

2.Minden estére, a ház minden lakója számára.

3.A nyolcnapos ünnep alatt így pontosan megállapítható, hogy melyik napnál tartunk.

4.Szukkót ünnepéről van szó. Az ünnep első’ napján harminc, majd minden nap kevesebb állatot áldoztak (M. IV. 29.12-31.).

5.Hogy mindenki láthassa a gyertyákat.

6.Az emeleten.

7.A perzsa uralom alatt élő zsidók számára rendelet tiltotta a hanukai mécsek gyújtását, tűz csak a bálványimádó templomokban éghetett (Gittin 17.a.).

8.A hanuka-láng szigorúan csak micva teljesítésére szolgálhat.

9.Aki máskor nem szokott egyéb tüzet használni.

10.Az ajtó melyik oldalára?

11.Hogy a házba belépő’ körül legyen véve micvákkal (Gáonim).

Lózsy Tamás fordítása

Címkék:1992-12

[popup][/popup]